Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-07 / 215. szám
6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. augusztus 7., péntek Röviden Ipartner. Augusztus 11—12—13-án 14 és 16 óra között ismét hívható a Gazdasági Minisztérium közvetlen információs telefonszolgálata, az Ipartner. A 269- 3703, a 311-3669 és a 311- 8375-ös telefonszámokon a tárca szakértő munkatársai arról adnak tájékoztatást, hogy a Gazdasági Minisztérium Internet honlapja milyen információkkal segíti a kis- és középvállalkozások működését. A segítők útbaigazítást adnak, hogy az elektronikus rendszeren milyen módon lehet eljutni a vállalkozások támogatását, intézményi hátterét bemutató fejezetekig. (k) Vetésterület. A gabonafélék vetésterülete az idén mintegy 3 százalékkal kisebb az előző évinél, kétmil- lió-kilencszázötvenkilenc- ezer hektárról kétmillió- nyolcszázhetvenhétezerre csökkent - tartalmazza a KSH gyorsjelentése. A felmérés szerint az ország területének kétharmada, azaz 6,2 millió hektár a szűkebb értelemben vett mezőgazdaságilag hasznosított terület. Magyarország területének 19 százalékát bontja erdő, 0,8 százalék pedig nádas és halastó. (k) Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 352,64 Francia frank 36,36 Japán jen (100) 149,09 Német márka 121,96 Olasz líra (1000) 123,58 Osztrák schilling 17,33 Svájci frank 144,83 USA-dollár 215,30 ECU ... 240,17 A laboratóriumban nemcsak a gyár által előállított termékek vizsgálatát végezhetik Független dohánylaboratórium végzi a termékvizsgálatokat Idén mintegy 1,8 milliárd forintot költ a BAT Pécsi Dohánygyár a cég termelékenységének javítására, a minőségi mutatók emelésére, és a munkahelyi körülmények jobbítására. PÉCS A gyár életében az idei esztendő egyik legnagyobb eseménye, hogy a közeli hetekben hivatalosan is megkezdheti működését a BAT Pécsi Dohánygyár független vizsgálati laboratóriuma.- Eddig ilyen csak a Dohányipari Kutató Intézetben működött az országban, ezután a Pécsett folytatott mérések eredményeit is elfogadják. A labor akkreditálása azt jelenti, hogy a jövőben nemcsak hazai termékek méréseit, vizsgálatait végzik majd itt, hanem lehetőség adódik külföldön gyártott cigarettatermékek paramétereinek meghatározására is. Már most van román, illetve bolgár érdeklődés a lehetőség iránt - mondta az újdonsággal kapcsolatosan Daniel Chappaz termelési igazgató. Idén tovább folytatódik a gyártási technológiai sor modernizálása is. Már most folyik a filterrészleg padozatának felújítása. Az év második felében érkeznek az új filtergépek, amelyeknek üzembe helyezésével nemcsak a gyártás technológiai színvonala emelkedik, hanem jelentős zajcsökkentés is várható. A pécsi gyár Európában elsőként tért át az új dobozméretekre, ennek folytatásaként a tavaly vásárolt két automata gépsor mellé jövőre újabb vonal érkezik. A felszabaduló, ám még jól hasznosítható gépeket Oroszországban értékesítik. A gyár idén jelentős forrásokat mozgósít a biztonságos munkahelyi környezet kialakítására. Ennek egyik állomása az egészségkárosító azbeszt tartalmú épületek lebontása, amelyek helyén új raktár épül. Mint az igazgató elmondta, a BAT Pécsi Dohánygyár stabilan tartja piacát, ami komoly biztonságot jelent az 550 - a termelésben 400 - alkalmazott számára. Dániel Chappaz jelentős eredménynek tartja, hogy a BAT 10 európai gyárában hatékonyság és minőség dolgában folyamatosan az első három között vannak. Kaszás E. Támaszt kapott a Postabank Szerencsére nincs a tavalyihoz hasonló pánikhangulat a lakosság körében, mert veszteségei ellenére jelentős állami háttér szavatolja a postabanki befektetéseket. Költségvetési támogatással jelenleg is szilárd alapokon nyugszik a pénzintézet gazdálkodása. BUDAPEST A tavaly év eleji roham a Postabank ellen már jelezte: nincs minden rendben a pénzintézet háza táján. A mai napig ki nem derített „rémhírterjesztőtő!” származó információ, miszerint a Postabank körül bajok vannak, utólag - legalábbis részben - igaznak bizonyult. A második legnagyobb lakossági betétállománnyal rendelkező bank ugyanis a kilencvenes évek közepétől olyan befektetésekre költötte a betétesek pénzének egy részét, amelynek hozama nem volt arányban a kockázattal, s mint napjainkra kiderült, a sajtóholding, a spanyol és hazai ingatlanbefektetések sem hozták a kívánt nyereséget, sőt egyikmásik óriási veszteséggel járt. A bank vezérkara, élén Princz Gábor elnök-vezérigazgatóval mindezidáig bízott a minden irányba kiterjedő, a politikai és gazdasági elittel létrehozott kapcsolataiban, hogy a bankot minden áron megmentik az összeomlástól. De ez sem segített, hiszen az állami mentőakciók (előbb 12 milliárdos garancia egy tranzakcióra, később 17 milliárdos portfóliócsere) sem javítottak túlságosan sokat a veszteségekkel terhelt banki mérlegen. Azt azonban mind a mai napig egyik könyvvizsgáló cég sem tudja megmondani, hogy tulajdonképpen hány milliárdos rossz kintlévősége van a Postabanknak. Csak a „birodalom” alapos felmérése után, hosszabb idő elteltével kaphatnak hű képet a betétesek a pénzintézet valóságos gazdasági állapotáról. A augusztus 7-ei, vagyis a mai napon megtartandó közgyűlésen éppen ezért csak arról lehet szó, hogy a 75,12 százalékos részesedéssel bíró állam az egész vezérkart leváltja és helyükbe olyan szakembereket ültet, amelyek a kormányzat által kimunkált elképzeléseknek megfelelően teszik majd rendbe a bank szénáját. Az eddigi bankkonszolidációnak megfelelően nagy valószínűséggel itt is egy gazdasági társaságba gyűjtik majd össze a kétes kintlévőségeket, ezek értékesítése lenne a társaság kizárólagos feladata. A veszteségek terhétől megszabadult üzletágak azután tovább termelnének, s a „megtisztított” bankot már jó áron lehet privatizálni is. A lakossági üzletágra máris jelentkezett az OTP. Ezt a fúziót viszont szakértők szerint a Gazdasági Versenyhivatal ellenezni fogja, hiszen ezzel monopolszervezet jönne létre. Orbán Viktor miniszterelnök viszont kifejtette, hogy a banknak a kis- és középvállalkozások finanszírozására állami tulajdonban kellene maradnia. B. G. Lista készül az adósokról A hitelezési kockázatok csökkentése érdekében a hitelelbírálási eljárások támogatására létrejött a Girodat Információ-Szolgáltató Rt. Az rt. az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet engedélye alapján elsőként készít majd listát, banki adatok alapján, azokról a magánszemélyekről, akiknek három hónapnál régebbi és a minimálbér összegét meghaladó tartozása van. A Girodat Rt. két cég, a magyar bankok tulajdonában lévő Giro Rt. és a Deloitte and Touche Könyvvizsgáló tulajdonában lévő Idom Rt. hozta létre. A Giro Rt., amely meglévő infrastruktúráját és tőkéjét biztosítja a rendszernek, 51 százalékban tulajdonosa az új szolgáltatónak. A 49 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Idom Rt. a szoftvereket készíti az új cég számára. A Girodat Rt. szolgáltatási körébe tartozik az „adós feketelista” készítésén kívül az ingatlan- és az ingó jelzálogok nyilvántartása is. Ä szolgáltatások bevezetését a nyár végétől tervezik. K. E. Kamarai bankjavaslat Ipari parkokban a beszállítók Kisvállalkozói bank létrehozására van szükség - állapították meg a résztvevők a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara iparfejlesztési munkabizottságának budapesti ülésén, amelyről a tanácskozást követően Lábó Gábor, a kamara műszaki fejlesztési- és innovációs igazgatója tájékoztatott. Jelenleg nincs olyan banki szervezet, amely szívesen foglalkozna a kisvállalkozók 5-10-15 millió forintos hiteligényével, ezért lenne szükség a kisvállalkozók pénzügyeit is felvállaló önálló pénzintézetre. A tanácskozáson szóba került, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara területi szervezetei tudják leginkább segíteni azt a beszállítói tevékenységet, amely három területen már beindult: a járműiparban, az elektronikában, valamint a műanyagfeldolgozásban. Eddig több száz kisvállalkozó kapott munkát beszállítóként a nagy iparvállalatoktól. A munkabizottság tagjai szeretnék, ha a kamara ösztönözné a nagyvállalatokat arra, hogy vegyék igénybe a beszállítók szolgáltatásait. A beszállítókat tevékenységük elkezdésében, illetve rentábilis folytatásában a kamara elsősorban tanácsadással, valamint információs bázisával tudja segíteni. A beszállítói munka bázisai elsősorban az ipari parkok lehetnek. Több olyan cég is létezik már Magyarországon, amely ipari parkokban ad helyet beszállítóinak. íly módon csökkenek a költségek, és megfelelő infrastruktúra is biztosított a kis cégeknek. K. E. 8 Részvények árfolyamalakulása a BÉT-en 08. 06-án Részvény megnevezése Záróár Változás Forgalom (db) OTP 11 450 95 334 Richter 15 990 124 656 Matáv 1347 1 149 330 Mól 6360 S 617 210 TVK 384S 402 420 Danubius 4290 2555 Égisz 7600 7039 Rába 2900 \ 14428 BorsodchemKárpótlási Jegy 655 344 8500 A BUX-index alakulása : 7886.43 (-0.62%) 8000 • 7500 7000 * l y, 6500 JÚI. 3UQ 10. 13. 14. 15. 16. 17. 20. 21. 22. 23. 24. 27. 28. 29. 30. 31. 3. 4. 5. 6. Az ELCOTEQ Network Corporation vezető európai elektronikai gyártó cég, melynek központja Finnországban van. A konszern forgalma 1996-ban 200 millió USD volt. A cég számítógépekhez, ipari és fogyasztási elektronikai berendezésekhez gyárt késztermékeket és részelemeket. Az ELCOTEQ 1998-ban egy új, modern elektronikai gyárat épít Pécsett, középr-európai piacra szánt termékek gyártására. ÚJ. PÉCSI VÁLLfllflTUHKHOZ KERESÜNK MUNKATÁRSAKAT: BIZTONSÁGTECHNIKUS Elvárások: • szakmai gyakorlat az ipari munkavédelem, érintésvédelem, tűzvédelem területén • vonatkozó szabályzatok, törvények, eljárások ismerete • számítástechnikai ismeretek • angol nyelvismeret előnyt jelent Karbantartó csoportunkba: VILLANYSZERELŐ Elvárások: • megfelelő gyakorlat és végzettség gyenge- és erősáramú villamossági munka területén LAKATOS • több éves szakmai gyakorlat • ív-és lánghegesztői ismeretek VÍZ-, GÁZ-, FŰTÉSSZERELŐ • több éves szakmai gyakorlat Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: ELCOTEQ MAGYARORSZÁG ELEKTRONIKAI KFT. 7630 Pécs, Majorossy I. u. 36. Lukács Juditnál Tel.: 72/507-177 (47408) \ Á I