Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)
1998-07-19 / 196. szám
Összesen húsz focicsapat várja a kezdő sípszót a nevében új NB I-ben Két új edző a dél-dunántúli padokon A következő hót végén rajtol a magyar labdarúgás második osztálya. Kisebb megtévesztő manőverként a csoportot NB l-es névvel illették, és a Profiliga mögött működik majd húsz csapattal. A régióból Kaposvár, Komló, Nagykanizsa és Pécs tagja a keretnek.----m----------------------—: S-------i—; -v^v. -»a. •' ”' .... 1 Kemény légi csata a PMFC - Nagykanizsai Olajbányász találkozón FOTÓ: MÜLLER ANDREA Nagykanizsa Az új edzőt régi ismerősként fogadták a Nagykanizsai Olajbányásznál, hiszen Készéi Ferenc (kis képünkön) korábban jelentős sikereket ért el a klubnál. Szerződése most 1+1 évre szól. A személyi változásokról Bö- röcz Tibor, a szakmai elnök- helyettes számolt be.- Egészséges vérátömlesztés történt az együttesnél - adta hírül Böröcz Tibor. - Csömyei Zoltán, Gersics József és Horváth László az NB III-as Ajkához távozott. Szálai Zoltán Somogyi József társaságában az NB 11-es Hévíz együtteséhez tart. Hozzánk érkezett Balogh Zoltán Zalaegerszegről, aki középhátvédet játszik. Védekező középpályásként került hozzánk Kenéz Szabolcs. Himics Viktor jobb oldali középpályásként jöhet számításba, mindketten Balatonlelléről érkeztek. Nyíregyházáról, az ország túlsó feléből megszereztük Koltai Tamást, akire bal oldali középpályásként lehet építeni. Egy külföldi igazolásunk is akad. A jugoszláviai Nis városában szerepelt korábban a többszörös utánpótlás válogatott, Szla- visa Mitrovics. A kaposvári Horváth Zoltán zárja az új fiúk sorát. Az idei szezontól kezdve az NB 111-as MÁV NTE lesz a fiókcsapatunk, öt focista kettős igazolással mindkét együttesben pályára léphet. Első ellenfelünk jövő szombaton az újonc Komárom lesz, ellenük győzelmet várok. Ez szükséges ahhoz, hogy a tervezett 1-6. helyezést elérjük. Kaposvár • Somogy megye székhelyén elsősorban nem játékosokat, hanem anyagi támogatót keresnek, hiszen a régi névadó és annak pénze már a múlté. A klub nem alakult gazdasági társasággá, hiszen az csupán a Profiligában szereplők számára kötelező kitétel. A Rákóczi FC együttesénél is változott a játékoskeret. Az ügyvezető elnök ár. Spi- egl József sorolta a távozókat.- Ivica Vasics visszatért Jugoszláviába - kezdte a sort dr. Spiegl József. - Tisza- kécskére távozott Nagylaki Richard, Hóbei Attila pedig Kiskőrösön folytatja pályafutását. Horváth Zoltán a Nagykanizsa együttesét választotta. A romániai Kelemen Levente számára még nem sikerült új gárdát találni. - Jó középcsapattá szeretnénk válni, mindezt úgy képzeljük, hogy mellette alaposan megfiatalítjuk a keretet. A célokat hazai utánpótlással szeretnénk megvalósítani. A szakmai munkát Horváth Lajos irányítja, neki még kétéves szerződése van a klubbal. Jelen pillanatban új labdarúgóról nem számolhatok be, senki sem került hozzánk az átigazolási időszakban. Komló Az első szezonban akadtak buktatók, mégis osztályozó nélkül biztosította szereplését a második vonalban a Komlói Bányász SK. Az egyesület elnöke, Firkó János néhány érdekességről is be tudott számolni.- Öt labdarúgót adtunk kölcsön a Dombóvárnak - avatott be a szerződések világába Firkó János. -Korcsmát Zsolt, Priol Norbert, Kovács Péter, Seemayer Gábor valamint Bodor Tibor jelenleg nem fér bele a szakmai elképzelésekbe. Mindez nem jelenti azt, hogy végleg lemondanánk róluk. Éppen azt szeretnénk, ha színvonalas NB III-as bajnokságban rúgnák a labdát, ahol szemmel tarthatjuk őket. Két újonc érkezett hozzánk. Paksról Szabó Zsolt csatár jött, Both Balázs a Dombóvár emberfogója is újra visszatér hozzánk. A vezetőedző Dárdai Pál, bár írásban még nem rögzítettük a szerződést. A szóbeli megállapodás -, a jó légkör jeleként - mindkét fél számára kötelező érvényű. Első ellenfelünk július 25-én a Hajdúszoboszlói FC. Mi leszünk a pályaválasztók, ami mindenképpen jó előjel. Az 1-10. helynél rosszabb helyen nem szeretnénk végezni a bajnokság végén. Pécs Az egykor szebb napokat is megélt Pécsi MFC ismét NB I-es lett, ám ez most csupán a második osztályt jelenti számukra. Vezetőedzőként Réfi Gábort, az egyesület egykori NB I-es (akkor még valóban első osztályú) játékosát szerződtették, egy esztendőre - adott hírt az új szakmai vezetőről Tamon Attila, az egyesület ügyvezető alelnöke. Réfi korábban az NB III. Dráva csoportjában a Barcsot edzette, előtte a PVSK-Pécs ’96 FC-nél is dolgozott.-Somfalvi Csaba visszatért Zalaegerszegre, Sza- szovszky Ferenc pedig a BVSC-ben folytatja - sorolta tovább a változásokat Tamon Attila. - A Békéscsabát erősíti a továbbiakban Ulrich Roland, míg Romanek János visszatért Vácra, korábbi sikerei színhelyére. Eddig új játékos nem került a keretbe, de a végleges névsort a következő hét elején jelöli ki az edző. Addig is folyamatosan tárgyalunk játékosokkal a Profiligából, illetve az NB I- ből. Söprögetőre, irányító középpályásra, valamint csatárra lenne szükségünk. - Jelenlegi célkitűzésünk a 8-10. helyezés elérése, de ha sikerülne néhány igazolás, akkor ez változhatna. Jelen összetételben a tervnél jobb szereplés esetén célprémiumot szándékozunk fizetni a megfiatalított gárdának. Terveink között szerepel, hogy legyen egy NB Il-es fiókcsapatunk. Soroksáron kezdünk, az újoncról alig van információnk. Pucz Péter Archív felvétel az 1997-es Komló - Kaposvár mérkőzésről fotó: laufer László Porth verhetetlen Az első rajtrácsról startoló pécsi Porth Gábor, az Opel Tóth ASE versenyzője nyerte a Hungaroringen zajló FIA GT túraautó-világbajnokság betétfutamaként megrendezett Castrol Opel Astra-kupa szombati, első futamát. A második helyen Dómján Kázmér (Gombos ASE) végzett, a harmadik helyet Bognár Gábor (Quaestormási MSE) szerezte meg. A versenyen a második sorból induló éremesélyes Koczka György (Quaestormási MSE) a verseny első körében kicsúszott, s nem tudta folytatni a futamot. A 2. futamot vasárnap rendezik. Eisenkrammer vezeti a mezőnyt Két szakasz után Eisenkrammer Károly, a Postás- Matáv SE sportolója vezet a Jugoszláviában zajló Pannónia Kupa nemzetközi kerékpáros versenyen. Eredmények. 1. szakasz, Kikinda, kritériumverseny: 1. Margetics (jugoszláv), 6. Eisenkrammer Károly (legjobb magyarként). 2. szakasz, Kikinda és környéke, 139 km: 1. Eisenkrammer 3,11,42 óra, 2. Ju- jics (jugoszláv) azonos idővel. 3. Ördögh Krisztián 2 mp hátrány. Az összetett verseny állása: 1. Eisenkrammer 30 pont, 2. Jujics 21 p., 3. Margetics 20 p. Ezüst, úszásban Kőszegfalvi Edina ezüstérmes lett a női 200 méter mellúszásban a Moszkvában zajló Ifjúsági Világjátékokon. Az oroszországi eseményen az 5-8. helyért rendezett találkozón a magyar női kosárlabda-válogatott 45-44-re kikapott Kínától, így a csapat a hetedik helyért játszhat. Az együttes tagja a pécsi Heller Anita és Szakács Ildikó. Neckermann Travelpoint Valutavétel és -eladás kedvező árfolyamon VÉTEL ELADÁS DEM 118,70 Ft 121,50 Ft USD 212,80 Ft 219,00 Ft ATS 16,88 Ft 17,30 Ft 500.000 Ft felett további kedvezmények! Pécs, Rákóczi út 39/c tt 312-170 Címünk: AS-B Kft. Audiotex Hívás ciita: 88 FI -t-Áfa-'perc--y.... M y/ rajiívható! Herczeg asztrológus von^í Kos iS 06 Bika & 06 ikrek if 06 Rák ^ 06 Oroszlán 06 Szűz J, 06 Mérleg íja 06 Skorpió '«ki 06 Nyilas f,f 06 Bak £i>, 06 Vízöntő 06 Halak m* 06•90-330 541 •90-330 542 •90-330543 ■90-330 544 ■90-330 545 -90-330 546 •90-330 547 •90-330 548 •90-330 549 90-330 550 90-330 551 90-330 552 539 Bp. Pf. 591. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. (3) 06-90-330 553 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a Htárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről (3> 06-90-330 555 Tisztelt Előfizető! Megrendelő az Új Dunántúli Napló előfizetésére Örömünkre szolgál, hogy Ön már 1998 .......................................-tói élv ezi az Új Dunántúli Napló előfizetéssel járó előnyöket. Beszervező neve:.......................................................................................... Most azt szeretnénk, ha ezt Előfizető címe:............................................................................................. megosztaná barátaival, ismerőseivel, Beszervezett neve:........................................................................................ akik még nem előfizetők, ezért kérjük, Előfizető címe:............................................................................................. győzze meg Őket a megyei lap előnyeiről. Előfizetési időszak: 1 hónapra 2 hónapra 3 hónapra A jelenlegi előfizetők közül hárman, Előfizetési díj: 795 Ft 1.590 Ft 2.385 Ft- akik a legtöbb új rendelést Megtakarítás a napi szervezik - 5000 Ft-os vásárlási vásárlás útján történő utalványt vehetnek át a kiadótól a beszerzéshez képest 390 Ft 780 Ft 1.170 Ft rendelésindítás hónapjának 5. napjáig. Kérjük, a megrendelőt kitöltve, zárt borítékban küldjék vissza címünkre: Érdeklődni a 06-80/200-089 számú Új Dunántúli Napló Kiadója 7623 Pécs, Rákóczi út 34. ingyenes telefonon lehet hétfőtől péntekig, 8-13 óra között. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat a kiadó fizeti. i