Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)
1998-07-19 / 196. szám
A Festina kerékpáros csapata sérelmezi a kedvezőtlen döntést Óriási botrány a Touron Eredménytelenül zárult a Tour de France igazgatóságával folytatott szombat reggeli válságtanácskozás, amelyen a versenyről a doppingvád miatt kizárt Festina csapat igazgatója, Joel Chabiron is részt vett. Csupán arról határoztak, hogy a csapatot támogató Festina továbbra is a Tour hivatalos időmérője marad, sőt meghosszabbítják a megállapodást. A Festina több versenyzője a kizárás ellenére részt akart venni a Tour de France következő, hetedik szakaszán, de a futamon elsőként induló Festina-biciklista, a svájci Armin Meier bejelentette, hogy ő mindenképp távol marad a versenytől. A Festina más biciklistái - akiket Franciaországban a verseny nagy esélyesének tartanak - szombat reggel még azt közölték, hogy a doppingvádakat nem bizonyították, s utaltak arra, hogy csak erőszakkal lehet őket megakadályozni a versenyen való részvételben. A Festina eltiltását Jean- Marie Leblanc, a Tour de France igazgatója jelentette be pénteken este. A doppingbotrány és az eltiltás megdöbbentette a francia közvéleményt: a Tour de France versenyét és a francia csapat részvételét sokan nemzeti ügynek tekintik. , „Ez az ügy a legsúlyosabb fejlemény a Tour de France történetében, az eddig ismert egyik legnagyobb sportbotrány, igazi földrengés” - írta a L,Equipe sportláp, utalva arra, hogy őrizetben van a Festina igazgatója, orvosa és egyik kísérője, és csapdába estek a legjobbnak tekintett biciklisták. A Festina csapat kerekesei szerint jogtalanul zárták ki őket a Tour de France profi kerékpáros körversenyről. Az andorrai bejegyzésű francia istálló eredményeit azután törölték a világ legnagyobb kerékpáros viadaláról, hogy az együttes igazgatója, Bruno Roussel péntek este bevallotta, a csapat sportolóit rendszeresen doppingolták. A kizárás miatt a viadal négy ismert versenyzője, a francia Richard Virenque (tavalyi Tour 2. helyezettje) és Laurent Bro- chard (tavalyi országúti világbajnok), a svájci Alex Zülle (1995-ös Tour 2. helyezett) és Laurent Dufaux (a romandia körverseny 1997- es győztese, a tavalyi Tour de France 9. helyezettje) búcsúzott a küzdelmektől.- Szombaton ott leszünk a rajtnál. Nem fogadjuk el a kizárást. A viadal rendezőinek nincs joga korlátozni minket a munkánkban. Mi profi kerékpárosok vagyunk, ez a foglalkozásunk. Harcolni fogunk - fakadt ki Dufaux. Társa, a hegyekben jó teljesítményre képes francia Pascal Hervé szintén dühös volt.- Soha nem szedtem az erythroprotein-hormont. Csak olyan készítményeket fogyasztottam, amelyek nincsenek a doppinglistán - nyilatkozta Hervé. Jean-Marie Leblanc, a Tour de France versenyigazgatója kijelentette, hogy a viadalról kizárt Festina csapat kerekesei részt vehetnek a szombati 58 km-es időfu- tamszakaszon, azonban egyikük idejét sem veszik majd figyelembe.- Egyik Festina-tag sem kap majd rendőri kíséretet a szakaszon, és idejüket nem mérjük. Ennek ellenére teljesíthetik a távot - fogalmazott Leblanc. A doppingbotrány miatt kizárt Festina-csapat kerekesei végül mégsem vettek részt a Tour de France szombati szakaszán. Ezt Jean-Marie Leblanc verseny- igazgató is megerősítette. Leblanc és a sportolók a szombati időfutamszakasz előtt egy correze-i kávéházban találkoztak, ahol végül is a sportvezető elmondta nekik, a kizárásuk érvényben marad. A versenyzők így megmásítva korábbi véleményüket, közösen úgy döntöttek, mégsem folytatják a viadalt. A nagy verseny a botrány ellenére folytatódott. A címvédő német Jan Ullrich vette át az éllovasnak járó sárga trikót a szombaton megrendezett 58 kilométeres egyéni indításos időfutam után. A Telekom versenyzője több mint egyperces előnynyel nyerte a Tour de France hetedik szakaszát. A versenyre kilátogatott Jacques Chirac francia köztársasági elnök. Másodikként az amerikai Tyler Hamilton zárta a szombati küzdelmeket, ő 1 perc 10 másodperces hátránnyal ért célba. A korábbi összetett éllovas, az ausztrál Stuart O'Grady Ullrichnál 3 perc 16 másodperccel rosszabb időt ért el. Jan Ullrich összetettben 1,18 perccel vezet a második helyen álló dán Bo Hamburger előtt. A magyar csapat biztosan vezet a tenisz Davis Kupában Sikerült győzni párosban is A magyar Davis Kupa teniszválogatott 3-0-ás, behozhatatlan előnyre tett szert Szlovénia csapata ellen az Euro-afrikai zóna 2. csoportjának 2. mérkőzésén. Debreceni iksz Foci UEFA-Intertotó Kupa: DVSC - H. Rostock (német) 1-1 (O-O). Debrecen, 9000 néző. G.: Vadicska (59. perc), illetve Agali (86. perc). Balatonmária-alsón és Fonón családi ház eladó. Érd.: 24/366-273, napközben (44912) Balatonmáriafürdő, Mező u. 11. alatt 178 □-öl, nyaralóval, 400 m-re a víztől eladó. I. ár: 3 MFt. 83/500-172 dr. Szabó napközben (44509) GÉPJÁRMŰ Autót vennék. 06-60/494-193 (44829) A szombati páros találkozón a Sávolt Attila, Köves Gábor kettős 2 óra 4 perces mérkőzésen legyőzte az íztok Bo- zic, Andrei Kracman duót. A magyarok ősz elején, szeptember 25. és 27. között az 1. csoportba való feljutásért mérkőzhetnek meg idegenben a Jugoszlávia - Portugália párharc győztese ellen. Magyaror. - Szlovénia 3-0 Sávolt Attila, Köves Gábor - íztok Bozic, Andrei Kracman 6-4, 7-5, 6-2. Az első játszma meglepetésre szoros csatát hozott, mivel az esélytelenebbnek tartott szlovén kettős alaposan megszorította a magyarokat. A második szett elején Kracmanék rövid ideig átvették az irányítást, elvették Sávolt adogatójátékát, 2- 0-ás előnyre tettek szert. A magyar kettős azonnal válaszolt, elnyerte Bozic szerváját, majd 2-2-re alakították az állást. Ezután kiegyenlítetté vált a mérkőzés, s 5-5—ig együtt haladt a két duó. Utána viszont már csak a hazaiak nyertek, ezzel megnyugtató előnyre tettek szert. A harmadik játszmában sikerült a legkönnyebben megtörni a szlovénok ellenállását. Forma-1 Totó: 10. forduló Ahogy már köztudott, idén is megrendezzük a Forma-1 Totót a VDN-ben a FIAT Stoll és Zeusz Utazási Iroda égisze alatt. A kedves Olvasóknak most sincs más dolguk, mint megtippelni a jövő vasárnapi Osztrák Nagydíj első 6 helyezettjét és az alábbi szelvényt július 24-e, péntek délig beküldeni - lehetőleg levelezőlapon! - az Új VDN címére (7623 Pécs, Rákóczi u. 34.), vagy a pécsi Stoll Autóházba. Egy néven egy tippet fogadunk el. A két Schumacher közül jelezzék, kire gondoltak! A fordulók nyerteseire Nokia és F-l ajándékok várnak, az év végi győztes Görögországba utazhat! Az osztrák és német versenyhez kapocslódó totó-eredményről az augusztus 9-i VDN-ben adunk hírt! Rajtlista: Williams: 1. Villeneuve, 2. Frentzen; Ferrari: 3. M. Schumacher, 4. Irvine; Benetton: 5. Fisichella, 6. Wurz; McLaren: 7. Coulthard, 8. Häkkinen; Jordan: 9. Hill, 10. R. Schumacher; Prost: 11. Panis, 12. Trulli; Sauber: 14. Alesi, 15. Herbert; TWR-Arrows: 16. Diniz, 17. Salo; Stewart: 18. Barrichello, 19. Vers- tappen; Tyrrell: 20. Takagi, 21. Rosset; Minardi: 22. Nakano, 23. Tuero. M. K. ¥wvv\a-\ Ttttö VKiAyaV. 7630 Pécs, Diósi út 49. 7200 Dombóvár, Köztársaság u. 38 7150 Bonyhád, Zrín yi u. 29. 7100 Szekszárd, Palink! u. 1. 1. ............. 2. 3. 4. 5. 6. Név: I Lakcím: Tyson újra megmérkőzne Mike Tyson azzal a kéréssel fordult New Jersey állam bokszszövetségéhez, hogy a testület engedélyezze számára a visszatérést. Tysont a Nevadai Sportbizottság eltiltotta, mivel kiharapott egy darabot ellenfele, Evander Holyfield füléből.- Tiszteletben tartjuk a nevadai bizottság döntését, ennek ellenére meghallgatjuk Tysont. Viszont, ha a bokszoló nem jön el a július 29-i tárgyalásra, vagy az akkori döntés elutasító lesz, akkor csak egy újabb év elteltével próbálkozhat a visszatéréssel - mondta Roger Shatzkin New Yersey szövetség nevében. j\ jj’hy EXCLUSIVE CHANGE A PVSK-Dália-Dalmand Rt. női kosárlabdacsapatának i hivatalos támogatója VALUTAÁRFOLYAMOK: Dátum: 1998.07. 03. Amerikai dollár vétel eladás 212,80 218,99 Görög drachma (100) 70,50 74,59 Horvátkuna 30,00 34,39 Német márka 118,70 121,49 Olasz Ura (1000) 120,30 123,99 Osztrák schilling 16,88 17,29 Spanyol peseta (100) 138,50 146,29 Svájci frank 141,00 144,991 Pécs, Jókai tér 2. Tel.: 72/327-726 | (Az árfolyamok a fenti valutaváltó helyre vonatkoznak) | Pécs, Irgalmasok u. 26. Tel.: 72/211-846 500.000,- Ft felett kedvezőbb egyedi árfolyamot alkalmazunk. Hívja a 72/335-477-et! Vogts marad az edző A Német Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy a nemzeti válogatott számukra szerény franciaországi szereplése ellenére továbbra is Berti Vogtsot bízza meg az együttes munkájának irányításával. A labdarúgó-világbajnokság alatt a német sajtó, azután pedig maga Egidius Braun, a német szövetség elnöke is kritizálta Berti Vogtsot (képünkön) és a munkamódszerét. Az edző azonban - néhány játékosával együtt - Rune Pedersen norvég játékvezetőt tette felelőssé a csapat negyeddöntőben, Horvátországtól elszenvedett 3-0-ás vereségéért és a vb-től való korai búcsúért.- Mások rugdosód- hatnak, arcunkba köpködhetnek, inzultálhat- nak bennünket, a végén úgyis mi kapunk sárga lapot - mondta Vogts, aki arra utalt ezzel a kijelentésével, hogy szerinte a FIFA németválogatott-elle- nes hangulatot keltett. Egidius Braun az üggyel kapcsolatban nyilvánosan megkérte a szövetségi kapitányt, hogy kérjen bocsánatot ezért a lejelentésért, Vogts pedig ebbe beleegyezett. Braun bejelentette, hogy októberben újra elindul a szövetség elnöki posztjáért. _.............................._______________,__.........................................................-... s Guus Hiddink (fehér mezben), a holland válogatott volt szövetségi kapitánya nem sokat pihent. A vb negye- ■ dik helyezett szakmai vezető már a Real Madrid labdarúgóinak edzéseit vezeti. »