Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-23 / 170. szám
16 Dünántúii Napló Sport 1999. június 23., szerda iiiesun i ......... Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Télen heten távoztak a csapattól, őket pótolni kellett A nyugalom szigetének számítanak Egy évvel ezelőtt az NB Il-es bronzéremnek örülhettek az akkor újonccsapat szurkolói. Idén is teljesítették az elvárásokat, hatodikak lettek. Fülöp (kékben) sokat javult a tavasszal fotó: laufer l. BEREMEND 6. Beremend 28 11 9 8 37-28 42 A bronzérem birtokában talán mindenki jobb teljesítményt várt a Beremendi Építők labdarúgóitól az ősz folyamán, ez azonban nem így sikerült.-Kevés változás volt a keretben, mégsem úgy alakult az ősz, ahogy reméltük - kezdte az értékelést Torna Árpád (kis képünkön), a beremendiek edzője. - Négy hazai találkozót is elveszítettünk, most rosszul jött ki a lépés a kritikus szituációkban. Ráadásul a bronzérmes ellen jobban készültek, jobban figyeltek az ellenfelek is, szóval végül kilencedikként várhattuk a téli pihenőt.- Télen aztán alaposan átalakult a keret. Milyen hatása volt ennek?- Heten - Bogyay, Cso- both, Borsos, Nagy E., Weinert, Ben- kovics, Vígh - távoztak, mind meghatározó kezdő- játékos volt. Három játékost az ifiből - Halász, Juhász, Sáliéi - hoztunk fel, rajtuk kívül négyen - Nagy A., Fónai, Polgári, Demhardt - érkeztek. A 18-as keretben mindössze három védő volt, szerencsénkre mindössze Macsinak kellett egyszer három sárgája miatt kihagynia mérkőzést. A háromcsatáros játékról át kellett térnünk a 3-5-2- es felállásra, így tudtunk várakozáson felül szerepelni. Ha csak a tavaszi eredményeket vesszük figyelembe, negyedikek vagyunk. Lelkesedésben, fegyelemben jó volt a hozzáállása a csapatnak, és ez az eredményben is megmutatkozott.-A Beremend minden szempontból a nyugalom szigetének számított. Ez könnyebbé tette a munkát, vagy esetleg emiatt hiányzott a motivációs tényező?- Szakmailag és anyagilag stabil, megnyugtató a háttér. Az első tíz tavaszi fordulóban mindig ugyanaz a tíz játékos kezdett, csak egy poszton volt változás aszerint, hogy idegenben, vagy otthon játszottunk. A nyugalom a pályán is jellemző volt a csapatra, a mérkőzés közbeni játékfegyelemre nem lehet panaszom. Úgy gondolom, a feltételek nagyban segítettek abban, hogy a maximumhoz közel teljesítettünk.- Egyénileg is mindenkivel elégedett?-Martinov egész évben jól játszott, tavalyhoz hasonlóan házi gólkirály lett, most kilenc góllal. Mivel télen alaposan átalakultunk, inkább a tavaszi teljesítményeket emelném ki, Ha- tala remekül pótolta Bogyayt, Vida és Macsi kiemelkedő védőmunkát nyújtott, Varga stabil kezdőjátékossá tudott válni, végig jól játszott, Fülöp sokat javult és Fónai hat góljával jó igazolásnak bizonyult.- Mi lesz ősztől? Ki megy, ki marad?-Jó lenne tudni, mikor kezdődik pontosan a bajnokság, mert ahhoz tudnánk igazítani a felkészülést. Terveim szerint július második hetében kezdenénk az edzéseket. Fülöp és Nagy A. Ausztria felé kacsintgat, nem tudom, sikerül-e nekik. Mindenképpen szükség van egy-két védőre, akik a középpályán is használhatók - elsősorban környékbeliekre gondolok -, mert három hátvéddel nem szabad nekivágni egy bajnokságnak. Ezenkívül egy csatár sem ártana, és hát az esetleges távozókat is pótolni kell majd. Szerintem majd egy-két hét múlva lehet konkrétumokról beszélni. Addigra várhatóan eldől az én sorsom is, a héten ülök le beszélni a vezetőséggel. Móczán Zoltán Modellező jubileum PÉCS-POGÁNY Idén kilencvenéves a magyar modellezés, a jubileumot június 25-26-27-én ünnepi versennyel és bemutatóval köszöntik a baranyai megyeszékhelyen, valamint a pogányi repülőtéren. A versenyeket - amelyekre nyolc országból várnak körülbelül 120-130 indulót - 17 kategóriában rendezik meg, lesz köztük országos bajnoki- és Világkupa futam is. Pénteken 10.00-kor a pogányi reptéren az antik és elektromos vitorlázók, továbbá az antik motorosok versenyeznek, 19.00-kor nyílik meg hivatalosan az újmecsekaljai modellezőbázison a háromnapos rendezvény, amely leglátványosabb részének a modellre- pülőnap ígérkezik, erre szombaton 16.00-23.00 között kerül sor Pogányban. Előtte, szombat délelőtt 10.00-tól az élethű modellek versengését láthatja ott a közönség. Aznap 8.30-tól az újmecsekaljai bázison a körrepülő modellek és a sebességi, valamint elektromos meghajtású autómodellek viadala következik. Vasárnap is mindkét helyszínen lesz verseny, Pogányban és Pécsett, egyaránt 9.30-tól. Belépőt egyik színhelyen sem szednek. H. L. Bejelentkeztek pécsi sakkozók is Most ezüst, de erősödhetnek KOMLÓ Az NB II. Asztalos-csoportjában másodikként zártak a sakkozók, három ponttal lemaradva a bajnok Decs mögött. Nem keseredtek el a sakkozók (az utolsó előtti fordulóban Komlón kaptak ki a későbbi bajnoktól), hiszen ez az eredmény az elvárásoknak megfelelő, bár a bronzok és ezüstök mellé már csak az arany hiányzik a vitrinből. Bajnokságot még nem nyertek a komlóiak (egyszer másodikként már feljutottak az NB I. B-be), de a következő szezonban erre is lehet esély. Ugyanis a pécsi egyesületek összeolvadását követően már most bejelentkezett egy-két versenyző a megyeszékhelyről - köztük Gazda István, ő már játszott Komlón -, akik nem látják biztosnak volt klubjukban a helyüket, és erősítést jelentenének. Velük nem lenne elérhetetlen a dobogó legfelső foka sem. Bár a Komlói Bányász nem kecsegteti olyasmivel a szakosztályt, hogy nagyobb támogatásra számíthat, előzetes kalkulációk szerint nem kerülne többe a magasabb osztálybeli szereplés sem. Ehhez persze előbb ki kellene vívni az indulási jogot egy bajnoki címmel. Móczán Z. A Gázszer FC kivár SZÉKESFEHÉRVÁRPÉCS Nincs újabb fejlemény a Gázszer FC és a PMFC esetleges szorosabb együttműködése ügyében. Székesfehérváron tartja magát az a pletyka, hogy ugyan nem lép más klubbal egyezségre a Gázszer FC, de eljön Akasztóról. A Székesfehérvárra visszaköltözést kész tényként kezelik, viszont azt is biztosra veszik, hogy nem kap támogatást a fehérvári önkormányzattól. A Gázszer FC-nél tegnap délután sikerült beszélnünk Németh László klubtulajdonossal, aki elmondta: neveznek a PNB-re, de ez nem zár ki további együttműködést, akár a PMFC-ről van szó, akár másról. Hozzátette: nem dőlt el, hol játsszák a hazai mérkőzéseiket, a helyszínváltozást még a nevezés után is be lehet jelenteni. Szerinte gazdasági társaságokról van szó, amelyek adhatók-vehetők, ezt a PNB versenykiírása is lehetővé teszi. Közben a PMFC-nél élénk a tárgyalási kedv. Az új igazolásnak kinézettek közül beszéltek már Belvonnal (Tisza- kécske), Varga Lászlóval (Érd), Hegedűssel (az FTC játékosa, legutóbb kölcsönben Kecskeméten söprögetőt játszott), Koltaival (Dunakeszi), Kirchmayerrel (Nyíregyháza), Baji kapussal (Győr), és három román labdarúgóval, Raducuval, Cristescuval és Bratuval. Utóbbi trió az utóbbi fél évben Romániában, Alexandriában szerepelt. Megegyezés még egyik kiszemelttel sincs, bár némelyikük járt már ezekben a napokban Pécsett. Horváth L. Rióval is BÜKKÖSD Magyar távlovagló és távhajtó bajnokság, 3'. forduló. Eredmények. 2x100 km: 1. Hömyéki József (Turbo SE) Viktor nevű lován 19,54 óra, 2. Kristóf Sándor (Turbo SE) Kamaz n. 1. 19,55, 3. Knipl Zoltán (Bonyhád) Moha n. 1. 19,56.1x100 km (80 lett csak belőle): 1. Veres Eszter (Fót) Dániel n. 1. 5,10, 2. Baranyi János (Musztáng SE) Shagya 11-9 n. 1. 5,22, 3. dr. Lázár nyertek Antal (Bp. Honvéd) Buda- gyöngye n. 1. 6,23. 1x50 km: 1. Kastély Attila (Musztáng) Rió n. 1. 3:10.00, 2. Bogyiszlói Lívia (Musztáng) Brúnó n. 1. 3:10.01, 3. Laboda Zsófia (Kurdi SE) Bonviván n. 1. 3:10.30. Fogat: 1. Hopp Mercédesz (Délvidék SE) Vezér és Matyi n. 1. 6,17 óra, 2. Körmöczi Miklós (egyesületen kívül) Császár és Bársony n. 1. 6,19, 3. Jerkovics József (Jerka Bt. SE) Jampi és Tékozló n. 1. 6,31. (n) Vadregényes tájakon folyt a verseny FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ ropog & robog 1.000.000Ft útiusi előfizetőink között egy Suzuki robogót, augusztusi és szeptemberi előfizetőink között száz-százezer forintot sorsolunk ki, ha részt vesznek játékunkban. Azok pedig, akik mindhárom hónapban megrendelik a lapot, és játszanak is, szeptemberben a háromszor százezer forintot, vagy a félmillió forintos fődijat is megnyerhetik! Suzuki robogó a06~e0-2000&»-t*s Snyptnes zóid iidfiMlI Ha On tm szeretné tudn^hogyan ropogások tizoxr»*,é« hogyroöogt Suzuki motor, eU, és wMwwbw minden hónapban egy szór a DunántúliNaplóban héttőn pénteken és vasárnap megjeleni kérdésekre! Dunántúl! Napló A miénk, Baranya megyei labdarúgó III. osztály Nagynyárádi nyári gólzápor MOHÁCS A labdarúgó megyei Hl. osztály Pazaurek Dezső-csoport- jában a harminckettedik fordulót rendezték meg. A játéknap legérdekesebb eredménye a Nagynyárád fölényes sikere a Mohácsi TE ellen, valamint a Véménd győzelme a Boijád ellen. Eredmények a harminckettedik fordulóból: Görcsönydoboka - Ivándárda 0-6, Magyar- bóly - Kislippó 3-1, Olasz •- Székelyszabar 4-3, Újmohács - Kölked 1-3, Nagynyárád - Mohácsi TE 8-3, Szajic - Bár 1-3; Véménd - Boijád 1-0, Kisnyá- rád - Geresdlak 5-3. A kislippói együttes szabadnapos volt, mert páratlan számú együttes szerepel a bajnokságban. A csoport állása 1. MTEII. 31 24 1 6 116- 53 73 2. Ivándárda 31 21 5 5 79- 27 66 3. Magyarbóly 31 19 8 4 96- 45 65 4. Líppó 31 17 6 8 63- 41 57 5. Olasz 31 17 5 9 87- 49 56 6. Szajk 31 17 4 10 76- 61 55 7. Nagynyárád 31 14 6 11 74- 56 48 8. Bár 31 13 7 11 64- 50 46 9. Kislippó 32 14 4 14 66- 59 46 10. Geresdlak 31 12 7 12 78- 55 43 11. Sz.szabar 31 10 10 11 60- 61 40 12. Kölked 31 10 8 13 55- 65 38 13. Újmohács 31 8 7 16 48- 80 30 14. G.doboka 31 7 4 20 40- 86 25 15. Borjád 31 5 7 19 36- 80 21 16. Kisnyárád 31 5 5 21 62-119 20 17. Véménd 31 3 2 26 24-137 10 A Borjád és a Véménd csapatától egy-egy büntetőpontot levontak. P.P. Dünántúii Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közveüenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január l-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kit, Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését ^/CATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 W /