Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-22 / 139. szám

1999. május 22., szombat Riport Dünántúli Napló 13 Mi a gyermek valós érdeke? Ahány gyermek annyi sors és annyi egyéniség. Ha terveztük és szeretettel vártuk, vagy hívatla­nul érkezett, akkor is saját életét éli. Nekünk felnőtteknek és szülőknek kell mindaddig aggódva és szeretettel fogni a kezüket, amíg csak tehetjük és igényt tartanak rá. Mert ez a gyermek valódi érdeke. Vajon tudjuk ezt, és ez vezérel mindannyiunkat minden tettünkben és gondolatunkban? Egyik sem akarja őt eszközül felhasználni a másik ellen. Az ilyen eset ritka, mint a fehér holló. Azóta sem értem, ha a gyermek érdekét mindketten ennyire figyelembe veszik, mi­ért váltak el egyáltalán? Hatéves múlt a fiúcska. A szülei elváltak, de megegyez­tek: első a gyerek. Telefonon egyeztetik, melyikük mikor ér rá, milyen programot szervezett a fiával. Egyikük sem akarja semmiben túllicitálni a másikat. A fiúcska a mamájával él. Ugyan hiányzik neki az édesap­jával való, korábbi mindenna­pos együttlét, mégis kiegyensú­lyozott.- Ma vacsoráztál? A kissrác kezéből kiesik a könyv. Szipogni kezd, mint akit hazugságon kaptak.- Még nem. Ebédre találtam itthon kenyeret, zsírt és hagy­mát. De nem eleget. Kivágódik az ajtó. Betánto­rog az igencsak kapatos apa.- Mit akarnak, és ki engedte be ide magukat? Hiába is jöt­tek, nem viszik lelencbe a fia­mat. Takarodjanak! - üvölti és fenyegetően ránk emeli a kezé­ben szorongatott borosüveget. Kimenekülünk. Az utca biztonságában meg­szólal a gyámügyes:- Hányszor kértem a szülő­A tapasztalt gyermekpszichiá- tert kérdezem: mire van legna­gyobb szüksége a gyermeknek? ő tényszerűen sorolja:- Harmonikus, szeretettel teli családi légkörre, anyagi és főleg érzelmi biztonságra, és az, hogy a szüléikben a példa­képet, a felnőtt korukban köve­tendő példát láthassák.- A szülők ezt adják a gyer­mekeiknek?- Bár csak így lenne! Még a látszatra jól működő házassá­gok jelentős részében is csak megtűrt, esetleg valamilyen szinten elfogadott valaki a gyermek. Főleg az elvált szülők gyermekeinél hiánycikk az őszinteségen alapuló, egészsé­ges testi és lelki harmónia. Leg­többjük csak eszköz, a bosszú­állás eszköze a másik, az őt el­hagyó társsal szemben.-A szülők rossz házassága, netán válása milyen hatással van a gyermekre?-Valamilyen szinten min­denképpen törést okoz. De ne higgye, hogy csak a válás lehet sokkoló a gyermeknek. A rossz házasságban is villámhárító a gyermek. A gyűlöleté. Köti a titoktartás, így nem árul el semmilyen beazonosít­ható adatot. Azért elmeséli né­hány tipikus esetét. A négyéves kisfiú az édes­anyjánál maradt a válás után. Az apa, aki korábban sohasem foglalkozott a gyerekkel, ebbe- szerintem vagyoni okok miatt- képtelen beletörődni. Dúl köztük a háború. Nem akarják észrevenni, hogy mindketten a védtelen gyermekükre lőnek. Az ötéves kislány a mai na­pig szereti a tőlük elköltözött édesapját, és ez megbocsátha­tatlan bűn az édesanyja szemé­ben. Az anya érzelmileg zsa­rolja, fenyegeti a lányát, és szinte idomítja őt az apja ellen. A kislány meghasonult önma­gával. Tudja, hogy önvédelem­ből is eleget kell tennie az őt el­látó, a nap mint nap vele ma­radó édesanyja kívánságaink, de érzelmileg annyit kapott ko­rábban az édesapjától, hogy el­várásra és parancsra sem akarja őt kiverni a fejéből. Ezt a ket­tősséget igyekszem a kislány­ban oldani, de az anyja ellené­ben kevés a meglévő eszköztá­ram. Csend telepszik közénk. A gyermekpszichiáter jó példákkal folytatja. A hétéves kislány szeren­csésnek mondható. A szülei korrektül megegyeztek az anyagiakban és az ő sorsának további közös alakításában is. Együtt, de meddig?- Doktor úr, miért nem lehet ezt minden válás után így csi­nálni?- Azt én is szeretném tudni - legyint lemondóan. Egy szoba-konyha. A kosz szinte a mennyezetig ér. Szana­szét üres és félig üres italos­üvegek. A helyszínelő gyám­ügyes már megszokta a lát­ványt. Nekem a gyomrom ka­varog. Estére jár az idő. A vézna, ijedős kisfiú tíz év körüli. Érkezésünkkor a rendet­len heverőn kuporog és olvas. A rongyos könyv fedőlapján a szerző és a cím kisilabizálhatat- lan.- Anyuék hol vannak? - kérdi szelíden a gyámügyes.- Hát, biztosan megint isz­nak valahol - feleli félénken.- Vacsoráztál? - kérdezzük.- Igen. Zsíros kenyeret, hagymával - rebegi bizonyta­lanul. A náluk nem először vizi- táló gyámügyes gyanúját fel­kelti vele. ILLUSZTRÁCIÓ: MÜLLER ANDREA két, bírságot is kénytelen vol­tam kiszabni. Mindhiába. De most betelt a pohár. A fiút el­vesszük tőlük. Talán egyszer elfelejti a koplalást, a verést, mocskot és a koszt... Az anya kitálal:-Nem volt kétéves sem a most tizenhat éves lányom, amikor elhagyott a férjem. Kér­leltem, könyörögtem magam és főleg a lánykánk miatt, de hasz­talan. Azóta hébe-hóba hallok csak róla valamit, most épp azt, hogy az ország túlsó felében munkanélküliként tengeti nap­jait. Gyerektartást soha nem fi­zetett, mondván, ő nem akarta a gyereket.- Ebbe beletörődött?- Egy idő után mi mást tehet­tem volna? — néz rám csodál­kozva. - A gyámüggyel, de a bírósággal se volt szerencsém soha. Hiába mondja ki a tör­vény, hogy az állam ilyen eset­ben megelőlegezi a gyerektar­tást, nekem nem tette meg.- Nagylánya tud mindent?- Amikor már megvolt a magához való esze, elmesél­tem, miért vagyunk csak ketten. Tavaly ő is nyomozott az apja után, rá is talált, de az ridegen elutasította őt. Beletörődött, hogy ketten maradtunk egy­másnak, nyugalomban, csendes nyomorban, de nagy szeretet- ben. Ha belegondolok, hogy sok emberhez képest még sze­rencsések is vagyunk!- Ha érdekli egy eléggé tipi­kus eset, maradjon, mintha maga is itt dolgozna, de kérem, a személyiségi jogokat tartsa tiszteletben. Rendben? - ajánlja a gyámügyes, s már hívja is be a következő ügyfelet. Negyven év körüli férfi nyit be. Szemmel láthatóan szo­morú. Halkan mesél.-Hiába az ön határozata a láthatásra, a volt feleségem egyetlen egyszer sem adta ki nekem a gyerekeimet.-Hogyhogy nem? - kérdi indulatait rejtve a gyámügyes.-Akárhányszor is megyek, vagy orvosi igazolást lobogtat, hogy épp betegek a gyerekek, vagy arra hivatkozik, még nem hozták vissza őket a kétszáz ki­lométerre élő szülei - sorolja. Aztán elkeseredetten kifakad: - Csak annyiban vagyok, lehetek apja a gyerekeimnek, hogy fi­zessem a gyerektartást, azon fe­lül is adjak ezt-azt és állandóan hiába kuncsorogjak értük?! A gyámügyes nem tud semmi biztatót, főleg olyat mondani, amire akár mérget is lehetne venni. Vigasztalóan mosolyog. Az apa ismét re­ménykedve távozik.- Ennyi önzés és aljasság hogyan bújhat meg egy anyá­ban? Többször is beszéltem vele, hiába. A bíróság neki ítélte a két gyereket a lakással együtt. Nálunk ez a jellemző. Amit tesz a gyerekei, és az ap­juk ellen, azért nő létemre he­lyette is szégyellem magam - mondja keserűen a gyámügyes.- Az anya bármit csinálhat? - fakad ki a középkorú férfi. - A tízéves lányomat fél éve lát­tam utoljára. Akkor vágta a ké­pembe: többé nem akar látni, hagyjam békén, felejtsem el. Közben gúnyosan vigyorgott rám a volt feleségem, büszke volt a lányára, mert képembe vágta azt, amit csakis ő szugge- rálhatott belé. Uram, érti ezt? Még hogy a lányom mondja ezt, akivel a válás óta is imád­tuk egymást?! Hiába próbálom, nem tudom megvigasztalni az apát, de meggyőzni sem. B. Murányi László A „bűnös metropolisz” A regi-uj nemet főváros, Berlin a szervezett bűnözés szorításában vergődik. Amióta a német állam leg­főbb hivatalai Bonnból fo­lyamatosan átköltöznek a Spree-parti világvárosba, a rendőrség a bűnbandák mindent felülmúló durvasá­gával és kegyetlenségével szembesül. A berlini rendfenntartók évek óta készülnek a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, va­lamint a külföldi diplomáciai képviseletek fogadására. A Bundestag már elfoglalta he­lyét a Reichstagban, a kor­mányszervek és nagykövet­ségek is folyamatosan költöz­nek. Ezzel egy időben válik Berlin Európa „bűnös metro­poliszává”. Hagen Saber- schinsky, Berlin rendőrfőka­pitánya tisztában van azzal, hogy a „hagyományos” bal- és jobboldali szélsőséges cso­portokon túl a náluk sokkal veszélyesebb szervezett bű­nözés az igazi nagy ellenség. A német főváros különösen vonzza a kelet-európai bű­nöző csoportokat. Elsősorban az egykori Szovjetunióból, Csecsenföldről és Ukrajnából szivárognak be a Spree-menti városba. „Nagy gondot okoz­nak a vietnamiak is - jelen­tette ki a főkapitány. - Legáli­san 8000-en tartózkodnak Berlinben, valójában legalább 30 ezren vannak.” A vietna­miak uralják a szerfölött jö­vedelmező, persze illegális cigarettapiacot, amelyet kivá­lóan szervezett nemzetközi csempészvállalkozások látnak el áruval. Működésük színtere Berlin keleti része. A prosti­túciót mindenekelőtt az orosz maffia tartja a kezében, és az ő „felségterülete” a védelmi pénzek behajtása, magyarán a, zsarolás is. Ebben kénytelen­kelletlen osztozni kényszerül a betiltott kurd munkáspárttal, a PKK-val, amely egyes vá­rosrészekben rettegésben tartja a török üzletembereket. Nagystílű pénzmosás is fo­lyik Berlinben a látszatvállal­kozások és fedőcégek örve alatt. \ pénzek legnagyobb­részt a valamikori Szovjet­unióból származnak. Mindinkább virágzik a ká­bítószer-kereskedelem is. A kemény drogok piacát zöm­mel török állampolgárságú kurdok felügyelik. A heroin jóformán teljes egészében a - Magyarországot is érintő - „balkáni úton” érkezik oda tö­rök laboratóriumokból. Berlinben kétpercenként három bűncselekmény törté­nik, évente tehát csaknem 800 ezer! A jövő szempontjából az egyetlen reményt keltő tény a hatóságok számára, hogy Berlinben a felderítési arány folyamatosan javul. „1992-ben voltunk az abszo­lút mélyponton, amikor 1000 bűncselekményből csak 381- et sikerült kinyomoznunk. Ma viszont már csaknem minden második tettest elfogunk” - mondta a főkapitány. FEB Az én Petőfim - Koszta Gabriella pécsi színművész, a költő halálának százötvenedik év­fordulóján Petőfi Sándor műveiből válogatott előadói estjének premierjét tartották a Művé­szetek Házában. A keletkezési időrendben elhangzó, személyes nézőpontot is tükröző ver­sek iskolák, tanintézetek figyelmét is felkelthetik. fotó: tóth l. Hová lett Goethe három csontocskája? A német költőfejedelem, Johann Wolfgang von Goethe, barát­jával, költőtársával, Friedrich Schillerrel együtt a weimari hercegi kriptában alussza békében örök álmát. Békében? Csak látszólag. Éppen a minap derült ki, hogy Goethe földi marad­ványait 1970-ben - harmadszor - megbolygatták. Először a második világháború végén amerikai katonák voltak kíváncsiak arra, hogy ki nyug­szik a Goethe feliratú koporsó­ban. Másodszor 1963-ban kuk­kantottak bele keletnémet tudó­sok, és harmadszor 1970-ben nyitották föl a szarkofágot, mert tönkrement az egyik zárja. És ha már javításra szorul... A legnagyobb titokban és sö­tétben (november 2-án este fél hétkor) rakták föl a koporsót egy kézikocsira (!), végighúz­ták Weimaron, majd a helyi nemzeti múzeum igazgatójá­nak, két igazságügyi orvos szakértőnek, egy régésznek és két preparátomak a jelenlété­ben kinyitották. Ugyanolyan helyzetben feküdtek a költő csontjai, mint amilyenben Frie­drich Peiler lerajzolta a halottas ágyán. Koponyáját még övezte a porladó babérkoszorú. A legfeltűnőbb változás, amit egy csaknem 140 eszten­deje halott maradványain or­vosi szem ma fölfedezhet: jobb kezéből egy, jobb lábából pedig két csontdarab hiányzik! Hová tűnhettek el? Netán az amerikai katonák vitték magukkal szu­venírként? Talán már sohasem derül ki. Miként nagy valószí­nűséggel már Goethe génjeinek az elemzésére sem kerülhet sor, mivel az 1970-i koporsónyitás után napokig vegyszerben áz­tatták a költő csontjait, hogy elejét vegyék a földi maradvá­nyok további pusztulásának. Az eredetileg légmentesen lezárt koporsóba az évtizedek során bejutott baktériumok és penészgombák még a részben mumifikálódott szöveteket is megtámadták. Szakértők sze­rint ez tette szükségessé a csontváz megtisztítását. Fölhá- borodottan nyilatkozott erről egy heidelbergi anatómia pro­fesszor: ha a csontok letisztí­tása előtt félre tették és meg­őrizték volna a mumifikálódott testszövet-maradványokat, a mai tudományos módszerekkel jóformán mindent ki lehetne deríteni a költőzseniről. r 4 1 Lábon kihordva fotó: Müller andrea

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents