Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)

1999-10-27 / 294. szám

1999. október 27., szerda Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Folytatják a Pécs és Komló közötti út partoldalának tisztítá­sát. Az omlásveszélyt okozó kövek eltávolítása után védőhálóval látják el a területet. Tavasszal növények ültetésével kívánják még biztonságosabbá tenni az erre haladó forgalmat. fotó: m. a. Acél helyett réz SÁSD Pályázati pénzből megerősítik a helyi védettségű romantikus kápolnát a belvárosi Ótemető­ben. A Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumának támo­gatásával megszépül a múlt század derekán romantikus stílusban fogant temetői épü­let. Most még csak a torony si­sakburkolatát sikerült kicserél­ni horganyzott acélról rézre, s felújították a tető töredezett darabkáját. A kivitelezést Ta­más Ferenc bádogosmester vé­gezte egy kaposszekcsői kő­műves közreműködésével. A szerény állagmegóvás sokat je­lent, és ha újabb pénzhez jut­nak, akkor a jelenleg ravatalo­zónak használt szentélyt is rendbe hozzák, ahol régi fest­mények kallódnak. A bara­nyai műemléki szakemberek már rég országos védettségre javasolták a létesítményt, de eddig még nem döntött a bu­dapesti szakmai központ. Ad­dig is helyi és állami erőből igyekeznek, amit lehet, meg­menteni. Cs. J. Több fényképész becsukhatja a boltot, ha felállnak az új okmányirodák Igazolványképek tömegesen A jövő januártól felálló okmányirodákban digitális technológia alkal­mazásával - tulajdonképpen nagyüzemi módszerekkel - szakképesítés­sel nem rendelkező közalkalmazottak készítik majd el a különböző iga­zolványokhoz szükséges arcképeket. A fényképészek szerint az igazol­ványkészítés monopolizálása a fotósok egy részét tönkreteszi, a műter­miekkel pedig össze sem lesznek hasonlíthatók az irodai felvételek. BARANYAI KÖRKÉP Az okmányirodák feladata az út­levéllel, a személyazonosító iga­zolvánnyal és a személyi azono­sítót és lakcímet igazoló hatósá­gi igazolványok kiadásával kap­csolatos ügyintézés lesz, 2001. január 1-jétől a gépjárművezetői engedély, a gépjárműtörzskönyv és a forgalmi engedély kiadása is hozzájuk tartozik majd. Bár az irodák felállásának már - legalábbis úgy tűnik - semmi nem állhat az útjába, a magyar fényképésztársadalom többségé­nek komoly fenntartásai vannak az okmánykiadás központositá- sával szemben, jelentős bevétel- kieséstől tartanak, és kétségbe vonják, hogy az igazolványki­adás új helyein megfelelő minő­ségű fényképek készülnek majd. Manapság egyébként átlag tizen- tizenöten térnek be naponta egy fotóüzletbe, hogy igazolványké­pet csináltassanak. Négy darab színes fotó jelenleg 5-600 forint­ba kerül. Egy pécsi székhelyű, országos fotóüzletlánc egyik tulajdonosa Erdősi Zoltán (képünkön) a Du­nántúli Napló kérdésére el­mondta, főleg azoknak a vállal­kozóknak okozhat majd nagy problémát az okmányirodák fel­állása, akik igazolványkép-készí­tésre szakosodtak, de másokat is érzékenyen érint majd a válto­zás, hiszen összességében a fény­képészek forgalmának úgy 20-25 százaléka származik ebből a te­vékenységből. A szakember sze­rint semmi garancia nincs arra, hogy jó fotók fognak készülni, hiszen a okmányirodák alkalma­zottai digitális kamerával dolgoz­nak majd, amihez nem kell külö­nösebb szaktudás, ezenkívül feltételezésük szerint a tárgyi feltételek (tü­kör, fésű, fogas stb.) sem lesz­nek adottak, is­métlésre nem lesz mód. A fényképészek félnek attól, hogy - bár van rá lehetőség - senki nem csináltat majd külön fotót az igazolványokhoz, hiszen mondjuk a személyi elkészítésé­hez befizetendő 1500 forintos il­leték tartalmazza a digitális tech­nikával felvett arckép árát. A Magyar Fényképész Ipar­testület elnöke, Győri Lajos la­punkhoz eljuttatott levelében azt írja, az állam egyértelműen monopolizál, kisajátít egy szol­gáltatást, ráadásul úgy, hogy az igazolványképeket készítő, nem szakember közalkalmazottak valószínűleg kontármunkát vé­geznek majd. Győri Lajos ezenkívül úgy véli, hogy a Bel­ügyminisztérium az új rendszer­rel egy totális bűnügyi nyilván­tartást hoz létre, s így - Írja - „néhány perc alatt az ország va­lamennyi állampolgárának aláírásmintáját és arcképét ösz- szehasonlíthatják körözött sze­mélyek képével, írásjeleivel”. A várhatóan rossz felvételek miatt bizonyára sokakat zaklatnak majd - jósol az elnök. Eiselt György miniszteri biz­tos lapunknak elmondta, az ok­mányirodák alkalmazottainak nem lesz szüksége szakmai tu­dásra, hiszen a digitális techno­lógia ezt nem igényli. Eiselt sze­rint míg most a személyi igazol­vány cseréje egy-két napot vesz igénybe, addig januártól néhány perc alatt minden elintézhető lesz. Az igaz, hogy nem lesz „fé­sülködőasztal”, hiszen itt tömeg- termelésről van szó, de aki akar, hozhat magával fotót, amit mi fel tudunk használni - tájékozta­tott Eiselt György. A majdan lét­rejövő új adatbázishoz - véli a biztos - csak speciális esetben férhetnek majd hozzá az arra jo­gosultak. Nimmerfroh F. A Matáv lett a nyerő A Matáv Rt. építheti ki azt a adatfeldolgozó hálózatot, amely a jövőben összeköti az megalakuló okmányirodákat a Belügymi­nisztériummal - jelentette be kedden Egerben Eiselt György, az informatika és távközlés miniszteri biztosa. A szakember a me­gyei jogú városok jegyzői kollégiumának ülésén elmondta: janu­ár elsejétől 152 okmányiroda (Baranyában Pécsett, Siklóson, Mohácson, Szigetváron és Komlón) kezdi meg működését. Olcsón utazhatnak SELLYE Százhúsz ormánsági munka- nélkülinek adott munkát egy pécsi vállalat. Százhúsz fiatal október ele­jén kezdte meg a szalagmun­kát, a jövő hónaptól további húsz dolgozót vesz fel a pé­csi cég. A Pannon Volán Rt. eddig két különjáratot bizto­sított. Az utazási költség fe­lét a sellyei munkaügyi köz­pont állja, a fennmaradó öt­ven százalék egy részét az érintett önkormányzatok és a munkáltató finanszírozza. A dolgozóknak havonta két­ezer forintot kell majd fizet­niük, támogatások nélkül a havi bérlet tizenhatezer fo­rintba kerülne. W. K. Felújított fürdő HARKÁNY November végére befejező­dik a gyógyfürdő felújítása. A jövő évezred technikai szín­vonalának megfelelő szociá­lis blokk a héten elkészült, a beruházás tizennégymillió fo­rintba került. Egy hónapon belül a meleg vizes medence tetőburkolatát kicserélik. A pihenőteret duplájára bőví­tik. A vendégbarát környezet kialakítása érdekében kényel­mesebb ülőhelyeket szerel­nek fel. Az átépítés száztizen­ötmillió forintba kerül, ennek egy részét minisztériumi pá­lyázatokkal nyerte el az intéz­mény. W. K. Közúti ellenőrzésen buktak le a kincskeresők Aranyásóknak börtön? MOHÁCS Példátlan bűnesetre derült fény a napokban: két holland állam­polgár a város környékén fém­detektorral kutatta a föld mé­lyét, ahonnan egyenként 10-25 ezer forint értékű római kori pénzérméket és dénárokat zsákmányoltak. A leleplezéshez egy szeren­csés véletlen is segített: egy közönséges közlekedési akció során egy magyar rendszámú, ám külföldiek által vezetett gépkocsit ellenőriztek a rend őrei. Legnagyobb meghökke­nésükre a kocsi csomagtartó­jából három fémkereső detek­tor került elő, amivel a tulaj­donosok a föld mélyén rejlő kincseket keresték.- Rendőri praxisomban ilyen esettel még nem talál­koztam - mondta Bicsár Jó­zsef, a városi kapitányság ve­zetője. - Az ellenőrzést köve­tő házkutatás alkalmával 48 darab római kori aranypénzt és két dénárt találtunk, az elő­zetes szakértői vélemény sze­rint darabjuk 10-25 ezer fo­rintot ér. Az eset rongálásnak minő­sül, az ezért kiszabható legma­gasabb büntetési tétel három év szabadságvesztés. Az elkö­vetők szabadlábon védekez­hetnek, ehhez az ügyészség fe­jenként 350 ezer forint bizto­síték letétbe helyezése után já­rult hozzá. Máté Balázs Vita a beruházásokról Sikonda: igen, uszoda: nem? KOMLÓ, VÁROSHÁZA A jövő évi beruházásokkal kap­csolatos előterjesztést tárgyalta a városépítő és környezetvédelmi bizottság. A javaslatban négy beruházási szektort céloztak meg az előter­jesztők. Az önkormányzat csü­törtöki ülésén dönt a tervezet­ről. A bizottság elsőként a sikondai üdülőterületről tár­gyalt. A beruházási javaslat 261 milliós fejlesztést tűzött ki, amelynek jelentős részét céltá­mogatások és pályázati pénzek teszik ki. A beruházást három évre ütemezték. Ebben az ön- kormányzati tulajdonban lévő területek (parkolók, járdák, ke­rékpárút stb.) fejlesztéséről van szó, nem érinti a Sikonda Kft. beruházásait. A második beru­házási csomag az útfelújítások folytatására irányoz elő össze­sen 65,5 millió forintot. A város nem mondhat le intézményei­nek felújításáról sem, igy egy- egy objektum esetében legfel­jebb 2 millió önrésszel támogat­ja azokat. E fejlesztés végössze­ge még nem konkrét. Az uszoda építésének befeje­zése a tervek szerint bruttó 189 millióba kerülne. Mivel az üzemeltetés formája még nem ismeretes (egyes véle­mények szerint havi 30-50 mil­lió forint), a városépitők ismé­telt tárgyalást kezdeményeztek a kérdésben. Az előterjesztést a bizottság fenti kitétellel az ön- kormányzatnak elfogadásra ja­vasolta. D. G. Dugó az udvari átkelőn UDVAR Tegnap nyolc órára emelkedett a várakozási idő a kamionok számára az udvari határátkelő­nél. A falu lakói ismét a tűrés­határon vannak. Mintegy száz kamion torló­dott fel tegnap a magyar-hor- vát határon Udvar községnél. A lakók türelme - mint né­hány hónappal korábban - is­mét a tűréshatár felé közele­dik. Az emberek nem tudnak akadály nélkül eljutni jármű­veikkel a házukba, és a kény­szerpihenőre állított sofőrök jelenléte is sokak számára za­varó, kényelmetlen. Többen az elmúlt napokban folyama­tosan erősödő'teherforgalmat hibáztatják a településen tör­tént kisebb balesetek miatt is.- A mezőgazdasági termé­nyek szállításának csúcsidejé­hez érkeztünk, ezért a nagy kamionforgalom - mondta dr. Bús Szilvia főhadnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Baranya, So­mogy és Tolna megyei Pa­rancsnokságának sajtóreferen­se. - A horvát vámszerv órán­ként mindössze öt-hat kami­ont enged át a lassú növény- és állat-egészségügyi ellenőr­zés miatt, és ezt is csak reggel nyolc és délután négy óra kö­zött. A parancsnokság megtet­te a szükséges intézkedéseket, de ennél többet nem tehet a tumultus feloldása érdekében a nemzetközi szerződések sze­rint sem - hangsúlyozta a fő­hadnagy. S. G. A beavatástól a felnőttek világáig Twist Olivér éhsége és Nyilas Misi csomagjának felélése nem lenne teljesen ismeretlen egy mai kollégiumban sem, s a korlátozások és a szabadság kérdése is élő probléma. A diákotthonok nélkül azonban sokan egyáltalán nem tudnának továbbtanulni. Tárból múzeum SZENTLŐRINC A honismereti és helytörténeti gyűjteménytár várhatóan vá­rosi múzeum lesz. Illés Antal, aki szinte napon­ta kezeli a most más másfél évtizedes gyűjtést, azon van, hogy 2000-re városi múze­umként működhessen a he­lyi és környékbeli leleteknek és dokumentumoknak helyet adó létesítmény. Ezért hama­rosan pályázik. Gazdagodik is az anyag. Nemrég Kovács Elemér nyugdíjas oktató 15fi­es kőzetgyűjteményt és két­száz régi és új könyvet ado­mányozott. A baksai határ közeléből pedig őskori át­fúrt szarvasagancs került a tár tulajdonába. Cs. J. BARANYAI KÖRKÉP Tényfeltáró kutatást végzett a kollégisták életéről az a négy fia­talember, akik a pécsi Hajnóczy Kollégium „C” tagozatának ta­nulói. Nemcsak a Soros Alapít­vány támogatását nyerték el, de a pályázat idei nyertesei is ők lettek, 22 munka közt övék a legjobb. Balázs Attila, Schottmann János és Vörös Zsolt mellett Boros Gábor (képün­kön) volt az ötletgazda, aki azt is elmondta, hogy pécsi és vidé­ki kollégiumokat kerestek meg, interjúkat, kerekasztal-beszélge- téseket folytattak, s a Hajnóczy TV segítségével egy 62 perces dokumentumfilm is készült.- A hátteret az a Jefferson Program adta, amelynek kereté­ben számítógépes foglalkozáso­kon pályázatok, önéletrajzok írását tanultuk meg, a kollégi­umigazgató, dr. Barna Viktor vezetésével. E társuláson belül csoportosulva végeztük a kuta­tásokat. A kulcsproblémák kö­zött az első a gyakran kevés és rossz minőségű ellátás, majd a környezet következik. Több he­lyen még mindig nyolc-tizenkét ágyas szobákban laknak a diá­kok, emeletes ágyakon alsza­nak, a falak omladoznak és pe­nészesek, a kö­zös helyiségek emberi tartóz­kodásra szinte alkalmatlanok. A gyerekek azonban ritkán panaszkodnak, örülnek, hogy egyáltalán kap­tak kollégiumi elhelyezést. So­kan ugyanis másképpen nem, vagy csak nagyon nehezen tud­nának továbbtanulni, egy albér­letet a szülők nem bírnak megfi­zetni, a diákszálló 4-6000 forin­tos díját azonban még kiprése­lik magukból. A vizsgálódások hónapjai alatt kiderült, hogy nagy a távolság az egyházi és a világi intézmények házirendje között, de az is gond, mi legyen az 5-6. osztályos nagykorúakkal, akik már több szabadságot igé­nyelnek.- Az elsősök és a végzősök közérzete teljesen más - utalt az elemzés eredményeire Boros Gábor. - A kollégium minden­képpen fejleszti a függetlene­dést, az önállóságot, a szülői háztól való elválást, és vannak olyan szakkörök, foglalkozások, amelyekhez otthon nem juthat­na hozzá az ember. A belső titkok közé tartoznak a beavatási szertartások is, az „ágyaztatás” mindennapos, de a gólya boltba ugrasztása is. Elő­fordultak durvább eljárások is, s bár ezeket fegyelmi követte, vol­tak, akik ki- vagy átiratkoztak a megaláztatások elől menekülve. A társadalmi értékrendszerről is sokat elárul, hogy menőnek a gazdag, vagány, sportsikerekkel büszkélkedő fiatal számít, míg a visszahúzódóbb, kevésbé oldott fiatal balek lesz, különösen, ha szegény is, és ez látszik. A tanu­lási eredmény nagyjából lényeg­telen. A házirenddel a lányok­nak kevesebb bajuk van, ők a többletjogokat sem erőltetik, ám az biztos, hogy a fiúkat tő­lük riasztórendszerrel ellátott zárakkal sem lehet távol tartani, hiszen akinek a kisujjában van az elektromosság, annak számá­ra nincs akadály. Ha viszont le­buknak, a kizárás szinte garan­tált. Hodnik I. Gy. i

Next

/
Thumbnails
Contents