Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)

1998-09-19 / 257. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1998. szeptember 19., szombat Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VILHELMINA nevű kedves olvasóinkat Hírcsatorna Századik születésnapja alkalmából köszöntötték tegnap a pécsi Olga utca 11- ben lakó Hart Dezsőnét. Az önkormányzat nevében dr. Romváry Ferenc képviselő adta át az idős asszonynak Göncz Árpád köztársasági elnök születésnapi üdvözlő levelét. (a) Veteránautós találkozó. Ma 16 és 18 óra között vo­nulnak fel a veteránautós és motoros találkozó résztve­vői Pécsett, a Széchenyi téren. (ns) Pontosítás. Szerdai, szep­tember 16-án megjelent, a garéi hulladéklerakóval fog­lalkozó írásunkban tévesen jeleztük, hogy Hartmann Béla az AGM Beton Rt. munkatársa. Interjúala­nyunk a Budapesti Vegyi Művek alkalmazottja, (aa) Vízállás Vízállások és vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 333 cm, áradó, 15,3, őrtilos -62 cm, apadó, 12,0, Barcs 11 cm, apadó, 15,0, Dráva- szabolcs 142 cm, áradó.-iá Í9fi O-' ­.ríM : .------------------­A háziorvosok és a beteg bizalma A háziorvosoknak is szükségük van az olyan összejövetelekre, ahol az előadásokon szakmailag is feltöltődhetnek, amellett egymás között is megbeszélhetik mindennapi gyógyító munká­jukat, napi gondjaikat, kicserélhetik tapasztalataikat. SZENTLÁSZLÓ-A munkáját egyedül, és nem is mindig a legjobb fel­tételek között végző házior­vosnak lépést kell tartania az orvostu­domány fej­lődésével, épp a betegei és a sa­ját érdekében. Ezért is fontos a fórumokon, továbbképzéseken való részvétel - mondja dr. Lomb Dénes (képünkön), me­gyei háziorvos, szakfőorvos. Tegnap Szentlászló iskolájá­ban nyitották meg a három na­pon át tartó baranyai háziorvo­sok kilencedik fórumát. A falu boldog, egyszerre százötvennél is több orvost még nem látha­tott vendégül soha.- A gyomor-bélrendszeri be­tegségeknél sok új gyógyszer, gyógyító eljárás vált ismertté az utóbbi időben, azokról jó, ha a háziorvosok is mielőbb tájéko­zódnak - mondja Lomb doktor. Kiderült például, hogy a gyo- mor-nyombélfekélyt bakté­rium váltja ki, az ilyen beteg­ségben szenvedőket egy életre meg lehet gyógyítani egyetlen radikális kezeléssel. Sőt, a legújabb kutatások szerint az infarktus vagy a vesekő kivál­tásában is baktérium lehet a ludas - talán. Az egyik helyi szervező, dr. Bengerno Miklós, Szentlászló, Boldogasszonyfa, Antalszállás és Terecseny gyermek és fel­nőtt háziorvosa a szakma meg­oldatlan kérdésének tartja, hogy az alapellátási kötelezettségű önkormányzatoknak a műszer­park fejlesztésére alig, esetleg csak a szinten tartásra van pén­zük. Arra végképp nincs, hogy például építészetileg megte­remthető legyen a betegekkel való négyszemközti beszélge­tés. A gyermekkori sürgősségi ellátásról is tartanak tovább­képző kurzust a fórumon, azért is, hogy a házi gyermekorvosok adott esetben minél gyorsabban tudjanak dönteni specialista bevonásáról, szakrendelői vagy kórházi beutalóról a kis beteg érdekében. Mi hozta össze a résztvevő­ket? Legtöbbjük azt válaszolta, hogy szinten tarthatja, sőt nö­velheti a tudását, azáltal a bete­geik még nagyobb bizalommal vannnak, lesznek irántuk. A fórumon sok cég tart gyógyszer- és műsZerbemuta- tót. Ä háziorvosok leginkább a hordozható, adatrögzítős, szá­mítógéphez is csatlakoztatható, kézi és automatikus vezérlésű, komplett analízist és diagnosz­tikát készítő EKG-berendezést nézték sóvárogva. Elszontyo­lodtak az árán: akciósán is több mint félmillió forint. B. M. L. Ilyesmivel manapság gyakran találkozik az orvos A munkanélkülivé válással megromlik a család szociális helyzete, sűrűsödhetnek a veszekedések, jelentkezik a félelem, felerősödhet a szorongás, kialakulhat a depresszió. II Ezeket a tüneteket deviáns magatartásformák (alkoholizálás, cigaretta és egyéb drogok fogyasztása, bűnözés, öngyilkosság) követhetik. A szociális okok által kiváltott lelki tünetek és a később szinte törvényszerűen kialakuló fizikális betegségek (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri megbetegedések és azok kö­vetkezményei, légúti megbetegedések, allergiás panaszok stb.) gerjesztik egymást. i A háziorvosok tapasztalatai szerint ezek a lelki és testi beteg­ségek leghamarabb és legsúlyosabban azoknál jelentkeznek, akik hosszas próbálkozás után, egy bizonyos idő elteltével sem találnak maguknak munkahelyet, és lélekben feladták már, hogy valaha is el tudnak helyezkedni. Elöregedik a város? Elmennek a fiatalok SELLYE Bár a tavalyi évhez képest csökkent a munkanélküliek száma, a munkaügyi hely­zetkép nem túl rózsás az Ormánságban és „főváro­sában”. Nagy a veszélye an­nak, hogy a munkaerő ki­áramlása miatt elöregedik a vidék. A tavaly augusztusi 27,3 szá­zalékos munkanélküliségi ráta egy év alatt 22,5 száza­lékra csökkent, ami akár örömteli is lehetne, ha egyéb­ként minden rendben lenne az Ormánságban és Sellyén a munkaügy terén. De nincs. A ráta még mindig az országos át­lag duplája, ráadásul most ősszel emelkedni fog a mun­kanélküliek száma, mivel vége a közmunkaprogram­nak, lejárnak a közhasznú szerződések. Sokan kiesnek a jövede­lempótló támogatásban ré­szesülők köréből, mivel 24 hónap alatt nem sikerült megszerezniük az előírt hat hónap munkaviszonyt - tájé­koztatta lapunkat Vicze Béla (képünkön), a Baranya Me­gyei Munkaügyi Központ Sellyéi Kirendeltségének ve­zetője. Azért pozitívumokról is be lehet számolni. A néhány hó­napja Sellyén megnyílt var­roda 40 embernek biztosít munkahelyet. Egy országosan ismert székesfehérvári cég toborzójának hatására immár körülbelül negyvenen dol­goznak régi királyaink váro­sában. Ők három hetet mun­kával töltenek, egyet pedig otthon, és ormánsági viszony­latban meglehetősen jól ke­resnek. A termelő üzemek közül egyedül a kesztyűgyár fejlesztett folyamatosan az elmúlt években. Kismértékben csökkent a pályakezdő munkanélküliek száma, ám ez elsősorban an­nak tudható be, hogy nagyon sokan máshol, elsősorban Pé­csett keresnek munkát. Ko­rábban hét busz járt naponta a megyeszékhelyre. Ingázni ma nem lehet, hiszen a tömegköz­lekedés olyan, mint a meleg sör: rossz. Gondot jelent, hogy a munkanélküliek nagy része képzetlen, nyolc általá­nost vagy annál kevesebbet végzett. Ám az még komo­lyabb probléma, hogy többen azért kényszerülnek lakhelyet váltani, mert a szakmájukban nem tudnak elhelyezkedni - még Sellyén sem. Pesszimista jóslatok szerint ha ez a tendencia folytatódik, a város és a térség, akárcsak néhány falu (pl. Sósvertike), elöregedik, hiszen a fiatalok elmennek. Nimmerfroh F. (fo Kommentár az 1. oldalon)-1: A hét (szemét)domb városa idiutti«- KOMLÓ > —rrnv. ■'-------------------------­A települést olykor Rómá­hoz hasonlítják. Nem azért, mert minden út oda vezet, hanem, mert hét dombra épült. Ezek a dombok azon­ban illegális hulladéklerakó helyekként is szolgálnak. Hiába készült el az európai normák szerint működő, Me- csekjánosiban kialakított szeméttelep, Komló környé­kének csodás erdei hulladék­hegyeket rejtenek. Pedig ahogy arról Prohászka István, a Városgazdálkodási Rt. el­nöke beszámolt, a telep hét­főnként 12 és 18 óra között ingyenesen fogadja a - ma­gánszemélyek által vitt - ház­tartási hulladékot. Más napo­kon köbméterenként 462 fo­rintért bárki megszabadulhat összegyűlt kacatjaitól. A városgondnokság főker­tésze, Pintér Tamás elmondta, közterület-felügyelőik járják a környéket, és szigorúan büntetnek. Sajnos közhasznú munkásaik száma kevés. A nemtörődöm szemetelés mo­rális és egészségügyi kér­dés. D. G. Westel 900 fejlesztések PÉCS Újabb baranyai fejlesztések­ről számolt be tegnap Sugár András vezérigazgató a Wes­tel 900 Rt. új pécsi ügyfélszol­gálati irodájának ünnepélyes átadásán. A cégvezető ár. Újvári Jenó' al­polgármester társaságában nyi­totta meg a nemcsak küllemé­ben megújult, hanem számos új szolgáltatást is biztosító Wes- tel-centrumot. Sugár András hangsúlyozta, hogy a társaság továbbra is kiemelt figyelem­mel fordul a baranyai megye­székhely felé, véleménye sze­rint a várost jellemző kiművelt emberfők, a kereskedő szellem és a mozgékonyság remekül összeillenek a Westel szolgálta­tásaival. A jó kapcsolat érdeké­ben a társaság a jövőben is kü­lönös figyelemmel fordul a sport és a kultúra felé. A hálózati fejlesztésekről szólva Sugár András elmondta, hogy Orfű bekapcsolása és Pécs belvárosának megerősí­tése után rövidesen Villányban is erősebbek lesznek a rádióhul­lámok, és az idei célkitűzések közé tartozik Vajszló térségé­nek bekapcsolása és a 6. sz. út menti vétel javítása. K. E. Az új iroda avatóünnepségén átvágott szalagból nyújt át egy darabot emlékül Sugár András vezérigazgató Újvári Jenő alpolgármesternek (jobbról) fotó: laufer László Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belgyógyászati be­tegek részére: Siklós, Sellye vá­ros és városkörnyék, Pécs vá­roskörnyék progresszív ellátás­ban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakossá­gának szombaton; belgyógyá­szat, sebészet: POTE I. sz. Se­bészeti és Belgyógyászati Kli­nika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebé­szeti Klinika. Vasárnap: bel­gyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvéte­les ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebé­szeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja el. Min­dennapos akut urológiai ellá­tás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek szomba­ton reggel 7-től hétfő reggel 7- ig a Lánc utcai rendelőintézet­ben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek la­kossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyi­ségében szombaton és vasár­nap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt bete­geknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szomba­ton reggel 7-től hétfő reggel 7- ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20, Koronás Kígyó, Sza­badság út 44. Komló: Kökö- nyös, Petőfi tér 2. Mohács: Belvárosi, Szabadság u. 26. Pécsvárad: Szent István, Kos­suth L. u. 8. Siklós: Kígyó, Dó­zsa Gy. u. 2/A. Sásd: Szent György, Szent Imre út 19. Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Bo­róka, Szent István ltp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80- 505-390-es számon, este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Az Alkoholbeteg-gondozó Intézet (TÁMASZ) rendelése a dr. Veress E. utcai rendelőin­tézet II. emelet 31-36, 45 szo­bájában, hétfőtől péntekig reg­gel 7 órától délután 15 óráig. Szeles idő Még mindig meglehetősen közel van a Kárpát medencéhez az elmúlt napok kiadós esőzéseit okozó légköri front. Emiatt továbbra is kissé vál­tozékony, meglehetősen szeles, az év­szakhoz mérten hűvös időre számít­hatunk ma. A több-kevesebb napsütés mellett gyakorta erősen megnövek­szik a felhőzet, gyenge, futó zápor bárhol kialakulhat. Az északi, észak­keleti szél egyre élénkebb, erősebb lesz, tovább csökkentve amúgy sem túl magas hőérzetünket. A csúcshő­mérséklet 15, 20 fok között várható. Kissé még mindig változékony idő­re, az eddigieknél azonban lényegesen kevesebb csapadékra számíthatunk ma a térségben. A többnyire rövid napos időszakok mellett gyakorta, erősen megnövekszik a felhőzet, ennek elle­nére csupán szórványos, gyenge zá­porra számíthatunk. Erős lesz a szél. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 15 Velencei-tó: 15 Tisza-tó: 16 Fertő-tó: 14 Tisza: 12-17 Duna: 13-15 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 19 Paks: 20 Siófok: 18 Pécs: 20 Szekszárd: 19 Mohács: 19 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 45-50 Velencei-tó: 45-50 Tisza-tó: 40-45 Fertő-tó: 45-55 Kaposvár: 40-50 Paks: 45-55 Siófok: 45-50 Pécs: 50-55 Szekszárd: 40-50 Mohács: 45-55 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Közvetlen fronthatásra ma nem kell számítanunk, de az elmúlt napok esőzéseit okozó front még mindig eléggé közel van ahhoz, hogy a fokozottan érzékenyeknél a kettős fronthatás tünetei jelentkezzenek. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc 4 á 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents