Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-07 / 215. szám

1998. augusztus 7., péntek Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Víz - korlátlanul PÉCS A nagy meleg ellenére idén nyáron nem volt vízkorláto­zás a városban. A fogyasztás ugyanis a korábbi évekhez képest erősen visszaesett. Korábban egy-egy meleg nyári napon 80 ezer köbméter vizet is elhasznált a város, s így előfordult, hogy korlá­tozni kellett a fogyasztást. A ’70-es években még az ipari üzemekben is csökkentették a felhasználható víz mennyisé­gét.-Naponta átlagosan 41 ezer köbméter vízre van szük­ség, ezt minden gond nélkül tudjuk adni - tájékoztatta lapunkat Nyirati Ist­ván, a Pécsi Vízmű Rt. műszaki igazgatója (képünkön). Többre mostanában nincs igény. A visszaesés elsősorban a nagy fogyasztónak számító bányák és üzemek bezárása miatt következett be, de a magas vízárak miatt a lakos­ság sem folyatja a vizet. A nyáron általános korláto­zás nem lesz, vízkimaradá­sokra csak a javítási területe­ken lehet számítani. Ny. Sz. Milliókat spórolni a fűtéssel SZIGETVÁR A város vezetése a közel­múltban határozta el, hogy az önkormányzati intéz­ményeket földgázzal látja el, lévén ez jóval energia­takarékosabb, mint a mos­tani rendszer. Évente csaknem 22 millió forintot tudna spórolni ezzel a vá­ros. A tervek szerint a százmilliós költségeket a város külön­böző pályázatok segítségével teremtené eló'. Az önkormányzat által fel­kért szakértő már elkészítette azt a pályázatot, melyet a _ Központi Környezetvédelmi Alaphoz kíván benyújtani a testület. Az igényelt KKA- támogatás 55 millió 700 ezer forint lenne, s ugyanennyi kamatmentes hitelt is igé­nyelne a város. Ez a teljes költség 60 százalékát fedezné. A maradék összeget Szi­getvár saját forrásból terem­tené elő, és amennyiben szük­séges, az Energiatakarékos­sági Hitel Program keretéből kedvezményes kamatozású hitelhez juthatna. Amennyiben a pályázaton nyer az önkormányzat, várha­tóan még az idén elkészülné­nek a részletes tervek. Várha­tóan néhány intézményben - a Tinódi Általános Iskolában, a polgármesteri hivatalban, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban és a gondozási központban - már az idei fűtési szezonra át­alakítanák a régebbi tartályos gáz- vagy széntüzelésű kazá­nokat. Ny. Sz. Drága és nehéz az iskolatáska Augusztus elején még csak kevesen gondolnak a közelgő tan­évkezdésre, derül ki az írószerboltok tapasztalataiból. Csökken azoknak a szülőknek a száma is, akik előre meg tudnak vásá­rolni minden szükséges taneszközt. lag kötelező csomag (körző, vonalzó, szögmérő, festékek, ceruzák, zsírkréta, hegyező, ra­dír, papírragasztó) ára 1800 fo­rintnál indul, de a nevesebb BARANYAI KÖRKÉP Az iskolakezdés általában az elsős kisdiákok számára a leg­érdekesebb, ugyanakkor szüle­iknek ez a legköltségesebb tanév: legalább huszonöt-har- mincezer forinttal terheli meg a családi költségvetést az összes szükséges könyv és segédesz­köz beszerzése. Egy új, jobb minőségű isko­latáska önmagában 3-5 ezer fo­rintot tesz ki. Található a vásár­ban ezerforintos táska is, ám ezek gyakran már néhány hét után használhatatlanná válnak. A tapasztaltabb írószervásárló szülők körében általános a pa­nasz az olcsó, ámde gyenge kvalitású írószereket árusító üz­letekre, ahol gyakorta döm­pingáron lehet beszerezni ceru­zákat, füzeteket, ám az csak utólag derül ki, hogy a ceruzát nem lehet kihegyezni vagy a füzet lapjai már a második na­pon szerteszét hullanak. A táskába kerülő füzeteket egyes helye­ken be lehet szerezni cso­mag formájá­ban is.- Igény még mindig van az általá­nos iskolá­soknak aján­lott füzetcsomagokra, a vásárlók mintegy fele ezeket választja. A középiskolások részére koráb­ban szintén készítettünk összeál­lítást, de mostanában szinte minden iskola, minden tanár mást követel diákjaitól, úgyhogy az idén ilyen csomagot már nem ajánlunk - mondta el Gémesiné Fenyves Agnes pécsi keres­kedő, üzletvezető (kis képün­kön). Több iskola önállóan szerzi be a füzeteket, amelyek megvásár­lására később kötelezi diákjait. Az iskolák tanszerkövetelmé­nyei meglehetősen különbözők: van, ahol a hajlítható ceruzát ja­vasolják, másutt a beszerzendő zsírkréta márkáját közlik a szü­lőkkel. Sok esetben azonban a szülő pénztárcája a döntő. Az írószerboltok kínálata aránylag széles, a tolltartók árai például háromszáztól három­ezer forintig terjednek. Egy át­márkákból összeállított, ugyanolyan mennyiségű író­szerszett értéke meghaladhatja a négyezer forintot. Az iskolák szinte mindenütt meghatározzák a tornafelszere­lés jellegét, egy komplett vásár­lására legalább két-háromezer forintot tehet félre a szülő. A írószerüzletek a nagy ro­hamot augusztus húszadika utánra várják, de sokan a taná­rok konkrét kívánalmai szerint csak szeptemberben indulnak beszerző útra. Egyre gyakoribb, hogy már februártól, külön-kü- lön veszik meg a szülők az is­kolai eszközöket, hogy nyár végére ne legyen egyszerre több tízezres kiadásuk. Gy. Z. Határrendészek lesznek PÉCSVÁRAD A gimnázium közbiztonsági tagozatos diákjai szeptem­bertől számítógépkezelő és használó képesítést szerez­hetnek, így a második év után már a zsebükben lehet egy szakma még az érettségi előtt. Ősztől azok is elégedet­tek lehetnek, akiknek a ha- tárrendész fakultáció szük­séges jövőbeni terveik meg­valósításához. Ők harma­dikban és negyedikben emelt óraszámban többek között idegen nyelvet és testnevelést tanulhatnak - tudtuk meg Molnár Sára is­kolatitkártól. A. H. L. A tér lokálpatriótái SÁSD A Hősök terét sokan csino­sítják. A Fáy András utca lakói a játszórészt, a katoli­kus egyházközség tagjai és városszépítők a kápolnát, míg az iskolások a zsidó temetőt teszik rendbe. A zöldterület megóvásáért, ott, ahol egy emlékpark van kia­lakulóban, a legtöbbet az önkormányzat teszi. Időn­ként az összefogásban nincs összhang, a gondot tetézi, hogy néhány lakó nem ügyel a tisztaságra. Mindez a múlté lesz, ha jövőre meg­születik a várósréndezési terv. Addig is jól jön a spon­tán közösségi munka. Cs. J. Elkészült a sokáig vitatott tisztító Az évtized legnagyobb beruházása az a nettó 410 milliós szennyvíztisztító építése, amelynek üzempróbája most indult - de a létesítmény szükségességét ma is többen vitatják. MOHÁCS Kell-e közvetlenül az országha­tár előtt tisztított szennyvizet engedni a Dunába, amikor a fo­lyó hazai szakaszán a települé­sek elenyésző töredéke költött csupán eddig ilyen beruházásra? Mit ér a kommunális szennyvíz tisztítása, ha a város iparterületé­ről nem jut el a tisztítóhoz ezen­túl sem a szennyvíz? E kérdése­ket fontolgatva hónapokig nem mondta ki a beruházás megkez­dését a mohácsi testület, s bár a kiviteli szerződés aláírásakor is ellenezte néhány képviselő a munkák indítását, a többségi akarat győzött, mondván: ha most elszalasztják a lehetőséget, a 410 milliós létesítményhez soha többet nem látnak 80%-os állami támogatást.- Az 1997. februárjában kezdett szennyvíztisztító építé­sét a vállalt határidőre átadtuk - mondta tegnap Szekó József, a kivitelezéssel megbízott Vá­rosgazdálkodási és Vagyonke­zelő Kft. ügyvezető igazgatója. - A szakhatóságok engedélye alapján a hidegvizes üzempró­bák után, augusztus második fe­lében fokozatosan állunk át a szennyvíz tisztítására. A napi kétszer 2500 köbméter kapaci­tású biológiai tisztító próba- üzemeltetése az év végéig tart. Jelenleg a városban közel het­venszázalékos a szennyvízhá­lózat kiépítettsége, s ehhez ele­gendő az egyik tisztítót működ­tetni. Viszont a cél az, hogy va­lamennyi lakóházat rákössék a rendszerre, sőt Lánycsók mel­lett a lehetőségekhez mérten több környező községből is ide irányítsák a vezetékeket. A Mohácson most átadott bio­lógiai szennyvíztisztító a szak­emberek véleménye szerint 30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint az egyéb techno­lógián alapulók, s ennél a vegy­szerfelhasználás is minimális mértékű. Az úgynevezett V-ös kategóriájú tisztítási fokozatot írták itt elő, ami nagyjából a Duna jelenlegi vízminőségével azonos, és az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is évtizedekig eleget tud tenni a város. B. M. Az idén 70 éves Sikonda tiszteletére nyílt kiállítás Komlón, a Helytörténeti Múzeum­ban. A fotókban, írásos anyagokban, korabeli használati tárgyakban gazdag gyűjtemény szeptember végéig várja az érdeklődőket. fotó: wéber tamás Nemere István (26.) Szomszédom a halál- Mulatsz, főnök?- Naná, frenetikusán, mint látod - morogtam. Torben ne­vetett, olykor kicsit gyerekes tud lenni. Mióta otthagyta a rendőrséget Koppenhága kül­városában, visszatért az élet­kedve. Egy perc sem telt el, és olyasmi történt, amire nem számítottam. Valaki egy pisz­toly csövét nyomta a hátamhoz, és csak ennyit súgott a fülembe.- Egy rossz mozdulat, és vé­ged van, Daniel Skagen. A hangja nem volt ismerős. Fekete volt, az biztos, a kiejtése túlságosan is itteni. Volt még benne valami kéjes elégedett­ség és öröm, amit nem tudtam mire vélni. Lassan, nagyon las­san fordultam meg, közben azt mondtam.-Nincs fegyverem, ha erre célzol, idegen. Az arca ismerősnek tűnt. Fe­kete, harmincas, civilben. De kezében a Beretta valódi, és nem is nagyon dugdosta. Tehát legálisan viseli a fegyvert, még itt is. Mbuni környezetéhez tar­tozik, titkos ügynök, és nem is akárki. Ez az arc ...- Múlani vagyok, te féreg - közölte megvetően, és közben egy pillantásra sem hagyott fel a gúnyos vigyorgással. Szóval a helyi biztonsági szolgálat főnöke ,. .! Uralkod­tam a vonásaimon.- Kevés embert ismerek itt - mondtam kimérten.- Ne játszd meg magad! Az öreg elnök testőre voltál, én és az öcsém együtt szolgáltunk az elit alakulatban, mint testőrök. Az öccsét említve kutatóan nézett az arcomba. Én meg vissza, mint aki nem is hallotta a dolgot.-Es mit akarsz? Netán tán­coljunk egy fordulót? - gúnyo­lódtam én is. De megfordultam, és indultam a folyosó felé. Ha Torben még ott van, látta a je­lenetet.-Hová mégy? Erre gyere! - szólt utánam hangosan. De én csak intettem a fülemre - nem hallom! Olyan hangos itt a zene! Múlani kénytelen volt követni. A toalett ajtaja felé mentem. Onnan akkor lépett ki Tor­ben. Úgy mentem el mellette, mintha sohasem láttam volna, de a szememmel intettem neki. Múlani mögöttem hangosko­dott. Torben láthatta a fegyve­rét is. De csak vigyorgott, és elment. Már majdnem betoltam a toalett ajtaját, amikor utolért a fekete, és elkapta a karomat. A másik kezemmel betoltam az ajtót. Csak annyit akartam látni, hogy van-e valaki az előtérben. Hát sajnos, voltak néhányan, vékony helyi fiúk, öltönyben, de már kibontott nyakkendőkkel, lihegve a me­legtől.- A csöndben jobban lehet beszélgetni - mondtam, és be­léptem. Múlani követett. A fiúkhoz fordultam: - Hé, fiúk, nem akartok kimenni. ..? Valami lehetett az arcomon, ami arra késztette őket, hogy sebesen hagyják el a helyiséget. Múlani még mindig ott állt szo­rosan mellettem, és a fülembe lihegett.- Az öcsém azt mondta teg­napelőtt, hogy felismert téged a városban! Aztán eltűnt!- Hát keresd meg őt. Én old­jam meg a családi ügyeidet? - kérdeztem hányaveti módon. Hogy felbőszítsem. Sikerült is. Felemelte a pisztolyt tartó ke­zét, hogy lesújtson a fejemre. Akkor rúgtam ki. Lábam ille­tékes helyen találta el, pontosan az ágyékánál, ahol férfiember érzékeny szokott lenni. Elkap­tam a csuklóját, és a gyomrába is kapott egyet. Kinyílt a toalett ajtaja. Tor­ben éppen jókor érkezett. Mére­tes öklével hátulról vágott egy nagyot Múlani fejére, és már ott sem volt. Tudtam, kint áll az ajtó előtt, és valamire hivat­kozva pár percig nem enged be senkit. Az áléit pasastól elvet­tem a fegyverét. Nemrégen az öccse is így járt, bár az nem élte túl a találkozást. Múlani még élt, csak kicsit kábultan. Lelo­csoltam az arcát-mellét a lapos üveg tartalmának maradékával, a szájába is erőltettem belőle. Aztán belöktem az egyik vé­cébe, és jó erősen rácsaptam az ajtót. Ha megtalálják a barátai, azt hiszik, leitta magát és el­esett. Torben odakünn szótlanul csatlakozott.-Kösz, kisöreg - mondtam neki. Amennyire tőlem tellett, igen barátságosan. Odakünn állt a bál. Kiringa többször is nekifutott a tömeg­nek, valakit keresett. Dübörgött a zene. Zagubic valamit kérde­zett egy feketétől, és jött a fo­lyosó felé. Eric, Will és Paul - a ráállított csapat - is errefelé hú­zódott. Rolandot távolabb lát­tam, ők Mitrovicot vigyázták. A Zagubicot őrző katonák valahol a terem másik végén lehettek, de civil őre - nyilván Múlani embere - nem maradt el tőle. A toalettre igyekeztek. ( Folytatjuk) * 1 V r

Next

/
Thumbnails
Contents