Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-24 / 231. szám
1999. augusztus 24., kedd Otthon - Lakberendezés - Divat Dünántúli Napló 9 • • Üvegek spárgaöltözetben Egy szép, régies formájú üveg, néhány centiméter spárga, és máris kész a legújabb divatot követő dísztárgy, vagy a fürdőbe, a konyhába való tárolóedény. Az erős madzaggal dobozokat is beboríthatunk. Nem kell több száz forintot kiadni, ha van otthon egy tekercs spárga vagy rafia, és egy kevés ragasztó. Kis ügyességgel tetszetős külsőt adhatunk a borospohárnak, a kiürült parfümösdoboznak, a régi gyógyszertári üvegnek. Ha dobozról van szó, az egész felületet be kell kennünk általános ragasztóval, majd a spárga végét helyezzük középre, és csigavonalban haladjuk a szélek felé. Ezt az eljárást csak a doboz alján és a tetején alkalmazzuk, az oldalakon egyszerűen csak fel kell tekerni a madzagot. A fonatba gyöngyöket, fagolyókat is fűzhetünk, sőt különböző terméseket is lehet a felületre ragasztani. A madzagból kis füleket alakíthatunk ki, ezekkel és a hozzájuk tartozó gyönggyel zárható ládikákat hozhatunk létre. Nagy divat lett a rafiával szépített borospohár is. A rafiát kis ráhagyással kezdjük el tekerni, úgy, hogy a kezdőrészt a bevonat végül teljesen eltüntesse. Az utolsó szakaszt pillanatragasztóval érdemes az előző sorhoz rögzíteni, de vigyázzunk, hogy az üveget ne maszatoljuk össze, különben a poharunkat később nem tudjuk az eredeti formájába visszavarázsolni. Maszatolóművészet textilen A gyermekeket is nyugodtan be lehet avatni a házi textilfestés rejtelmeibe. A különböző technikákkal személyre szóló pólót, ruhát, asztalterítőt, képet festhetünk, rajzolhatunk. Boldoggá teheti a gyermeket, ha egy-egy jól sikerült, kedves rajzát a pólóján vagy akár a párnáján látja viszont. A speciális krétával és filccel érhető el a leggyorsabb eredmény, de az anyagot érdemes finom szemcsés smirglire helyezni a rajzoláskor, hogy ne csússzon el. Ha ez nem megy, gombostűkkel rögzítsük a rajztáblára. A kréta előnye, hogy satírozni, árnyékolni is tudunk vele, míg a filctoll a kontúrok kihúzására alkalmas. Eredeti ötlet ugyanakkor, ha például az asztalterítőnket ékesítjük textilfilc segítségével. A meghívott barátok, vendégek írhatják fel nevüket, jókívánságaikat az abroszunkra, ami így szinte emlékkönyvvé válik. A tégelyes textilfestéket általában ecsettel visszük fel az anyagra, ám az sem baj, ha gyermekünk a színes tenyérlenyomatok mellett dönt. S ha már a lenyomatoknál tartunk: különleges térítőnk, konyhafüggönyünk lehet, ha valódi gyümölcsöt használunk nyomóformaként. A félbe vágott körte, az alma, de még egy nagyobb szőlőszem is csodás mintákat eredményez, de lehet csak leveleket is használni. A csőrös festék vonalas rajzokhoz, feliratokhoz való, de kontúrként is jól beválik, és megakadályozza, hogy túlságosan szétfolyjon a tégelyes festékkel felvitt ábra. Amikor kinyomjuk, nem kell megrettenni, csak a száradás után kapjuk meg az igazi színt. Számítani kell rá, hogy a legalább négyórás száradás során a festék összezsugorodik. Ha fűtéssel, hajszárítóval próbálkozunk, elégethetjük az anyagot. Tudni kell, hogy a teljes száradás négy napot igényel. Az összes fenti eljárás eredményét forró vasalóval fixálhatjuk. A képeket a hátoldalon kell vasalni, de jó, ha az anyag alá papírt helyezünk, hogy az esetleges foltokat felfogja. A beégetés után a szövet mosható. Átépítés miatt A BAV1MPEX ELAD 15.000 ül2 MÁRVÁNY- GRÁNIT- AGGLOMERÁT PADLÓBURKOLÓ LAPOKAT 30-50% KEDVEZMÉNNYEL már 1.000 Ft/m2-től! __________ BA VIMPEX Kft. Pécs, Tüskésréti u. 2. Tel: 72/227-019 Nyitva: h-p. 8-17.00, szó. 8-12.00 Varrni még akkor is érdemes, ha a gyakorlatlan szabász két bal lábat vág ki a nadrágnak. Ám a szövetek egyre drágábbak, így néhány alapszabályt hasznos betartani. A másodkézboltok, zsákos turkálók, a kínai piaci árukínálat korában sokak szerint nem éri meg otthon készíteni a ruhát. A szövet, a vele való munka, az elhasznált áram többe kerül, mint a készen vett darab. Papp Ferencné azonban, aki iskolás kora óta varrja a szebbnél szebb öltözékeket, állítja, hogy a saját magunk készítette ruha nemcsak hogy jobban illik a testre, de viselni is nagyobb büszkeség.- Ma már nem szokás szabásmintát szerkeszteni - mondja. - Ha beválik egy jó divatlap mintamelléklete, meg kell tartani. Én néha több mintából kombinálom össze a ruhát. A szövetekkel kapcsolatban, főként ha nem a most divatos, rugalmas szállal kevert anyagokat vesszük, azt kell tudni, hogy minden új textilt be kell avatni, különben később, az első mosáskor összemehet. A pamutot, a nyersselymet, a santungot, a vásznakat forró vízbe tesszük, a gyapjúszöveteket viszont elég vizes ruhával átvasalni. Nem kell mindig új anyagot vásárolni, sokszor a régi is felhasználható. A szétbontás titka, hogy soha nem szabad ollóval fejteni, és lehetőleg pengével se. A legegyszerűbb, ha a varrást egy helyen felvágjuk, kihúzzuk a szálat, amíg csak lehet, majd a másik oldalon is megismételjük a folyamatot. Ezzel egyszerre már ki is szá- laztuk az anyagot.- Vannak, akik szerint meggyorsítja a varrást, ha fércelés helyett gombostűvel rögzítjük az anyagot, és átvarrunk fölötte- mondta el beszélgetőtársam.- így viszont számolnunk kell azzal, hogy a varrógéptű eltörhet, vagy kicsorbul, és tönkreteszi a szövetünket. A házi varrás legjobban a gyermekruhák készítésekor éri meg, mert ezek a holmik (a csöppnyi alapanyag ellenére) már szinte megfizethetetlenek. Kiskabáttal nyár végi estékre is jó a sztreccsszövet ruha Kristálycsillártól a gyertyafényig Nem is olyan régen még a rafiabura jelentette a modernséget, a kristályfüggőktől roskadozó csillár pedig az egyre igényesebb, polgárosulóbb ízlést Magyarországon. A lámpatervezők is csak most először tudtak önállóan bemutatkozni az idei kölni bútorvásáron, ám máris hatalmas volt a siker. Ernyők és melegebb, tompább fények. Ezekkel győztek idén a tervezők, akik rehabilitálták a korábban már szinte kispolgárinak számító lámpaemyőt, s a legeredetibb, pliszérozott, textilből varrt formáiban hozták vissza a divatba. Még a csillárkarokra is ernyő kerül, de azért már inkább átlátszó vagy tejüvegből. A halogénlámpák helyett a hangulatfények lettek a szobai világítás fő elemei. Szomorú hír a most építkezőknek, hogy az újabb lakásokban elterjedt mennyezeti spotfények már nem képviselik a legmodernebb irányzatot, persze, mivel az új trendek elteijedéséhez évek kellenek, nem kell azonnal ne- kiállni a leszerelésnek. Az otthonosság érzetét keltő, lágy, meleg hatású, tompa fények dominálnak, s az egyszerű 60 wattos izzót el lehet felejteni, hiszen egyre terjednek az energiatakarékos, hosszú életű égők. A tervezők arra is ügyelnek, hogy a lámpák többet tudjanak az egyszerű fénykibocsátásnál. A világítótest csúszhat sínen, lehet variálható, állítható magasságú, fényű, cserélhető bu- rájú, asztalra, mennyezetre és falra is akasztható. Továbbra is vannak távirányítható változatok, különösen a sínre helyezett változatoknál. Az egyszerű, tiszta formák mellett feltűnnek az olyan szokatlan darabok is, amelyek nem elsősorban a világítás érdekében, hanem látványelemként működnek. Ezek lehetnek növényi formák, amelyek között még olyan is van, amely a bekapcsolás után a meleg levegő hatására szétnyílik, de kedveltek a varázslatos hangulatot árasztó, a Napot, a Holdat ábrázoló fényvisszaverő testek is. A kristálycsillár csak a stílusban is illő bútor mellé ajánlható, az üvegfüggők azonban új életre keltek, amióta nálunk is rohamosan terjed az ilyen függőket bőven alkalmazó kínai térrendezés művészete. Olcsó konyhaszekrény elemeit csavarozták össze, görgőkön mozgatható, formabontó térelválasztóvá Terek falak nélkül Kis lakásokban, apró közös társasházi udvarokban komoly kérdés, hogyan lehet intim, elkülöníthető tereket létrehozni. Az öreg szekrénysor középre tolva nem a legjobb megoldás. A könyvespolcok, paravánok, szekrények beválnak, ha tereket kell elválasztani, ám néha az is igény, hogy a két elkülönített tér összenyitható legyen. Ha például egy légtérben van a nappali és az étkező, vagy a nappali és a háló, de stílusban, színben, hangulatban egymáshoz illenek a bútorok, érdemes egy egyszerű módszert alkalmazni. Ehhez csak egy szép, laza szövésű, sejtelmesen áttetsző textília kell, amit egy bújta- tós rúddal erősítünk a mennyezetre. Előny, hogy így az elzárt tér sem lesz sötét. Ugyancsak elég fény lesz, ha lépcsős megoldású térelválasztót készítünk. Ez polcokból, dobozokból, különböző méretű szekrénykékből is létrehozható, de akkor a legpraktikusabb, ha kerekeken gördülve mozgatható. Az ilyen darab előnye, hogy nemcsak külön tereket teremt, de pakolásra is kiválóan alkalmas. A szomszéd kíváncsi szemei elől sokan sövények mögé bújnak, ám az is jó ötlet, ha a társasházi kis udvar két része közé ruhaszárító kötélre akasztókkal ellátott lepedőket helyezünk fel. Ha a teljes tér kell, le lehet venni mindet, de ha bensőséges baráti grillpartit akarunk, egyszerűen csak behúzzuk őket. Helyes, ha a lakók felváltva vállalják az udvari térelválasztó tisztán tartását. OKKER FESTÉKBOLTOK ÚJ BOLTJAINK AJÁNLATA: Héra 161 csak 3.390 Ft Tilatex 161 csak 3.199 Ft Cell barna 1I csak e 590 Ft Breplaszta ~ 5 kg csak f 560 Ft 25 kg csak 2 2.090 Ft Xyladekor 0,751 csak | Trinát alapozó w 610 Ft 0,751 csak 620 Ft 51 csak 3.540 Ft Trinát zománc fehér 11 csak 920 Ft 5I csak 4.090 Ft FESTÉKBAZÁR Pécs, Megyeri út 115. (a Vásártér mellett) KONTÚR FESTÉKKERESKEDÉS Pécs, Somogyi B. u. 7. Oldalszerkesztő: Apróságok Nina Ricci végnapjai? Felröppent a hír, hogy Nina Ricci, a legrégebbi szalonok egyike többé nem tervez ruhákat a hölgyek számára. A vállalat új spanyol tulajdonosa mindössze a Ricci-par- fümöket kívánja megtartani, azzal az indokkal, hogy a divatház bemutatói évek óta veszteségesek. Kétségtelen, hogy tavaly mindössze öthat törzsvevő volt hűséges a házhoz, s a drága modellek közül is csak alig néhányat sikerült értékesíteni. Ám a 900 millió frankos bevétel ellenére a parfümgyártás sem nyereséges. Acélmosdók. Nemesacélból készülnek az igazi high- tech lakások mosdói, WC- csészéi, de még piszoárt is gyárt az a német cég, amelynek új típusú szaniter- jei már hazánkban is hozzáférhetők. A látványos darabok a formatervezés csodái, könnyen tisztán tarthatók, hosszú élettartamúak és energiatakarékosak, persze ezek a jótulajdonságok az árban is megjelennek. Újjáéledő PVC. A lerakható műanyag padlókat sokan az ügyetlen ragasztás vagy a rossz minőség miatt nem kedvelik, pedig ma már létezik olyan fautánzatú PVC-padló is, amely tökéletes illúziót kelt, sőt különféle intarziák, berakások teszik változatossá. A köny- nyen kezelhető anyag nem érzékeny a nedvességre, kopásálló, melegsége, kis súlya és vékonysága miatt elsősorban átépítéseknél, felújításoknál ajánlják. Pánikgombos tűzhely. Vészgomb is van azon a legújabb fejlesztésű tűzhelyen, amelyet egy neves amerikai cég dolgozott ki. Az elektronikus vezérlésű gázfőzőlap a gázt és az elektromosságot egyaránt hasznosítja. Ha a lángot elfújja a huzat, a készülék újragyújt, ha pedig kialszik a tűz, biztonsági lekapcsoló lép működésbe. A pánikgombbal minden égő egyszerre elzárható. Különleges előny az is, hogy minden főzési műveletet elektromos vezérléssel lehet programozni. CHIPPENDALE Pécs. Király u 60. TeL: 72/313-363 Konyha-, nappalt- és ebedlőbúforok Chesterfield bOrgamitúrák. ülőgarnitúrák, kárpitok, porcelánok, különleges képek, lámpák, ajándéktárgyak 1 i Hodnik Ildikó Gy. Műhelytitkok cémavarázslatokhoz