Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-05 / 333. szám

2 Dunántúli Napló Világtükör 1998. december 5., szombat Magyar-szlovák kapcsolatok Szlovákiában a rendőrség talált egy olyan robbanószert gyártó céget, amelynek termékei ösz- szetételükben megegyeznek az Aranykéz utcában felrobbant anyagéval, az ezzel kapcsolatos vizsgálatok azonban még tarta­nak - jelentette be Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter a magyar kollégájával, Pintér Sándorral folytatott tárgyalásai után Budapesten. Keszegh Margit, az észak­komáromi járási hivatal elöljá­rója pénteken ismét kinevezte a kétnyelvű bizonyítványok kiál­lítása miatt márciusban levál­tott két magyar iskolaigazgatót, a bátorkeszi Novák Ferencet és a búcsi Varga Lajost. * A nemzeti kisebbségek nap­jává nyilvánította a román kormány december 18-át. A dátum kiválasztását az indo­kolta, hogy az ENSZ Közgyű­lése 1992. december 18-án fo­gadta el a nemzeti, etnikai, val­lási és nyelvi kisebbségekhez tartozók jogairól szóló nyilat­kozatát. Mérföldkőnek számító talál­kozóra kerül sor kedd este a NATO főtitkára és az Európai Unió soros elnöke között az at­lanti szövetség brüsszeli köz­pontjában. Javier Solana és Wolfgang Schüssel találkozója az első hivatalos érintkezést je­lenti a két euro-atlanti szervezet között, amely eddig csupán nem hivatalos formában tartotta a kapcsolatot, a szórványos ta­lálkozók Javier Solana főtitkár és Jacques Santer bizottsági el­nök között zajlottak. Egyetért abban Franciaország és Nagy-Britannia, hogy az Eu­rópai Unió katonai erejének hi­teles erőn nyugvó, autonóm ak­cióképességgel kell rendelkez­nie, és ennek megteremtését ajánlják az érdekelt tagorszá­goknak is - áll abban a közle­ményben, amelyet Jacques Chi­rac francia elnök és Tony Blair brit miniszterelnök csúcstalál­kozójáról adtak ki. Elindult útjára az Endea­vour. A péntekre virradó éjjel a Cape Canaveral-i Kennedy űr­központból fölbocsátott ameri­kai űrrepülőgép fedélzetén hat­főnyi legénység és a Unity nevű amerikai dokkolómodul, a 15 ország együttműködésével épülő nemzetközi űrállomás (ISS) második eleme kapott he­lyet. A Unityt a már felbocsá­tott orosz Zarja (Pirkadat) mo­dulhoz kapcsolják. Megtalálták Martin Gurule holttestét, aki múlt pénteken a siralomházból szökött meg az egyesült államokbeli Texasban. Előkészületek a csatlakozásra A német kormány változatlanul támogatja törekvéseinket Jelcin még kórházban Dolgozni szeretne Az orosz államfő jó karban, munkaképes álla­potban van, és szíve szerint már holnap vissza­térne a Kremlbe dolgozni, de orvosai egyelőre eltanácsolják ettől - jelentette ki pénteken Moszkvában Dmitrij Jakuskin. Az orosz elnöki szóvivő szerint Borisz Jelcin - akit tizenharma­dik napja változatlanul a moszkvai Kreml-kór- házban kezelnek tüdőgyulladással - ezúttal hall­gat az orvosokra. Az elnököt november 22-én, vasárnap szállították kórházba magas lázzal. Az orvosok tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Az orosz fővárosban influenzajárvány van ki­bontakozóban, és az orvosok óvják az államfőt attól is, nehogy újabb fertőzést kapjon. Dmitrij Jakuskin közölte: az orosz elnök a hét végét is a Kreml-kórházban tölti, s egyelőre nincs értelme latolgatni, mikor távozhat, hiszen addig is dol­gozik az iratokkal. Szavai szerint Jelcin nyugod­tan fogadta a dumának azt a határozatát, amely egészségügyi kartonjának nyilvánosságra hoza­talát követeli. Az orosz elnök feltétlenül megbí­zik Jevgenyij Primakovban, de egyelőre szó nincs arról, hogy bármilyen alapvető államfői fotó: feb/reuters jogköröket átengedne a miniszterelnöknek. Az új német kormány sem fogja elfelejteni, mennyit tett Ma­gyarország a vasfüggöny lebontásáért és a német egység helyreállításáért. Elődjéhez hasonlóan az európai uniós csat­lakozásra váró országok, köztük Magyarország „ügyvédje” kíván lenni - jelentette ki magyar kollégájával folytatott pén­teki bonni eszmecseréje után a német külügyminiszter. Joschka Fischer leszögezte: a tagjelöltek felvétele nem ha­logatható, ám a realitásokhoz az is hozzátartozik, hogy mindkét oldalon neki kell látni a feladatok konkrét megoldá­sához, és a tárgyalásokon is tempót kell diktálni. Ez előfel­tétele a csatlakozás sikeres előmozdításának. Az Európai Unió előtt álló, s a januárban kezdődő hat hónapos német elnökség alatt megoldandó feladatok között említette Fi­scher a finanszírozás és az ag­rárpolitika reformjának lezá­rását. E két teendőt Bonn már a márciusban Kölnben rende­zendő rendkívüli uniós csúcsig el akarja végezni. Martonyi János elégedett­ségének adott hangot azzal összefüggésben, hogy jól ha­ladnak Magyarország és az Európai Unió tárgyalásai az ország csatlakozásáról. Mind mondta, Budapest realista ál­láspontra helyezkedik, és nem kéri Brüsszeltől, hogy nevezze meg a felvétel várható idő­pontját. Ezzel együtt azonban lehetséges - tette hozzá -, hogy például egy év múlva ésszerűvé válik a magyar csat­lakozás legalább feltételezett időpontjának kimondása. A csatlakozás előkészítésé­ről szólva a magyar külügy­miniszter elmondta: folyik az otthoni jogi, adminisztratív és egyéb környezet hozzáigazí­tása a közösségi joganyag kö­vetelményeihez. Utazni állati jó! Két francia állattenyésztő a Párizs-Lüle közötti sebesvonaton szállí­totta disznaját, hogy részt vegyen a sertéshúsárak csökkenése elleni tiltakozáson, s társaival kikövetelje az iparág állami támogatását. fotó: feb/reuters Északír zavargások Nem jutnak dűlőre a tárcák elosztásában Csütörtök este hat rendőr megsebesült Eszak-írország- ban, a Portadown melletti Dumcree-ben, amikor mint­egy ezer protestáns tüntető petárdákkal, kövekkel és bo­tokkal a rendfenntartó erőkre támadt. A rendőrök gumilövedékkel próbálták meg feloszlatni a tö­meget. Egyik rendőr sebesülése sem súlyos. A tömeg a protes­táns Orániai Rend mellett tünte­tett, amely július óta tiltakozik a portadowni katolikus lakóne­gyedet érintő hagyományos felvonulás betiltása ellen. Tony Blair brit és Bertie Ahem ír miniszterelnök csütör­tök este egyaránt beismerték a ulsteri tárgyalások újabb fordu­lójának kudarcát. Az észak-írországi békét eredetileg megalapozó nagy­pénteki egyezmény megvalósí­tását továbbra is akadályozza a félkatonai csoportok fegyver­beszolgáltatásáról folyó vita a nemzetgyűlés protestáns és ka­tolikus pártjai között. Az észak­ír végrehajtó testület felállításá­ról Belfastban folyó tárgyalá­sokon az unionisták újra meg­keményítették álláspontjukat az IRA katolikus terrorcsoport le­szerelésének kérdésében. „Semmilyen kormány nem alakulhat meg a Sinn Fein rész­vételével, amíg nem kezdődik meg a terroristák fegyvereinek beszolgáltatása. Nem alakítha­tunk kormányt terroristákkal” - közölte csütörtökön este John Taylor, az Ulsteri Unionista Párt (UUP) alelnöke. Az egyezmény szerint a kormány­ban 10 tárca lenne, ebből kettő jutna az IRA politikai szárnyá­nak tartott Sinn Feinnek. A legnépesebb országban mindenki ezredbébit akar Veszélyben a szabályozás A Kínában mostanában egy­bekelt párok olyan gyereket szeretnének, aki az új évezred első napján születik. A hatóságok attól tartanak, hogy az új keletű divat ve­szélybe sodorja a születéssza­bályozást a földkerekség leg­népesebb országában. Ám a fia­tal házaspárok eltökéltek. Mi­közben az egész világon any- nyian szeretnének „ezredbébi- szülők” lenni, miért kellene ezt a nagyon is érthető vágyat ép­pen a kínaiaknak megtiltani? - teszi fel a kérdést a Zsenbao. A kínai újság praktikus taná­csokkal is szolgál. Ha a fogam­zás 1999. március vége és ápri­lis eleje között történik, írja a lap, akkor komoly az esély arra, hogy a szülésre 2000. január el­sején kerül sor. Pekingben élő külföldiek szerint nem véletlen, hogy a lap cikkére már másnap ingerült hangon reagált Ku Csuan-jan, Kína legismertebb genetikusa. Ő arra figyelmeztette az érde­kelteket, „ne hagyják, hogy ci­nikus játékot játsszanak velük nem létező előnyök ígéretével”. Kár a gőzért. A kínai ha­gyományok nagy fontosságot tulajdonítanak a fogamzás és a születés időpontjának még ak­kor is, ha nem ilyen meghatá­rozó dátumról lenne szó. Ráadásul a kínai állatjegy- kalendárium szerint 2000 a sár­kány éve lesz, és a „sárkányfiú” az elképzelhető legszerencsé­sebb jövevény. Adóparadicsom a minisziget Az öt és fél négyzetkilométe­res sziget - Sark - közelebb van Franciaországhoz, mint Angliához, lakói nemrég még inkább franciául beszéltek. Michael Beaumont ma is annyi bért fizet a szigetecske haszná­latáért, mint az ükapja: 1,97 font sterlinget. Feudális előjoga is majdnem annyi van, mint ősének. Beszedheti például a „tizenharmadoí”, vagyis min­den ingatlan-adásvétel esetén az ár tizenharmad részét a nagy úrnak kell befizetni. Sarkon, ahol nincsenek au­tók, s éppen úgy lovaskocsikon utaznak-szállítanak, mint nagy­apáik idején, a hivatalos be­jegyzések szerint legalább 15 ezer cég létezik, és ebből jó né­hány fantomcég. Magyarul: Sarkot is elérte az a hullám, ami korábban annyi paradicsomi törpeállamocskát a Virgin-szi- getektől kezdve a Man-szigetig. Ez utóbbi az ír Köztársasághoz tartozik, Sark viszont a brit ko­ronához, ez azonban nem je­lenti azt, hogy dolgaiba közvet­lenül beleszólhat őfelsége lon­doni kabinetje. Mivel minden szigetlakónak átlag száz font évi jövedelmet biztosít a bejegyzett cégek „ve­zetése”, Sark még sokáig pénzmosoda és feudális adópa­radicsom marad. S aligha akad még egy olyan hely a világon, ahol a csecsemők is igazgatóta­nácsi tagok... FEB Az évszázad legnagyobb találmányai A gördeszkától az Internetig Mi a közös a cipzárban, a komputerben és a legóban? Valamennyiüket a huszadik évszázadban találták föl. A Time című magazin összeállí­totta az évszázad száz legjobb szabadalmát. Nem is gondol­nánk, hogy a hétköznapjainkra meghatározó befolyást gya­korló háztartási eszközök és más berendezések nem is olyan régen még elérhetetlenek vol­tak, annál a prózai oknál fogva, hogy még nem is léteztek. Vo­natkozik ez a hűtőszekrényre, a mosógépre, a kenyérpirítóra, a robotgépre, a mikrohullámú sü­tőre éppúgy, mint a hűtőládára vagy a műanyag fóliára. A huszadik század találmá­nyai közé tartozik sok játékszer is: a Barbie-baba, a hulahopp­karika, a plüssmaci, a gör­deszka, a frisbee, nem szólva a számítógépeken előhívható számtalan játékprogramról. A brit hetilap százas toplistá­ján szerepelnek a vitaminok, az aszfalt, a tampon, a higikendő, a fogamzásgátló tabletta, to­vábbá az inzulin, a penicillin, illetve a depresszióra ajánlott gyógyszerek. Nem képzelhető el az életünk ma már távkap- csolós tévékészülék, vaku, ka­zettás magnetofon, CD vagy sé­tálómagnó nélkül sem. A felsorolásából nem hiány­zik a neonvilágítás, a harisnya- nadrág, a mosópor, a gémka­pocs, a másológép, az automa­tikus síkötés, az elektromos gi­tár és az információs robbanást kiváltó számítógépes világháló, az Internet sem. — M ­foy KnttNtYmfttfti • KM «•<* irmV* *,*» • <«•<» K<f I iNvnrtv» «SW n?4»jt A kvtfusMC xp» t.V> U *i.. ■ v. i • jmi fertfeKp» b x OtrfSni ók* r.i-WtwíA* m írti&A. W tttMzyl A.exjftSkcufi > SMNocúMt; További értékes nyeremények! K*n cwsjí okit tgytitf ■IUínvs «liík ü Üét hww iwtwbif: ^ (íftrt f>oew!t><Wel v*J**ü’l a f&Vfctl 'Af)Á <5st. * C«ifí< fr>sr«s:<- IH fríttV«! H a tvov&Mj:« KMtma) brU'ík'irt aWí n*«4ex «*«*««> e&fc tXv&m. te&htätx vagy fnll'.órety, ,U!í«m év *w*j*frt £-■! ö»A i Tw-Aílt Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin TAPoljon és nyerjen! SZERENCSEHÉT A FŐDÍJ EGYMILLIÓ FORINT! A hét sztárja: Tobias Moretti Tvr-hét - a műsorújság S«owvnw

Next

/
Thumbnails
Contents