Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-11 / 249. szám
12 Dhnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1999. szeptember 11., szombat Hallgatnak-e a múzsák Délen? Túl véren, exoduson talán sokunk közös, megdöbbentő élménye volt a tévé képernyőjén megpillantani Weöres Sándor Bóbita című kötetét, tán a háború dühöngésének tetőpontja idején, egy szarajevói ház udvarra vezető lépcsősorának alján. A döbbenettel felötlött a kérdés is: mi dolga itt irodalomnak-mű- vészetnek? Hallgattak, hallgatnak-e a múzsák tőlünk délre? Oldalszerkesztő: Hírcsatorna Turné Angliába. A Pécsi Szimfonikus Zenekar 34 tagja egy hónapos angliai turnéra indult a hét közepén. Műsorukban Gershwin Porgy és Bess című műve szerepel, amelyet Londonban és több nagyvárosban is előadnak Stefan Kozinski vezényletével. Martyn emlékére. A pécsi festőművész centenáriumi kiállítása nyílt tegnap Budapesten a Nagymező utcai Ernst Múzeumban. Az október 10-éig látogatható tárlatot Keserű Ilona festőművész nyitotta meg. Könyv Hidasról. Sok éves fáradságos gyűjtőmunka gyümölcse érett be Hidason Videcz Ferencné „Fejezetek Hidas történetéhez” című könyve megjelenésével, amelyet ma 18 órakor mutatnak be a Tamási Áron Művelődési Házban. A könyvet Szőts Zoltán, a Völgység Múzeum igazgatója méltatja. Budapesti vendégek. A munkáját szeptembertől újrakezdő Pécsi Új Hang Irodalmi Társaság budapesti vendégeket fogad mai 14 órakor kezdődő összejövetelén a Várkonyi Nándor Könyvtárban. A résztvevők Stancsics Erzsébet és Szántai Sándor verseivel ismerkedhetnek meg. Gödre kápolnáiért. A festői fekvésű községben van a Siskovics és a Gödre- szentmártoni kápolna. Felújításuk érdekében tavasszal Gödre Kápolnáiért Alapítványt hozott létre az ön- kormányzat valamint hat helyi lakos 225 ezer forintos törzstőkével. A község most színes ismertető füzetet is megjelentetett erről és várja az adományozók felajánlásait a nagy értékű emlékek megmentéséért. Grafikák Patapoklosi- ból. A Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület a nyári Patapoklosi Grafikai Alkotótábor anyagából nyitott tárlatot a Szigetvári Vár dzsámijában, ugyanitt mutatkozott be Baktay Patrícia iparművész is. Baráth Árpád pszichológus, aki korábban a zágrábi egyetemen tanított, most pedig a Janus Pannonius Tudományegyetemen áll katedrára, általánosabb összefüggésekkel kezdi válaszát:- A pravoszláv szerb és a keresztény horvát etnikum elkülönülésének és versengésének történelmi gyökerei vannak. Szerbiában a XVIII-XIX. században még a feudalizmus sem bontakozott ki, később a Bécs- ben, Prágában, Budapesten tanuló vékony értelmiségi réteg szakadéknyi távolságra volt a tömegektől. A titói államegyesítés után Szerbiának rendvédő szerep jut - katonaság, erőszakszervezetek. A nyugatiak számára is meglepő, hogy Jugoszláviában már az ötvenes évektől kiépül egy rugalmas önkormányzati rendszer, ahol a nemzeti és kulturális kisebbségek iránti tolerancia is sokáig megőrződik. Ami a művészetet illeti, ha a háború előtti időkre gondolunk, főként a színházakra - például a spliti, dubrovniki nyári játékokra - megállapítható, hogy tömegszínházak voltak. Horvá- tok, bosnyákok, szerbek és muzulmánok együtt játszottak, még annak tudatában, hogy azt a jövőt építeni kell. A korculai iskola hírét Eric Fromm, Marcuse, Heller Ágnes neve fémjelzi. Minden romantikáján túl ez mégis egypártrendszeren belül működött, a rezsimnek meg kellett buknia. De hátrahagyott egy multikulturális örökséget, ezért elképzelhető, hogy a népek szétszabdalt közössége évtizedek múlva újra magára talál. A fiatal generáció - lányom tizennyolc éves, anyja horvát - keresi ezeket a szálakat. A legfájóbb az, hogy kiépült egy olyan politikai élgárda - közgazdászok, bölcsészek stb. - akik képesek voltak a népeket egymás ellen uszítani. Mindebbe belejátszott a világhatalmi rendszer, a kis népekkel való manipulálás ténye.- Hogyan tükrözi ezt az irodalom?-Az első az önazonosság krízise, etikai konfliktusokkal - rádöbbenés a nemzeti összeférhetetlenségre. 1991- ben ki is tört a háború. De az értelmiség 1994-95-ben már arra is rádöbbent, hogy ez egy piszkos háború: ezt követi az emberi és kisebbségi jogok keresésének időszaka. Ma már a pluralizmus van kibontakozóban. Az értelmiség megosztott - a „nemzeti” a saját tragédiájával van elfoglalva, mások képesek kívülről is szemlélni a folyamatokat. Pupo- vac, Raksandic, Slaven Letica - kiváló szociológusok, Josip Zsupanov közgazdász, Ivan Supek akadémikus - óriási szellemi tőke halmozódott fel. A folyóirat- és könyvkiadás örökölte a multikulturalizmus liberális szellemét: radikális újságok vannak. Nedelko Fabrio, a nagy horvát író háború előtt született darabja éppen egy isztriai olasz család története 1848-tól napjainkig, tükrözve az állandó hányattatás térségre jellemző tragédiáját. A szarajevói szerb-muzulmán származású Kusturica mellett kiváló a filmes Papic is.- A horvátoknak is voltak nagy vereségeik, nekik is volt Mohácsuk - mondja Zvonimir Mark, a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja -, de az a lélektani attitűd, hogy a vereségből kell győzelmet kovácsolni, a szerbekre jellemző. Európa nem láthatja ezt a kérdést úgy, ahogy mi, belülről. Sok mindent tévesen állítanak be, például Horvátországot azzal vádolták, hogy szét akarja hasítani Boszniát, ahonnan a horvá- tokat elűzték, s most sem fogadják őket igazán vissza. Holott Horvátország félmillió bos- nyák menekültet fogadott. Azt is mindenki látta, mit csináltak a szerbek, amíg a NATO-inter- venció be nem következett. A térségben még nagyon bonyolult a helyzet és ilyen sokféle az írói megítélésük is.- Sok szörnyűség történt, sok a sérelem, de mégiscsak jobb, ha a fegyverek hallgatnak. Nagy felszabadultságot jelentett, hogy önálló lett az ország, már nem fenyeget börtön azért, mert horvátnak valljuk magunkat. Polcomon több kortárs szerző van - a vukovári Pavao Pavlicic akadémikus, a dubrovniki Luko Paljetak költő, Mile Pesorda, aki 12 ezer kötetes könyvtárát hátrahagyva menekült Szarajevóból tán egyesen Torontóba, az isztriai Nedelko Fabrio, a Berlinben élő Irena Vrkljan és így tovább. Az 1931-es népszámláláskor a hor- vátok még a jugoszláviai népesség 28 százalékát tették ki, 1991- re ez 18-ra csökkent. A nép harmada külföldre menekült. Vagy a föld alá. A Dráva és Száva menti területek még ma is tele vannak csontokkal...-Véleményekben is tarka a kép. Van két írónő, Dubravka Ugresics és Szlavenka Draku- lics, akik nagyon élesen támadják Tudjmant, mondván, hogy nincs szabadság, nincs egyenjogúság - és akiket ezért Nyugaton is megtapsolnak. De én azt hiszem, egy vezető az autó volánjánál ülve sem rángathatja a kormányt ide-oda különböző vélemények szerint. A helyzetet nagyon józanul elemzi esz- széjében Ivan Aralica, de hiányzik az epika, a panorámikus mű, ahonnan rálátnánk az évtizedre. A kis országok irodalmára jellemzően a többség versben fejezi ki az érzéseit, és nagyon jó és meglepő, hogy a pécsi Csordás Gábor fordításában és kiadásában már egy verseskötet is megjelent magyarul. A magyarországi horvát rendezvényeken szinte ugyanaz történik, mint az anyaországban: a horvátok összeülnek, énekelnek, muzsikálnak és keveset beszélgetnek. B. R. Sok szörnyűség történt, sok a sérelem, de jobb, ha a fegyverek hallgatnak Ma is szenvedéllyel beszél munkájáról fotó: Müller a. Egy művészeti tankönyv világkarrier előtt Pécsi Géza munkája Frankfurtban A frankfurti könyvvásár egyik meglepetése lehet majd Pécsi Géza nyugdíjas pécsi zenetanár „Kulcs a muzsikához” című könyve, amelyet németre és japánra is le akarnak fordítani. Ez a könyv még 1989-ben jelent meg, mondja a szerző, aki ma is a tőle megszokott, lankadatlan szenvedéllyel beszél munkájáról. Két éve már a Kulcs a Muzsikához Alapítvány gondozásában adják ki az átdolgozott tankönyvet, amely aztán gyorsan vevőkre is talál, de nagy mennyiségben vitt belőlük Erdélybe is. A napokban egy müncheni rádiótól jöttek, hogy elkészítik a könyv német nyelvű, természetesen zenével illusztrált anyagát, amelyből az ottani iskolarádió készít sorozatot. Már a finnek is érdeklődtek, és egy Budapesten zenei tanulmányokat folytató japán tanárnő, Takahashi Michiko is megkereste Pécsi Gézát, hogy a színes, módszertanilag nagyszerűen felépített könyvet japánra lefordítsa. A kiadvány útját a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is támogatja. De mi lehet ennek az amúgy ízléses, közérthetően, szabatosan megírt könyv sikerének a titka? Talán éppen az, magyarázza Pécsi tanár úr, hogy a zenét nem önmagában vizsgálja. A kiindulópont az, hogy művészeti nevelés nélkül nincs embernevelés. A művészet, azon belül különösen a zene „forró drót a szívhez” - fogalmaz a tanár úr. Ahhoz, hogy jobbá, jóvá váljunk. A tudás is csak eszköz ezen az úton - az ismeret mit sem ér motiváció, kíváncsiság, az öröm élménye nélkül. A könyv azt szolgálja, hogy a pedagógus képes legyen átadni ezt a neyelő erejű, jobbá tévő erőt a zene segítségével. A zeneelmélet az énekórák mumusa. A „Kulcs a muzsikához” című tankönyvben a hang születésétől a polifóniáig minden közérthető tömörséggel van tálalva, és az időmetszeten azonnal nyomon követhetjük, hogy milyen históriai időben járunk, és a kultúrák - vallás, művészetek - szinte Thomas Mann-i értelmű teljességét is. A magyar népdalokat más népek dalai követik. A könyv az egész zenei világbirodalmunkat igyekszik dióhéjba foglalni. Ehhez van mellékelve egy alapossággal válogatott zenei szemelvénygyűjtemény, valamint egy ugyancsak színes, a vallások-kultú- rák ága-bogait is áttekinthetően megjelenítő munkafüzet. Az oldalak színezése jelzés is: zenei illusztrációval teljes. Mindhárom kiadvány annak jegyében is készült, hogy a különböző tudományterületek - ahogyan érzékeink, intellektuális képességeink sem választhatók el egymástól, és azzal a hittel is, hogy gépie- sedő világunkban a valláson kívül a művészet az egyedüli terrénum, amely közvetlenül is képes hitet csöpögtetni ak emberbe. Örömet, a megtisztulás örömét, például a drog fölemelő majd mélybe rántó bódulata helyett. B. R 1 r Futnak A Képek Oscar Wilde árnyéka Szegény Oscar Wilde-nak, úgy látszik, beteljesült a végzete. Filmet forgattak róla. Ennél nagyobb csapás aligha érhette volna. Ő, aki egykor, eléggé meggondolatlanul, azzal hivalkodott, hogy legfontosabb műalkotása maga az élete, most már alighanem valóban egy botrányosnak minősített biográfia kétes hitelű hőseként vonul be a mai nézők tudatába. Ennyi marad belőle. De szellemes párbeszédekből szőtt színműveit az utóbbi években csak elvétve játsszák itt-ott, pedig a Bunbury bemutatója még húsz-harminc évvel ezelőtt sikernek számított Pesten, s Korda Sándor annak idején emlékezetes filmet forgatott az Eszményi férj-bői. Varázslatos meséinek olvasgatása helyett a mai gyerekek inkább primitív rajzfilmeket néznek, a Dorian Gray arcképé-nek, úgy tudom, nincs új magyar kiadása, s nemrégiben találkoztam egy olyan bölcsészhallgatóval, aki nem olvasta A canterville-i kisértet- et. És most itt van ez a film, az Oscar Wilde szerelmei (az eredeti címe egyszerűen csak: Wilde), amely szinte szóba se hozza a műveket, ezért én nem nagyon tudok mit kezdeni vele, mert ha Wilde-nak volt életre szóló szerelme, az nem volt más, mint az irodalom. Ám Brian Gilbert-t, a film rendezőjét semmi egyéb nem érdekli, csak a fiatal Lord Alfred Doug- lasszal való furcsa kapcsolat. A vetítés 117 perce alatt mindösz- sze két olyan jelenetet találtam, amely Wilde-ot írónak ábrázolta. Azt, amikor a Bunbury bemutatója után megjelenik az őt (akkor még) ünneplő publikum előtt a színpadon, a kamera fokról fokra eltávolodik tőle, s egyre magányosabbnak és kiszolgáltatottabbnak mutatja. Tudja, hogy most ért a csúcsra, de látja már az előtte megnyíló mélységet is, amely elnyeli hamarosan. És amikor hóna alatt a De profundis szövegével jön ki a börtönből: a kéziratmásolat, amit a szerző azért készített, hogy a mű fennmaradását biztosítsa még abban az esetben is, ha az eredeti, amelyet elküldött barátjának, elkallódna. Mert egy igazi írót, szemben a filmrendezőkkel, leginkább a műveinek sorsa érdekli. E két jeleneten kívül számomra az asszonyalakok voltak emlékezetesek: az anya, korábban merész hangú versek költője maga is, akit Vanessa Redgrave alakít (mélyen emberi, amikor ez a kemény nő megtörtén siratja szerencsétlen fiát), és a feleség, akit Jennifer Ehle asszonyi vonzerővel és méltósággal formál meg. Wilde hivalkodóan kereste a „másságot” mindenben. Különc öltözködésével, ami már életében vicclapok élcelődésének tárgya volt, a gomblyukába tűzött, elmaradhatatlan zöld szegfűvel, s a viktoriánus erkölcsökre fittyet hányó magaNAGY IMRE FILMJEGYZETE Viktoriánus idill: Wilde a családjával tartásával. Stephen Fry kétség- meg ezt a figurát. De ez Oscar kívül igen plasztikusan jeleníti Wilde-nak csak az árnyéka. I » Gárdonyi Tamás
