Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-05 / 333. szám
4 Piinántúli Napló Baranyai Tükör 1998. december 5., szombat Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VILMA nevű kedves olvasóinkat BIBP! Mobil hívószámunk: 06-30/9505-550 | A KAPCSOLAT Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Hírcsatorna Gátjavítás. Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló Herman Ottó-tó szivárgó gátjának javítása. A tavon ezért általános horgászati tilalmat rendeltek el. (aa) Tűz a jég fölött. Komlón, a Patak utcában tegnap eddig ismeretlen okokból kigyulladt egy hétvégi ház tetőszerkezete. A tűz ötven négyzetméternyi felületet bontott lángokba. (Id) Vízállások. Mohács 374 cm, apadó, 3,6, Őrtilos -32 cm, apadó, 3,0, Barcs 45 cm, áradó, 3,4, Drávaszabolcs 130 cm, apadó, 4,1 fok. Még nyomoznak Egy ismeretlen tettes november 19-én 13.40 óra körül egy fegyvernek látszó tárggyal Pécsett, a Komját A. u. 1. sz. alatti totózóban a pénztárost a bevétel átadására kényszerítette. A rablást megelőzően többen tartózkodtak a helyiségben, s ekkor már ott volt az elkövető is, így őt a bentlévőknek látnia kellett. A tettes kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, 25 év körüli, fehér bőrű férfi. Sötét üvegű, ovális napszemüveget, zöld színű 3/4-es szövetkabátot és kék farmert viselt. Kérik, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Pécsi Rendőr- kapitányság Nyomozó Alosztályán, a 311 -666/12-64- es telefonszámon, vagy a Vargha D. u. 3., II. em. 203. sz. alatti helyiségben. Riadó a vidéki múzeumoknak Újabban napirenden van az érintettek körében a kulturális javak védelméről szóló, 1997. évi CXL. törvény. A múzeumok javait illetheti a legnagyobb figyelem és Baranya az ország egyik legnagyobb hálózatával rendelkezik. BARANYAI KÖRKÉP A festmények, műtárgyak védelmét elsők közt a megfelelő, a kor színvonalán álló biztonsági rendszer jelenti. Huszár Zoltán, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója (kis képünkön) elmondta, hogy a mozgás- érzékelő és riasztó berendezések kiépítésének üteme csak az utóbbi néhány évben gyorsult fel. A Pécsre látogatók egyik kedvelt célpontját, a kiállítóhelyekben gazdag Káptalan utcát éjjeliőr is járja, és ahol még nincs riasztó - akad még ilyen hely - ott 24 órás szolgálat is felügyel az épületekre. A lopások történetében másfél évtized alatt Pécsett Rippl- Rónai József kis pasztellképének és Pátzay Pál kisplasztikájának eltűnése jelentett nagyobb eseményt. A sok milliós eszmei értékű műveket a Szabadság úti Modern Magyar Képtárból vitték el. A tettesek azóta is ismeretlenek. A Modern Magyar Képtár, amely hírhedt volt elhanyagoltságáról, ma már üres. Felújítása, korszerűsítése után a múzeum természettudományi gyűjteménye költözik ide. A lopásokon kívül is vannak kisebb atrocitások - összetörték Bencsik István Phenelope- szobrát, biennálé előkészítése közben emeltek el kisplasztikát enyves kezek. A már meglévő biztonsági rendszer működtetése évi 2 millió forint. A műtárgyvédelem másik kulcsát ma az jelenti, hogy az elöregedett múzeumi épületek felújítására, műszaki feltételeik javítására jut-e elegendő pénz. A közös védelemhez, a pénzforrások megteremtéséhez mihamarabb egyeztetni kell az érdekeket - tudjuk meg dr. Kunszt Mártától, a városi kulturális bizottság elnökétől. Előfordul, hogy egyházi tulajdonú épületben pécsi gyűjtemény van, kezelője viszont a megye. Van egész sor olyan városi érték - a kőtár, a leendő ipartörténeti múzeum stb. - amely szoros szakmai együttműködést feltételez a múzeummal. Mindezt Pécs kormánytámogatás nélkül nem tudja megoldani. Dr. Újvári Jenó' alpolgármester ezért javasolta, hogy a 2000. évfordulóra Pécs királyi városként pályázhasson támogatásért. A korszerű berendezéseknek főként vidéken vannak híjával-. k A Vasarely múzeum a legféltettebbek közé tarozik FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Sok helyütt elhanyagoltak a tájházak, de a pécsieknél jóval mostohább a sorsuk a kisvárosi kiállítóhelyeknek. Kovács Valéria szigetvári muzeológus úgy vélte: igaz ugyan, hogy a törvény a fenntartót kötelezi a kulturális javak védelmére, de Szigetváron a tulajdonos és a működtető mibenlétére sem érdemes egyelőre rákérdezni. Itt a vártörténeti anyagnak, a Dzsáminak és a Helytörténeti Gyűjteménynek is a városi könyvtár a működtetője. Mintha a város önkormányzata átadta volna a terhet egy másik intézményének. Ami a műtárgyvédelmet illeti - finoman szólva - volna mit pótolni. Amíg a Nemzeti Banknak ki van építve az önvédelmi rendszere, mert erre szigorú törvényi előírások kötelezik, addig a múzeumok kezelhetik könynyelműen is az értékeiket. Hasonlóak a tapasztalatai Sarosácz Györgynek, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatójának. Három épületük közül csak egyben vannak lakók, és egy kft. - mindössze ez jelent közvetett védelmet. Biztonsági berendezések - melyek különösen a Szerb utcaiból hiányoznak - nincsenek. Bóka R. (A) Kommentár az 1. oldalon) A bánya holtában is hasznos lehet Tegnap kora délután Jánosi Engel Adolf szobrának koszorúzásával kezdődött meg a színvonalas előadásokkal fűszerezett településtörténeti konferencia a Helytörténeti Múzeumban. KOMLÓ Az idei konferenciát a közelmúltban elhunyt helytörténész, Kiss József emlékének szentelték. Ez az év Komlón igen gazdag volt évfordulókban. Egyebek mellett Sikonda 70, a József Attila Könyvtár és a gimnáziumi oktatás 45 éves. A város hagyományaihoz legközelebb mégis Anna-akna nyitásának 100. évfordulója áll. Az 1993-ban bezárt és betö- medékelt akna utolsó igazgatója, Major Géza nyugalmazott bányamérnök visszaemlékezésében felidézte az első komlói függőleges mélyítésű bánya múltját. Amikor eldőlt, hogy a múlt század utolsó évtizedében megépül a Komló-Godisa vasútvonal, Engel Adolf, a modern szénbányászat helyi megteremtője lemélyíttette az aknát. Gyakorlatilag ezzel kezdődött az ipari méretű bányászat Komlón - és elhalásának kezdete is Anna-aknához fűződik. A bánya, bezárása előtt 26 évig tanbányaként működött. Az éves termelés 40-50 ezer tonna kőszén volt. Fennállása alatt innen 10 millió tonna szén került ki, de hozzávetőleg 2 millió ott is maradt. A bányamérnök elmondta, Komlón bányamúzeumot létesíteni fölösleges, hiszen Pécsett már van ilyen. A nyolc kilométer hosszú tárószintet - ami tulajdonképpen egy tehergépkocsival is megközelíthető, levegővel, vízzel, árammal ellátott alagút - érdemes lenne hasznosítani. A stabil kőzet abszolút védelmet nyújt, netán raktárak, hűtőrendszerek is kialakítha- tóak lennének. De az ipari méretű gombatermesztés - kiépíthető infrastruktúrával - csekély ráfordítással, ugyancsak jövedelmező lehetne Komlónak. Deák G. Mindentudó térkép PÉCS Tegnap nem mindennapi atlasz bemutatására került sor a Pécsi Kereskedelmi Központ konferenciatermében, ahol a mecsekalji várost madártávlatból vehettük szemügyre. „Másnak térkép e táj” - idézhetnénk Radnótit, de a Székely és Társa Kiadó atlasza a szülőhazáját szerető költőnek sem okozna csalódást - és örömmel veheti kézbe á szülőföldjére ismerő pécsi polgár is. A bravúrosan szép kiadványban olyan légifelvételeket, tömbhatáros házszámozást, egyirányú utcákat talál, amelyek torzításmentesen adnak képet Pécsről és környékéről. A város 1862- ben lépett a térképkészítők sorába. A kiadónak köszönhetően, együttműködve a ELTE Térképtudományi Tanszékével, most ismét úttörő munkát tettek le a hazai geodézia asztalára. A színes, 60 oldalas könyv felelős kiadója Székely Éva, szerkesztette Székely László (képünkön). B. R. Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton; belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Baleseti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Seb., Bel. Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttjeinek szombat reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig. Tel.: 3)3-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20; Winkler Lajos, Munkácsy M. u. 4.. Komló: Szilvás, Függetlenség u. 32-34. Mohács: Belvárosi Szabadság u. 26. Pécsvárad: Szentháromság, Szentháromság tér 9. Siklós: Hollós, Baross G. u. 7. Sásd: Szent György, Szent Imre út 19. Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Oroszlán, Zrínyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80- 505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Véradás: Vasárnap a kertvárosi katolikus plébánia templomban 8—10-ig. Havazás, majd hózáporok ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A tegnap érkezett csapadéksáv lassan kelet, északkelet felé halad. Emiatt ma inkább már csak a déli, valamint a keleti országrészben kell csapadékra számítani. Ez zömében hó lesz, de délkeleten, főként a nap első felében még havas eső, esetleg eső is hullhat. Eleinte nyugaton is többnyire erősen felhős lesz az ég, majd a délutáni óráktól északnyugat felől csökken, időnként felszakadozik a felhőzet, de egy-egy hózápor azért előfordulhat. A szél északnyugatira fordul és megerősödik, ami többfelé okoz hófúvást. Túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé kell havazásra, hózáporokra számítani. A szél északnyugatira fordul és egyre erősebb lesz, emiatt többfelé várható hófúvás. A hőmérséklet napközben nem sokat emelkedik, csúcsértéke mindössze 0, +1 fok közelében valószínű. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 2 Velencei-tó: 1 Tisza-tó: 2 Fertő-tó: 0 Tisza: 0-3 Duna: 2-4 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 0 Paks: 0 Siófok: 0 Pécs: 1 Szekszárd: 1 Mohács: 1 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-50 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 35-45 Fertő-tó: 50-70 Kaposvár: 40-50 Paks: 40-50 Siófok: 40-50 Pécs: 40-50 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-50 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Hideg- és melegfronti hatás együttesen érvényesül, tehát mindkét frontra érzékenyeknél jelentkezhetnek a szokásos panaszok. Sokaknak fájhat a fejük, erősödhetnek a reumás fáj dalmak. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja:88Ft/perc