Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-08 / 336. szám

1998. december 8., kedd Baranyai Tükör Dhnántuli Napló 5 Néhol csak a táblát cserélik HIRD A baranyai lakásotthonok helyzetéről tartottak tegnap tájékoztatót a hirdi otthon­ban. Baranyában jelenleg 14 la­kásotthon - bentlakásos gyermekszállás, a nevelőott­honokat felváltó intézmény - található. Eddig nagyjából ki­lencvennyolc millió forintot költöttek ezekre a lakásokra - tájékoztatott Pörös Béla, a Baranya Megyei Önkor­mányzat alelnöke - ennek 75 százaléka pályázati, 25 száza­léka önkormányzati pénz. Csuhái Józsefné, a Lakás­otthonok Igazgatóságának vezetője elmondta: igaz, hogy törvény írja elő a nevelőott­honok felszámolását és a la­kásotthonok létrehozását, de sok helyütt egyszerűen csak az intézmények tábláit cseré­lik. Megyénkben szerencsére nincs így: a lakásotthonokba került gyerekek sokkal jobban szocializálódnak. A megyei program a végéhez közeledik: a bakócai nevelőotthon lakóit 1999 nyaráig szeretnék laká­sokba költöztetni. T. G. Egy busz is jól jönne KOMLÓ Javításra szorul a városi buszpark, azonban a felújí­tásra nem sok pénz van. Az önkormányzat megpróbál valamilyen forrást elkülöní­teni, hogy jövőre legalább egy járművet vehessenek. Nagyjából harmincmillió fo­rintra lenne szükség, hogy a városi buszpark legalább egy új járművel gazdagodjon. Németh Mária alpolgármester elmondta, jelenleg három ter­vezetet is elkészítettek arról. miképp lehetne egy új gép­járművet vásárolni. Az egyik elképzelés szerint a város lízingelne egy buszt, s bérbe adná a Pannon Volán­nak. A másik koncepció arról szól, hogy pályázati úton sze­reznének pénzt, a harmadik szerint teljesen az önkor­mányzat állná a számlát. A tárgyalásokon kiderült: a Pannon Volán is beszállna a finanszírozásba, az amortizá­ciós vagy a nyereségalapból. A végső döntést azonban csak a költségvetés ismeretében hozhatják majd meg a városi képviselők. Ny. Sz. j I A hóügyelet szigora SÁSD Vállalkozójelöltek kaptak azon a lehetőségen, hogy az önkormányzat pályázatot hir­detett a közterületek téli rendben tartására. A tét az volt, hogy ki tisztítja meg a legjobban és a legolcsóbban az utcákat a hótól. A városban csaknem húsz kilométer hosszúságú mellékutcát kell karbantartani - rendszeresen. Szóban hárman-négyen is jelezték, hogy megpróbálják a feladat ellátását, - aztán írás­ban egyikük sem adta be ké­relmét. Meghátráltak, és fur­csállták, hogy a hókotrással és -lapátolással csak akkor in­dulhatnak, ha ezt elrendeli a település hivatalos hóügye- lete. Ez a rendszabály egyéb­ként más helységben is ugyanígy érvényben van. Vé­gül is csak a régi magán köz­terület-gondozó pályázott, és örömére győzött. ő is belátta, hogy - idő előtt - saját szakádra havazás idején nem foghat munkába, meg kell várni az ügyeleti utasítást. Csuti J. A talajvíz emelkedik SZENTLŐRINC A Rákóczi és a Széchenyi utca lakói attól tartanak, hogy mint tavasszal, ismét szivaty- tyúzni kell a pincékben, Ugyanis az utóbbi hetek eső­zése és havazása miatt jelen­tősen emelkedik a talajvíz szintje. Másutt, mint például az Attila utcában, a kertek al­ján gyűlik össze a belvíz vagy épp kiöntenek az emésztő­gödrök. Nem egy gazda alig egy hét alatt kétszer szippan- tatott az udvari aknából. A gond persze megszűnik, ahogy valamennyi portára bekötik a szennyvízvezetéket, és ezt követően a környezet­védelmi előírásoknak megfe­lelően hamar betemetik a pö- cegyűjtőket. Cs. J. A tűzoltók minden riasztásról értesítik a rendőrség ügyeletesét is illusztráció: Müller andrea Rendőrök tűzközelben A vízbe dobott páncélszekrény vagy egyéb bűnjel kihalászásá­ban, műszaki mentésekkor a tűzoltóság segítségét kérik a rendőrök. Más tűzeseteknél ugyanakkor a rendőrség siet a tűzoltók segítségére. A két szervezet Baranya megyei parancs­nokai tegnap együttműködési megállapodást írtak alá. BARANYAI KÖRKÉP- Valójában már igen régi, ta­lán harminc-negyven éves múltra tekint vissza a Baranya megyei tűzoltóság és a rendőr­ség együttműködése. A most aláírt megállapodásban ponto­san rögzítettük a munkánk kö­zös részének szakmai kereteit ­ismertette a tegnap aláírt do­kumentumot Pfeiffer Márton ezredes (képünkön), Baranya megye tűzoltóparancsnoka. A tűzoltók minden egyes ri­asztásról értesítik a rendőrség megyei ügyeletét függetlenül attól, hogy szükséges-e a rend­őrök beavatkozása, vagy sem. A két központ olyan rendszer­ben működik, melyben elég egy A szakmai munka ne keveredjen Egységes, az európai normáknak megfelelő segélyhívó rend­szer kiépítése kezdődött meg Magyarországon. Ha az előkészü­letek befejeződnek, az elképzelések szerint a rendőrség, a men­tők és a tűzoltóság is egy számon, a 112-esen érhető majd el. A központban a bejelentések jellegétől függően kapcsolják majd a megfelelő szerveket. Ma a baleseteket legtöbbször a mentőknek jelentik be, így előfordul, hogy a rendőrség csak az elsődleges mentési teendők után szerez tudomást a történtekről. Az új rendszerben elkerülhetők lesznek az ilyen esetek. A közös ügyelet mellett természetesen maradnak a régi hatáskörök. gombnyomás, és létrejön a kapcsolat. Csak egy példa a kö­zelmúlt ese­ményei közül: az egyik Pécshez kö­zeli hétvégi házban tűz ütött ki, és a lán­gokban robbanásig hevük gáz­palackok voltak. Az országban először történt, hogy éles hely­zetben a palack kilövése mellett döntöttek a szakemberek. A ra­vaszt a rendőrség mesterlövé­sze húzta meg.- A megállapodás kötelezővé teszi, hogy ezentúl a tűzoltóság alkalmazottai is a rendőrorvos szolgáltatásait vegyék igénybe. A korábbi években rendezetle­nek voltak a viszonyok ezen a te­rületen. Mostantól a tűzoltó dol­gozók egységesen a rendőror­voshoz tartoznak, a felvételétől egészen a nyugdíjazásig - mondta dr. Ernyes Mihály dan­dártábornok Baranya megye rendőr-főkapitánya. S. G. (Ä Kommentár az 1. oldalon) Korszerűsödnek a jelzőlámpák Az utóbbi napokban mind több esetben találkozhatunk ideig­lenesen „szolgálaton kívül helyezett” rendőrlámpákkal. A for­galomirányító berendezések azonban nem hibásak - megkez­dődött az éves nagy karbantartás időszaka. PÉCS Több olvasónk is jelezte a mi­nap: meglehetősen nehézkes a közlekedés a város forgalma­sabb pontjain, ahol hosszabb időre leálltak a jelzőlámpák. A Baranya Megyei Közútkezelő Kht-nál úgy tájékoztatták la­punkat, ez nem azt jelenti, hogy meghibásodtak volna, hanem elkezdődött a karbantartás.- Az idén év végére sikerült olyan forrásokhoz jutnunk, amelyek lehetővé teszik, hogy az elöregedett, néhol 20 évnél is idősebb lámpafejeket, arma­túrákat kicseréljük - mondta el Árki Sándor főmérnök. - Ezt azonban még decemberben el kell végeznünk, ami így kará­csony előtt okozhat némi ne­hézséget az autósoknak. A felújítás mellett akadnak hibák is, ezek száma azonban nem több az átlagosnál. Más esetekben a városon áthaladó konvojok miatt kapcsolják ki a berendezéseket, ilyenkor átme­netileg rendőrök irányítják a forgalmat. Gy. Z. Hírcsatorna Kéz- és lábtörés. A men­tők a város területéről most szombat-vasárnap tíz sze­mélyt vittek kórházba kéz- és lábtöréssel. A közterület­felügyelet öt utcában több mint húsz háztulajdonost és boltost bírságolt, illetve je­lentett fel, mert nem takarí­tották a járdát. (cs) Liptódon három léte­sítmény szépült meg az önkormányzat és a német kisebbségi közösség anyagi támogatásával. A faluházat, az orvosi rendelőt, valamint az idősek klubját hozták rendbe, és mindegyik helyre bekötötték a gázt. (cs) Megyénk tavai a part mentén már befagytak. A Dombay-tó teljes felszínét jégpáncél borítja, de ez vé­kony, és bármikor besza­kadhat. A jég hízásához tar­tós hideg kell. (cs) Vezetéktolvajok. Két ki­lométer hosszú villanyveze­téket loptak el a hét végén Vajszló térségében ismeret­len tettesek. (kj) Gyorsított támogatások. A Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium gyorsítani kívánja az idén felvehető agrártámogatások kiutalását, megállapodott az Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivatallal, hogy a tá­mogatási igényeket a terü­leti igazgatóságok folyama­tosan fogadják és a pénzt december 28-ig folyósít­ják. . (I) Emelkedőben a munkanélküliség SELLYE Az elmúlt napokban jelen­tősen megemelkedett a vá­rosban regisztrált munka- nélküliek száma. A több mint 200 új állásta­lan jelentkezését a Baranya Megyei Munkaügyi Köz­pont sellyei kirendeltségén elsősorban a közmunkák, il­letve a közhasznú munkák befejezésével magyarázzák. A harmadik leggyakoribb ok az építkezések leállása, sokan ugyanis ezeken dol­goztak alkalmilag. Télen csak kevesen remélhetnek új álláslehetőséget, míg ta­vasszal a közmunkák újbóli beindítása, illetve bővítése csökkentheti a térségben a jelenleg nagyarányú mun­kanélküliséget. Gy. Z. Kereskedők egyensátorban MOHÁCS Csöppet sem volt szép látvány az, amikor évente néhány al­kalommal a város központját megszállták a magánkeres­kedők, és a szakadozott ponyvás, műanyag fóliás sát­raikban hetekig kínálták a portékáikat. Most a Széchenyi téren az egy­forma, piros-fehér csíkozású sátrakat egymással szembe for­dítva egy utcát alakítottak ki. A szándék, mármint az, hogy esz­tétikailag is elfogadhatóvá te­gyék az ■ ünnepeket megelőző vásárokat, már az előző testület idején született, s az elképzelés most valóra vált: az önkor­mányzat 3,6 milliós beruházás­sal 28 sátrat készíttetett.-Évente három alkalommal fogjuk az egyforma alapterü­letű sátrakat felállítani - tájé­koztatott Szekó József polgár- mester. - A karácsonyi és hús­véti vásár alkalmával, illetve búsójáráskor lesz alkalma a magánkereskedőknek igénybe venni ezeket az elárusító helye­ket. A sátrak a város tulajdonát képezik, viszont a többségére három évre szóló bérleti jogot váltottak a vállalkozók, ami annyit jelent, hogy jó előre biz­tosították maguknak a területet, és már kiegyenlítették a vil­lanyáram díját, továbbá az éj­szakai őrzés költségét is. Az önkormányzat néhány sá­torra nem kötött hosszabb távú szerződést, azokat alkalman­ként adja bérbe, és úgy kalku­láltak, hogy másfél év alatt megtérül a beruházás. B. M. Rablás a Boltív közben PÉCS Alig másfél óra alatt kézre kerültek a feltételezett ék­szer- és pénztolvajok, akik tegnap fegyvernek látszó tárggyal arra kényszerítet­ték a Boltív köz egyik üzleté­nek eladóit, hogy a széf tar­talmát adják át nekik. A rendőrségre 17 óra 6 perc­kor telefonáltak a helyszínről, hogy két férfi jött be záróra­kor, és az egyik fegyvernek tűnő eszközzel fenyegetőzött. A boltosok félelmükben min­dent átadtak, de volt lélekje­lenlétük, hogy a követelőző fiatalembert megfigyeljék. Forró nyomon indulhatott a 20 tagú nyomozó stáb, mely­nek tagjai tudták, hogy az állí­tólagos fegyveres húsz év kö­rüli, kék a sapkája és a dzse­kije, és liláspiros műanyag sza­tyorba rejtette a zsákmányt. A nyomkeresők értesítették a ta­xiközpontokat és a buszpálya­udvari ügyeleteket, és nemso­kára egy taxis jelentkezett a rendőröknél. Elmondta, hogy milyen rendszámú autóba ül­tek be a körözöttek és a fővá­ros irányában indultak el. Ek­kor a helyszínelők riadóztatták a 6. sz. főút menti rendőrállo­másokat, hogy ellenőrizzék a járműforgalmat. Kakasdon a Tolna megyei kollégák 18 óra 39-kor elfogták a gyanúsítot­takat. Az akciót Ambrus Agnes őrnagy, a pécsi készenléti ügyeleti szolgálat parancsnoka irányította. Csuti J. Az eladó a tv-kamera előtt: 10 millió forintra lehet becsülni a rablóit holmi értékét fotó: Müller andrea

Next

/
Thumbnails
Contents