Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-28 / 326. szám

8 Dünántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. november 28., szombat Tőzsdére készül a Dédász Rt. is A Dédász az év végéig szeretné részvényeit kibocsátani Kisüzemeket fejlesztenek Röviden Ipartner. Az új céginfor­mációs szolgáltatásról ad­nak tájékoztatást december 1-2-3-án 14-16 óra között a Gazdasági Minisztérium szakértő munkatársai a tárca közvetlen telefonszolgála­tán, az Ipartner vonalain (269-3703,311-3669). (k) Csökken az infláció. A jövőben is szigorú költség- vetési politikát kell foly­tatni, hogy a fenntartható gazdasági növekedés tartó­san érvényesüljön - hangoz­tatta Surányi György, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnöke tegnap, újságírók előtt. Su­rányi szerint jó esély van arra, hogy már 1999-ben egy számjegyűre csökken­jen az infláció. Dinamikus növekedés. Az ipari termelés az év első kilenc hónapjában 13,9 szá­zalékkal emelkedett az előző év hasonló időszaká­hoz képest - állapította meg a Központi Statisztikai Hi­vatal. A termelés hajtóereje továbbra is az export, amely az első háromnegyed évben 31 százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbi szintet. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 366,53 Francia frank 38,70 Japán jen (100) 180,50 Német márka 129,77 Olasz líra (1000) 131,13 Osztrák schilling 18,44 Svájci frank 157,21 USA-dollár 221,08 ECU 255,04 A Dél-dunántúli Áramszolgál­tató Rt. (Dédász) és a Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. (Titász) közgyűlési döntéseinek megfe­lelően a két társaság igazgató­sága az OTP Értékpapír Rt.-t bízta meg az áramszolgáltatók részvényeinek tőzsdei beveze­tésével - tájékoztatott ez utóbbi társaság. Balogh András, a brókercég vezető munkatársa elmondta, hogy a két áramszolgáltató tár­saság az értékpapírtörvény által előírt, úgynevezett „tőzsde- kényszernek” megfelelően az év végéig tőzsdére akarja vinni részvényeit. A brókercég munkatársa azt is elmondta, hogy a bevezetési kérelmet még az idén a tőzsde- tanácshoz benyújtják, amely dönt a részvények bevezetésé­ről. A Budapesti Értéktőzsdén jelenleg csak egy áramszolgál­A vezető tisztségviselők és fel­ügyelőbizottsági tagok polgári jogi felelősségéről és felelős­ségbiztosításáról Makai Kata­lin, az Igazságügyi Miniszté­rium főosztályvezető-helyet­tese az AHICO Első Ameri­kai-Magyar Biztosító Rt. bu­dapesti konferenciáján el­mondta, hogy a gazdasági tár­saságokról szóló új törvény szigorította e kör tagjainak fele­lősségét. A vezetők ugyanis ma már a jogszabályok, a társasági szer­tató, a Démász részvényeivel kereskednek idén április elseje óta. A bevezetés pontos idejéről, ződés, illetve a gazdasági társa­ságok legfőbb szerve által hozott határozatok, valamint az ügyve­zetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a gazdasági tár­saságnak okozott károkért á pol­gári jog szabályai szerint felel­nek a társasággal szemben. Wellmann György, a Legfel­sőbb Bíróság bírája a témával kapcsolatban hangsúlyozta: a vezető tisztségviselők felelős­sége korlátlan, így az általuk okozott teljes kár megtérítésére is kötelezhetők. Éppen ez indo­illetve az ahhoz kötődő straté­giai elképzelésekről a közeljö­vőben ad ki tájékoztatást a Dé­dász Rt. Kaszás E. kolja, hogy érdemes kockázat- csökkentő biztosítást kötni ré­szükre. A tisztségviselők az okozott kárért kizárólag a társaságnak felelősek. Előfordulhat azon­ban, hogy a társaság nem akar pert indítani a kárt okozó veze­tővel, illetve tisztségviselővel szemben. Ilyen esetben a társa­ság legalább tízszázalékos tu­lajdoni hányadával rendelkezők is megindíthatják a bírósági el­járást. Ma még ritka az ilyen per. Ennek hátterében részben az áll, hogy a társaságok nem sze­retik a nyilvánosságot, s ezért más módon, például a vezető tisztségviselő visszahívásával oldják meg a problémát. Amerikai kormánytámoga­tással működik az a non-pro­fit szervezet, amely 1996 óta vidékfejlesztési programjá­ban az elmaradott térségek­ben a kis- és középvállalko­zások létrejöttét, megerősö­dését hivatott előre lendíteni. A közel 400 kisüzemet érintő USAID (az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesz­tési Ügynöksége) által finan­szírozott ACDI/VODA (Agri­cultural Cooperative Deve­lopment International/Volun- teers in Overseas Assistance) program az első pillantásra szokatlannak tűnő módszerek­kel dolgozik. Nem ad konkrét anyagi Segítséget, de megte­remti a hitelhez jutás lehetősé­gét. Nem pipálja ki a feladatot azzal, hogy némiképp fellendít bizonyos ágazatot, hanem az életre hozta újabb kihívásokra is felkészíti a kapcsolódókat, egyengeti a sikerhez vezető út­jukat. Kostyálné dr. Sebestyén Mária, az ACDI/VODA ma­gyar igazgatója így fogalmaz: - Mi elsősorban úgynevezett „alternatív” mezőgazdasági ágazatokat kerestünk, ame­lyekkel viszonylag kevés he­lyen foglalkoztak, de a jövőt illetően nagy fantázia rejlik bennük. Ezen területek fej­lesztésére, például a juh vagy a kecske, vagy galambte­nyésztésre komplex progra­mokat dolgoztunk ki, nem egy részterületet próbáltunk javítani, hanem több infra­struktúrát fogtunk át. Az in­formációt termékként juttat­tuk el az érdekeltekhez és igyekeztünk előmozdítani a kistermelők együttműködé­sét, amelyet ha tetszik, ha nem, ki kell alakítani. Köz- gazdasági törvényszerűségek diktálják ezt, hiszen a vállal­kozásuk kis mérete miatt nem tudnak egyénileg olyan vo­lument termelni, amellyel gazdaságosan jelenhetnének meg a piacon, még márkane­vet sem tudnak szerezni ma­guknak. Sajnos az elmúlt év­tizedekben annyira lejáratták a szövetkezeteket, hogy még mindig nagyon sokan tartóz­kodnak a közös dolgoktól, összefogástól. ’ Részvények árfolyamalakulása a BÉT-en 11. 27-én Részvény megnevezése Zéróér Változés Forgalom (db) BorsodChem 5 920 >» 228 799 Danubius 4 300 N* 19 894 Egis 4 995 N* 5 470 Matáv 1 235 — I 671 553 Mól 5 140 N* 1 103 000 OTP 9 440 X* 75 624 Rába 1 700 88 400 Richter 8 650 N» 43 232 TVK 3 045 N» 423 085 Kárpótlási jegy 500 N* 226 459 A BUX-index alakulása 6002.80 (­-43.72.31 pont) 7000 T 6500 -- 6000 -- 5500 -- 5000 -- 4500 -- 4000 -- 3500 -­26. 27. 28. 29. 2.4. 6. 9. 10. 11. 12. 13. 16. 17. 18. 19. 20. 23. 24. 25. 26. 27. Cégvezetők felelősségbiztosítása A jövőben Magyarországon is egyre nagyobb jelentősége lesz a vezető tisztségviselők felelősségbiztosításának. Ezt azok a gaz­dasági szereplők vehetik igénybe, akiket tevékenységük során a törvényi előírások megszegése miatt anyagi kártérítésre, pénzbüntetésre köteleznek. Baranyai borok vásári sikere A Foodapest'98 4. Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszer­gépipar szakkiállításon, a Vil­lányi Borászati Rt. rendezvé­nyén a szakma képviselőinek jelenlétében ünnepélyesen alá­írták azt a dokumentumot, mely szerint a cég a jövőben „Cateau Teleki-Villányi” márkanévvel jelenik meg a piacon, vállalva az 1891-ben alapított Teleki- szőlőtelep örökségét. Bemutat­ták az első három, e címkével piacra kerülő, palackozott bora­ikat, melyek a következő neve­ket viselik: Teleki Cuvée, Vil­lányi Merlot, Villányi Cabemet sauvignon. A kiállításon adták át az idei esztendőre megszavazott kol­lektív díjat a Villányi Hegyköz­ség képviselőinek, elismerve a villányi borosgazdák utóbbi tíz évben tett erőfeszítéseit: kivív­ták, hogy a régió Magyarország egyik legismertebb borvidéke lett. (w) Mezőgazdasági összeírás A KSH megyei igazgatóságai­nak irányításával 1998. decem­ber 1-15. között ismét mező- gazdasági összeírásra kerül sor. Ezúttal az egyéni gazdálkodók növénytermeléséről, kertészeti termeléséről, állatállományáról, állati termékek termeléséről, valamint a foglalkoztatási vi­szonyaikról készül felvétel. Baranya megyében a gazda­sági szervezeteken kívül (ame­lyek adatszolgáltatói kötele­zettségüket postai úton teljesí­tik) 37 településen, 2400 egyéni gazdálkodót érint a most kez­dődő megkérdezés. Az összeírás agrárpolitikai döntések megalapozását, ezen keresztül a mezőgazdasági tér melők érdekeit is szolgálja. Az igazgatóság biztosítja a közvéleményt és az adatszol gáltatókat is arról, hogy a KSH a törvényi rendelkezéseket be tartja, a szolgáltatott adatokai kizárólag statisztikai célra használja, azokhoz más szemé­lyek, intézmények semmilyen körülmények között sem jut­hatnak hozzá. A fentiek figye­lembevételével az adatszolgál­tatások és az összeírások zök­kenőmentes lebonyolítása ér­dekében számítanak a helyi ön- kormányzatok és az érintett egyéni gazdálkodók együttmű­ködésére, kérik támogatásukat. A Konzumbank Aranydió betétjegye bemutatóra szóló, könnyen kezelhető, biztonságos megtakarítási forma, amely fix kamatot fizet. Váltható 3 és 6 hónapos lekötési idővel 10.000, 100.000 és 500.000 forintos címletekben a Konzumbank fiókjaiban. Karácsonyi kamatprémium az Aranydióval! Ajándékozzon Aranydió betétjegyet karácsonyra! A mi karácsonyi ajándékunk Önnek: november 23. és december 23. között 0,5% kamatprémium, így Ön elérheti a 16,5%-os kamatot is! Pécs, Ferencesek u. 6. Tel.: (72) 336-022 Pécs, Rákóczi u. 46. Tel.: (72) 232-188 AZ #MFB BANKCSOPORT TAGJA Lekötési lehetőség Éves kumat kamatprémium EBKM KONZUMBANK 3 hó 15,75% + 0,5% 16,25% | [ 6 hó 16,00% + 0,5% 16,50% J Hazai üzletlánc Coop-óriása: a Maxi Coop Supermarket KÜLFÖLDI ÉS HMM ÜZLETLÁNCOK VERSENYBEN A VÁSÁRLÓKÉRT A Mecsek Füszért Részvénytársa­ság kis-, nagykereskedelmi tevékenységével Baranya, Tolna, Somogy, Fejér és Veszprém megyékben van jelen. Forgalma 1998. évben várha­tóan meghaladja a 12,5 milliárd forintot, és ennek több, mint 20%-a a Coop Áruházakban realizálódik. A Coop Áruházakat, az áruház­láncot az Áfészek Országos Szövetségéből alakult Coop Hungary Rt. szervezte. Mit érzékel ebből a kedves vásárló? Látja az egyre több üzleten megjelenő Coop homlokzati cégtáblát, Coop szórólapokkal találkozik a levélszekrényében, és ha bemegy kedvenc üzletébe, már tudja azt, hova helyezik ki az akciós árukat. Találkozik már Coop márkater­mékekkel, jelenleg hétfélével: 100-as papírzsebkendő, Coop mosogató, Coop eü. papír, Coop margarin 500 g-os, Coop UHT tej 1,5%-os, Coop almaié 1 literes és a Coop citromlé. Ezek jó minőségű és alacsony árfekvésű termékek. Az üzletlánc előnyei Vásárlói számára: A szövetkezetek az ABC kategóriájú üzleteiket léptették be a Coop üzletláncba a kezdeti időkben, majd ezt finomí­tották 3 kategóriába sorolással, mini, közép és maxi megkülön­böztetéssel. Ma már magánkeres­kedőket is köszönthetünk a Coop- üzletek között. E három típus arculatában azonos, választékban azonban eltérő. A maxi coopok azok az üzletek, amelyek a legszélesebb választé­kot nyújtják a friss áruk körében is (felvágottak, pékáruk). Ezekben megtalálhatók a látványpékségek, a helyszínen sütött ftiss, kelt tészták, sós és édes sütemények. A háziasszony megvásárolhat mindent egy helyen, kedvező áron és kellemes, kultúrált környezet­ben. Akció a hónap minden munkanapján! Az akciós választék a legszéle­sebb a Maxi Coop Supermarket Áruházakban (több, mint 120 termék). A Coop Áruházakban NYERE­MÉNYAKCIÓ várja a vásárlókat december 31-ig. Ha 3000 Ft-ért vásárol és a blokkra ráírja a nevét és a címét, januárban sorsoláson vesz részt. Ajándékkosarat, Coop feliratos pólót vagy az akció fődíját, egy Suzuki Swift személy- gépkocsit nyerhet. A Maxi Coop Supermar- ketekben december 9-én ÚJ AKCIÓ indul. A részletekről pontos tájékoztatást kapnak a kedves vásárlók. Módszereink sokban hasonlíta­nak a külföldi láncokhoz, azonban ezekben az áruházakban a szemé­lyes kapcsolattartás a vásárlókkal kiemelt szerepet kap. A Mecsek Füszért a pécsi Fellbach Rt. többségi tulajdonosa. Az rt. által üzemeltetett két közkedvelt áruház, a Fema és Konzum a Maxi Coop Supermar­ket üzletlánc tagja. December 11-én - a sajnálatos tűz után felújítva - ismét régi fényében és pompájában megnyit­ja kapuit a Fema bevásárló- központ földszintjén levő Maxi Coop Supermarket. Ugyanezen a napon nyitnak ki a bevásárlóközponthoz tartozó magánkereskedők. A Maxi Coop Supermarket régiós tevékenységét a Mecsek Füszért koordinálja egy nemrég aláírt franchise szerződés alapján. A franchise szerződés által meghatározott szempontoknak megfelelően a Femában és a Konzumban aktívabb kereske­delmi munkával fog találkozni a kedves vásárló akciókban és választékban egyaránt. A közös kereskedelmi vállalko­zás célja: a város két régóta köz­kedvelt bevásárlóhelye megújulva ismét a vásárlók igényeit maximá­lisan kiszolgáló üzletközpont legyen. Ä régi előnyös tulajdonságok megtartása mellett több akciót, jobb árakat és előnyös, kényelmes vásárlást kíván biztosítani a vállalkozás. Tapasztalható, hogy Nyugat- Magyarországon a külföldi láncok behálózzák a nagyvárosokat és fokozatosan terjeszkednek. Ebben a versenyben a Mecsek Füszért csoport a Fellbach Rt-vel közösen vesz részt és vallja, hogy a verseny nyertese csak a vásárló lehet. A rendszeres akciókról szóróla­pokon és újságokból tájékozód­hatnak a kedves vásárlók. A Mecsek Füszért a két pécsi Maxi Coop Supermarketen kívül Szekszárdon az Arany János utcában és Szigetszentmiklóson a Miklós üzletházban is üzemeltet hasonló áruházat. Kedves Olvasó! Kedves Vásárló! Győződjön meg Ön is a vállal­kozás szándékairól és látogasson el a Femába vagy bármelyik Maxi Coop Supermarket Áruházba. A Coop-csoport jelszava: Hazai vállalkozás a hazai vásárlókért! —y Aíaxi SUPERMARKET FEMA KONZUM Pécs, Szlárai M. út. Pécs, Kossuth tér (hirdetés)

Next

/
Thumbnails
Contents