Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-02 / 270. szám
10 Dhnántuli Napló Kultúra - Művelődés 1999. október 2., szombat Oldalszerkesztő: Hírcsatorna Bóbita-bemutató. A klasszikusnak számító An- dersen-mesét mutatják be a pécsi Bóbita Bábszínházban október 3-án 10 órakor. „A fülemüle” a lélektelen műmadárral szemben a szeretet életre keltő erejét hangsúlyozza. Az előadást Vajda Zsuzsanna játssza. (ly) Könyvvilág. Két könyv- bemutató is lesz a pécsi Várkonyi Nándor Könyvtárban, ahol 4-én 18 órakor Makay Ida „Szigetlakó” című kötetével ismertetik meg a közönséget, míg 7-én 11 órakor Füzes Miklós „Valami Magyarországon maradt” című munkájáról beszélgetnek. Az intézmény 5-én 10 órától konferenciát is tart az 50 éves közművelődési könyvtári hálózatról. (ly) Képözön. Tegnaptól a Gebauer Galériában Simon Miklós Pál „Tűz, Szén, Pörkölt Búza” című anyaga látható, míg ma 18 órakor a pécsi Ifjúsági Ház galériájában Heinz Lingenhöle fotóművész kiállítása nyílik. 5-én 17 órakor Kolozsvári Grandpierre Miklós festő és grafikus képei elé a Gyöngyszem Galériában dr. Pandúr József mond bevezetőt, míg 8-án 17 órakor a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ kiállítótermében kezdődik W. Vata Emőke, Szent- ivánszky Jeromos és Vata Emil közös tárlata. (ly) Szabadságharcosok. Az 1848^19-es forradalom és szabadságharc országos és helyi vonatkozásai jelentik annak a konferenciának a témáját, amely 6-án 9 órakor kezdődik a pécsi Dominikánus Házban. A találkozón egyetemi tanárok, kutatók, muzeológusok tartanak előadásokat. (ly) JAK Tanulmányi Napok. A pécsi Művészetek Házában október 8-án és 9-én zajlanak a VII. JAK Tanulmányi Napok. Az első rendezvény a kezdőnapon 16 órakor az „Önéletrajz/fik- ció” címet viseli. Lesz felolvasóest és kerekasztal-be- szélgetés is. (ly) A mozdulatok igazsága érdekel Örökmozgó gyerekként a szoba legmagasabb pontját szemelte ki tartózkodási helyéül, kézen vagy fejen állt, de nyugton maradni nem tudott. Ezért Ladányi Andreát a szülei úszástanfolyamra, testnevelés tagozatos iskolába, balettórára járatták. Versenyszerűen talajtornázott, sőt néptánccal is foglalkozott. Az Állami Balettintézet után a Győri Balettben kezdte pályáját. Hét év múlva megvált Markó Iván együttesétől, s a nagyvilágban próbált szerencsét. Most a Jézus Krisztus Szupersztár koreográfiáját készíti a Pécsi Nemzeti Színházban.- Végzős balettintézeti növendék voltam, amikor 1979-ben Markó Iván kiválasztott a csapatához, így az első évadban vendégként táncoltam nála, csak utána szerződtem a Győri Baletthez. Az első két évben jórészt a karban kaptam szerepet, de többször be kellett ugranom egy-egy szólista helyett. Ez rendkívül hasznos volt, rengeteget tanultam belőle.- Később nagyon fontos és egészen különböző karaktereket formált meg. Eltáncolta a Vágyat a Boleróbán, Artemisz szerepét az Izzó planétákban, Máriát a Jézus, az ember fia című balettben. A kritikák előadásmódjának elementáris erejét hangsúlyozták. Mennyit adott önmagából ezekhez a szerepekhez?- Az embernek a sok tanulás mellett nyitottnak kell lennie a világra. Erre pedagógus édesanyámtól örököltem erős hajlamot. A balettintézetben lírai táncosnak tartottak, míg Markó Iván dinamikus egyéniségként kezelt. Mindkét elvárásnak meg kellett felelnem, ezért a líraisághoz szükséges finomságot, puhaságot és tisztaságot éppúgy elsajátítottam, mint a dinamikusság jegyeit: azt a felszabadultságot és színpadi kitárulkodást, amely nem ismer korlátokat, s nem szégyelli megmutatni a szerep mélyét, rejtelmeit.-A színészekhez hasonlóan megfigyeli az embereket és elraktározza, amit lát?- Szeretem megismerni az embereket, akár gyengék vagy elesettek, akár jellemtelenek vagy felületesek, pozitívak vagy negatívak. Érdekelnek a típusok. Szerintem minden szerep titka az összetettségében rejlik. Sokféle szélsőség van bennünk, csak más-más arányban.-Mit kapott a Győri Balettől?- Sokat, mert sokat akartam tanulni. Rengeteget dolgoztam azon túl is, amit Iván megkövetelt, pedig ő maximalista. Én még inkább az lettem. De külföldön rájöttem, hogy a jó szó hamarabb célhoz vezet, mint az a keménység és agresszivitás, amit ő képviselt.- Miért Kanadába ment, amikor megvált a Győri Balettől?-Épp az Interkoncert irodájában ücsörögtem, amikor megszólalt mellettem a telefon, és hallottam, hogy Calgaryban egy gálaműsorhoz fiútáncost keresnek. Megragadtam a kagylót és mondtam a szervezőnek, hogy lány vagyok ugyan, de szabadúszó szólótáncos. Any- nyira meglepődött, hogy azt mondta: jó, menjek. így kezdődött.- Ott miből tartotta fenn magát?-Filmben statisztáltam, egy horrorban szörnyeteget játszottam - ez persze táncos feladat volt és nem prózai. A HBO-n sokszor vetítik, Gate 2 a címe, s azon nevet az egész családom, hogy engem írnak ki főszereplőnek, pedig erről szó sincs. Egyébként is, teljesen felismer- hetetlen vagyok benne.-Azért a táncot sem hagyta abba.- Két és fél évig próbálkoztam. És tanultam. Napi tizenhat órát töltöttem el a táncstúdiókban. Reggelente megpucoltam két teremnyi tükröt - egyenként kb. száz négyzetméternyit és cserébe ingyen gyakorolhattam. Sok tanárral dolgoztam, többféle táncstílussal ismerkedtem meg.- Hogyan került Finnországba ?- Amikor Várnában vendégszerepeltünk a Győri Balettel, egy bárpultnál megláttam valakit, akiről nem tudtam, kicsoda, de éreztem: egyszer még dolgozni akarok vele. Majd’ két méter volt, és úgy nézett ki, mint Klaus Kinski. A fotója hét évig lógott a szobám falán. Kanadában is. Épp ott voltam, amikor csörgött a telefonom, ő, Jorma Uotinen keresett, és Helsinkibe hívott. Emlékezett rám a Győri Balettből. Összecsomagoltam, és másnap repülőre ültem.- Milyen szerepeket táncolt Helsinkiben?- Gyönyörűeket! Három év alatt tizenegy főszerepet. Imádtak, ünnepeltek. Szerették az én fűtöttebb előadásmódomat. A Kalevalában Aj no voltam, aki beleöli magát a tengerbe. Lassított mozgásra épülő darab volt ez, olyan, mintha egy szál selyem repülne a színpadon mindvégig. A Csipkerózsika modern feldolgozásában a tündérek rolleron közlekedtek, s én mint főszereplő mérgesen, dacosan csokoládét majszoltam.-A pécsi előadás milyen újdonságot ígér?-Balikó Tamás rendezővel mi egy passiótörténetet akarunk elmesélni, de nem úgy, hogy farmeros srácok rocker- kodnak. A műfaj operai jellegét, a benne rejlő drámát és a teológiai szálat hangsúlyozzuk. A történetet a kora reneszánsz korába helyeztük, s igyekszünk erős képzőművészeti jelleget adni neki.- Okozott-e nehézséget, hogy a balettosok mellett az operakórus is táncos feladatot kapott?- Nem. Sőt! Rendkívül kreatívak. Arra törekszem, hogy ne legyen köztük észrevehető különbség. Embertömeget szeretnék látni a színpadon. Férfiakat és nőket, akik megelevenítenek egy történetet. A mozdulatok igazsága érdekel, s ebben rengeteg segítséget kapok azoktól, akik nem képzett táncosok. A főszereplők mellett ők is inspirálnak, s hálás vagyok nekik ezért. Csató Andrea A vendéglátó a Művészetek Háza lesz Múzsák, ifjak randevúja Október 4. és 22. között rendezik meg a Művészeti Ösztöndíjasok I. Pécsi Fesztiválját a Művészetek Házában és a Művészeti Szak- középiskolában. A találkozó szinte valamennyi művészeti ág bemutatkozását és randevúját jelenti az elkövetkező napokban. Az igényes művészet iránt mélyen elkötelezett, ritka intézményeink egyike Pécsett a Művészetek Háza. Aki ismeri évtizedes múltját, magától értetődőnek tartja, hogy kezdeményezője és gazdája is a fesztiválnak. Mint Molnár G. Judittól, a Művészetek Háza igazgatójától megtudtuk, a programot pályázatként tavaly adták be a Nemzeti Kulturális Alapprogram Összművészeti Kollégiumához. Az eseménysorozatban elsősorban olyan művészek vesznek részt, akik Pécsett vagy Baranya megyében születtek, esetleg ma is itt élnek, itt dolgoznak, tanulmányaikkal ide kötődnek. A fiatal tehetségek iránti figyelem a ház falai közt egyébként is hagyomány, amit a Fiatal Művészek Pódiumának és a Tehetségkutató Galériának a léte, valamint a JAK-napok programjában évről évre vállalt szerepük is példáz. Egy effajta fesztivált beharangozni azért is öröm, mert a kétkedőknek, kishitűeknek mutat fityiszt már a híre is. Az ösztöndíjjal támogatott fiatalok ugyanis nincsenek olyan kevesen, s aki „nem tudja, de teszi” - mármint „művészetet csinál” az magától értetődően igényes fogyasztó maga is. A cívis Pécs fogékonyságát, Baranya zenekultúráját sejdítve nem lesznek társtala- nok. A kényes ízlésűek pedig bőséggel válogathatnak a múzsák között. Kezdve a zenétől, az irodalmon és a baletten át az ipar- és képzőművészetig szinte teljes a skála. A Martyn Ferenc Galériában nyolc olyan fiatal képzőművész mutatkozik be, akik három egymást követő évben is Derkovits-ösztöndíjat érdemeltek ki. Chilf Mária, Erdélyi Gábor, Gál András, Kálmán Gyöngyi, Kotormán László, Pető Hunor, Szabics Agnes és Szabó Dezső alkotásai a hazai képzőművészet kilencvenes években bekövetkezett változásait is tükrözik. Molnár G. Judit fotó: f. l. Az ipari formatervezőket támogató Moholy-Nagy László-ösztöndíj maga is fiatal, először 1989-ben osztották ki. És rendhagyó is, mert az akkori Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az Ipari Minisztérium és a Művelődési Minisztérium hozta létre, ezért nem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, hanem az alapítók ösztöndíj bizottsága értékeli a pályázatokat. Ezúttal két pécsi iparművész, a látássérült gyerekeket tanító Árvái Agnes textiles és Boda Péter keramikus mutatkozik be október 14-én a Kozma Lajos kézműves-iparművészeti ösztöndíjban részesített Csille Márta textilművész társaságában. A vizuális műfajok sora a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjjal támogatott Kemenesi Zsuzsa kiállításával teljes. Fotóit 1992-ben a Pécsi Galériában, tavaly a Pécsi Kisgalériában láthattuk. A balett világnyelvét Rónai Aranka, Delbó Balázs és a mohácsi Krausz Aliz képviseli. A három Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíjas fiatal a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában kezdte tanulmányait. A programokban magától értetődő helye van a zenének is. A Fischer Annie zenei ösztöndíjas pécsi Megyesi Schwartz Lucia nemzetközi énekversenyek győztese, a Magyar Állami Operaház tagja 18-án lép fel a házban, másnap Ittzés Gergely fuvolaművész koncertjét hallhatjuk. Végül, s persze nem utolsósorban, említenünk kell a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj képviselőit. A pécsi Szakács Eszter társaságában Jász Attila és Zilahy Péter lesz a ház Breuer Marcel Termének vendége 20-án. Több kötetes költők valamennyien. Bóka Róbert Futnak a képek ____________________________________ A kínai lány Szép megoldások és bosszantó baklövések - íme, Salamon András Közel a szerelemhez című filmjének tömör kritikusi summája. Nehéz róla írni, mert szinte minden mondatba kell egy dicsérő meg egy elmarasztaló jelző. Alig kezdődik el a vetítés, és máris érzékeljük ezt a zavaró tisztázatlanságot, kettősséget. Mert az nagyon szellemes húzás, hogy egy film autós üldözéssel kezdődik, nem a közepén vagy a fináléban látjuk ezt, hanem rögtön az elején, miközben az egyik autó groteszk ötletként még hátramenetben is hajt, de felcsillanó szemünk aztán kedvetlenül összeszűkül, sőt legszívesebben egészen becsuknánk. Mert jön egy olyan jelenet - a három férfi főszereplő beszélget erről- arról, miközben szendvicseket esznek - amit még a pályakezdő rendezők sem szoktak elrontani, ám Salamon Andrásnak sikerül ez a „bravúr”. A színészek ugyanis a jellemzésnek és az „életszerű” festésnek a lehető legprimitívebb módját választják, fel kell tételeznünk, hogy rendezői egyetértéssel: mindvégig étellel teli szájjal beszélnek, miközben az egyik grimaszokat vág és meresztgeti a szemét. Túl azon, hogy ez felettébb gusztustalan, még igen zavaró is, mert egyetlen szavukat sem lehet érteni. Azt hiszem, a színészek egy részét tüstént le kellett volna cserélni, a hangmérnökkel egyetemben, az operatőrnek pedig el kellett volna magyarázni, hova kell állítani a lámpákat, hogy a képen lássunk is valamit. Később rájövünk, hogy a dialógusok tűrhetetlen akusztikai minőségéért nem is annyira a szendvicsek felelősek, sokkal inkább a beszédtechnikai ismeretek aggasztó hiánya. És akkor már azzal is tisztában vagyunk, hogy bizony a forgatókönyvet is alaposan át kellett volna dolgozni. Mert a téma és a történet fő vonala megérdemelte volna a nagyobb műgondot. Van egy naiv falusi fiú, akiből pesti rendőr lesz, s van egy idecsöppent kínai lány, akiket egymáshoz sodor az a körülmény, hogy mindketten idegenek ebben az igen kopottnak és ridegnek ábrázolt nagyvárosban. Plasztikus, de túlzásoktól mentes a két főszereplő (Tsuyu Shimizu és Hujber Ferenc) játéka, Hujber- nek még a beszédkultúrája is kielégítő, ami ebben a filmben nagy szó. Kifejezően hangulatos továbbá az irodai életkép a kutyával, és szépen hajlik mesébe a befejezés. A narrátorhang alkalmazását is jó megoldásnak tartom, bár nem lett igazán kiaknázva a benne rejlő vágástechnikai és tömörítési lehetőség. Néhány felesleges jelenettől és elvarratlan száltól (mi lesz a vánkos alá NAGY IMRE FILMJEGYZETE Most éppen távol a szerelemtől csúsztatott levéllel?) ugyanis meg kellett volna még szabadítani a jelenlegi formájában kissé terjengős elbeszélést. Nem tudom, folyik-e még műhelymunka a stúdiókban. Ezt azért kérdezem, mert a jelzett hibákat valójában nem a kritikusnak kellett volna észre- vennie, hanem még a forgatás során, mondjuk, a dramaturgnak. Gárdonyi Tamás „A balettintézetben lírai táncosnak tartottak, míg Markó Iván dinamikus egyéniségként kezelt”
