Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)

1999-10-27 / 294. szám

6 Dtmántúli Napló Gazdasági Tükör 1999. október 27., szerda Harmincezer négyzetméter eladótér, több mint kétezer új parkoló a Élesedik a multik kereskedelmi versenye Tegnap két multinacionális cég, a Plaza és a Tesco is új kereskedel­mi egységet nyitott a baranyai megyeszékhelyen. Az új bevásárló- központokkal egy csapásra 30 ezer négyzetméterrel növekedett a kereskedelmi terület, és a létesítményekhez kapcsolódóan mintegy 2200 új, ingyenes parkolóhelyet is átadtak. PÉCS A Pécs Plaza a Plaza Centers Hungary beruházásában, mint­egy 4,5 milliárd forintos ráfordí­tással valósult meg ebben az esztendőben a Megyeri úton. A 21 ezer négyzetméteres alapte­rületű létesítményben egy 3000 négyzetméteres szupermarket, 88 különböző profilú és méretű üzlet, egy 10 termes multip­lex mozi, illet­ve közel tíz vendéglátóegy­ség várja a vá­sárlókat. A tegnapi ünnepélyes megnyitóra Pécsre érkeztek a tulajdonosi kör izraeli képviselői is. A sajtó, illetve a közönség számára ők mutatták be a bevásárló- és szó­rakoztatóközpont igazgatóját, Solti Dezsőt (első képünkön). Mint hangsúlyozták, a létesít­ménnyel egy új lehetőséget kí­vántak megteremteni Pécsett is, ami a szórakozva vásárlást je­lenti a betérők számára. A köz­pont a szükséges áruk, termé­kek beszerzésén túl tartalmas szórakozási, időtöltési lehetősé­get biztosít egyes emberek, de egész családok számára is. Szin­te napra egy időben, ma nyitja meg a nagyközönség előtt Pé­csett kilencedik magyarországi hipermarketjét a Tesco-Globál Áruházak Rt. A társaság 5,35 milliárd forintot fordított a 11 ezer négyzetméter alapterületű, mintegy 84 ezer árufélét magá­ba foglaló áruház megépitésére a megyeszékhelyen, a Makay úton. Mint Steve Reynolds (máso­dik képünkön) igazgató a nyi­tást megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a hipermarket épüle­tén belül 31 különböző profilú üzlet, illetve szolgáltatóegység egészíti ki a Tesco kínálatát. Ahogy a Plazában, úgy itt is szá­mítanak a vidéki vásárlóközön­ség megjelenésére is, ezt mutat­ja, hogy a személygépkocsi-par­kolókon túl autóbuszállásokat is létesítettek. Üdvözölte a két multi érkezé­sét dr. Toller László polgármes­ter is, aki mindkét kereskedelmi létesítmény bemutatóján részt vett tegnap. A város vezetője ki­emelt fontosságúnak tartja, hogy a kereskedelmi egységek a beruházások után is mintegy 800 pécsi, illetve Pécs környéki embernek biztosítanak munkát. A polgármester szerint a gran­diózus beruházások elkészültük után megnyugtató választ adtak azok számára, akik a multinaci­onális cégek­től féltették a város kiskeres­kedőit. A Plazában és a Tescóban ugyanis nagy számban ép­pen azok a he­lyi kereskedők találhatók, akik vagy ide helyez­ték át, vagy itt fejlesztették to­vább üzleti érdekeltségeiket. A két nagy kereskedelmi léte­sítmény megnyitásával kétségkí­vül a vásárlóközönség jár a leg­jobban. A szakértők érdeklőd­ve várják a köztük, illetve a töb­bi multi között kialakuló árver­seny élesedését. Kaszás E. Könyvbemutató a megnyitón Három pécsi szerző kötetét is bemutatták a Pécs Plaza nyi­tásának alkalmából az Alexandra Könyváruházban. Romváry Ferenc Csontváry kötetének érdekessége, hogy a festő mun­kásságát bemutató könyvet méretarányos képekkel illusztrál­ták. Benke József Egyetemünk története cimmel a pécsi egye­tem múltját eleveníti meg az olvasók számára. Bizonyára so­kak számára kedves forgatnivaló lesz Tillai Ernő Festői Pécs című albuma, amely impresszionista fotók gyűjteménye. E könyv szövegének szerzője lapunk munkatársa, Méhes Károly. Uj vezető, változatlan tervek Az Elcoteq folytatni szeretné beruházását PÉCS Új vezetővel folytatja pécsi tervei­nek megvalósítását a finn Elcoteq cég. Az új igazgató a beruházás folytatásán, illetve a termelő tevé­kenység felfuttatásán kívül a te­ammunka fejlesztését szeretné hangsúlyozni munkájában. A gyár első ütemének megépíté­sét, a termelés beindítását irá­nyító Reijo Itkonen a jövőben az Elcoteq európai érdekeltségeit irányitja. Hannu Keinánen a kö­zép-finnországi Vaasa városából került Pécsre. A 30 éves villa­mos-, illetve elektronikai mér­nök, aki közgazdász végzettség­gel is rendelkezik, két éve dolgo­zik az Elcoteqnél, korábban a cég vaasai gyárát vezette.- Folytatni szeretném elő­döm, Reijo Itkonen munkáját. A pécsi gyár kollektívája nagyon jó körülmények között dolgozik, mind az új épületet, mind pedig a modem technológiát tekintve. Az indulás évei után nagyon fon­tosnak tartom, hogy munkánk­ban egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a teammunka fejlesztése, ez ugyanis jelentősen növelheti hatékonyságunkat - nyilatkozott elsőként lapunknak az új igazga­tó. A pécsi gyár tervezett bővíté­sével kapcsolatosan Hannu Keinánen elmondta, hogy a di­namikusan növekedő Elcoteq elég erős egy ilyen program vég­rehajtásához. A beruházás ide­jét, illetve méreteit egyelőre még nem tudják pontosan. A pécsi gyár a foglalkoztatottak létszá­mát tekintve - körülbelül az Elcoteq-alkalmazottak egynegye­de dolgozik itt - már most is a cég egyik legjelentősebb érde­keltsége. A tár­saság elemi ér­deke, hogy a kulcspozíciók­ba jól képzett elektronikai technikusokat, mérnököket al- kalmazzon. Ezért felvették a kapcsolatot az egyetemmel, il­letve a középfokú iskolákkal is.- Idegen országban a helyi szokások szerint tudsz sikert el­érni, tartja a mondás, én is ezek szerint szeretném folytatni munkámat. Úgy érzem, hogy van valami a sokat emlegetett magyar-finn rokonságban, tehát biztos vagyok benne, hogy jól fogom itt érezni magam - mondta végezetül az új igazga­tó. K. E. Röviden Nyárra bedugul. Egyelőre úgy tetszik, nyár elején kezd­hetik meg a felújítási munká­latokat az. M7-es autópályán - közölte Vér Iván, a Nemze­ti Autópálya Rt. vezérigazga­tója. Az előzetes szakértői vé­lemények szerint a pálya a vártnál rosszabb állapotban vannak. A legrosszabb eset­ben is minimum 50 milliárd forintba kerülnek majd a munkálatok. A kormány tíz­éves gyorsforgalmi úthálózat programja alapján az M7-es autópálya felújítását 2002. ja­nuár l-jéig be kell fejezni, az úthasználatért csak azt köve­tően lehet pénzt kérni - mondta a vezérigazgató. Céginfó. A működő gazda­sági szervezetek száma szep­temberben csaknem 13,5 ezerrel bővült, és a hónap vé­gére elérte a 863 319-et - de­rül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb je­lentéséből. Tavaly augusztus végén a működő gazdasági szervezetek száma 822 ezer volt, szeptemberi adatot vi­szont nem közölt a statiszti­kai hivatal. Az egyéni vállal­kozások száma idén szeptem­berben 9 ezerrel, a társas vál­lalkozásoké 4 ezerrel bővült. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 400,48 Euró 257,37 Japán yen (100) 230,33 Svájci frank 161,03 USA-dollár 241,41 Átváltási arányok: 1 eur : 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats ITISZ-Pécs Info szakkiállítás Idén is novemberben rendezi meg immár hagyományos infor­matikai, távközlési, irodatechni­kai és számítástechnikai szakki­állítását a Pécsi Ipari Vásár Kft. A megyei forgalmazó és fejlesztő cégek rendszerint erre a szakmai seregszemlére tartogatják legfris­sebb újdonságaikat. Csakúgy, mint a korábbi években, a ren­dezvénynek idén is a POTE aulá­ja ad otthont. A vásárral kapcsolatos legfris­sebb hír, hogy a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara mégis biztosít pályázható támo­gatást a kiállításon résztvevő tagjai számára. ELCOTEQ AZ ELCOTEQ Network elektronikai gyártásra specializálódott multinacionális vállalat, melynek „központja Finnországban van. A cég számítógépekhez, telekommunikációs készülékekhez, ipari és fogyasztási elektronikai berendezésekhez gyárt késztermékeket és részelemeket. Az ELCOTEQ Magyarország Kft. az európai elektronikaipar egyik legmodernebb gyára, mely 1998-ban kezdte meg működését Pécsett. KERESÜNK Gyártásüzemeltető munkatársat Feladatai:- gyártósorokon lévő eszközök és berendezések üzemeltetése- karbantartási tervek kidolgozása és végrehajtása- teszterek, mérőberendezések rendszeres kalibrálása- a folyamatos üzem technikai feltételeinek biztosítása Elvárásaink:- technikusi/üzemmérnöki végzettség- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek Előnyt jelent:- alapfokú angolnyelv-tudás- termelésben eltöltött szakmai gyakorlat Beszerző munkatársat Feladatai:- anyagbeszerzés a szerződéseknek és a szabályoknak megfelelően- az anyagok mozgásának és időzítésének figyelemmel kísérése- szállítások ellenőrzése > Elvárásaink:- felsőfokú kereskedelmi végzettség- folyékony angolnyelv-tudás- Windows környezetben való jártasság Előnyt jelent:- néhány éves gyakorlat hasonló területen Fényképes magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzát 1999. november 5-ig a következő címre küldje: ELCOTEQ Magyarország Elektronikai Kft. Szásziné Dudás Judit 7630 Pécs, Finn u. 3. Tel.: 72/509-137 MINKET O Posta Bank Megújuló betét és Takarékpénztár Rt. * ► Megújuló futamidő ► Kamatos kamat ► Kamatprémium Haszon megállás nélkül! A Postabank Meg­újuló betét már új futamidővel is köthető. Az eddigi 1 hónapos, 3 hónapos és 1 éves futamidők mellett, kiemelkedően magas 6 kamattal már 6 hónapra is lekötheti pénzét! havonta hasznosabb! Igénye szerint választHAT! i

Next

/
Thumbnails
Contents