Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-28 / 235. szám
1999. augusztus 28., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 11 Az irodalomnak nem lehet a végére érni Ha lakatlan szigetre költözne, Thomas Manntól A varázshegyet, Tolsztojtól a Háború és békét, Lampedusától A párducot vinné magával valamelyik Márquez-regény, Szolzsenyi- cin Ivan Gyenyiszovicsa, no meg Yeats, Rilke és József Attila versei mellett. A saját kötete - úgy véli - már nem férne a kofferba. Pedig Szénái Zoltán: Lélek és kép című, Thomas Mann kisepikájáról írt monográfiája a szakértők szerint a mai magyar Thomas Mann-irodalom egyik legjelentősebb dokumentuma. Közel negyedszázados kutatásainak eredménye, amely hamarosan németül is napvilágot lát, s bemutatják az idei Frankfurti Könyvvásáron.- A hihetetlen szellemi gazdagság, a munka minőségének tisztelete és a polgári tartás ragadott meg Thomas Mann műveiben - idézi a múltat Szendi Zoltán, félretéve könyvének német nyelvű változatát, amelynek korrektúráján dolgozik. - Sosem az egyszerű feladatok érdekeltek, inkább azok, amelyek pillanatnyi tudásszintemet meghaladták. Tisztában voltam azzal, hogy A varázshegyről írt szakdolgozatom, sőt a doktori m sem hozhatott még sok újat. Csak amikor egy évig a zürichi Thomas Mann-ar- chívumban kutattam, akkor kezdtem átlátni ezt a csodálatos életművet. Ennek összegzéseként született meg a kandidátusi értekezésem.- Gyermekkorában afféle könyvmoly volt?- Nagyon szerettem olvasni, főleg a történelmi témájú könyvek és a görög mitológia érdekelt. Az Egri csillagokat szinte kívülről tudtam, s már az általános iskola első éveiben jól ismertem az istenek viselt dolgait. Persze, a falusi csínytevésekből sem maradtam ki. A többi paloznaki gyerekkel együtt fociztam, verekedtem, nyi laztam ...- Mindig tanárnak készült?- Egészen kis koromban asztalos és kőműves akartam lenni, de a pedagógus pálya nálunk családi hagyomány. Apám is az volt, ő az én első tanítóm. Később egy kiváló csopaki tanár, Gárdonyi Lajos szerettette meg velem a történelmet. Pannonhalmán, a bencés gimnáziumban, ahol sok nagyszerű ember oktatott, egyre inkább az irodalom és a nyelvek felé fordult az érdeklődésem. Latinnal, orosszal, némettel és franciával foglalkoztam, és érettségi után a szegedi egyetemre jelentkeztem magyar-német szakra.- Több mint húsz éve, 1978- ban került Pécsre. Eleinte a magyar tanszéken oktatott, majd a 90-es évek elejétől a németen.- Izgalmas feladat volt számomra az egyetemi németképzés elindításában részt venni. Büszke vagyok a fejlesztésekre, szeptemberben nyíló gyönyörű könyvtárunkra, az új programok bevezetésére. A német tanszék fejlődésével szükségessé vált nálunk is a feladatok megosztása, így a német nyelvészeti tanszéket Wild Katalin vezeti, én pedig a német nyelvű irodalomnak tanszékét irányítom.- Miként jut ki egy könyv a rangos frankfurti vásárra?- Két kollégám: a szegedi Bemáth Árpád és a Pécsett is oktató Kulcsár Szabó Ernő is szervezői a könyvvásárnak, s ők már korábban ismerték és támogatták a monográfiát. A téma is segített, mert így a hazai germanisztika is képviselteti magát e kötettel a sok szépirodalmi mű mellett.- Thomas Mann életműve rejteget még feltáratlan területet a kutató számára vagy más szerző és újabb téma után kell néznie a jövőben ?- Az irodalomnak sosem lehet a végére érni. A művek megközelítésében mindig adódnak új szempontok. Thomas Mann filológiai feldolgozottsága kimentő, főként a nemzetközi szakiroda- lomban. Nálunk kevesebbet írtak róla, a regényeit modern szempontok szerint még nem elemezték. Egyszer talán ezt is megpróbálom. De nagyon érdekel Rilke és Yeats lírája, a századforduló mint irodalomtörténeti fordulat, a két világháború közötti német dráma és sok egyéb téma is.- Otthon a családja mindig a számítógép mellett ülve, könyvvel a kezében látja?- Szó sincs róla! A munkámhoz nyugodt, biztos hátteret nyújtanak, de nem tekintenek remetének. Amikor csak tehetjük, kirándulunk, s számomra az igazi kikapcsolódást a ház körüli munka, a barkácsolás jelenti. A kilincsjavítás, a tetőcserepek rendbetétele vagy egy postaláda fab- rikálása nagyobb büszkeséggel tölt el, mint egy tanulmány megírása. Csató Andrea A szilvafa lekvárillatú porában Ma is napi négy órát áll az esztergapad mellett Berta János kezét a rideg vas - kések, fémszerszámok - edzették. Még ma, hatvanötödik évesen is napi négy órát áll a vaseszterga mellett. Csak a gép jó ideje már nem pöndörödő fémkarikákat szór az esztergapadra, hanem hol a szilvafa, hol a kőris, a tölgy vagy az ostorfa forgácsával teríti be a műhelyt. A gordisai születésű faműves mától Zengővárkonyban - kései életműve koronájaként - állandó kiállításra várja az érdeklődőket. A tárlatot Rónaky Edit, a Művészeti Szakközépiskola nyugdíjas igazgatója, Apáczai- díjas tanár nyitja meg délután fél ötkor. A református templomot elhagyva találjuk meg a Bognármalmot, előtte a vénséges istállóval, ahol Berta János a kiállítást élettársa, Angster Mária segítségével berendezte. A mestergerendás, belül is kiglancolt istálló falát most meszelik. Szombaton már friss, fehér fal hívogatja majd a vendégeket. Köpcös, napbarnított, fehérhajú ember hajtja félre a fóliát a bejárati ajtót takaró nyíláson. Berta János invitál birodalmába. Az asztalok homokszín térítőin esztergált fatányérok, tálak, fűszertartók; a fal melletti polcokon fabölcső, mini-rulett, dobókockák, cseresznyefa ivókupák sorakoznak.- Ez itt habos kőris - mutat egy világos, vajszínű tálkára. - Emez szilva. Amikor a forma kialakul, a fát a kéznek is érezni kell. Ennek a szilvafának meleg a húsa. Piros. Olyan a porának az illata, mint amikor édesanyám főzte a szilvalekvárt. Berta széles ujjai mintha most is a frissen nagyolt fatányér nyers húsát markolnák, ahogy magyaráz. Egy lapos né- gerbama tálat emel a kezébe.-Nézze meg, ez a tál, ez kész csoda. Fölszedtem a régi födémdeszkákat - cserélni kellett. Egy ilyen nagyon öreg deszkából csináltam. Ez az istálló legalább kétszáz éves, maga a fa, amiből a deszkák készültek, ennél is öregebbek. Mégis az a saccom, hogy ez szelídgesztenye lehet. Nézze meg, az ammónia, az állatok kipárolgása feketítette be ilyen szépen. Mi munka volt vele! Ez a fa megette a kést! Mutat ebből a drága deszkából vagy két ölnyit, amit gondosan félretett a szénaszállás alá. Őriz néhány tarajos szélű nyárfadeszkát is. Mutatja a „csomoros” nyár göbeit-gö- csörtjeit őrző rajzolatot is - mintha a fa mélyén kis tüzeket raktak volna. De műhelyében akácot, rosszul hasadó bükköt nem használ, és fenyőből se készíthet étkészletet gyantatartalma miatt. A szépen esztergált, testesöblös eszközök birodalmából a ház asszonyának, Máriának a friss kávéja szólít bennünket a ház szobájába.- Huszonnyolc évet húztam le a pécsi EPGEP-nél vasesztergályosként. Talán soha nem foglalkozok fával, ha nem megyek át negyven-valahány évesen a Mecseki Erdőgazdasághoz. Ott is vasesztergályos voltam - én a fát máig vasesztergával formálom. Faesztergával nem is lehet ilyen felületeket kialakítani, se ilyen pontosan dolgozni. Később, mikor már ismerkedtem a fával, kérték, hogy régiségkereskedőknek tartsak előadást a fa tulajdonságairól. Elolvastam egy szakkönyvet, ami mindent igazolt, amit addig is tapasztaltam.- Amikor először vittem zsű- riztetni a dolgaimat, azt mondták - iparművészet. De ez nem volt igaz: a fában a kéz munkája is benne van. Ahogy érzem, fordítom! Később leírták: a finn-ugor formavilághoz tartoznak. Úgy látszik, ez benne lehet az ember zsigereiben. De Mária, az élettársam nélkül nem jutottam volna el idáig. Berta Jánosnak 1994-ben volt az első önálló kiállítása Pécsett az Ifjúsági Házban, azt követte a székesfehérvári, majd a göttingeni. A legutóbbi 1996- ban a siklósi Táncsics Galériában volt. A nyolcvanas években lett iparművész. Mint mondja, öt éve halt meg a felesége - három éve faragott a sírjára fejfát. Faragott korán elhunyt két kisfiának is. Mária bátorította: „Miért rendelnél te műkövet? Te is meg tudod csinálni!” Két felnőtt lánya van, egyikük pedagógus, a másik üzletkötő. A Balázs-forrás menti Bognármalmot 1998-ban vette. Tervezi, hogy a pécsi Bagoly-dűlőben lévő műhelyét átköltözteti ide Zengővárkonyba, a gesztenyefák lombjai alá. B. R. Új főszerkesztő a Jelenkor élén A folyóirat szeptemberi számának már Ágoston Zoltán a főszerkesztője, aki az egy évre külföldre távozó Csuhái Istvánt váltotta a lap élén. Mint az elődjéhez hasonlóan fiatal, 33 éves új főszerkesztő elmondta, 1992 nyarán hívták a laphoz, ahol nagy megtiszteltetés volt dolgoznia. A JPTE magyar-esztétika szakán végzett 1990-ben, szak- dolgozatát a költő Novalis egy különös regényéről írta. Egyik fő kutatási területe is a német romantika kora, az a kor, amely számos, ma is érvényes gondolatot megfogalmazott, megteremtve a ,.reflektált” értelmiségi fogalmát is. Ágoston kritikákkal, irodalmi interjúkkal hívta föl magára a figyelmet. Sokat jelentett számára a korábban a lapnál dolgozó Takács József biztatása is, hogy a Weöres Sándort, Mészöly Miklóst, Esterházy Pétert, és más nemzetközi, sőt világhírű alkotókat megjelentető folyóirat munkájába bekapcsolódjon. Mint elmondta, tudja, hogy olyan elődök munkáját kell folytatnia, mint Tüskés Tibor, a legendás Szederkényi Ervin, és ahol mindvégig meghatározó egyéniség volt Csorba Győző vagy utóbb Berták László, és a generációváltás során olyan szerkesztőkkel dolgozhatott együtt, mint Csordás Gábor majd Csuhái István is. Vallja, hogy ezt az egyre növő hagyományt és értékőrző funkciót megtartani csak a változások iránti fogékonysággal lehet, kötődve a kortárs európai irodalomhoz. Törekvése, hogy a lapban határozottabban legyen jelen az egyetem, mint szellemi műhely. Úgy érzi, rendkívül fontos egy ilyen független, néhány szerkesztőből álló szellemi orgánum vidéken, amelyben vélt vagy valós pozíciótól függetlenül mindenki megmutathatja önmagát, szabadon válthat pengét bárkivel, mert csak az érték, az érvelés számít - maga a mű. Bóka Róbert Festők a száz kisszék falujában Hans Komm fellbachi főiskolai tanár és Erdős János, a pécsi Művészeti Szakközépiskola festőművész-tanára barátságának köszönhető, hogy egy „amatőr” és „profi” festőket- rajzolókat egy csapatba gyűjtő társaság az idén Pécs határában, a festői szépségű Cser- kúton talált helyet magának. Pécs művészeti iskolája és a testvérváros Fellbach művészeti főiskolája közt hagyományos ugyan a kapcsolat, de eddig jobbára célzatos - például reklámgrafikai - stúdiumokra érkeztek vendégek, s tőlünk diákok utaztak Németországba- tudom meg Erdős Jánostól. Ez a cserkúti „szabadiskola” jellegében is egészen más. Itt a szobrászművész Florian Kingele - aki másodmagával a közeli kőbányát is fölfedezte - ugyanúgy krétát, ecsetet ragad, mint az aranyműves Notburga Eiber vagy szobrászkodó lánya, Anna, aki a tájat mindenekelőtt idillikusnak érzi, s „itt azt tanulta meg- mondja hogy még sok a tanulnivalója”. Harminc éve jár haza Fellbachból Budapestre, de először látogatott el ide Ida Daser, hogy festői szenvedélyéhez ez a táj adjon lelki muníciót. A minap az árok szélén ülve rajzolt egy házat a faluban, míg a ház gazdája ki nem jött, hogy ülne már le odabenn. No és a nagy esti diskurálások! „Önköltséges baráti szerveződésű tábor - mondja Erdős ahol tizennégy vendég szállhat meg olcsón, de a lényeg a nagy esti beszélgetéseken, a barátságon van, amelyhez amúgy Pécs és Fellbach hivatalos „testvériségének” kevés a köze.” Innen a teraszról, ahol fehér műanyagszékeken körbe üljük az asztalt, látni Cserkút Árpádkori templomát is. Az asztalon a rajzosoknak „tálalt” ember- és kutyakoponya társaságában egy tál szőlő mosolyog. Mosolyog Jónás József, Cserkút polgár- mestere is. Most készíttet száz kisszéket a falu, hogy a házak elé mint régen a kispadot, kitegyék, mert Cserkúton az emberi szónak még (?), már (?) hagyománya van. Bóka R. A falu és környezete magával ragadta a vendégeket FOTÓ: WÉBER T. A 1 í „Sosem az egyszerű feladatok érdekeltek” „Áfában a kéz munkája is benne van” fotó: wébert.
