Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-06 / 64. szám

Kultúra, forintokból kirakva A jóakarat jegyében A löszfal titkai közt A betűk, könyvek esztétikája 12. oldal 12. oldal 13. oldal 13. oldal» 1999. március 6., szombat / Kulturális melléklet Jte?—Egyetemi (köz)élet— Előrehaladott szakaszban a JPTE rekonstrukciós tárgyalásai Csak a főfalak maradnak a régiek A közelmúltban történt Rákóczi úti vakolatleválás ismételten felhívta a figyelmet az egyetemi létesítmények rekonstrukció­jára. A szakemberek szerint egyes épületeknél olyan mértékű felújítás vált szükségessé, hogy gyakorlatilag a főfalakon kívül minden mást újra kell építeni. A felújításokkal egy időben a JPTE ingatlanvásárlásra és -eladásra egyaránt készül.- Az elmúlt hetekben lezajlott a statikai vizsgálat, mely során a szakemberek azonnal elkezdték a hibás vagy sérült, veszélyes mennyezeti részek eltávolítását- utal Mihalovics Gábor (kis képünkön), az egyetem főmér­nöke a néhány héttel ezelőtti balesetre és az azóta történ­tekre. Mint azt a főmérnök el­mondta, a Rákóczi úti épület- együttes rekonstrukciójával kapcsolatos tárgyalások előre­haladott állapotban vannak, az oktatási minisztérium a múlt hét pénteki tárgyalások alkal­mával elfogadta a JPTE igé­nyét. Ezzel együtt idén augusz­tusra el kell készülniük a konk­rét rekonstrukciós terveknek. Mihalovics Gábor hozzátette, a gyakorlati megvalósításra, és az ezzel kapcsolatos tender kiírá­sára és versenyeztetésére leg­korábban jövő év elején kerül­het sor. Lapunk úgy értesült, a mi­nisztérium legkorábban 2001- ben lát lehetőséget az összessé­gében mint­egy kétmilli­árd forintos beruházás első ütemé­nek elindítá­sára. A főmér­nök szerint a rekonstruk­ciótól elválaszthatatlan a Zi- pernowsky-kollégium megvá­sárlása, erre, mivel az anyagi keret, közel százmillió forint rendelkezésre áll, egy-két éven belül sor kerülhet. A volt diák­szálló felújítása, s egyes okta­tási helyszínek áthelyezése után kezdődhet csak el az épület­tömb újraépítése. Mint kiderült, az egyetem kizárólag oktatási célokra kívánja a jelenlegi kol­légiumi épületet hasznosítani.- A minisztérium évente négy-ötszáz millió forintot tud rendelkezésre bocsátani, így várhatóan csak három-négy ütemben lehet megoldani a fel­újítási munkákat - tette hozzá a főmérnök. A Rákóczi úton egyébként a födém, a vakolat, a villamos rendszer, sőt még a közfalak cseréjére is szükség van, hiszen - mint Mihalovics Gábor mondja - ennek a régi épületnek meg kell felelnie az új oktatási rendszer által tá­masztott igényeknek. Termé­szetesen az épület jelenlegi imázsa továbbra is megma­radna. Az átalakítási tervben érintett a Közgazdaságtudományi és az Állam- és Jogtudományi Kar sportlétesítménye is, mivel a vá­rosrendezési tervek szerint erre halad majd a tervezett harmadik felüljáró. A sportlétesítmény te­rületének közel egyharmadát szeretné a város terveinek meg­felelően megvásárolni, de mint Mihalovics Gábor említi, az üz­let gördülékeny lebonyolítása az egyetem érdeke is - ebből a pénzből kívánják ugyanis finan­szírozni a Zipemowsky-kollé- gium újjáépítését és átalakítását, mely várhatóan közel három- százmillió forintba kerülne. Az egyetemi terület megvásárlásá­val kapcsolatban folynak a tár­gyalások. Az egyetemi területek to­vábbi átalakításával kapcsolat­ban Mihalovics Gábor úgy vé­lekedik, ha az egyetem tulajdo­nába kerül a kollégium, egy­szerre több probléma oldódna meg: lehetségesnek tartja, hogy lezárnák a Vasvári utcát, mely- lyel akkora, nem beépített terü­letet nyernének, mely eleve megoldaná a gyakran jelent­kező parkolási gondokat. Más­részt érdemes lenne a majdan rendelkezésre álló üres terület egy részét kompenzációként sportcélú fejlesztésekre hasz­nosítani. Tibay G. Állványerdőben az IJjúság úti épület fotó: laufer László Állásvadászat áprilisban A pécsi egyetemek idén végző hallgatóinak nagy se­gítséget nv újthat az április közepére meghirdetett Pécsi Egyetemi Állásbörze. Kétezer végzős hallgató kerül a munkaerőpiacra idén a me­gyében. Pankász: Balázs, a Pécsi Egyetemi Állásbörze - melynek médiaszponzora a Dunántúli Napló - egyik szervezője lapunknak úgy fo­galmazott, szeretnék, ha nem­csak egy kar hallgatói, hanem minden pécsi egyetemista számára fontos információkat tudnának nyújtani. Az április 15-ei rendezvény abban segít, hogy a diplomá­zás előtt álló diákok közvet­len kapcsolatba tudjanak ke­rülni különböző cégekkel, in­tézményekkel. Az állásbörzét megelőzi egy kiadvány, melyben az állásokat kínáló résztvevők alapvető adatai kerülnek bele, és az, hogy mi­lyen területre keresnek em­bert. A szervezők azt szeretnénk elérni, hogy ez a rendezvény idővel Dél-Dunántúl legna­gyobb állásbörzéje legyen. Az április 15-e előtti néhány napban előadások, work-sho- pok készítik elő a „terepet”, ahol például arra okítják a je­lentkezőket, hogyan kell meg­írni egy álláspályázatot, ho­gyan kell önéletrajzot írni. Hogy a JPTE rektora, dr. Tóth József is felkarolta az „ügyet”, ez arról árulkodik, hogy az egyetem nagyon fon­tosnak tartja végzett hallga­tóinak elhelyezkedését. A Pé­csi Egyetemi Állásbörzét az orvostudományi egyetem au­lájában rendezik. N. F. Nem az a cél, hogy kiköltöztessék a tartozókat a kollégiumból Csökkenő adósságállomány Jelentősen csökkent a kollégiumi díjak be nem fizetéséből származó sokmilliós hiány a JPTE-n, a hallgatók ugyanis fo­lyamatosan egyenlítik ki tartozásaikat. Folyamatosan érkeznek a befizetések, úgyhogy szé­pen apad az adóssághal­maz - mondta el lapunknak Bókay Endre (képünkön), a JPTE kollégiumait üzemeltető Négy Kollégium Kft. igazga­tója. A legalább nyolc millió - egyesek szerint 15 millió - fo­rintos kintlevőséget az egyetem mindenképpen szeretné saját kasszájában látni, úgyhogy be­hajtásokat helyezett kilátásba. Hogy a jövőben ne duzzadjon fel az adósságállomány, szigo­rúbban ellenőrzik majd a kollé­giumi díjak befizetését. Vala­mivel több mint egy hónapot fognak adni a hallgatónak, de a második felszólítás után né­hány nappal kiköltöztetik az épületből. Természetesen nem az a célunk, hogy a tartozókat kirakjuk, fejtegette lapunknak Bókay Endre, a több hónapja nem fizetőkkel is szeretnénk megállapodni. Az igazgatótól megtudtuk, hogy az adósok listája alapján nemrég a kollégiumi bizottsá­gok tagjai végigjárták a kollé­giumokat. Találtak például olyan szobákat, ahol a lehetsé­gesnél kevesebben laktak, az egyik diák ugyanis, már hóna­pokkal ezelőtt kiköltözött, ám ezt nem jelentette sem ő, sem pedig a szobatársak, hiszen utóbbiak számára így a kénye­lem kora következett. Ilyenkor a kiköltözöttet úgy tekintik, mintha bent lakott volna, és ki kell fizetnie a kérdéses idő­szakra a díjat. A Természettudományi Kar hallgatói önkormányzata meg­próbálta elérni, hogy a kar diák­jainak a januári és februári kol­légiumi díjat csak márciusban kelljen befizetniük, mivel csak a első tavaszi hónapban kapják meg az előző két hónapra járó ösztöndíjat. Információink sze­rint ezt nem sikerült elérniük. N. F. Oldalszerkesztők: Nimmerfroh Nyaka Ferenc Szabolcs Uni-hírek Új dékán a POTE-n. A Pé­csi Orvostudományi Egye­tem orvosi karán új dékánt választottak a minap. A tisztséget a jövőben dr. Fis­cher Emil professzor tölti be. (ns) Kínában a JPTE. Az egyetem nemzetközi kap­csolatok osztálya március közepétől a kínai felsőokta­tási expón vesz részt. Az öt keleti nagyvárosban levő konferencia a vezetés sze­rint jó alkalmat kínálhat más egyetemekkel való kapcso­latfelvételre. (nf) Tudományos szakosz­tályülés a POTE-n. Már­cius 8-án, hétfőn 16 órakor az Elméleti tömb III. számú tantermében tartja a POTE T udományos Szakosztálya soros ülését. Egy amerikai professzor előadása mellett szó esik a szegedi sziámi ik­rek szétválasztásának ne­hézségeiről is. (ns) Partneri kapcsolat Ame­rikában. Dr. Tóth József, a JPTE rektora közelmúltbeli amerikai útja során együtt­működési szerződést írt alá a Central Connecticut State University vezetőjével, dr. Richard Juddal. A megbeszé­léseken felmerült több közös pályázati lehetőség, például a könyvtárfejlesztés és a veze­tőképzés terén. (nf) Díszdoktoravató a nem­zeti ünnep alkalmából. A JPTE rektori vezetése március 11-én - a nemzeti ünnep kapcsán - díszdoktori címet adományoz Vitalij Grigorjevics Kosztomaröv- nak, az Orosz Oktatási Aka­démia tagjának és Jakucs Lászlónak, a földrajztudo­mányok doktorának, bar­langkutatónak. (nf) Kőműves, bőrműves, riporter Amikor Pálinkás Norbertét másodikos korában kirúgták a pécsi „Kispollackról” és kőművestanuló lett, minden bizony­nyal harsány kacajra fakadt volna, ha valaki azt jósolja neki, hogy tíz év múlva egy televíziós „Riporter kerestetik”-ben be­jut a hat legjobb versenyző közé. Közgázosok az ETNÁ-n Hazánkban egyedül a JPTE Közgazdaságtudományi Kará­nak hallgatói önkormányzata kapta meg a közelmúltban azt a lehetőséget, hogy az Eurotour Network Association (ETNA) nevű diákszervezet tagja lehes­sen. A már 11 éve működő tár­sulás a résztvevő hallgatók számára ingyenesen biztosít olyan programokat, melyek ré­vén a tanulók felmérhetik a partnerországok kulturális és gazdasági jellemzőit, a hason­lóságokat és különbségeket Ke- let-Európával. Ebben az évben Törökor­szággal áll kapcsolatban a JPTE, március közepén hazai és török cserehétre kerül sor a tervek szerint. Áprilisban a pro­jekt szakmai és pénzügyi érté­kelése zajlik majd. Ny. Sz. Baján született, de Csátalján nőtt fel Pálinkás Norbert, a JPTE történelem szakos, ötöd­éves hallgatója. Középfokú ta­nulmányait Pécsett, a „Kispol- lackon” kezdi el, de aztán a második évben finoman szólva eltanácsolják. Az okokról nem szívesen beszél.- Mondjuk úgy, hogy rosz- szalkodtam. Egy eléggé devi­áns korszaka volt ez az éle­temnek - mondja szűkszavúan. A bajai szakmunkásképző a következő állomás, ahol Nor­bert kőművesnek tanul. A bi­zonyítvány megszerzése után egy Csátaljáról elszármazott építési vállalkozónál dolgozik Budapesten.- Fél év alatt mindössze há­romszor tudtam elmenni mo­ziba. Hiába kerestem viszony­lag jól, feléltem a pénzt, nem tudtam félretenni - emlékezik az építőiparban eltöltött hóna­pokra. 1991-ben a fiatal kőműves bevonul katonának. Akkor vi­szik le a katonaidőt másfélről egy évre, úgyhogy az újonc kemény szívatásokon megy keresztül. Hogy mégis szép emlék maradt számára az az egy év, annak köszönhető, hogy írnok lett és Bácsszent- györgyre, egy kis őrsre kerül.- Nem a katonaság volt jó. Egyszerűen szerettem ott lenni. Letört a szarvam, rájöt­tem, hogy nem körülöttem fo­rog minden - értesülünk a ke­zelhetetlen ifjoncot ért peda­gógiai hatásról. Elsősorban az érettségivel vagy diplomával rendelkező katonatársaival találja meg a közös hangot, úgyhogy lesze­relés után úgy dönt: leérettsé­gizik. Viszonylag könnyen ve­szi az akadályt, vérszemet kap, és szülei unszolására felvételi­zik a JPTE-re, de csak másod­jára jut be. Norbert szinte rög­tön jelentkezik az éppen akkor induló egyetemi lap, a Pécsi Campus szerkesztőségében. < - Kezdetben a sportrovatot szerkesztettem, de nem nagyon találtam a helyemet. Egy fél évet ki is hagytam, úgy gon­doltam, hogy a tanulás fonto­sabb. Egyszer írtam az egye­temi közélet rovatba egy cik­ket, és utána sokan mondták, hogy inkább ilyen témákkal foglalkozzam - számol be új­ságírói pályájának kezdetéről. Norbert ma a Pécsi Campust kiadó egyesület elnöke és a lap egyik rovatvezetője. Hogy komolyan gondolja az újság- írósdit, azt az is bizonyítja, hogy jelentkezett a Magyar Te­levízió által meghirdetett ripor­ter kerestetikre, és a legjobb hat közé jutott. Csak akkor fog kiderülni, hogy mennyit tud profitálni ebből az eredmény­ből, amikor most nyáron majd elindul munkát keresni. Újság­író szeretne lenni, de ha úgy alakulna az élete, meg tudna élni másból is. Az elmúlt né­hány évben ugyanis autodi­dakta módon kitanulta a bőr­díszművességet. N. F. k 1 t

Next

/
Thumbnails
Contents