Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)

1998-10-24 / 291. szám

4 DUnántúli Napló Baranyai Tükör 1998. október 24., szombat Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SALAMON nevű kedves olvasóinkat imi Mobil hívószámunk: 06-30/9505-550 | A KAPCSOLAT Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Temetőavatás Az I. világháború befejezé­sének 80. évfordulója emlé­kére rendeznek temetőava­tási ünnepséget a pécsi köz­temetőben október 25-én, vasárnap délelőtt fél tizen­egykor. Az ünnepségen a felújított első világháborús katonatemetőt, kétezer ka­tona nyughelyét avatják fel. A rendezvényen jelen lesz dr. Toller László, Pécs pol­gármestere, Franci Rabi, az Osztrák Fekete Kereszt el­nöke, dr. Szabó János hon­védelmi miniszter és dr. Habsburg Ottó az Európa Parlament képviselője is. Hírcsatorna Mccseknádasdon és Ko- zármislenynél súlyos közlekedési baleset tör­tént. Csütörtökön a 6. sz. út nádasdi kanyarjában egy személyautó megpördült és átsodródott a másik sávba, ahol nekivágódott a szabá­lyosan érkező járműnek. Pénteken Kozármisleny és Nagyárpád között két autó frontálisan ütközött. Öten súlyosan megsérültek, egy személy pedig életveszélye­sen. (cs) A bicsérdi önkormány­zat lélekharangokat ön­tet az őrbottyáni műhely­ben. Az egyik a kis, a másik pedig a nagy temetőbe kerül várhatóan még idén. (cs) Vízállás és hőfokok a Dunán és a Dráván; Mo­hács 400 cm, apadó, 12,0, Őrtilos 160 cm, apadó, 12,0, Barcs 269 cm, apadó, 10,3, Drávaszabolcs 394 cm, 10,4 Lemásolta a konkurens cég vállalkozását - A panaszosnak kell bizonyítani Etikai vétség: nyilvános büntetés Mi a teendő' akkor, ha egy cég vezetői észreveszik, hogy vállal­kozásukat a konkurencia tulajdonképpen lemásolta? Ilyen és ehhez hasonló problémákkal foglalkozik a Pécs-Baranyai Ke­reskedelmi és Iparkamara Etikai Bizottsága. Évente 50-100 ügyük van. A kamarából való teljes kizárásra nincsen lehető- ség, de a kedvezményeket megvonhatják az etikátlanul tevé­kenykedő kereskedőtől vagy iparostól. BARANYAI KÖRKÉP A két és fél éve működő testü­let a kamarai tagok egymással szembeni magatartásával fog­lalkozik, tevékenységének alapját az or­szágos és a helyi etikai kódex je­lenti. Leg­utóbb egy ismert pécsi vállalkozó ellen szüle­tett elmarasz­taló határozat. Az eset jelleg­zetesnek mondható. Egy autókölcsönző cég be­adványt juttatott el az Etikai Bizottsághoz, melyben azt állí­totta, hogy egy konkurens vál­lalkozás egy az egyben lemá­solta autóbérlési feltételrend­szerét valamint bérbeadási szerződéseit. A testület hosz- szas vizsgálódás után megál­lapította, hogy a panasz jogos. A bepanaszolt vállalkozót ha­tározatban figyelmeztették, és határozatlan időre megvonták tőle a kamarai kedvezménye­ket és szolgáltatásokat. Ez azt jelenti, hogy például nem ve­het részt a különböző pályáza­tokon. Dr. Krippl Zoltán (képün­kön), az Etikai Bizottság elnöke lapunknak kifejtette: csak kére­lemre, tehát nem hivatalból in­dulhat vizsgálat. Olyan ügyek­kel foglalkoznak, melyek döntő többségéből sem polgári per, sem büntetőper nem lesz, de a bepanaszolt tevékenység tisz­tességtelennek tűnik. A kama­rai kedvezmények és szolgálta­tások megvonásán kívül hatá­sos büntetés, ha nyilvánosságra hozzák a megszületett határoza­tot. A szankció komolyságát tu­lajdonképpen azon lehet le­mérni, hogy csak a kamarai közlönyben, vagy máshol is megjelentetik-e az elmarasztalt kamarai tag nevét. Leggyakrabban a reklámsza­bályok megsértése miatt for­dulnak a bizottsághoz, mond­juk, ha egy évek óta futó hirde­tést valaki lemásol, és hozzá­tesz még egy mondatot, így próbálva a konkurenciát le­főzni. Az is sokszor előfordul, hogy a vállalkozás kettéválása után a volt üzlettársak ugranak egymásnak. Évente 50-100 ügye van a testületnek. A- tapasztalatok szerint nem a nagy, hanem in­kább a kisebb cégek fordulnak etikai problémákkal a kamará­hoz. Dr. Krippl Zoltán kérdé­sünkre válaszolva kiemelte, a kérelmezőnek kell bizonyíté­kokkal alátámasztania igazát, hiszen a bizottság nem nyo­mozhat. Gyakori, hogy video­felvételekkel, szakvélemények birtokában, fényképekkel „fel­szerelkezve” jelentkeznek a panaszosok. Etikai vétség miatt senkit nem lehet kizárni, a minimális szolgáltatásokat biztosítani kell. Dr. Krippl Zoltán reméli, hogy lassanként eljutunk majd a komoly kamarai tradíciókkal rendelkező országok szintjére, és a nyilvánosságra hozott ügyeknek meglesz a maguk sú­lya. N. F. (Aj Kommentár az 1. oldalon) Fagyoskodók az iskolapadban Hosszú évekig több száz olyan kisgyermek volt Pécsett, akit alaposan fel kellett ahhoz öltöztetni, hogy télen is járhasson is­kolába. Az osztálytermekben ugyanis csak 8-12 fok volt a hő­mérséklet. Az önkormányzat döntött a legsúlyosabb helyzetű iskolák fűtésének korszerűsítéséről. PÉCS A pécs-somogyi általános isko­lában az igazgató, Vókó János (képünkön) szerint jószerivel csak a korom tartja össze az el­aggott olajkályhákat. Nemegy­szer nagykabátban, kesztyűben ültek a diákok az órákon, mert hiába fűtöttek éjjel is, a hőmér­séklet alig volt 10 fok körüli. A 150 gyerek között sok volt a be­teg. Tavaly ősszel a helyzet olyan tarthatatlanná vált, hogy az iskolaszék és a szülői mun­kaközösség a polgármesterhez fordult. A közgyűlés tavasszal 26 millió forintot meg is szavazott a fűtéskorsze­rűsítésre, mely egyéb­ként a somo­gyi mellett a rácvárosi és a vasasi iskolát is érinti. Az utóbbi helye­ken egysze­rűbb a feladat: csak a széntüze­léses központi fűtést kell gáz­üzeműre állítani. A szükséges pénz előteremtése érdekében az önkormányzat tavasszal pályá­zott a Környezetvédelmi és Te­rületfejlesztési Minisztérium kiírására, ahonnan azonban is­kolakezdésig még csak választ sem kaptak.-A minisztériumhoz fordul­tunk - mondta el Spolár János, az oktatási iroda vezetője - , s elértük, hogy a most kezdődó munkálatok miatt ne zárjanak ki minket a pályázók közül, az azonban nem biztos, hogy nye­rünk is. Az irodavezető beszámolt ar­ról is, hogy a három iskola fű­tési munkálatainak elvégzésére pályázatot írtak ki, s az elbírá­lás után a kivitelezők máris ne­kivágtak a pécs-somogyi mun­káknak. A néhány héttel ez­előtti ígérethez képest azonban, mely szerint a somogyi és a rácvárosi iskolák fűtéskorszerű­sítését szerencsére a jelenleg rendelkezésünkre álló pénzből is meg tudják oldani, az új sorrend szerint az elsőbbség a fagyos- kodó somogyiaké, majd a vasa- siak következnek. A rácvárosi iskolahasználóknak továbbra is várniuk kell. H. I. Gy. Visszatért a jó idő, megörvendeztetve kicsiket és na­gyokat egyaránt. Aki csak tehette, kihasználta a meleg nap sugarait, és a szabadban élvezte a kellemes őszi időjárást. A jó példa ragadós SÁSD - VÁSÁROSDOMBÓ A községben és környékén, így Gerényesen és Vázsno- kon legkevesebb tíz gazda szeretne fekete bodzát tele­píteni. A gyógynövény ismé­telten keresett cikk a nyu­gat-európai piacon. A telepítés gondolatával fog­lalkozó személyek legutóbb a Fejér megyei Válón jártak, ahol az ország legnagyobb, csemetéket is előállító bodza­ültetvénye található. Az ide látogatókat nem az lepte meg, hogy mibe kerül a bodzás kert kialakítása, sokkal inkább az ejtette őket gondolkodóba, hogy mennyi vesződséggel jár a nevelés. Még a szőlő­ápolásnál is több gondosko­dást igényel a növény. S nem mindegy az sem, hogy mennyire életképes sarjat vá­lasztanak, amely aztán há­rom év után bőségesen terem majd. Egy ember azonban már döntött. Lovász András sásdi vállalkozó hamarosan elülteti az első kis bodzákat. Felvá­sárlót is talált. Példáját talán hamarosan követik a tétová­zók is. Cs. J. A lényeg: a közösségi élmény KOMLÓ Szerdán és csütörtökön ün­nepi volt a hangulat a néhány éve Kazinczy Ferenc nevét viselő szakközépiskolában.- Immár harminc éve min­den esztendőben megrendez­zük az iskolanapot - tájékoz­tatta lapunkat Rendeki Ágos­ton igazgató. - A diáktanács és a tantestület által közösen szervezett kulturális, sportjel­legű programsorozat célja a szórakozáson kívül az, hogy közösségi élményt jelentsen diák és tanár számára. N. F. Egészséciügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belgyógyászati be­tegek részére: Siklós, Sellye vá­ros és városkörnyék, Pécs vá­roskörnyék progresszív ellátás­ban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakossá­gának szombaton: belgyógyá­szat, sebészet: Megyei Kórház Baleseti sebészet: POTE Bal­eseti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, se­bészet: POTE II. sz. Seb. és Belgyógyászati Klinika. Bal­eseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvéte­les ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebé­szeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut uroló­giai ellátás és felvételes ügye­let: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko­zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttjeinek szom­bat reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőinté­zetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek la­kossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyi­ségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt bete­geknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig. Tel.:313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20; Ambrózia, Rákóczi u. 24-26. Komló: Kökönyös, Pe­tőfi tér 2. Mohács: Szent Fe­renc, Kossuth L. u. 66. Pécsvá- rad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Siklós: Hollós, Baross G. u. 7. Sásd: Szent György, Szent Imre út 19. Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3. Sziget­vár: Oroszlán, Zrínyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80- 505-390-es számon este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Többé-kevésbé napos idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Kontinensünk időjárásában egyelőre nem várható lényegi változás. A cik­lonok és a hozzájuk tartozó frontok ma is Európa északi és nyugati vidékein okoznak változékony, többfelé csapa­dékos időjárást. A déli tájakon a nap­sütésé lesz a főszerep, a középső vi­dékeken pedig - tehát hazánkban is - csendes, őszi időre van kilátás. A reggeli pára és köd megszűnte után hosszabb-rövidebb időszakokra min­denütt kisüt a nap. Eső továbbra sem várható és a szél is gyenge marad. Kora délután 13,18 fok valószínű. Az elmúlt napokéhoz hasonló, kel­lemes, igazi kirándulóidőre lehet szá­mítani. Az éjszaka képződött pára, il­letve köd még délelőtt megszűnik és ezt követően mindenütt több órára kisüt a nap. Csapadék továbbra sem várható. A légmozgás gyenge marad. A csúcshő­mérséklet 16,18 fok között alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 12 Velencei-tó: 10 Tisza-tó: 11 Fertő-tó: 10 Tisza: 6-13 Duna: 10-12 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 17 Paks: Siófok: 16 Pécs: Szekszárd: 17 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-30 Velencei-tó: Tisza-tó: 15-20 Fertő-tó: Kaposvár: 15-25 Paks: Siófok: 20-30 Pécs: Szekszárd: 15-25 Mohács: ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL 16 18 18 20-30 25-35 15-25 15-25 15-25 Fronthatás nem várható, legfeljebb a légzőszervi panaszokkal küzködőket viselheti meg a reggeli, délelőtti párásság. Egyébként érdemes kihasználni a szép időjárást, töltsenek minél több időt a szabadban, a friss levegőn. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc

Next

/
Thumbnails
Contents