Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)

1999-10-20 / 288. szám

2 Dunántúli Napló Világtükör 1999. október 20., szerda Brüsszel elégedett Budapesttel A brüsszeli látogatáson tartózkodó magyar miniszterelnök fölkeres­te a múlt héten beiktatott áj NATO-főtitkárt, Lord George Robertsont és Romano Prodit, az Európai Bizottság elnökét, vala­mint Guy Verhofstadt belga kormányfőt. Prodi türelemre inti a bebocsátásra várókat fotó: feb/reuters Orbán Viktor volt az észak­atlanti szövetség új főtitkárá­nak első kormányfő vendége. George Robertson főtitkár mél­tatta Magyarország eddigi sze­repvállalását a szövetségben, s hangsúlyozta: a szövetség sokra becsüli hazánk törekvését, hogy megfeleljen a tagsággal já­ró kihívásnak. Orbán Viktor a megbeszélésre utalva megemlí­tette, hogy szó esett az új költ­ségvetési törvényről is. „Azt mondtam, hogy valószínűleg jó eséllyel pályázhatunk a Guinness-rekordok könyvébe való bekerülésre. Nagyon ne­héz lenne még egy olyan orszá­got találni, amely képes lenne egy év alatt 43 százalékkal emelni védelmi kiadásait. A kormány javaslata mögött szé­les körű egyetértés van, így jó a kilátásunk arra, hogy tartsuk magunkat a NATO csatlakozá­si tárgyalások idején tett ígére­teinkhez.” Robertson elégedetten nyug­tázta a jelentős anyagi ráfordí­tásban is megnyilvánuló magyar haderő-fejlesztési és -átszerve­zési programot. Rámutatott, hogy ez nemcsak szövetségesi vállalásunk teljesítése, hanem nemzeti érdek is, aminek ered­ményes folytatására buzdítja a szövetség részéről Magyarorszá­got. Boszniát illetően elmondot­ta, hogy a NATO-tanács rövide­sen testületileg ellátogat az or­szágba. Boszniában valódi hala­dás következett be, így sor kerül­het az SFOR-erők átszervezésé­re és ezzel csökkentésére. A magyar miniszterelnök ar­ról is beszélt, hogy szívesen vesszük igénybe Robertson fő­titkár korábbi védelmi minisz­teri tapasztalatait a folyamat­ban levő haderőreform végre­hajtásánál. „Szükségünk lesz minden ilyen irányú tanácsára, és bízom benne, hogy Magyar- ország képes lesz erre a struktu­rális haderőreformra.” Orbán Viktor részletes ismer­tetést adott a hazai haderőre­form elképzeléseiről, a politikai döntésekről és a folyamatban levő parlamenti egyeztetések­ről, amelyek azt célozzák, hogy a szükséges törvénymódosítá­sokhoz meglegyen a kellő tá­mogatás. Elmondta, hogy a kormány eltökélt a nagy meg­terhelést jelentő költségvetési intézkedésre is, mert a reform enélkül lehetetlen. Ez a költség- vetési támogatás lehetővé teszi például a beszerzések számot­tevő növelését. Hírcsatorna Euró-bankjegyeket nyomtat­nak Ausztriában. Először a hú­szas, majd a százas bankjegy ké­szül el, s a 2001. év harmadik negyedéig 520 millió darab bankjegy hagyja el a nyomdát. A nyelvek éve lesz 2001 az Eu­rópai Unióban, ha elfogadják az Európai Bizottság erre irányuló javaslatát. Az unión belül jelen­leg 11 hivatalos nyelv létezik, de csupán kettőt, a franciát és az an­golt használják munkanyelvként Bűnösnek mondta ki a volt jugoszláviai háborús bűnökkel foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszék kedden az önma­gát „boszniai szerb Adolfnak” nevező Gorán Jelisicet emberi­ség elleni bűnökben és a hábo­rús szabályok megsértésében.0 Vlagyimir Putyin ígéretei Oroszország kész arra, hogy „teljesen elzáija a piszkos pénzek” forrá­sait - ígérte Putyin kormányfő, amikor tegnap megnyitotta Moszkvá­ban a világ legfejlettebb hét állama (G7) és Oroszország részvételével tartott kétnapos tanácskozást a szervezett bűnözés elleni küzdelemről. A miniszterelnök kifejtette: Moszkva érdekelt annak meg­akadályozásában, hogy külföldi bankokban tisztára mossák az oroszországi piszkos pénzeket. Putyin megígérte, hogy Moszk­va még az idén aláírja az Euró­pa Tanács korrupció-ellenes egyezményét. Az orosz kor­mányfő szorgalmazta a fejlett ipari országok együttműködését e gazdasági bűncselekmények elleni küzdelemben, de óvott at­tól, hogy ezt a témát egyes kö­rök politikai „spekulációs célok­ra” használják fel. A Kreml állí­tólag a moszkvai konferencián el akarja érni, hogy a G7 orszá­gai támogassák a „csecsenfoldi nemzetközi terrorizmus” elleni akcióit, vagyis a szövetségi erők hadműveleteit, amelyekről egyébként ellentmondásos hír- adá-sok érkeznek. Moszkva szeretné, ha a fejlett ipari országok szabad kezet ad­nának és támogatást nyújtaná­nak Oroszországnak a cse-csen- földi hadműveletek második szakaszához. Az orosz kor­mányfő ennek megfelelően úgy foglalt állást a moszkvai konfe­rencián, hogy „a XXI. század kapujában el kell fojtanunk a terrorizmust”. Putyin szerint Oroszország csak az utóbbi idő­szakban került szembe „e ször­nyű kihívással”. A nemzetközi bűnözés olyan formáit, mint a terrorizmus, a kábítószerüzlet, az illegális fegy­verkereskedelem és az emberke­reskedelem, lehetetlen kizárólag nemzeti erőfeszítésekkel leküz­deni, ezért az érintett országok eltökéltségétől és hatékony együttműködésétől függ majd a bűnözés elleni harc jövője - fej­tegette a miniszter-elnök. Sze­rinte Moszkvának mindent el kell követnie, hogy megakadá­lyozza az új alvilági erők kibon­takozását. Tömegsír Kelet-Timoron Egy legalább húsz holttestet rej­tő tömegsírra bukkantak a Kelet-Timoron állomásozó nem­zetközi csapatok. Egyelőre senki sem tudja, hogy az áldozatok hogyan haltak meg, illetve mikor kerültek a tö­megsírba Liquica városában. A nemzetközi csapatokhoz (Interfet) az elmúlt hetekben meg nem erősített jelentések ér­keztek a Jakarta-barát milíciák erőszakcselekményeiről, bár a békefenntartók megjelenése óta csak kevés holttestet találtak. Időközben menekültek százai térnek vissza gyalogosan kelet- timori lakhelyükre, és ENSZ- szakértők több tízezer hazatérő­re számítanak a napokban. A nyugat-timori Atambua térségé­be vasárnap indonéz katonák érkeztek, akik le akarják fegyve­rezni a menekülteket, mert - mint mondják - nem akarják, hogy ez a terület a kelet-timori harcosok hátországává váljon. Feszült a hangulat egyébként az egész „anyaországban”. Indo­néziában alig egy hónappal ez­előtt oldották föl a rendkívüli ál­lapotot, s azóta egymást követik a tüntetések, tiltakozásul Kelet- Timor függetlensége és az ellen a döntés ellen, amely rendkívüli helyzetek esetére nagyobb hata­lommal ruházza fel a hadsere­get. Indonézia legfőbb törvény­hozó szerve, a Népi Konzultatív Gyűlés arról is határozott, hogy október 20-án választja meg az ország az új államfőt és az al- elnököt. Társ 2000-re! IO 6-9 O/567-0^2 SMár várja a párja! ^ MSB-li Kft. 7601 Pécs, Pf. 447, A kfvás díja 240 Fl+áfa / perc + 6,60 Fi LAKÁS 3 szobás, beköltözhető lakás eladó. Földes F. u. 3. IX. em. 06-30/9166­444 (45265) Belvárosi, Móricz Zs. téri, 2 szobás, igénye­sen kialakított, felújított lakás eladó. Tel.: 20/9880-836, 19 után. (45351) Komlón eladó a Zrínyi utca elején I. em.-i, 2 szobás lakás I. Ár: 1,4 MFt. Érd.: 72/488-344 délután. ( 45257) Lakást vennék. 72/215-961 (45089) Sándor úti 100 m2-es házjellegű lakás eladó. 435-462 (45352) Lakást vennék. 222­546 (45235) Kertvárosban Eszék utcai 4. emeleti, 2,5 sz., erkély nélküli, fütéskor- szerüsített lakás eladó. Ár: 3,25 MFt. Tel.: 72/440-356, 30/2168- 965 (45294) Kertvárosban 2 szobás erkélyes lakás eladó. Ár: 3,5 MFt Érd.: 450- 333, 18 után (45376) Kertvárosi Németh úti 1,5-es lakás 3. em-i, tízesben eladó. 3,125 MFt. 20/9333-523 (45353) Kertvárosi 3 szobás la­kás eladó. Tel.: 60/362- 345 (45362) Lakást keresek. 410­632 (42809) Pécsen lakást vagy há­zat keresek. Tel.: 20/9476-899 Kiss (45389) Rákóczi úti 80 m2-es, mfszt.-i téglalakás el­adó. I. ár: 6,3 M. 323­170 (44900) Rókus u.-i 3 szobás igényes lakás eladó. 60/362-060 (4536D Sorházi lakást vásárol­nék Pécsett a Pósa L. u., Sorház u. vagy ezek környékén. Tel.: 06- 60/371-048 (45277) •et nyújtunk, (A tört arany egységárát 900 Ft-ml 1200 Ft/grammra emeltük!) A BÁV Rt. zálogfiókjában 1999. október l-től aranytárgyainak minden grammja et ér! TÖBB y egységűm hogy Ön TÖBB re menjen vele! TÖBB 'Ketewe £e£ Az arany ékszereken és -tárgyakon kívül ezüsttárgyakra, drágakövekre, márkás porcelánokra, műszaki cikkekre és szőrme-bőr árura is folyósítunk záloghitelt. Címünk: 762 1 Pécs. Kazinczy u. 2. Telefon: 72/310-443 Nyitva: hétfő-csütörtök: 7.00-16.30 péntek: 7.00-16.00 szombat: 7.00-12.00 A Skála Konzum Áruház II. emeletén 30 m2 TERÜLET BÉRBE ADÓ. Érdeklődni lehet az áruház-igazgatónál munkanapokon 10-16 óráig. Pécs, Kossuth tér 5., Tel.: 72/210-826 $ SUZUKI f fmmm SUZUKI-VARGA LÁNYCSÓK 1992-1999. Válasszon a magyar Suzuki 7. születésnapi meglepetései közül!* 1.y Akciós modellek: Sedan 1.3 és 1.6 Manager Swift 1.3 Winter 4x4 2j Téligumi-garnitúra+rádió-magnó ajándékba 3^7% kamattámogatás: akár 250.000 Ft-ot is megtakaríthat kJ Suzuki csereakció: az Ön autója most 77.000 Ft-tal többet ér 5/ 7 típus kiemelt kedvezménnyel 6y Automata váltós Suzukik 7 színben, alkalmi áron 7J Ez az Ön szabad választása! ' November 7-ig megrendelt autókra. • Közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, orvosoknak, gyógyszerészeknek, taxisoknak, gépjármú'oktatóknak, újságíróknak, gyári beszállítói dolgozóknak további kedvezmények. • Mozgáskorlátozottak utalványát elfogadjuk. • Használt autót beszámítunk. HASZNÁLT SUZUKIK RÉSZLETRE, MÁR 20% ELŐLEGTŐL! Cím: 7759 Lánycsók, az 57. j. út mellett Nyitva: H-P. 8-17.30-ig, Szó. 8-15-ig, Vas. 8-12-ig Tel./fax: 364-723 Tel.: 06-60/466-247 Szerviz: 06-60/377-390 SUZUKI. Jól jár vele. Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal, gépkocsival rendelkező kézbesítőt keres a PÉCS KÖRNYÉKE ÜGYNÖKSÉGHEZ TARTOZÓ: PÉCSVÁRAD, ZENGŐVÁRKONY, APÁTVARASD, LOVÁSZHETÉNY, ERDŐSMECSKE, PUSZTAKISFALU területére A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-kömyék tér. ügynökségén Bocz János, Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Telefon: 06-30-9273-360 !.° *ve dinamikusan növekvő szaküzletlánc pécsi üzletéhez keres megvételre vagy hosszú távú bérletre 500-600 m2-< _ V^-ETHELYISÉGET Ajánlatokat 8200 Veszprém, Budapest u. 8. Kecső Andrea részére kérjük küldeni. Tel.: 88/407-233

Next

/
Thumbnails
Contents