Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-20 / 318. szám

2 Dunántúli Napló Világtükör 1998. november 20., péntek Tokióban megkezdte ázsiai körútját az amerikai elnök A biztonságról és a gazdaságról Bili Clinton csütörtökön megérkezett Japánba, ötnapos ázsiai látogatásának első állomására. Clinton Tokióból Szöulba utazik tovább, majd útban Washington felé, hétfőn rövid kitérőt tesz a csendes-óceáni Guamra. Az amerikai elnök két napot tölt Tokióban, s pénteken el­sősorban biztonsági és gazda­sági kérdésekről tárgyal Obu- csi Keidzo japán kormányfő­vel. Tokiói megfigyelők sze­rint ez az a két téma, amelyben mindkét - a diplomáciai si­kerre erőteljesen rászoruló - vezető eredményt érhet el a tárgyalásokon. A biztonsági kérdések megvitatásának egyaránt ak­tualitást ad, hogy feltételezé­sek szerint Észak-Korea atom­fegyver-fejlesztést célzó léte­sítményt épít, augusztusban pedig rakétakísérletet hajtott végre. Charles Kartman ame­rikai kormánymegbízott szer­dán úgy távozott Észak-Kore- ából, hogy kérése ellenére sem szemlélhette meg a gyanúsnak tartott föld alatti építkezéseket a helyszínen, a jongbjoni atomközpontban. A japán-amerikai egyezte­tést és közös fellépést fontossá teszi, hogy Japán az amerikai­nál sokkal keményebb választ adott az augusztus végi észak­koreai rakétakísérletre. Míg az Egyesült Államok továbbra is fenntartja a párbeszédet Phen­jannal, Japán diplomáciai és gazdasági megtorló intézkedé­sekkel válaszolt. Tokiói várakozások szerint Bili Clinton sürgeti majd a két évvel ezelőtt kiszélesített ame­rikai-japán biztonsági megál­lapodás japán parlamenti jó­váhagyását. Az együttműkö­dés kiterjed a jövőben a Japánt övező térségekre is, közvetet­ten vonatkozik tehát a leg­utóbbi iraki válsághoz hasonló esetekre. A legutóbbi, szeptemberi csúcstalálkozó óta Japánban elfogadták a bankok stabilizá­lását szolgáló törvényeket, e hét elején pedig Obucsi beje­lentette az immár nyolcadik, rekordösszeget mozgató gaz­daságösztönző csomagot. Új fejezet az űrhajózásban: Bajkonurból ma reggel 7 óra 40 perckor útjára indul a jö­vendő nemzetközi űrállomás első része, a Zarja (Hajnalpír) nevű orosz modul. Megkezdődött Starr „grillezése” A független ügyész a kongresszus igazságügyi bizottsága előtt Kenneth Starr szerint az általa összegyűjtött bizonyítékok azt mutatják: Bili Clinton több ízben felhasználta hivatali hatalmát és a kormányzati apparátust arra, hogy Monica Lewinskyval fenntartott viszonyát eltitkolja „az amerikai nép, a Paula Jones-üggyel kapcsolatos jogi eljárás, valamint a vádesküdtszék előtt”. A független ügyész csütörtö­Hírháttér KeK-csúcs Zágrábban Szabályos diplomáciai nagyüzem indult be a hét közepén a horvát fővárosban, ahol a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) 16 tagál­lamának kormányfői mától tartják kétnapos csúcstalálkozójukat. Szerdától már megkezdődtek az előkészítő megbeszélések: előbb a tagországok kereskedelmi kamaráinak vezetői tanácskoztak, majd a külföldi beruházásokról rendeztek kerekasztal-konferenciát. E sokrétűség is jelzi, mennyire kiszélesedett, s a politikai szféra mel­lett a gazdasági területek bekapcsolásával mennyivel átfogóbbá vált az elmúlt években a hajdan csupán négy állam (Ausztria, Ju­goszlávia, Olaszország és hazánk) közreműködésével létrejött re­gionális szervezet. Az 1989-ben született tömörülés, amelyet ké­sőbb, az új csatlakozókkal Pentagonale, majd Hexagonale névre kereszteltek, ma már 16 tagot köt össze, s 200 milliós piacot jelent. Ám nemcsak a taglétszám változott, hanem a szervezet alapvető feladata is. Alig egy évtizede a kelet-nyugati közeledést, az átvitt értelemben vett „hídverést” volt hivatott szolgálni, mára viszont fő funkciója az eurokonformitás megteremtése, az unióhoz történő felzárkózás és a jogharmonizáció előmozdítása lett. Több mint száz munkaprogramjából jó néhányat Brüsszel is támogat. A magyar diplomácia szempontjából adódik a zágrábi csúcsnak mindemellett egy további, lényeges vetülete is. Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda találkozója ugyanis immár csúcsszintre emelheti a kapcsolatfelvételt az új szlovák kormányzattal. A tágabb, regio­nális ügyek keretébe így mintaszerűen illeszkedhetne a szomszédvi­szony javítása is. Szondy Gábor Orbán Viktor Németországban Változatlanul élvezzük Kohl támogatását Csempészvád Verestóy ellen Verestóy Attila szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátusi csoportjá­nak vezetője arra kérte a román hírszerző szolgálatot (SRI), hogy vizsgálja ki a Nagy-Ro- mánia Párt (PRM) róla terjesz­tett fegyvercsempészési vád­jait. A román sajtóban két hó­napja időről időre írások jelen­nek meg arról, hogy Verestóy szenátor, aki ismert üzletember is Romániában, fegyvercsem­pészési ügybe keveredett. * Nem gátolhatja az intézmény- rendszer reformja az Európai Unió bővítését - jelentette ki a Prágában tárgyaló Lionel Jos­pin francia kormányfő. Megkezdik a csapatkivonást a kijelölt területekről, ahogy azt a Wye Plantationban megkötött megállapodás előírja - döntött csütörtöki ülésén az izraeli kormány. A kabinet megállapí­totta, hogy palesztin részről eleget tettek a csapatkivonás előfeltételeinek. Az átcsoporto­sítás kezdete legkorábban pén­tek éjszaka lesz. Kölöiunegállapodás megkö­tését javasolta Tokiónak az orosz elnök a Kuril-szigetekről, de csak azt követően, ha már aláírták az orosz-japán béke- szerződést. Borisz Jelcin a múlt héten Moszkvában Obucsi Ke­idzo japán miniszterelnökkel folytatott eszmecseréjén adott választ a japán javaslatokra, amelyeket Tokió még a tavaszi csúcson terjesztett elő. Irak ismét kérte az ENSZ-t, hogy fegyverzetellenőrei ne vegyék igénybe U-2 típusú amerikai felderítő repülőgépek segítségét. Az iraki tömegpusz­tító fegyverek leszerelését és megsemmisítését ellenőrző kü­lönleges ENSZ-bizottság (UNSCOM) szakértői közben csütörtökön megkezdték máso­dik munkanapjukat azt köve­tően, hogy visszatérhettek Bag­dadba. Az amerikai Enterprise repülőgép-hordozó és egy rom­boló átkelt a Szuezi-csatomán, hogy csatlakozzék a Perzsa­öbölben állomásozó amerikai flottához. Közben az amerikai légierő különlegesen kiképzett ejtőernyősei is folytatják a gya­korlatozást a kuvaiti sivatag­ban, és készek arra, hogy szük­ség esetén megtámadják Irakot. Elmaradt a vasutasok munka- beszüntetése Horvátországban. Kevéssel az akció előtt lefújták a négyórásra tervezett figyel­meztető sztrájkot, miután a vasutak igazgatósága részben teljesítette követeléseiket a ka­rácsonyi jutalommal és a fize­tésemeléssel kapcsolatban. kön az amerikai képviselőhaz igazságügyi bizottsága előtti „impeachment” (vagyis az el­nök alkotmányos felelősségre vonását célzó) vizsgálat kere­tében tett vallomást. Két óra állt a rendelkezésére, hogy szóban is kifejtse a Bili Clin­ton elnök elleni, a hamis tanú­zásra és az igazságszolgáltatás akadályozására vonatkozó vádjait, amelyek az eljárást megindító jelentésében foglal­tatnak. A bevezető nyilatkozat tartalma már az ülés előtt is­meretessé vált. Kenneth Starr nyilatkozatté­tele előtt Henry Hyde, a bi­zottság republikánus elnöke, majd John Conyers, a testület rangidős demokrata tagja tar­tott beszédet arról, hogy mit is vár ettől a vizsgálattól. Ezután következett a független ügyész előadása, majd a bi­zottság republikánus, illetve demokrata tagjainak szakjogá­szai tehettek fel kérdéseket. A 37 bizottsági tag is kérdezős­ködhetett. A meghallgatás lapzártakor még tartott; a hosszadalmas el­járás miatt David Kendall, Clinton személyes ügyvédje még nem került sorra. Amire azonban sokan számítanak a részéről, az minden bizonnyal bőségesen kimeríti a „grille­zés” fogalmát. Amerikában ezt a kifejezést előszeretettel használják az alapos bírósági kihallgatásokra. Kétnapos látogatásra csütör­tökön Németországba érke­zett a magyar miniszterelnök; megválasztása óta másodszor utazott Bonnba. Orbán Viktor megbeszélései­nek középpontjában hazánk eu­rópai integrációs csatlakozása áll, különös tekintettel arra, hogy január 1-jétől Németor­szág tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A kor­mányfő a délután folyamán Bonnban megkezdte tárgyalá­sait német politikusokkal. Előbb Helmut Kohl exkancel- lárral folytatott eszmecserét, majd Wolfgang Scháubléval, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) újonnan megválasztott Médiaháború tört ki két, ha­zánkkal szomszédos ország­ban is, jelesül Ausztriában és Ukrajnában. Az osztrák bírók egyesülésének hamarosan távozó elnöke sze­rint pénzbüntetést kellene ki­szabni az osztrák médiára, ha hivatali titkot hoz nyilvános­ságra. Josef Klingler úgy véli; mivel a sajtó a hivatali titkokat jó pénzért szerzi be, ezért a sajtóorgánum nagyságához szabott büntetés majd kevésbé teszi vonzóvá a média számára a titkok kifürkészését. Klinglert különösen felháborította, hogy a Profil osztrák hetilap folytatá­sokat közöl Franz Fuchs felté­elnökével és parlamenti frak­cióvezetőjével találkozott. Mindkét politikus további tá­mogatásáról biztosította Orbán Viktort hazánk integrációs tö­rekvéseivel kapcsolatban. A két megbeszélés után a magyar miniszterelnök gépko­csival Frankfurtba utazott, ahol este részt vett és előadást tartott az Európai Bankárkongresszus díszvacsoráján. Orbán Viktor Bonnban ma találkozik Gerhard Schröder szociáldemokrata párti kancel­lárral, majd a tervek szerint Németországból egyenesen Zágrábba utazik tovább, hogy részt vegyen a Közép-európai Kezdeményezés országainak csúcstalálkozóján. telezett levélbomba-merénylő perének előkészületi aktáiból. A Leonyid Kucsma ukrán el­nök által az állatni rádió és te­levízió társaság élén végrehaj­tott személycsere alkotmányel­lenes - foglalt állást a kijevi parlament szólásszabadsággal foglalkozó bizottságának el­nöke. Az előzmény az, hogy az államfő a napokban leváltotta az állatni rádió és televízió élére alig másfél hónapja kine­vezett 30 éves Mikola Knya- zsickijt. A csodagyermeknek tartott Knyazsickij helyére, aki az ukrán BBC-vé szerette volna fejleszteni az állami médiát, a volt információs miniszter, Zi- novij Kulik került. Médiaháború a szomszédságban? A sajtó felelősségéről Nem a Mikulást -várják. A Fülöp-szigeteken készülnek Ázsia és Óceánia szépei, köz­tük (balról jobbra) a koreai Yang Sohjun (20), a japán Naoko Shimakowa (22) és az indiai Vithika Agarwal (21) a december 5-én Manilában sorra kerülő versenyre, fotó: feb/reuters Óriási tér, nyomasztó emlékekkel Renoválják a kínai fővárosban a Mennyei Béke Kapujának terét Teherautó-konvojok, különleges műszaki alakulatok térülnek- fordulnak a világ legnagyobb közterén. A pekingi Tienanmen teret, a kínai történelem tanúját lezárták a forgalom elől. Hírek szerint március 15-ig a Mao-mauzóleum sem látogat­ható. A világnak azonban 1989. június 4. óta a Tienanmen tér­ről, a Mennyei Béke Kapujának teréről nem az egykori diktátor jut eszébe, hanem az itt lezajlott példátlan mészárlás, amikor a kínai hadsereg páncélosai el­tiporták a munkások és diákok reformmozgalmát. Vannak, akik azt mondják: a renoválásra éppen a nevezetes június negyediké miatt van szükség, mert a tonnás kolosz- szusok hemyótalpa felszántotta a 440 ezer négyzetméternyi kö­vezetét. A kínai népi felszaba­dító hadsereg műszaki alakula­tai harminc nap alatt a tér mint­egy 300 ezer régi betonlapját szállították el, és e szürke-csúf elemek helyett új, rózsaszínű gránitlapok érkeznek. A renoválás meglepően ke­vésbe, 100 millió jüanba, vagyis mintegy 14 millió dol­lárba kerül. A teljes felújításnak a Kínai Népköztársaság meg­alapításának ötvenedik évfor­dulójára, 1999. október elsejére kell elkészülnie. A hivatalos Peking természe­tesen ingerülten tagadja, hogy a munka fő célja a szörnyű nap nyomainak eltüntetése. Hszia Sang-vu, az építkezés vezetője emlékeztetett arra, hogy mind a mamuttér borítólapjai, mind a műszaki berendezések 1959- ből származnak. Abból az idő­ből, amikor Mao Ce-tung utasí­tására megháromszorozták a Mennyei Béke Kapujának terét, s fontos párt- és állami rendez­vények színhelyévé tették. Pekingben dolgozó diploma­ták úgy értesültek: az ötvenedik évfordulón tizenöt év szünet után ismét lesz katonai dísz­szemle. Az utolsóra 1984-ben került sor, a népköztársaság ki­kiáltásának 35. évfordulóján. A mai vezetés úgy érzi, jövőre a téren már anélkül düböröghet­nek végig a tankok, hogy fel­idéznék a vérengzést elrendelő államférfi szellemét, (harmat)

Next

/
Thumbnails
Contents