Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-25 / 142. szám
2 Dunántúli Napló Világtükör 1998. május 25., hétfő Igen az ír békére Európa és a tengerentúl számos politikai vezetője üdvözölte az írországi és az északír népszavazás eredményét. Eszak-írország protestáns lakosságának 55 százaléka voksolt igennel a pénteki népszavazáson, amelyen a protestáns-katolikus kiegyezés alapelveiről húsvét előtt nyélbe ütött egyezségcsomag elfogadása vagy elvetése volt a tét - közölték Belfastban. A katolikus kisebbség elsöprő - 90 százalék feletti - támogatása pedig egyértelműen meggyőzővé tette az eredményt. A határ déli oldalán, Írországban ugyancsak megtartott referendumon a választópolgárok 62 százaléka elfogadta a szerződést. A választópolgárok Ulster- ban ezenkívül állást foglaltak amellett is, hogy az ország váljék ki az Európai Unióból. Reszkess, piszok... Az amerikai hadsereg legújabb csodafegyvere a LADS névre hallgat, és a szó szoros értelmében legpiszkosabb háborúban is csaknem biztossá teszi a győzelmet. Az amerikaiknál közkedvelt rövidítéseknek megfelelő betűszó mögött nem más, mint egy 14 tonnás tábori mosógép rejlik, amely naponta 500 katona ruháját képes kimosni. A 7 méter hosszú gépezet 400 ezer dollárba kerül, és az illetékesek szerint talán az a legnagyobb előnye, hogy takarékos: a korábbi, napi 91 ezer litert igénylő típus helyett mindössze 2 ezer literrel is megelégszik. Jóllehet mindent tud, azért sajnos korlátái is vannak. így például fagypont alatt nem működik, és 2300 méteres tengerszint feletti magasságban sem használható. FEB Sisi vagy Lisi? Erzsébet királyné halála után 100 évvel jutott eszébe néhány kutatónak, hogy jót vitatkozzék azon: hogyan is szólíthatta szőkébb környezete /. Ferenc József osztrák császár és magyar király híres hitvesét. Választék van és volt is bőven. Mi, magyarok eddig Sissyről, néha Sissiről tudtunk, bizonyos források írásmódja szerint Sisiről. Az excentrikus királynéról szóló legújabb könyv szerzője, Brigitte Hamann azonban egy olyan levélre hivatkozik, amelyet a bajor hercegpapa írt akkor 16 éves leányáról, imigyen: „Lisi, engedelmes leányunk, jól van.” A hölgy utal egy tudós történész kollégára, bizonyos Paul Heinemannra, aki szerint „a hercegnőt családja Lisinek vagy Liserlnek szólíthatta”. A pápa Torinóban Kétnapos apostoli látogatást tett az észak-olaszországi Piemont tartományban II. János Pál pápa, aki vasárnap megtekintette a katolikus egyháznak a torinói székesegyházban kiállított legféltettebb ereklyéjét, a Szent Leplet, amely a hit szerint a keresztfáról levett halott Krisztus testét bontotta. A relikviát a XX. században eddig csak háromszor mutatták be, legutóbb 20 évvel ezelőtt. A turini leplet június közepéig lehet megtekinteni a székesegyházban, kizárólag előjegyzés alapján. A kiállítás megnyitása, április 14. óta már több mint egymillió bel- és külföldi zarándok tett látogatást. II. János Pál piemonti látogatásán először a Torino közelében fekvő Vercelli falut kereste fel. Vasárnap Giovanni Saldarini bíboros, Torino érseke köszöntötte a katolikus egyházfőt. A Szentatya a székesegyház előtt megtartott szabadtéri ünnepi istentisztelet keretében boldoggá avatta az olasz Teresa Braccót, akit a második világháborúban német katonák gyilkoltak meg. A pápa ebből az alkalomból találkozott Romano Torino érseke és a pápa fotó: feb/reuters Prodi olasz miniszterelnökkel is. Pozsony Európával szemben is ragaszkodik a mohi atomerőműhöz Pszichológusok véleménye Meciarról A szlovák pszichológusok hét végi kassai tanácskozása testületileg szólította fel Vladimír Meciar kormányfőt, hogy elhatalmasodni látszó betegsége miatt köszönjön le posztjáról. Az orvosok megítélése szerint a pozsonyi miniszterelnök egyre kevésbé képes ellátni feladatát, mert nem tűr meg az övével ellentétes véleményt, az országban élő kisebbségeket „idegen testnek”, ellenségnek tekinti, és intézkedései, megnyilvánulásai gyakorlatilag demokráciaellenesek. Ezt a véleményt látszik igazolni az a tény is, hogy Vladimír Meciar megtagadta a mohi erőmű üzembe helyezése ellen gyűjtött osztrák és szlovák aláírások átvételét. Ezt vasárnap közölte a Greenpeace környezetvédő szervezet, amely leszögezte: „Meciar nyilvánvalóan nem akarja tudomásul venni az osztrák és a szlovák lakosság tiltakozását. Ezzel azt bizonyítja, hogy az emberek kevésbé fontosak számára, mint makacs atomerőmű-politikájának folytatása.” A környezetvédő szervezet Bécsben és Pozsonyban 3x4 méteres, postai levelezőlap formájú íveken szombaton több tízezer aláírást gyűjtött az erőmű üzembe helyezése ellen. Az íveket több ezren - köztük igen sok turista - írták alá. A nyílt levelezőlap szövege a következő: „Meciar Úr! Állítsa le Mohit! Aláírás: Greenpeace.” Martin Bartenstein osztrák környezetvédelmi miniszter Bécsben közölte: Ausztria elleni súlyos sértésként értékelhető, hogy Meciar a nemzetközi szakértőktől megtagadja a betekintést az erőmű biztonságára és az anyagszilárdságra vonatkozó legfontosabb dokumentumokba. Szerinte Ausztriának Németországban és az Európai Unióban szövetségeseket kell keresnie a mohi erőmű elleni harcához. A Felkelő Nap autója. A japán környezetvédelmi intézetnél fejlesztették ki a most bemutatott, napelemekkel működő elektromos kiskocsit, amelynek végsebessége óránként 130 kilométer. Tervek szerint még ebben az évszázadban forgalomba is áll. fotó: feb/reuters _____________Rólunk írják_____________ A tábornokok dicsérete A magyar NATO-tagság kiemelt figyelmet kap Ausztriában, különösen annak fényében, hogy a szomszédos országban heves vita folyik az „örökös semlegesség” feladásának szükségességéről. A bécsi Die Presse a minap elemző cikket közölt a magyar honvédség felkészültségéről abból az alkalomból, hogy Giuseppe Ardito olasz NATO-tá- bomok megtekintette a magyar 25. gépesített gyalogosdandár részvételével megtartott hadgyakorlatot Tatán. A Partnerség a békéért program keretében megrendezett manőverek során a szovjet gyártmányú T-72-es páncélozott harci járművek a nemzetközi megfigyelők szerint is jelesre vizsgáztak, és ez főként a kiképzésnek, a Magyar Honvédség magas színvonalú irányításának köszönhető. „A T-72-esek és a destabilizált környezet nem az egyetlen katonai öröksége a hidegháborúnak. Amikor a keleti blokk összeomlott, és megszűnt a Varsói Szerződés, a nemzeti hadsereg felépítése jelentette Magyarországon a legnagyobb feladatot. Jóllehet egyetlen ország biztonsága sem lehet pénzkérdés, a fejlesztés mindenképpen költséges, és ehhez figyelembe kell venni a társadalom, a gazdaság tűrő- és teljesítőképességét” - írja a lap. A haderőreform ma a nemzeti össztermék 1,51 százalékát, 2001-ben már 1,81 százalékát emészti fel, ám ha a reformot az ország önerőből, NATO-csatlakozás nélkül kívánná végrehajtani, a kiadások elviselhetetlen teherrel járnának. Márpedig a korszerűsítés elhagyása egyáltalán nem jöhet alternatívaként számításba - mondta a Die Pressének Iklódy Gábor, a Külügyminisztérium integrációs főosztályának vezetője. A diplomata véleménye szerint Ausztria esetleges NATO-tagsága Magyarország javát is szolgálná, hiszen akkor közvetlenül határos lehetne a szövetséggel. Egy Bem rakparti másik véleményt is idéz a bécsi konzervatív napilap, miszerint Ausztria az észak-atlanti szervezet tagságának összes kritériumát a lehető legmagasabb szinten teljesíteni képes; a NATO tehát tárt karokkal fogadná. Gyulay Zoltán Hírek röviden Újra a bővítési folyamatról Brüsszelben Visszatértek a bővítési ügyek az Európai Unió figyelmének központjába: az unió külügyminiszterei és mezőgazdasági miniszterei ma egyaránt foglalkoznak a közép- és kelet-európai államok, valamint Ciprus belépését előkészítő javaslatcsomaggal. Az agrártémákat illetően megfigyelők arra számítanak, hogy a jelenlegi belső viták kerülnek előtérbe, a diplomáciai vezetők pedig a pénzügyi hatásokra, az intézményközi kérdésekre és a csatlakozás-előkészítő eszközrendszerre összpontosítanak. Új orosz atomfegyvereket fejlesztenek ki Az orosz kormány hadászati atomfegyverek kifejlesztését célzó programot dolgoz ki, amelyet a jövő hónapban fogad el a kabinet - jelentette be a hét végén Szergej Kirijenko kormányfő a katonai célú atomkutatások központjában. A Moszkvától 500 kilométerre keletre fekvő Szárov, a korábbi szupertitkos Arzamasz-16 városában Kirijenko közölte: látogatása meggyőzte, hogy nincs ok aggodalomra Oroszország védelmi képességét illetően. Meghalt a nürnbergi per amerikai főügyésze Kilencvenéves korában agyvérzés következtében elhunyt Telford Taylor, a nürnbergi per ügyésze, aki többek között halálbüntetési kért Hermann Göringre és 20 másik náci háborús bűnösre. A princetoni egyetem jogtudományi professzora beszámolt arról: Sztálin ragaszkodott ahhoz, hogy a náci háborús bűnösöket nemzetközi bíróság ítélje el, és ne titokban végezzék őket ki, mint ahogy a szövetségesek egyes vezetői akarták. Múzeum lesz a Missouri csatahajóból Utolsó útjára indult szombaton az amerikai Missouri csatahajó, amelynek fedélzetén írta alá Hirohito császár 1945-ben Japán feltétel nélküli megadását. A 270 méter hosszú, 40 centiméteres kaliberű ágyúkkal felszerelt hajó átkel a Csendes-óceánon, majd a Hawaii-szigeteken, a honolului Pearl Harbor kikötőjében horgonyozzák le. A jövőben múzeumként szolgál majd. Közei szazieie íalicsemfe es faulublkrulu 10-20%-os ENGEDMÉNNYEL! MARADÉKVÁSÁR 30% ENGEDMÉNNYEL! r/4 Tüzér utcai felüljáró közepétől SOO m-. a Közraktár u. végén/ Figyelje a C7SEJVITEKCJKT Jelzésű fóbiákat és sárga rak tár üzie tünk tetején „CSEAETE” feliratot. 7\ 15 féle fagyálló padlóburkoló 15%-os engedménnyel, amíg a készlet tart! CSEMPEDISZKONT Kit. Pécs, Szigeti-tanya Tel.: (72) 253-545 \TVTT\7A . 7.30-16.30 óráig Tel./fax: (72) 254-640 1> 111 YAI sz.: 7.30-12.30 óráig. Hosszú távra bérbe adó irodahelyiség gépkocsiparkolóval Pécs központjában (Mária u. 3.), a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt. bankfiókjában. A 115,5 m2 ossz alapterületű, II. emeleti bérlemény kizárólagos használatú lépcsőházon keresztül közelíthető meg. Felvilágosítás az 1-301-1256-os telefonszámon vagy a helyszínen írásos megkeresést az 1054 Budapest V., Akadémia u. 17. sz. vagy a 302-0577-es faxszámra kérjük. (38392) EGYETEMET, FŐISKOLÁT VÉGZETTEK, FIGYELEM! A Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Zalaegerszeg) az 1998/99-es tanévben ismét indítja Pécsett kihelyezett levelező formában a SZAKKÖZGAZDA másoddiploma képzését a Pénzügyi szak, Vállalkozási szakirányon. A képzés 4 féléves és új diploma megszerzésével zárul. Jelentkezhetnek mindazok, akik egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkeznek. Szervezi: a '^AtllCTVCLA Kft. a főiskola megbízásából. Érdeklődni a helyi szervezőnknél: Minerva képviselet 7624 Pécs, Hungária u. 49/A Telefon: hétfő és szerda 17-19 óráig (72) 322-756 * i