Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-19 / 257. szám
1998. szeptember 19., szombat Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Van még esély az egyezségre Pozsony újabb kérése nem jogszerű Szlovákia legutóbbi kérése a Duna ügyében, amellyel a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, nem felel meg a nemzetközi jog szabályainak - mondta Székely László dunai kormánybiztos pénteki bemutatkozása alkalmából. Az augusztus 25-ei hatállyal kinevezett kormánybiztos szerint a korábban a két ország által tett kiegészítő alávetési nyilatkozattal is ellentétes a kérés, hogy a nemzetközi testület marasztalja el Magyarországot a tárgyalásokban tanúsított állítólagos időhúzásért, és jelölje meg a további tárgyalások menetrendjét.- A magyar kormánynak döntenie kell arról, hogy milyen választ adjon Hágának a szlovákiai beadvánnyal kapcsolatban, illetve tegyen-e fel kérdéseket önállóan a nemzetközi testületnek - mondta Székely. A hágai perben hozott első ítélet értelmezését, a konkrétumok meghatározását a két ország által aláírt kiegészítő alávetési nyilatkozat szerint jogszerűen kérhetik a felek a nemzetközi bíróságtól. Ha hazánk ezt kémé a testülettől, az újabb ítéletre egy-két évet várhatnánk. Dönteni kell a kormánynak arról is, hogy mikor folytatja a kétoldalú tárgyalásokat. A kormánybiztos szerint van esély a mindkét fél által elfogadható megegyezésre. Vidékfejlesztés Európában. Európa nyolc fővárosát látogatja végig az a vándorkiállítás, amely tegnap nyűt meg Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban. A tárlaton ,3 látogatók 14 ország 18 helyi kezdeményezésű vidékfejlesztési programjával ismerkedhetnek meg. Képünkön: bemutatkoznak a Galga mentiek. fotó: feb/diósi imre Pál járati felhívás! Az Új Dunántúli Napló pályázatot hirdet HIRDETÉSI TANÁCSADÓI ÁLLÁSRA Pécs, Komló, Mohács területére Elvárásaink a leendő munkatársunktól: ❖ legalább középfokú iskolai végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent) ❖ ügyfélorientáltság ❖ jó szervezőkészség ❖ kreatív gondolkodás <♦ számítógépes grafikai ismeretek ♦♦♦ célorientáltság ❖ átlagon felüli teherbírás saját személygépkocsi ♦> telefon ❖ 40 év alatti életkor <♦ jó fogalmazókészség és reklám-marketing ismeret előnyt jelent * Ajánlatunk a leendő munkatársunknak: <♦ biztos megélhetés ♦> magas kereseti lehetőség ❖ képzés <♦ a betanulás időszakában fix alapfizetés Ön a megfelelő pályázó, ha az elvárásainknak megfelel. Mi vagyunk Önnek a megfelelő munkaadó, ha nem dohányzik és ajánlatunkat elfogadja. Váijuk jelentkezését kézzel írt, fényképes önéletrajzzal, 1998. október 2-áig! Cím: AS-M Kft., Pécs, Rákóczi út 34. A borítékra kérjük ráírni: „HIRDETÉSI TANÁCSADÓ” Hallgattassák meg a másik fél is Heti két-három oldalban az „ellenvéleményeknek” is helyet kellene szorítaniuk lapjukban a főszerkesztőknek, ha a parlament - elfogadva a kisgazda Pokol Béla önálló indítványát - ekképpen módosítja a Polgári törvénykönyv idevonatkozó passzusát. Javaslatának lényegéről kérdeztük a képviselőt.- Miről is van szó tulajdonképpen?- Arról, hogy az egyoldalú vélemények monopóliumának végre véget kellene vetni. A Le Monde című tekintélyes francia lap például hetente több oldalon ad helyet régóta a negatív kritikákra érkező ellenérveknek is. Bárki, aki személyében sértve érzi magát az újságban megjelent, rá vonatkozó negatív információk miatt, válaszolhat a főszerkesztő adta terjedelemben.- Miért lenne érdekük a hazai főszerkesztőknek, hogy - már csak a nyomdai árak miatt is - értékes oldalakat áldozzanak erre a célra?- Mert a közvélemény befolyásolásának lehetőségéért cserébe ennyivel tartoznak a demokráciának, s mert ha ez a kötelezettség beépül a Ptk.-ba, a visszautasított polgár bírósághoz fordulhatna.- Sokan az amúgy is túlterhelt bíróságok dolgának fölösleges szaporításától óvnak...-Ha tyúkperekre van idő, erre miért ne volna? Egyébként sem futna mindenki a bíróságra, mert meggyőződésem, hogy a lapoknál előbb- utóbb „bejáródnának”, s nagy olvasói érdeklődés mellett készülnének ezek az oldalak.- Mit gondol, miért magyarázták többféleképpen nagy vihart kavart indítványát?-Talán mert nem volt szerencsés az első megfogalmazás. „A társadalom számára hátrányosnak tekintett vélemény” helyett ezért került most a szövegbe az „elítélő vélemény”, hogy akit megbélyegeznek a nyilvánosság előtt, az ugyanabban a lapban kifejthesse a maga igazát.- Mikortól?-A Fidesz, az MDF és a MIÉP - sőt a szocialisták SZDSZ-től távolabb eső szárnya - is támogatja az ötletet, ezért novemberben megszavazhatjuk a módosítást. Decembertől már változatosabb lehetne a magyar sajtó. T. M. Távoktatás a kistelepüléseken pályaváltoztatásra kényszerülőknek Új felnőttképzési törvény készül Országosan is meghirdette kötetlen tanulási programját a Kecskeméti Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ, miután Bács-Kiskun megyében sikerrel zárultak a próbatanfolyamai. Az új távoktatási formát munkanélkülieknek, mozgáskorlátozottaknak, kismamáknak, illetve azoknak ajánlják a szakemberek, akik a hagyományos képzést nem, vagy csak nehézségekkel tudják igénybe venni. Az „órarendet” a hallgatók döntően maguk állíthatják össze. A tananyagot otthoni tanulás révén sajátítják el, és ehhez időnként konzultációk útján kapnak segítséget az anyaintézmény oktatóitól. Sajtos Géza, a központ igazgatója elmondta: megszűnt az életünk végéig szóló munkahely fogalma, és ehhez a munkavállalóknak igazodniuk kell. A munkaerőpiacon ma már csak az maradhat versenyben, aki továbbképzi vagy átképzi magát, és ez a munka- nélkülieknek egyszerűen nélkülözhetetlen. Az ország számos pontján, főképp a kistelepüléseken azonban sokak számára elérhetetlen a hagyományos oktatási forma. A kecskeméti központ kilenc intézményében több mint 30 tanfolyamot hirdet meg az ország különböző részein élők számára. A „távhallgatók” többek között a kisvállalkozások kérdéseivel, a falusi ven-- déglátás szakmai titkaival, a gyógynövénygyűjtéssel ismerkedhetnek meg. Benedek András, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a tárcának az a célja, hogy egy-két év bevezető szakasz után általánossá tegye a kötetlen tanulási formát. A munkanélküliség és a foglalkoztatási gondok miatt több kormányzati cikluson át megfogalmazott, közös érdek ez, amelyet feltehetően jól szolgál majd a most formálódó és remélhetőleg két éven belül elkészülő felnőttképzési törvény is. Mindennek köszönhetően jelentősen kibővül a választható szakmák köre is. Csernyánszki Judit Egészségpénztárak a kétszintű biztosításban Elképzelések a magánkasszákról Az öngondoskodás fogalma beépült a köztudatba, az ennek elvén alapuló magánnyugdíjpénztárak mellett megjelentek az egészségpénztárak is. Ezek azonban csupán kiegészítő, önkéntes alapon működnek, ám a nonprofit egészségpénztárak kialakítása is fontos lenne - mondta Kökény Mihály, az Ország- gyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke. A kötelező egészségügyi szolgáltatások számbavételével a tavaly megjelent új egészség- ügyi törvény lehetővé tette a kiegészítő szolgáltatások meghatározását. Megjelentek a nonprofit kasszák is, ennek ellenére e téren komoly a lemaradásunk Európához képest - fogalmazott Kökény Mihály a „Kiegészítő biztosítási formák az egészségügy finanszírozásában” címmel megrendezett nemzetközi konferencián. Kökény szerint az ilyen jellegű pénztárak az egészségügy finanszírozásának kiegészítő forrását jelentik, miközben regionális szinten lehetővé teszik az önszerveződést is. Elterjedésük azonban a gazdasági növekedéstől függ. Emellett szükséges lenne a befizetőnek nyújtott 25 százalékos adókedvezményt a nyugdíjpénztáréhoz hasonló, 50 százalékos szintre emelni.- Az egy betegre jutó egészségügyi finanszírozás mértéke nálunk 280 dollárt tesz ki évente, ami az EU-or- szágok átlagának csupán a tizede. Ennek az összegnek a 20 százalékát maguk a betegek állják, ideértve a hálapénzt is - tárta fel Gyenes Mónika, a konferencia társelnöke. Hozzátette: hazánkban eddig 36 kiegészítő, önkéntes egészségpénztár alakult, összva- gyonuk 360 millió forint, mindössze 14 ezres tagsággal működnek. Cs. J. Hírcsatorna Nemzetközi aggodalom. A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) pénteken Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett levelében aggodalmát fejezte ki Pokol Béla kisgazdapárti képviselő a vélemények helyreigazításával kapcsolatos törvényjavaslata miatt. A miniszterelnök még nem kapta kézhez a levelet, mivel jelenleg hivatalos látogatáson a Vatikánban tartózkodik. Cigánykoalíció. Választási koalíciós megállapodást kötött öt szabolcsi roma szervezet a Független Kisgazdapárt megyei vezetőségével - jelentette be Horváth Ernő, a cigányszervezetek szószólója. Nyugdíjas vitanap. A szocialista frakció hétfőn alakítja ki álláspontját a nyugdíjjal kapcsolatos vitanap időpontjáról - közölte Kovács László pártelnök és frakcióvezető. Mint mondta: a vitanap időpontját illetően fontosnak tartják, hogy legyen idő a felkészülésre, beleértve a nyugdíjas szervezetekkel való konzultációt is. Buszok a parlament előtt? Ha szerdáig nem sikerül megállapodni az Ikarus által az orosz piacra legyártott, de a Nemzeti Bank intézkedése miatt ki nem szállítható 200 autóbusz ügyében, akkor csütörtökön reggel a parlament elé viszik azokat. Kutatók a miniszternél. Járai Zsigmond pénzügyminiszter tegnap hivatalában gazdaság- kutató intézetek vezető képviselőivel találkozott. A kutatók véleménye szerint az oroszországi helyzet közvetlen hatása Magyarországra ugyan csekély, de az már nem elhanyagolható, hogy mi történik annak hata- sára az Európai Unióban. Rendőrilibák. Több tucat hibát, főként belső normasértést észlelt az ORFK-n belül - agy hónapja felállított Mobil Ellenőrző Szolgálat - mondta Krő- zsel Károly ezredes pénteken. Fogyóban a nemzet. Tovább csökkent a születések és a házasságkötések száma állapítható meg a KSH gyorsjelentéséből. Január és július között 57 537 gyermek született, 81 454 lakos halt meg és 22 990 pár kötött házasságot. Július végén Magyarországon 10 millió 111 ezren éltek. Közös ima. Az Egyházak Világtanácsa megalakulásának 50. évfordulója alkalmából felhívta tagegyházai figyelmét, hogy szeptember 20-án „imád- ságos lélekkel” emlékezzenek meg 1948. szeptember 23-ai megalakulásukról - közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. A Magyarországon működő bankok között meghatározó jelentőségű külföldi tulajdonú pénzintézet pécsi fiókja VALUTAPÉNZTÁROS-SZÁMFEJTŐ MUNKAKÖRBE MUNKATÁRSAT KERES Alkalmazási feltételek: középfokú végzettség, tágyalóképes angol nyelvtudás, pénzkezelési gyakorlat, dinamikus, kommunikatív személyiség Várjuk az állás iránt érdeklődők jelentkezését! A pályázatot - amelynek tartalmaznia kell a szakmai önéletrajzot, a bizonyítványok másolatát és az Új DN hirdetőjébe jelentkező fényképét - 1998. szeptember 25-ig kérjük „Perspektíva 52611” jeligére, Pécs, a Rákóczi út 34. (52611) Négy év alatt egyharmaduk kicserélődött Tűzoltók a biztosítónál A Hungária Biztosító felajánlotta a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságának, hogy szívesen alkalmazza menedzseri munkakörben a nyugállományba vonult tűzoltóvezetőket, tiszteket, tiszt- helyetteseket. Az ajánlatból megállapodás lett, amelyet tegnap írt alá a budapesti Hungária Házban Borbély Attila, a biztosító vezérigazgató-helyettese és Bleszity János tűzoltó vezérőrnagy, a BM Tűzoltóság országos parancsnoka. Bleszity János ebből az alkalomból elmondta, hogy az utóbbi négy év alatt a tűzoltóság állományának egyharmada kicserélődött, aminek fő oka a kemény fizikai munka, az emberpróbáló igénybevétel. A legtöbben egészségi, fizikai okok miatt kerülnek el a testülettől. A Hungária javaslatával a tűzoltóság vezetői érdemben - és örömmel - foglalkoztak, nyugdíjas munkatársaik ugyanis a több évtizedes szolgálat alatt felhalmozott szakmai és vezetői tapasztalatukat jól hasznosíthatják a biztosítónál. A munkakör, az „üzletvezetői” beosztás is megfelel szaktudásuknak: feladatuk az élet- és vagyonbiztosítással foglalkozó üzletkötők munkájának szakmai segítése lenne. Végül is: munkára a biztosító helyi képviseleteinél jelentkezhetnek az obsitos tűzoltók, ha kedvet éreznek az új szakmára, és szeretnék a nyugdíjukat is kiegészíteni. (h. gy.) t