Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-31 / 238. szám
6 Dünántúli Napló Gazdasági Tükör 1999. augusztus 31., kedd Prolongált mezőgazdasági hitelek A szaktárca nem szeretne alkalmat adni a visszaélésekre A Földművelésügyi Minisztérium - a bankokkal egyeztetve - meghosszabbította a pénzügyi nehézségekkel küszködő termelők egy éven belül felvett és lejárt hiteleinek visszafizetési határidejét. Ezen túlmenően ösztönözni szeretné jövőre a búza vetésterületének egymillió hektárra történő növelését. A gabonatermelőkre is vonatkozik a hiteltörlesztési idő meghosszabbíthatósága fotó: Tóth l. BUDAPEST Kosa Ferenc, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a Ferenczy Europressnek nyilatkozva elmondta: az agrártárca egy évvel meghosszabbította az éven belüli forgóeszközhitelek visszafizetésének futamidejét. Ez azt jelenti, hogy a termelést finanszírozó banki kölcsönöket változatlan feltételekkel kell törleszteni, a meghosszabbított időszakra pedig továbbra is igénybe vehetik a termelők a 40 százalékos kamattámogatást. Egyedi elbírálás A búza-, a kukorica-, a rozs- és az árpatermesztők esetében nemcsak a gabonatermelésre felvett hiteleket prolongálják a lejáratot követő egy évig, hanem erre az időszakra meghosszabbodik a kölcsönhöz járuló 70 százalékos állami garanciavállalás is, s kiegészül 40 százalékos kamattámogatással. A törlesztési idő egy évvel történő meghosszabbítása azok számára is lehetővé válik - utalt rá a minisztérium képviselője -, akik egyszer már kérték hitelük átütemezését, de annak teljesítésére az idén sem képesek. Ezekre a kölcsönökre is érvényben marad az állami garanciavállalás, valamint a 40 százalékos kamattámogatás. A helyettes államtitkár elmondta: a minisztériumnak nem állt szándékában a kamat- támogatás mértékét száz százalékra emelni. A hamarosan megjelenő rendelettel elsősorban a rászorult gazdálkodókon szeretnének segíteni, és nem kívánnak alkalmat adni az ügyeskedésekre, visszaélésekre. A teljes kamattámogatás ugyanis arra ösztönözhetne egyes, a hiteleit visszafizetni képes üzemeket, hogy kihasználva az állam által nyújtott kedvezményt, üzleti előnyre tegyenek szert. A tárca képviselőjétől megtudtuk: a rendelet megjelenését követően a hitel átütemezését kérő gazdálkodónak azt a pénzintézetet kell felkeresnie, amely számára a kölcsönt folyósította. A bankok egyedileg mérlegelik a kérelmeket, egyes termelői körök vagy gazdálkodók esetében az FVM-rendelettől eltérő döntést is hozhatnak. Egymillió hektár Az őszi búza vetésterületét jövőre 1 millió hektárra kívánja a földművelésügyi tárca növelni. A termelőket vetőmagtámogatással kívánják ösztönözni arra, hogy többletet állítsanak elő jó minőségű étkezési búzából, amelynek exportpiaca hosszú távon biztosítva van. Ezzel kapcsolatosan Kósa Ferenc elmondta: a minisztérium a hamarosan megjelenő rendelettel érdekeltté szeretné tenni a gazdálkodókat abban, hogy növeljék vetésterületüket. Ezért mintegy 50 ezer tonna fémzárolt és csávázott vetőmag kedvezményes forgalmazását tervezik. A termelők úgy juthatnak majd hozzá a fémzárolt, kiváló minőségű vetőmaghoz, hogy annak árát utólag, a betakarított terményből egyenlíthetik ki. A minisztérium a vetőmag-forgalmazók számára nyújtott kedvezményes feltételekkel - kamat- és hiteltámogatással - tenné lehetővé a termelők számára, hogy jövőre növeljék vetésterületüket, illetve kiváló minőségű étkezési búzát termeljenek. A helyettes államtitkártól megtudtuk: a vetőmag-támogatások iránti kérelmeket a megyei földművelésügyi hivataloknál kell benyújtani. A kedvezményezettek körében elsőbbséget élveznek az ár- és belvíz sújtotta térségekben élő kárvallott gazdálkodók. Támogatott lepárlás A tavalyi borkészletek csökkentésére a földművelésügyi tárca 220 ezer hektoliter fehérbor lepárlását támogatja. A lepárlóüzemek literenként 34 forint támogatást kapnak abban az esetben, ha a termelőtől 54 forintért veszik át az OBI által előzetesen bevizsgáltatott bort. Az a kereskedő, felvásárló is igényt tarthat a kompenzációra, aki minden leadott liter bor után másfél kilogramm szőlőt vásárol fel a termelőtől legalább 30 forintért U. G. Röviden BNV. Harmincezer négyzetméteren több mint nyolcszáz cég várja szeptember 10-től a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóit. A 103. BNV-re 13 országból érkeznek kiállítók, akik joggal számítanak arra, hogy a tíz nap alatt sokan keresik fel vásárlási, üzletkötési céllal kiállítási pavilonjukat. (I) A somogyhárságyi jegy- zőség erőforrás-térképet készít, hogy könnyebben tudják a munkanélkülieket átképezni, és sikeresebben készítsenek pályázatokat. Az adattárba bekerül a körjegyzőség kulturális, idegenforgalmi vállalkozásait serkentő szellemi tőkeforrás is. (cs) Működhet a földkiadó bizottság Homorúd község részarány-tulajdonú földjeinek kiadása ismét elkezdődhet, miután a minisztérium biztosította a bizottság működéséhez szükséges pénzt. A szervezet várhatóan szeptember elején kezdi el tevékenységét, a földkiadási határozatok az év végéig elkészülnek. HOMORÚD A részarány-földkiadást számos körülmény nehezítette, többek között a földalapokat érintő bírósági eljárás is, amely 1995. február 13-án fejeződött be. A földkiadó bizottság az igényeket ezt követően gyűjtötte össze, és biztosította az ideiglenes földhasználatot azok számára, akik maguk akarták megművelni a területüket, s nem akarták bérbe adni. A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény értelmében az ilyen feladatokat a megyei földművelésügyi hivatalok vették át. Az ágazati minisztérium intézkedése alapján a szervezet a földkiadási feladatok végrehajtását 1998-ban kezdte el. A Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal költségvetésében erre a munkára nem volt fedezet, ennek ellenére a Mohácsi Új Barázda Termelőszövetkezet földjei részaránytulajdoni megosztásának előkészítését az elmúlt év áprilisáig elvégezték. A tényleges földkiadásra azonban már nem volt módjuk, hiszen a bizottság tevékenységét nem tudták volna finanszírozni. Az idén nyáron a feladatok elvégzésére sikerült pénzt szerezni a minisztériumtól - mondja Kurucsai Csaba országgyűlési képviselő (képünkön), akihez ebben az ügyben a térség érintett gazdálkodói többször fordultak panasszal. A részaránytulajdon rendezése azért is fontos a gazdálkodóknak, mert csak az kaphat állami támogatást, akinek birtokát a földhivatal bejegyezte, s a megyei földművelésügyi hivatal nyilvántartásba vette. B. G. * Határidők cégvezetőknek Augusztus 31.-Befektetési szolgáltatók nyitott pozíciójelentése- Cégautó adója- Külföldi rendszámú személy- szállító gépjármű adózása- Befektetésialap-kezelők jelentése- Magán-nyugdíjpénztárak tagdíjbevallási adatszolgáltatása- Kőolaj-hozzájárulás- Jelentés vágósertés felvásárlásáról. Szeptember 3.- Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése Szeptember 5.-Havi áfabevallásra kötelezett adózók gyakorított áfa-elszámolási, és bevallási kötelezettsége- Adóraktár-adójegy-felhaszná- lók adójeggyel kapcsolatos fizetési kötelezettsége -Háziorvosi szolgáltatók adatszolgáltatása- Egészségügyi szolgáltatók adatszolgáltatása- Házi szakápolásról adatszolgáltatás. Tevékenységi engedély Július 31-étől a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalának külön (tevékenységi) engedélyére van szükség a jogszabályban meghatározott áruk - energia- hordozók, veszélyes anyagok - kivitelével, illetve behozatalával kapcsolatos tevékenységek folytatásához. A külön (tevékenységi) engedély, az egyéb engedélyekben és szakhatósági hozzájárulásokban foglalt időtartamokat is figyelem véve, legfeljebb három évre szól, amely a hatvan napnál rövidebb érvényességgel kiadott engedély kivételével kérelemre meghosz- szabbítható vagy módosítható. A hosszabbítás vagy módosítás iránti kérelmet a tevékenységi engedély érvényességének lejárta előtt legalább harminc nappal kel előterjeszteni. A külkereskedelmi képviseleti (ügynöki) tevékenységet tevékenységi engedély alapján folytató gazdálkodó szervezet az általa közvetített ügyletekről elkülönített, ellenőrizhető nyilvántartást köteles vezetni, amelynek az alábbi adatokat kell tartalmaznia: a megbízó (képviselt) cég neve, címe, a képviseleti szerződés tárgya, a közvetítendő áru megnevezése, vámtarifaszáma, a partner neve, címe, akivel a képviseleti szerződés alapján a megbízó az áru szállítására vonatkozó szerződést megköti, az áru származási, valamint rendeltetési országának neve, az árunak a szállítási szerződés szerinti mennyisége. A rendelet hatálybalépését - 1999. július 31. - megelőzően, visszavonásig szóló érvényességgel kiadott tevékenységi engedélyek alapján a tevékenységet a hatálybalépést követő 60. napig lehet végezni azzal, hogy a kiadott engedélyek a rendeletben foglaltak szerint megújíthatók. A hatálybalépést megelőzően határozott időtartamra szóló érvényességgel kiadott engedélyek alapján a tevékenységek az engedélyben meghatározott érvényességi idő lejártáig folytathatók. A külön (tevékenységi) engedélyek kiadásával kapcsolatos engedélyezési eljárás árucsoportonként meghatározott lebonyolításának rendjét, a kérelem benyújtásához szükséges tájékoztató adatokat az Engedélyezési Hivatal a Gazdasági Minisztérium hivatalos lapjában tájékoztató formájában teszi közzé. Az engedélyezés iránti eljárás részletes szabályait, a kérelem tartalmát és mellékleteit a 41/1999. (VII. 16.) GM-rendelet határozta meg. Háromféle diszkontkincstárjegy Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a következő hónapokban a jelenlegi kettővel szemben háromféle diszkont kincstárjegyet bocsát ki: a 12 hónapos, a 6 hónapos és a 3 hónapos papírt. Mivel az aukciós naptár egyelőre nem változik, a kéthetente megtartott 6 és 12 hónapos kincstárjegy-aukciók miatt nyolc héten keresztül ugyanazt a papírt értékesítik. Ezek a diszkontpapírok így nyolchetente járnak le. Á mostani rend szerint kétféle diszkontkincstárjegyet bocsátanak ki: a 12 és a 3 hónapost. * GrHXFÜF A GENTLEMEN’S K1* a Pécs Plaza Bevásárlóközpontban újonnan nyíló férfi ruházati üzletébe szakképzett, vagy gyakorlattal rendelkező ÜZLETVEZETŐT ES HELYETTEST valamint ELADÓKAT keres! • • • Jelentkezés: postai úton önéletrajzzal • • • 1037 Budapest, Bécsi út 271. Tel.: 387-7958 B Részvények árfolyamalakulása a BÉT-en VIII. 30-án Részvény megnevezése Utolsó kötés Változás Forgalom (db) Borsodühem 7 195 — 22 373 Danubius 5 000 2 635 Dédász 10 100 \ 39 Egis 7 930 \ 9 253 F0TEJC 91 37 199 IBUSZ 995 347 Matáv 1 482 136 51r. Mezőgép 1 945 — 37 053 Mai 6 120 392 999 OTP 10 980 \ 7 054 Pick 8 650 / 196 247 Panne nplast 4 470 — 17 913 Rába 2 555 49 320 Richtiu 12 230 \ 9 482 Synergon 2 770 1 246 TVK 3 880 272 398 Zala kerámia 1 900 — 24 692 Zwack 6 450 727 A BUX-index alakulása: 7508,95 Az utolsó népi oltómester TÓFŰ, MECSEKJÁNOSI A tófűi Till Gyula a népi gyümölcsfa-nemesítés utolsó mohikánja. Már csak ő gyűjt az erdőkben vad csemetéket, hogy szemzéssel és oltással nemes példányokat neveljen azokból. Legkevesebb harminc, erdőből kimenekített fája terem, s ugyanennyi érik be bő terméssel - szintén a vesszőiről elszaporítva - a barátok kertjeiben. Oltóvesszőt levélbe csomagolva is kap rendszeresen többek között Köblényből, Szászvárról, Dombóvárról és Zala megyéből is. Főként körtét, almát és meggyet nemesít meg; oly sikeresen, hogy évtizedek óta minden esztendőben legkevesebb négy-öt mázsa gyümölcsöt tárolhat. A télire való szedést, főként a körtét árpában helyezi el, és így nem ártanak a fagyok. Szederindából pedig kosarakat és kissé öblös felfüggeszthető polcokat fon szintén raktározási céllal a hajdani, észak-baranyai sváb hagyományok szellemében. A hobbikertész egyik tanítómestere az azóta elhunyt Szakmar Sándor mecsekjánosi kanász volt. Amit csak lehet maga állít elő, hogy minél olcsóbb legyen a befektetés.-Az ősöktől szintén sokat tanultam - válaszolta a kérdésünkre az egykori váj végi bányász. - Akkor nyugodnék meg, hogy a német elődök tudása tovább él, ha lenne követőm a mesterségben. Csuti J. MVA: tervek a mikrohitelről A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriuma nemrég megtartott ülésén áttekintették a mik- rohitel-program eddigi tapasztalatait. A hitelösszeg felső határának emeléséről szeptemberi ülésükön döntenek.- Az új mikrohitelrendszer megalapozásához szükséges volt az eddigi működés áttekintése - mondta az alapítvány elnöke, Csuhaj V. Imre. Az új rendszer egyik lényeges módosítása az igényelhető összeg felső határának (jelenleg 1,3 millió forint) emelésén kívül az lehet, hogy a hitelt a vállalkozó nem csak beruházásra, de forgóeszközfinanszírozásra is fordíthatja. A másik változás, hogy az MVA megyei és más területi központjainak autonómiáját megtartva a mikrohitel folyósítása központosított lenne. Az alapítvány által kezelt alapban jelenleg mintegy 4 milliárd forint van. Az MVA számol azzal, hogy jövőre a PHARE COP 99 programjából finanszírozásuk 2,5-3 millió euróval bővül, amihez hasonló összeggel hozzájárul a magyar állam is. A kuratórium által elfogadott jelentés szerint 1992 és 1999 májusa között összesen 11 631 hitelnyújtás történt, 8,035 milliárd forint értékben. Az átlagos hitelnagyság 691 ezer forint. A legtöbb pályázatot, 4962-t 1996-ban nyújtották be, ekkor volt a legnagyobb az igényelt hitel ösz- szege is: 3,59 milliárd forint. i «