Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-05 / 333. szám
1998. december 5., szombat Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Leváltották az atomerőmű teljes vezérkarát A Paksi Atomerőmű Rt. (PA Rt.) rendkívüli közgyűlése pénteken visszahívta az igazgatóság valamennyi tagját, köztük a vezérigazgatót, továbbá a felügyelő bizottság néhány tagját és új vezetést választott. A rendkívüli közgyűlést követő sajtótájékoztatón Bakács István, a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója bejelentette, hogy Szabó József vezér- igazgató munkaviszonya december 4-ével közös megegyezéssel megszűnt. A közgyűlés Nagy Sándor főmérnököt vezér- igazgatónak, Fazekas Pétert, az MVM Rt. stratégiai és fejlesztési igazgatóját az igazgatóság elnökéül választotta. A döntések indoklásaként Bakács István elmondta, hogy a most végrehajtott személyi változások hátterében is az áll, hogy az MVM Rt. mindenek fölött a Paksi Atomerőmű biztonságos üzemeltetését szeretné megőrizni. Az utóbbi időben több olyan esemény történt az atomerőműben, amelyet nem szokott meg a lakosság. Feltehetően a nem megfelelő tájékoztatás is közrejátszott abban, hogy a zavarok nyomán olyan légkör teremtődött, amely megingathatja az erőműbe vetett bizalmat. Ezt kívánták megelőzni a leváltással. Nagy Sándor vezérigazgató bemutatkozó beszédében legfontosabb teendőjének a nyugodt, biztonságos munkakörülmények megteremtését nevezte. MTI Mi lesz a Magyar Televízióval? Visegrádon, pénteken magyar és brit szakértők közreműködésével megkezdődött az eszmecsere a közszolgálati rádiózás és televíziózás időszerű feladatairól. A médiafórum második napjának központi témája volt az MTV áldatlan helyzete és a válság megoldásának lehetőségei.-Az MTV-t a politika és a szakma egyaránt magára hagyta és elég későn kongatták meg a vészharangot - mondta Horvát János médiaszakértő, a konferencia magyar társelnöke. Révész T. Mihály, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke rámutatott: a magyar társadalom nem teremtette meg a közszolgálatiság azon politikai, pénzügyi és szakmai feltételeit, amelyek biztosítanák a lakosság tájékoztatását és a kulturális értékek megőrzését. Révész szerint ezeket a hiányokat a médiatörvény korszerűsítésével lehetne pótolni. Várszegi Attila, a kultusz- tárca államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a közszolgálati médiumok elsőrendű feladata a tájékoztatási teendők ellátása és a kultúra közvetítése. Élénk visszhangot váltott ki a konferencián Feledy Péternek, az MTV alelnökének kijelentése: jelenleg csak egyes közszolgálati műsorok vannak, közszolgálati televíziózás nem létezik hazánkban. Az alelnök szorgalmazta, hogy a kormányzat szanálja az MTV-t, teremtse meg a pénzügyi feltételeket a létszámcsökkentéshez, az átalakuláshoz és a második földi csatorna létrehozásához. - kr Balsay szerint sok vállalkozó adót csal a kapcsolatai révén Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára pénteken Székesfehérvárott tarthatatlan állapotnak nevezte, hogy sok nagy jövedelmű vállalkozás kapcsolatai révén nem fizet adót. Az államtitkár egy sajtótájékoztatón kifejtette: azért van szükség az adózás területén szigorításokra, hogy ilyen esetek többé ne fordulhassanak elő. „Több száz olyan jelentős jövedelemre szert tevő vállalkozás, vállalkozó van, akik eddig egyszerűen kapcsolataik révén nem fizettek adót” - mondta Balsay István. „Ez tarthatatlan” - tette hozzá. Szakterületével kapcsolatban elmondta: legfontosabb feladatának az elmaradott térségek fejlesztését tartja, ugyanakkor a jól prosperáló területekre további támogatások kellenek. Ez nem Budapest-elleneség, csupán a túl nagy különbségeket kívánják kiegyenlíteni az EU csatlakozásig, mivel a tagállamok egyike sem fog pénzt áldozni hazánk belső aránytalanságainak kiegyensúlyozására - mondta Balsay. Szerinte az ezredforduló után a strukturális alapokból mintegy 300 milliárd forint támogatásra számíthatunk, de a költségek huszonöt százalékát önerőből kell finanszíroznunk. MTI Közeledés volt, eredmény nincs / _ Ke mény vita az ET-ben minden egyes százalékon A második forduló sem hozott eredményt a jövő évi béremelési ajánlásról és a minimálbér-emelésről az Érdekegyeztető Tanács tegnapi plenáris ülésén. A szociális partnerek a jövő héten próbálnak kompromisszumos megoldást találni. Biztató lehet a jövőre nézve, hogy a múlt heti vitával ellentétben az idő nem a kormány és az ÉT kapcsolatának boncolgatásával telt el. A jelenlévők rövid idő után megtették a konkrét ajánlataikat, és a javaslatok némiképp elmozdultak az egy héttel ezelőtti „lövészárkokhoz” képest. A munkaadói oldal a 11 százalékos országos béremelési ajánlás helyett hajlott volna a 11-12 százalékos sávos megjelölésre. A szakszervezetek a 16,5 százalékos mértéket 16 százalékra engedték, majd elfogadták a 15-16 százalékos sávot. A kormányzat is elfogadhatónak tartotta a sávos ajánlatot, de konkrét mértéket nem közölt. Korábban a kormányzat fix mértékként 13 százalékot jelölt meg. Többszöri szünettel próbálták közelíteni egymáshoz a szociális partnerek a meglehetősen távoli álláspontokat. A munkáltatói érdekképviseletek például arra hivatkoztak, hogy nincs módjuk magasabb keresetemelési ajánlásra, mert az egészségügyi hozzájárulás növelése miatt nehéz helyzetbe kerülő cégeknél nem áll rendelkezésre kompenzációs keret. A kormány ezt a keretet 400 millió forintban jelölte meg, a munkáltatói oldal szerint viszont annak legalább tízszeresére, 4 milliárd forintra volna szükség. A pénteki tárgyaláson kompromisszumként a munkáltatói oldal már az 1,5 milliárd forintos kompenzációs keretről is kész volt egyeztetni. A keresetemelési mértékekről azonban a szociális partnerek a kimerítő vita után sem mozdultak el. Valamennyien ajánlataik megalapozottságát hangsúlyozták. Mikulás Lappföldről. Háromnapos látogatásra tegnap hazánkba érkezett Joulu- pukki, a lappföldi Mikulás. Rénszarvasszán helyett repülőgépen utazott, és Ferihegyen a nagyon fontos vendégnek kijáró fogadtatásban részesült. fotó: feb/kallus györgy Néhány éven belül minden bíróságon bevezetik a talár viselését A perek számához képest kevés a bíró Több olyan javaslat fekszik az Országgyűlés előtt, amely - szülessen bár kedvező vagy elutasító döntés - érdemlegesen befolyásolja a bírói kar jövőbeni munkafeltételeit. Ilyen a költségvetés megemelt összege, vagy az igazságszolgáltatásban dolgozók létszámának érintetlenül hagyása. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy az ÓIT korábban kilenc bírót nevezett ki az ítélőtáblák különböző vezető tisztségeire. Az ítélőtáblák felállítása azonban nagy valószínűséggel halasztást szenved. Amennyiben ezt az előterjesztést a képviselők megszavazzák, a már kinevezett vezetők korábbi bírói posztjukra kerülnek vissza - mondta Solt Pál. A beruházások sem vesznek kárba, az épületeket jól hasznosítják majd más bírósági szervezetek. Remélhető, hogy kedvező fogadtatásra talál az a kormánypárti beadvány is, amely szerint 450 millió forinttal emelnék meg a bíróságok 1999-re eredetileg tervezett költségvetését. Ez az összeg az elsőfokú bíróságok ítélkezésének meggyorsítására szolgálna. Ugyancsak ez indokolná azt, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók létszáma ne csökkenjen. Ezt aláhúzandó az elnök egy felmérést is idézett, amely szerint a bírók túlterheltségének enyhítéséhez és az ítélkezés gyorsításához mintegy 120 bíró kinevezésére és 180 bírósági tisztviselő munkába állítására volna szükség. Mindezek mellett kisebb jelentőségű, de nem mellékes az a terv, miszerint néhány éven belül egységes öltözékben, talárban jelennek majd meg a hivatásos bírák a tárgyaláson. Ma ez még nem általános. Horváth Magdolna Hírcsatorna Normakontroll - utólag. A kormány rendelkezik azzal a felhatalmazással, hogy a ma hatályos törvény keretei között döntsön a nyugdíjemelés konkrét mértékéről — nyilatkozta tegnap Nagy Sándor MSZP-s frakcióvezető-helyettes. Rámutatott: az ellenzéknek nincs lehetősége ebben az ügyben előzetes normakontrollt kérni. Bányászünnepség. Göncz Árpád köztársasági elnök mondott beszédet a Szent Borbálanapi bányászünnepségen tegnap Budapesten. Utalt arra, hogy a múlt évtized végén még 85 ezer bányász volt Magyarországon, de a sorozatos bánya- bezárások miatt számuk mára ötödére csökkent. Elnökválasztás a MIÉP-nél. A Magyar Igazság és Élet Pártja ma tartja meg Budapesten országos gyűlését, ahol foglalkoznak Szabó Lukács múlt héten leváltott alelnök ügyével és pártelnököt is választanak a küldöttek. Jogos észrevételek. A Szociális és Családügyi Minisztérium tervei egybevágnak az állampolgári jogok országgyűlési biztosának napokban nyilvánosságra hozott ajánlásaival, amelyeket a szociális otthonokban élő idősek emberi jogi helyzetéről fogalmazott meg. A tárca az otthonok fejlesztésére jövőre mintegy 2,5 milliárd, működtetésükre pedig 45 milliárd forintot szán. Begyűrűzik. A magyar gazdaság növekedését 0,5-0,5 százalékkal csökkenti a világgazdasági helyzetből adódó orosz- országi, s európai uniós GDP- visszaesés. Ezért az 1998 első félévében várt 5-6 százalékos gazdasági növekedés helyett jövőre csak 4-5 százalékkal számol a kormányzat - mondta tegnap egy konferencián Surá- nyi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. IJgyészparádé. A fiatal ügyészek nyilvános szereplésére és szakmai álláspontjuk kifejtésére ad alkalmat az a tegnap Budapesten kezdődött kétnapos tanácskozás, amelyre 127-en készültek előadással, köztük 27 joghallgató. E fórumnak immár 15 éves hagyománya van, nyilatkozta Györgyi Kálmán legfőbb ügyész. Váratlanul jött havazás. A tegnap délután kezdődött havazás országszerte nehézségeket okozott a közlekedésben. Budapesten a Belvárosban gyakorlatilag megbénult a forgalom. Az autók megcsúsztak, keresztbe álltak az úttesten, sok volt a baleset. A Szonda Ipsos novemberi közvélemény-kutatása Kelet-Magyarországon Változó a pártok népszerűsége 11 éves lányanya Egészséges, két és fél kilogramm súlyú kislánynak adott életet péntekre virradóra Miskolcon Magyarország legfiatalabb édesanyja, egy 11 éves boldogkőújfalui kislány. A csecsemő császármetszéssel jött a világra. Az egy osztályt végzett 11 éves kismamát az elmúlt hét csütörtökén szállították kórházba, és bár a szülést december 12-ére várták az orvosok, a komplikáció elkerülése érdekében azt hamarabb indították meg. A mama és gyermeke jól van. A gyermek apja mindösz- sze 17 éves. Áz ügyben a rendőrség nyomoz, ugyanis a Btk. szerint ha valaki 12 évesnél fiatalabb kislánnyal nemi kapcsolatra lép, erőszakos közösülést követ el. A Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint novemberben országosan 2 százalékkal csökkent a Fidesz- Magyar Polgári Párt népszerűsége, 3 százalékkal javult a szocialistáké és 2 százalékkal a szabaddemokratáké. Kelet-Magyarországon a Fi- desz-MPP vezet 33 százalékkal, második az MSZP 21 százalékkal, harmadik erősen leszakadva a Független Kisgazdapárt 8 százalékkal. A biztos szavazók aránya a hónap során valamelyest csökkent: a múlt havi 61 százalékkal szemben ezúttal csak a megkérdezett kelet-magyarországiak 58 százaléka jelezte, hogy biztos résztvevője lenne egy most vasárnapi választásnak. E körben a Fidesz-MPP támogatottsága 49 százalékról 46 százalékra esett vissza, a szocialistáké pedig 32 százalékról 34 százalékra nőtt. A Független Kisgazdapárt biztos támogatói köre is szélesedett a múlt havi 7 százalékról 10 százalékra. A Szabad Demokraták Szövetsége 3, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Igazság és Élet Pártja 2-2 százalékon áll. A választás utáni új szerep- osztás alaposan megváltoztatta a pártokkal kapcsolatos ellenszenv-megnyilvánulásokat. Az MSZP a kormányzati pozícióból kikerülve jóval kevésbé ellenszenves a választók számára: a párttal szembenállók aránya Kelet-Magyarországon 13 százalék. Növekedett viszont a Fidesz-MPP-vel és a MIÉP-pel szembeni ellenszenv, az előbbit 8 százalék, az utóbbit 16 százalék utasítja el. A Független Kisgazdapárt ellenszenvmutatója novemberben országosan 10 százalék, Kelet- Magyarországon 11 százalék volt. FEB A kérdezés ideje: 1998. november 9-18. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó kelet-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 502 ío. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. Ha most vasárnap lennének a választások, ön melyik pártra szavazna? FKGP □ keleti országrész £§9az ország egésze SZDSZ MIEP MDF 1998. november egyéb párt 31 31 1 V ' 1 ■ ttl bizonytalan, nem szavazna