Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-24 / 171. szám
2 Dunántúli Napló Világtükör 1999. június 24., csütörtök Hírcsatorna Történelmi ereklyét, egy eredeti ’56-os zászlót ajándékozott az Európa Tanács magyar parlamenti csoportja a pán-európai szervezetnek. Az állami címertől egykoron megfosztott zászlót, valamint a forradalmi felhívás okmányainak fordítását, a történelmi fotókat, a francia és angol nyelvű magyarázatokat az Európa Tanács strasbourgi székházának halijában, az évente sok tízezernyi látogató által felkeresett központi helyén állítják ki. A NATO-csatlakozás során szerzett cseh, magyar és lengyel tapasztalatokat kívánják átadni a többi kelet-európai országnak azon a háromnapos tanácskozáson, amely szerdán délután nyílt meg a dél-morva- országi Vyskovban. Magyarországot a tanácskozáson Forgó József dandártábornok, a honvéd vezérkar hadműveleti főcsoportfőnöke képviseli. Ausztria köteles segítséget nyújtani az európai uniós tagjelölt kelet- és közép-európai reformországoknak csatlakozási törekvéseikhez - jelentette ki Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügyminiszter az osztrák televíziónak. A néppárti politikus ezt azzal indokolta, hogy a támogatás elmaradása rossz helyzetbe hozná ezekben az országokban a demokratikus erőket. MiG-29-es harci repülőgépek eladását ajánlotta fel Oroszország Ausztriának az orosz adósságok törlesztéseként. A bécsi védelmi tárca illetékese szerint ez a kérdés jelenleg nem aktuális, mert egyelőre semmilyen vadászrepülőt nem szándékoznak vásárolni. Súlyos vasúti baleset történt szerda délelőtt Manchester közelében, ahol egy expresszvonat 70-80 kilométeres sebességgel belerohant egy üres szerelvénybe. A mentők 31 személyt szállítottak kórházba, 45 sérültet pedig a helyszínen láttak. Az, hogy nem követelt halálos áldozatokat a baleset annak köszönhető, hogy az első kocsikban nem utazott senki. Újabb támadást indítottak az indiai erők szerdán a kasmíri hegyekben rejtőzködő iszlám fegyveresek ellen. Pakisztán figyelmeztette Újdelhit, hogy egyre jobban csökken az esély a békére, India pedig úgy vélte, fel kell készülni egy esetleges háborúra is. Gázszivárgás okozott tömeges mérgezést Havannában. Hatvan ember szenvedett sérüléseket kedd este a kiáramló anyagtól. Díszvacsora Windsorban FOTÓ: FEB/REUTERS Göncz Árpád Skóciában II. Erzsébet, Nagy-Britannia és Északírország királynője kedden díszvacsorán köszöntötte vendégét, a magyar államfőt. Göncz Árpád szerdán Skócia legnagyobb városát, Glasgow-t kereste fel. Gloucester hercege és hercegnője kíséretében Göncz Árpád és felesége, Zsuzsanna asszony a múlt századi ipari fejlődés nyomasztó örökségéből gyors ütemben újjáépülő Glasgow-ban megtekintette az új Skót Konferencia- és Kiállítóközpontot. Délután Skócia fővárosába, Edinburghba vezetett a magyar küldöttség útja. Göncz Árpád külföldi államfők közül elsőként találkozott Donald De- warral, a májusban megválasztott új skót parlament főminiszterével (kormányfővel). Az edinburghi várban tett séta során a küldöttség megtekintette a skót koronázási ékszereket, és felkereste a skót-magyar kapcsolatok legősibb emlékhelyét, skóciai Szent Margit kápolnáját, ahol találkozott a Skóciában elő magyarok képviselőivel is. Ibrahim Rugóvá hazatér Koszovóba Evekig elhúzódhat a tartomány aknátlanítása „Megnyertük a háborút, most meg kell nyernünk a békét” - jelentette ki kedd este Bili Clinton az észak-olaszországi Aviano légitámaszponton az ott szolgáló NATO-katonák előtt tartott rövid beszédében. Az amerikai elnök európai útjáról időközben hazaérkezett Washingtonba. Bili Clinton köszönetét mondott az avianói NATO-csapa- toknak a Jugoszlávia elleni légicsapásokban játszott szerepükért. „A hadműveletek 79 napja alatt bebizonyítottátok, hogy egy megfelelő körülmények között, határozottan és fegyelmezetten végrehajtott légi támadássorozat képes megállítani az etnikai tisztogatást” - mondta az elnök a bázis hangárjában összegyűlt mintegy négyezer katona előtt. Hubert Védrine francia kül- ügy- és Alain Richard védelmi miniszter szerdán Koszovóba utazott. Védrine brit, német és olasz kollégájával, Robin Cookkal, Joschka Fischend és Lamberto Dinivel, a KFOR brit főparancsnokával, Sir Mike Jackson tábornokkal, valamint az ENSZ ideiglenes kü- lönmegbízottjával, Sergio Vieira de Mellóval folytat megbeszéléseket a legsürgetőbb teendőkről, a koszovói helyzet normalizálásának menetrendjéről. Ibrahim Rugóvá, a koszovói albánok önkéntes külföldi száműzetésben élő, mérsékelt vezetője szerdán Macedóniába, majd Koszovóba utazik. Rugóvá tervezett utazása egybeesik Németország, Francia- ország, Nagy-Britannia és Olaszország külügyminisztereinek koszovói látogatásával. Szerb fegyveresek június 2- án és 3-án 148 lemészárolt albán holttestét hántolták ki Koszovóban, a Drenica környéki Izbica faluban. A maradványokat ismeretlen helyre szállították - értesült pristinai albán forrásból a HINA horvát hírügynökség. A március 28- án rendezett izbicai mészárlás a tartományban végrehajtott hét legnagyobb tömeggyilkosság közé tartozik. Szerepel azon a hágai Nemzetközi Törvényszék által összeállított listán, amelynek alapján Szlobo- dan Milosevics jugoszláv elnököt és négy másik jugoszláv vezetőt háborús bűntettekkel vádolják. A NATO és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tisztségviselői szerdán Pristinában közölték, hogy aknarobbanások megöltek egy gyereket a koszovói Djakovicában és egy felnőttet Stimljében, ahol két másik személy is megsérült. A koszovói békeerők szóvivője, Robin Clifford jelezte, hogy még mindig nem tudni pontosan, hány helyen raktak le a szerbek gyalogsági aknákat és álcázott robbanószerkezeteket. Donald Steinberg amerikai tűzszerész a minap feltételezte: 3-5 évbe is beletelhet, amíg Koszovóban olyan állapotok lesznek, hogy az emberek „ugyanúgy élhetik az életüket, mint régen”. A koszovói helyzet rendezésének kérdéseiről, a polgári adminisztráció összetételéről folytatott megbeszéléseket szerdán Moszkvában Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Igor Ivanov orosz külügyminiszter. Az eszmecserét követően tartott közös sajtóértekezleten a moszkvai diplomácia vezetője kiemelte: miután közös erőfeszítésekkel sikerült véget vetni a koszovói háborúnak, most a legfontosabb feladat az ENSZ égisze alatt megvalósuló nemzetközi jelenlét szervezése, a terület problémáinak megoldása. Leszögezte, hogy az ENSZ kulcsszerepet játszik a nemzetközi konfliktusok megoldásában. Annan külön méltatta Oroszország szerepét a koszovói rendezésben, illetve a világszervezetnek nyújtott moszkvai támogatást. Viktor Csemomirgyin szerint a Biztonsági Tanács beleegyezése nélkül indított Jugoszlávia elleni háború az Egyesült Államok és a NATO hatalmas stratégiai baklövése volt, és megsértette az alapvető nemzetközi jogokat, a bombázások semmivel nem igazolhatók. Az orosz elnök jugoszláviai megbízottja Strasbourgban, az Európa Tanácsban beszélt erről. Szerepünk az újjáépítésben Közép-európai gazdasági fórumot terveznek Kelet-közép-Európa aktuális biztonsági, politikai és gazdasági problémái szerepelnek a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) soros, idei külügyminiszteri értekezletének homlokterében. A tanácskozásra csütörtökön kerül sor Karlovy Varyban. A cseh külügyminisztérium közlése szerint a KeK 16 tagállama közül csupán nyolc képviselteti magát a tanácskozáson miniszteri szinten, míg a többi tagállamból a külügyi tárcák vezetőinek helyettesei lesznek jelen. Magyarországot Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára képviseli, mivel Martonyi János miniszter Göncz Árpád kíséretében Nagy-Britanniában tartózkodik. Jan Káván cseh külügyminiszter a tanácskozás előtt újságíróknak elmondta: a résztvevők megvitatják, hogy a KeK tagállamai milyen módon tudnak bekapcsolódni a háború által sújtott balkáni térség újjáépítésébe az Európai Unió által meghirdetett stabilitási paktum keretében. A külügyminiszteri értekezleten a várakozások szerint döntés születik arról, hogy idén ősszel Prágában megrendezik a KeK második gazdasági fórumát. Az előzetes tervek szerint erre a tanácskozásra november 3. és 6. között kerül sor a cseh fővárosban. Németh Zsolt szerdán Prágában a külügyminisztériumban tárgyalt a cseh-magyar kapcsolatok néhány időszerű kérdéséről, majd a délután folyamán találkozott a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének képviselőivel. A magyarok nem fogadják el így a nyelvtörvényt Maradt a puszta remény A szlovák kormány szerda délután elfogadta és máris eljuttatta a parlamentbe a kisebbségi nyelvtörvény legújabb tervezetét. Bár Mikulás Dzurinda kormányfő és Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja elnöke, a szlovák parlament alelnöke a héten egyeztetett a nyelvtörvényről, a kabinet által most elfogadott változattal a négypárti koalíció negyedik ereje, a Magyar Koalíció Pártja nem tud azonosulni. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szóvivője, Miklósi Péter röviddel a szerda délutáni szavazás után megerősítette: ennek jeléül Csáky, valamint Hama István építési és Miklós László környezetvédelmi miniszter tartózkodott a szavazástól. Miklósi szerint minden jel arra vall, hogy a tervezet sorsa a parlamenti eljárás folyamatában - egyrészt a bizottságokban, másrészt az első és a második olvasat fölötti vitában - kedvezőbben alakul. Erre a koalíciós pártok részéről ígéret van. Jelezték, hogy a kormányzati jóváhagyással bíró tervezetet még ők sem tekintik végső szövegnek, fogalmazott Csáky Pál szóvivője. Ha a törvény végső formájában az MKP részéről mégsem lesz elfogadható, akkor a magyar párt parlamenti frakciójának mind a 15 képviselője ellene fog szavazni. Minden tévedést kizárnak Közösen az ezredfordulós atomveszély ellen A probléma, hogy a számító- géprendszerek nem tudnak mit kezdeni az ezredfordulóval, különösen nagy veszélyeket jelent a fegyveres erőknél. Mint Vlagyimir Jakovlev, az orosz stratégiai rakétaerők fő- parancsnoka elmondta: az amerikai katonai vezetés fontos javaslattal rukkolt elő az orosz rakétacsapatoknál. Az elképzelés lényege az, hogy közös erőfeszítésekkel előzzék meg az esetleges számítógéphiba okozta rakétariadót, nehogy valaki atomtámadástól féljen, netán visszacsapjon - amikor csak egy egyszerű komputertévedésről van szó. Az oroszok, akik egyébként még az elmúlt év végéig tagadták, hogy a számítástechnikában az 1000-ről a 2000-re való átállás náluk bármiféle technikai gondot is okozhatna, az ötletet készséggel elfogadták. Az amerikaiak javaslata szerint közös irányítóközpontot kell berendezni, ahol az ezredforduló körüli hetekben együtt dolgoznak majd az amerikai és az orosz tisztek, hogy megelőzzék a netán tragikus következményekkel járó vaklármát, a támadást jelző rendszerek hibáit. A közös amerikai-orosz központ helyéről még nem született megállapodás. Ferenczy Europress Vulkánkitörés. Több mint 4200 embert telepítettek ki lakóhelyéről azután, hogy kedden a Fülöp-szigeteken működésbe lépett a Mayon nevű tűzhányó. A veszélyeztetett körzetben egyetlen lakos sem maradt, mindenkit sikerült kimenekíteni. A 2462 méter magas tűzhányó a keddi kitörés után szerdán viszonylag nyugodt volt. A hatóságok attól tartanak, hogy megismétlődhet az 1993. évi katasztrófa, amelyben 78 ember vesztette életét. fotó: feb/reuters Világsztárok énekelnek a nincstelen gyerekekért a hétvégén Két nap, két koncert, két földrész A régi szép időkre emlékezteti a poprajongókat az, amit e hét végén Michael Jackson véghez visz (ha véghez visz, s nem lép vissza, mint legutóbb). Negyvennyolc óra leforgása alatt két földrészen két hangversenyt ad világhírű kollégáival és barátaival közösen: pénteken, június 25-én a dél-koreai fővárosban, Szöulban, vasárnap pedig Münchenben, a bajor fővárosban. Olyan, mindenkit vonzó, igazi világnagyságok fogadták el Jacko meghívását, mint Ringó Starr, Vanessa Mae és Nigel Kennedy, a két virtuóz pophegedűs, továbbá Rod Stewart, Slash, Elisabeth Taylor, a Scorpions, Udo Jürgens, a Kelly Family, a vak tenorista Andrea Bocelli és a .tenorkirály Luciano Pavarotti. Jótékonysági koncertekről van szó, és Michael Jacksontól megszokott módon a gyerekekért, a nincstelenekért, a leginkább rászorulókért szól majd a dal. A tiszta bevétel az ENSZ Gyermekszervezetét, azaz az UNICEF-et, valamint a Nemzetközi Vöröskeresztet és a Nelson Mandela Gyermekala- pítványt illeti. Bár harminc világsztár lép föl a jótékonysági gálákon, mégis könnyen előfordulhat, hogy a borsos belépti díjak éppen csak fedezik a kiadásokat. Ebben az esetben a rendezők vállalták, hogy a zsebükbe nyúlnak, és ebben Jackson jár az élen: szavatolták, hogy minden megvásárolt jegy után 3250 forintnak megfelelő összeget átutalnak az anyagi gyámolí- tásra szoruló szervezeteknek A koncertekhez kapcsolódó kereskedelmi tevékenységek bevételének negyede ugyancsak a karitatív szervezeteket illeti. A rendezvény komolyságát és értékét mi sem jelzi jobban, mint hogy egyéni műholdvevő segítségével a Magyarországon is sokak által nézhető ZDF német közszolgálati tévé vasárnap este negyed kilenctől 11 óráig helyszíni közvetítést és bejátszásokat sugároz a müncheni hangversenyről, miközben a nézők bárhonnan, tehát Magyarországról is telefonon, faxon, interneten, személyesen - kinek, miként a legkényelmesebb - további pénzfelajánlásokat tehetnek a világ éhező, beteg, ruhátlan, nyomorék, analfabéta, agyondolgoztatott, gyermekkortól és örömtől megfosztott kicsinyei számára. Pavarotti, aki néhány héttel ezelőtt azzal mentette ki saját koncertjéről sztárvendégét, Michael Jacksont, hogy a popherceg fiacskája a halálán van (bár azóta az a hír járja, hogy nem a kisfiú betegedett meg, hanem Jacko bőrbetegsége újult ki), most újra fölkerülhet a lapok címoldalára. A három király közül a legtestesebb tenorista akár a vesztébe is rohanhat, ha megjelenik Münchenben. A német államügyészség gazdasági bűnözést földerítő csoportja ugyanis adócsalás miatt nyomoz a világsztár után. Kulcsár László * * « * t »