Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-10 / 248. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1998. szeptember 10., csütörtök Hírek Röviden Pécsváradon már a második újvidéki család települt le alig egy év alatt. Az egyik Svájcból, míg a másik Németországból tért haza Magyarországra, és választotta új lakóhelyéül például Temerin helyett a Zengő-alji várost. (cs) Elismerés az anyatejért. Bensőséges ünnepségen köszöntötték és jutalmazták meg a helyi polgármesteri hivatal dísztermében tegnap azt a harmincnyolc szigetvári anyukát, akik tavaly szültek, és legalább négy hónapon át szoptatták gyermeküket. (gy) A lovászhetényiek áramvezeték építéséért lobbiznak. A temető ravatalozójához szeretnék a vezetéket elvinni, kétszáz méter hosszúságban. A pécsváradi önkormányzat segítségét is kérték azért, hogy pályázat útján elegendő pénzhez jussanak. Az áramszolgáltató rendszer kiépítése legkevesebb négyszáz- ezer forintba kerül. (cs) Valóban puhább-e Zrínyi szobra? SZIGETVAR A mendemonda hírét a tiszteletbeli török konzul erősítette meg: valóban más-más anyagból készült a város határában lévő Szulejmán- illetve Zrínyi-szobor. A „legenda” már arról szólt, hogy micsoda disznóság, a törökök papírmaséból készült Zrínyi-szobrot sóztak ránk, bezzeg a Szulejmáné bronzból való. Tessék csak megkopogtatni, egész máshogy szól a kettő! Sőt van, aki azzal a friss hírrel érkezett, hogy a magyar vitéz szobrát ujjal be lehet nyomni. Hogy a titok ne legyen titok többé, az egyik legilletékesebbhez, Horváth László tiszteletbeli török konzulhoz fordultunk magyarázatért.- Ezek rosszindulatú pletykák. Az tény, hogy a két szobor anyaga eltér egymástól, de e mögött nem valami hátsó szándék húzódik meg, hanem egyszerű statikai oka van. Amikor a török állam ajándékaképp az első, a Szu- lejmán-szobor elkészült, a talapzatot erre méretezték. Mikor a Zrínyi-művet tervezték (amit szintén a törökök finanszíroztak), kiderült, hogy még egyszer ilyen súlyt az aljzat nem bír el. Emiatt döntöttek úgy, hogy időtálló, de köny- nyebb anyagból készül majd az új alkotás. Egyébként ez a nemes célt és a művek esztétikai élményét egy szemernyit sem csorbítja. Méhes K. Ritka, mint a fehér holló - A nyilvános telefonok korszerűségére ma már nem lehet panasz. (Kivéve, ha megrongálják.) Sértetlen telefonkönyvet azonban Pécsett csak elvétve talál az ember, de az is előfordul, hogy szakadt sincsen. fotó: müller andrea Három kulcs nyitja jövőre az adóbevételeket s Afa-kedvezmény az új lakásépítőknek A kormány tervezete szerint a személyi jövedelemadó táblában 20, 30 és 40 százalékos kulcsok lesznek jövőre. Ez azt jelenti, hogy 400 ezer forint alatt a jövedelem 20 százalékos, 400 ezer és egymillió forint között 30 százalékos, egymillió forint felett pedig 40 százalékos kulccsal adózik. A gazdasági kabinet végső döntése szerint nem vezetik be jövőre a kamatadót. Szűkülnek egyes adókedvezmények, így összességében az adóterhelés a személyi jövedelemadó területén 21 százalékról 20,2 százalékra csökken a kormány tervei szerint. A gyermekek után járó adó- kedvezmény egy, illetve két gyermek után gyermekenként 10 600 forint, három gyermekre pedig gyermekenként 15 600 forint lesz éves szinten, s ezt havonta az adóelőlegszámításkor már figyelembe lehet venni. A foglalkoztatottaknak járó adójóváírás a felére csökken, maximális értéke évi 36 ezer forint lesz. Sokakat érintő jó hír, hogy a gazdasági kabinet ülésén az illetékes tárcavezetők döntöttek az új lakás építése után járó áfakedvezmény igénybevételéről is. Eszerint lakásonként 400 ezer forintig lehet visszaigényelni az áfát, de kizárólag az új lakások esetében. A bevezetést szorgalmazók szerint ezzel gyakorlatilag a szociálpolitikai kedvezmény nő meg. Igénybevételére az eddigi szabályok vonatkoznak. Ez azt jelenti, hogy a telekár nélkül 11 millió forintnál nagyobb építési költségű lakásra már nem jár semmilyen kedvezmény, és ilyen horderejű beruházás esetén a lakásban legalább öt embernek kell majd élnie. Az úgynevezett méltányolható szint - ami alapján tehát igényelhető az áfa-visszatérítés - beruházási milliókban, a lakók számában és a létesítendő szobák számát tekintve a következőképpen alakul: 9,87 millió/4-5 lakó/3,5 szoba, 7,85 millió/3-4 lakó/2,5 szoba, 6,5 millió/2-3-4 lakó/2 szoba, 4,75 millió/1-2 lakó/1 szoba. Kormányzati körökből származó hírek szerint 1999-ben összesen mintegy 12 milliárd forintot szánnak a lakásépítések általános forgalmi adójának ellentételezésére. Szakemberek szerint ez a változás idén jelentős mértékben csökkentheti az elkészülő lakóépületek számát, a kedvezményre számítva sokan áttolják a jövő esztendőre az új lakásuk, házuk befejezéA személyi jövedelemadó alakulása Baranyában (millió Ft) Forrás: APEH Baranya Megyei Igazgatóság ! 13 094tÄ 10 951! 8558 sét. Várhatóan megnő azoknak a száma is, akik ugyan idén befejezik az építkezést, ám a használatba vételi engedélyt csak jövőre kérik meg az illetékes hatóságoktól. Változás lesz az adórendszerben, hogy a lakás bérbeadásból származó jövedelem nem adódik majd össze a személyi jövedelemadóban a többi bevétellel, egységesen 20 százalékkal adózik majd. A szellemi tevékenység jelenlegi kedvezményei megmaradnak, és ugyancsak tovább élnek a nyugdíj- és életbiztosításokra vonatkozó szabályok. A befektetéseknél a kedvezményezett körből kikerülnek az államkötMi mennyi a számolgatás után? Az elmúlt esztendőben országosan 483 ezer forint volt az egy főre jutó átlagos jövedelem. Adószakemberek számításai szerint a jelenleg érvényes szabályok szerint ebből 122 ezer forint szja-t fizet a magyar polgár. A tervezett három sávos új tábla bevezetése esetén ugyanebből az összegből 104 ezer forint adót kell leróniuk az embereknek. A számításnál nem vették figyelembe az adókedvezményeket. Ez utóbbiak sora várhatóan szűkülni fog a jövő esztendőben, a jövedelmekre gyakorolt hatásuk azonban ma még, a konkrét jogszabályok ismeretének hiányában nehezen meghatározható. A térségben lakók tíz százaléka szenved légúti megbetegedésben Továbbképzést kértek a háziorvosok SZIGETVAR - SZENTLŐRINC A mintegy negyvenhétezer lelket számláló térség házi felnőtt- és gyermekorvosai igényelték az olyan rendszeres havi szakmai tanácskozást, ahol a leggyakoribb betegségtípusok orvos szak- tekintélyei tartanak előadást. A mai lesz az első. A mai nyitó összejövetelen dr. Témák Gábor, a Baranya Megyei Kórház fertőző osztályának főorvosa tart előadást az alapellátásban dolgozó háziorvos kollégáknak. Mivel a térség lakosságából jócskán van neurológiai és pszichiátriai kezelésre szoruló beteg is, így a következő két foglalkozáson e témakörök kerülnek terítékre. Dr. Szabó Mihály, a Szigetvári Városi Kórház és Rendelőintézet neurológiai és pszichiátriai osztályának vezető főorvosa a lelki működés zavarairól, azon belül a depresszióról és a pániktünet csoportról tart majd előA szervezést a szigetvári ANTSZ vállalta magára. Dr. Hajdú Vilma főorvos szerint a ma 13.30-kor a szigetvári Ku- milla Szállóban tartandó első szakmai összejövetel témája a légúti megbetegedések. Miért éppen ez? Mert a térségben már a tíz százalékot is eléri a fertőző és nem fertőző légúti gondozottak aránya, ugyanakkor egyre emelkedik a friss tébécések, az asztmás és allergiás légúti betegségben szenvedők száma. adást. Hazánk nemzetközi téren élen jár az öngyilkosságokban, ezért hívták meg dr. Ozsváth Károly pszichiáter professzort is, aki az öngyilkosságkutatás egyik jeles képviselője. A többi témáról és az arról előadást tartó szaktekintély meghívásáról majd menet közben döntenek a továbbképzés résztvevői. Dr. Bognár Gyula, Szigetvár háziorvosainak kollegiális vezetője orvostársai nevében is örül az ilyen szakmai lehetőségnek, ahol az új gyógyszerekről és az egészségügyi jogszabályok változásairól is tudomást szerezhetnek, megbeszélhetik egymás között a térség lakosságának egészségügyi problémáit és a fejlesztés lehetőségeit. B. M. L. PORTRÉ A zeneszerző kettős élete Néha van úgy, hogy valakit egész életében mindkét egyetemi szakja végigkísér. Pedig Fenyvesi Béla valaha csillagász szeretett volna lenni. Az álomból a pécsi tanárképző ének-népművelés szakpárja lett. A Szélkiáltó oszlopos tagja, civilben pedig a megyei kulturális központ információs irodájának vezetője. A Pécsi Napok programfüzete ekképp titulálja: felelős kiadó.-A hosszú haj és a szakáll a művészi imágóhoz tartozik?- Utálok borotválkozni. Sokáig nem volt szakállam, de a katonaságnál az ügyeletes tiszt észrevett egy kis szőrt az államon. Azonnal elzavart borotválkozni. Ezután kezdett el nőni.- Sajátos arculat-menedzser lehetett. De azt csak nem ő vette észre, hogy tud énekelni... -Nem, bár nem voltunk egy muzikális család. Nagyanyám énekelt, de őt sosem hallottam. Véletlenül derült ki, hogy jó hangom van.- Ehhez képest egész sokan énekeltek a kórusban.- A húgom, az öcséim és én. Bár nagy volt a korkülönbség.-Miért lett csillagász helyett épp népműveld? Kénytelen volt leszállni a földre?- Tulajdonképpen igen. Jó voltam fizikából, de nem eléggé, így aztán föl sem vettek matek- fizikára. A népművelés véletlenül jött. Sokat jártam kultúr- házba, szerveztem egy-két programot. Rájöttem, hogy ezt lehet diplomával is csinálni.- Akkor még csak Szombathelyen Fenyvesi Béla 1955. december 12-én született Kiskunhalason. ’58-tól Dombóváron él. Itt zenei általánosba, majd gimnáziumba jár. ’75-79-ig a Pécsi TF-en ének-népművelés szakos. ’75-tól egy hároméves szünetet leszámítva a Szélkiáltó tagja. Zeneszerző, énekes. Félként fuvolán és gitáron játszik. Nős, két fia (20, 12) van. volt ének-népművelés szak.- A katonaságnak köszönhetem, hogy Pécsre kerültem. Miközben a hazát szolgáltam, itt is elindult ez a szakpár. Elég pontom volt, átvettek.- Zenekart sem kellett keresnie.- ’74-ben alakult a Szélkiáltó. Én egy évvel később kezdtem, de a gólyatáborban fölléptem egy pol-beat számmal. Megtetszettem Lakneréknak.-Ezzel ma is sikert aratna. Egyetem után azonban szünet következett. Megunta a többieket?- Dehogy. Nem kaptam munkát, visszamentem Dombóigy várra. Egy ideig ingáztam, kiderült, nem megy. 1 de- Lemaradt a Ki mit tud?-győ- zelemről és a kubai útról.- Le, de nem ez volt a rossz. Szerencsére egy év múlva visz- sza tudtunk jönni.-És a programszervezés?-Ma már csak a tájékoztatás. De népművelő-betegségben szenvedek. Ha rendezvény van, fél óra után azt nézem, minden rendben van-e. Lendvai Dávid vénybe fektető alapok, egyébként a befektetési alapokba, a tőzsdén forgalmazott értékpapírokba fektetők egymillió forint nyereségig 20 százalékos kedvezményt élveznek majd. A most kialakított adókoncepció országos szinten továbbra is 737 milliárd forint bevétellel számol a személyi jövedelemadóból. Szakértők szerint az új, három sávos adórendszer bevezetésével elsősorban a magasabb jövedelműek adóterhei csökkennek majd. Ezzel elsősorban a legális bérkifizetéseket és a valósághoz közelebb álló vállalkozói jövedelmek elismerését kívánja előtérbe helyezni a pénzügyi kormányzat. A jövő évre vonatkozó adótörvények tervezetét egy, illetve két héten belül terjesztik a kormány elé. A tervezet révén az élőmunka terhei mintegy 6 százalékkal csökkennek jövőre. A nyugdíjjárulék 24-ről 22 százalékra, az egészségügyi járulék szintje 15-ről 11 százalékra mérséklődik, és a szolidaritási járulék is kevesebb lesz. A kormány reményei szerint a változások jótékony hatást gyakorolhatnak a munkahelyteremtésre. Kaszás E. Béta fogyatkozik KOMLÓ A múlt heti omlás után a Városgazdálkodási Rt. elkezdte a már kiürített újabb, életveszélyes állapotban lévő épület bontását a lakótelepen. Polics József, a városüzemeltetési iroda vezetője arról számolt be, hogy a még álló, de életveszélyt jelentő lépcsőházban lakó két családot tegnap a Kazinczy utcába költöztették. Ezt követően megkezdték az előkészületeket a bontásra. Az áramtalanítás és a vízelzárás után az erőgépek hétfőn állnak munkába. D. G. Aszfaltoztak SASD Tegnap elkészült a város belterületi útjainak második ütemben történt felújítása. Ezzel az utak fele kapott eddig új burkolatot. A több mint 24 milliós beruházás önrésze 7 millió forint volt. A többit a város területkiegyenlítő pályázaton nyerte. Kajdon Béla jegyző elmondta, a nyolc utca aszfaltburkolatának hossza megközelítőleg két kilométer. A jelenlegi iparterületen lévő út felújításához egyébként négy helyi vállalkozó összesen egymillió forintot adott. Az úthálózat második felének felújítása a jegyző szerint, a pályázati elbírálástól függően, jövő évben készül el. D. G. I 8 1