Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-25 / 142. szám

1998. május 25., hétfő Hazai Tükör Dlmántúli Napló 3 Vállalkozások veszik az üdülési csekket Nyaralás készpénz nélkül Cáfolni tudom azt az értesü­lést, miszerint nem fogynak az üdülési csekkek - nyilat­kozta lapunknak Bakó Ág­nes, a Nemzeti Üdülési Szol­gálat Kft. kereskedelmi igaz­gatója. Elvárásainkhoz ké­pest jó ütemben halad az ér­tékesítés. Az eddig igényelt üdülési csek­kek számáról pontos adat nem szolgáltatható ki, ám Bakó Ág­nestől megtudtuk, hogy eddig 1,2 milliárd forintra szóló meg­rendelés érkezett. Átlagosan 20 ezer forintos csekkeket vásá­rolnak a munkáltatók, a fenti összeg alapján tehát kiszámol­ható, hogy ez 60-70 ezer ember üdültetését teszi lehetővé. Az üdülési csekkeket első­sorban gazdasági társaságok (gt), vállalkozások vásárolják, mivel a vásárlásra fordított ki­adás költségként elszámolható, tehát a gt-k számára ez társa­sági adóalapot csökkentő tétel­ként jelenik meg. Nemcsak munkáltatók, hanem érdekvé­delmi szervezetek, önkormány­zatok, egyéni vállalkozók is vá­sárolhatnak csekket az általuk kedvezményezett magánsze­mély részére, névre szólóan. A bevezető évre való tekintettel 2-2,5 milliárd forgalomra szá­mítanak az idén, ami megköze­lítőleg 150 ezer ember nyaralá­sát teheti olcsóbbá. Van azonban egy kikötés az üdülési csekk felhasználásakor: legalább négy éjszakát kell a csekktulajdonosnak az adott he­lyen eltöltenie, az üdültető csak ebben az esetben tudja elfo­gadni készpénz helyett a csek­ket. Gyermek- és ifjúsági üdü­lés, táborozás során legalább két éjszakát szabott meg a ren­delkezés. A januártól forgalmazott üdülési csekk az adótörvények értelmében természetbeni jutta­tásnak minősül, ezért a csekk értékének 50 százalékáig, de évente maximum 10 ezer forin­tig adó- és járulékmentességet vehet igénybe a kedvezménye­zett, tehát az üdülési csekk tu­lajdonosa. Az üdülési árak emelkedésére vonatkozó kérdé­sünk kapcsán Bakó elmondta, hogy a kedvezményre jogosító 10 ezer forintos összeg nem emelkedik az inflációval, az év végéig változatlan marad. Bérjellegű kifizetésként is igénybe vehető a csekk, ez an­nak előnyösebb, aki nem biztos abban, hogy üdülni szeretne. A munkáltató a csekket térí­tésmentesen vagy névérték alatti áron adhatja alkalmazott­jainak, sőt azok családtagjainak is. Az adómentességet figye­lembe véve a személyenkénti 20 ezer forintos üdülési csekk a legideálisabb, ami egy négy­tagú család esetében 80 ezer fo­rintot jelent. A Hunguest számí­tásai szerint ebből az összegből ma minden további nélkül fe­dezni lehet egy egyhetes nyara­lás költségeit. Az üdülési csekkek ezer, öt­ezer és tízezer forint névérté- kűek, de a munkáltató annyi családtagot és olyan összegben támogathat, amennyit anyagi lehetőségei megengednek. A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. minden megyében rendel­kezik képviseleti irodával, mintegy 700 szolgáltatóval áll szerződésben. A csekkek kü­lönböző szolgáltatóknál is be­válthatók. Az üdülés kiválasz­tásánál pedig az Üdülési Csekk Évkönyv lehet mindenki segít­ségére, amely több mint 650 szálláshely-szolgáltató és uta­zási iroda belföldi kínálatát tar­talmazza. (Csernyánszki) MBA-diplomákat adtak át Magyarország és mintegy tíz másik állam diákjai vették át Buda­pesten a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a Nemzet­közi Menedzser Központ és a clevelandi Case Western University közös, nemzetközileg akkreditált MBA-diplomáját vasárnap. Á Nemzetközi Menedzser Központ Alapítvány 1988-ban alakult Magyarországon. Az IMC hazánk első üzleti iskolája volt és a piacgazdaságban való átmenet segítését tűzte ki célul, nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-kelet-európai térségben. A magyarországi IMC 1996-ban társult a Case Western Egyetemmel. FELSZÁMOLÁSI HIRDETMÉNY A CeresRt. Felszámoló Szervezet (7400 Kaposvár, Arany tér 5.), mint az Agrária Keményítőgyár Kft. (Pécs, Siklósi út 47.) felszámolója nyilvános pályázat útján egyben értékesíti az Agrária Kft. Fa. valamennyi vagyontárgyát, mely Pécsi Keményítőgyár néven ismert. A részletes pályázati feltételeket a felszámoló a pályázati feltételek kiadványában teszi közzé, melyek tartalmazzák a fenti vagyonra vonatkozó részletes vagyonértékelést is. Ezen pályázati feltétel kiadvány 50.000 Ft bruttó összeg ellenében megvásárolható dr. Jeky Emese ügyvéd (7623 Pécs, József A. u. 4L, telefon: 72/321-159) irodájában munkanapokon 8-12 óráig, 1998. május 25. és 1998. május 31. között. Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a pályázó a fent megjelölt pályázati anyagot megvásárolja és az abban részletesen körülírt pályázati feltételeknek maradéktalanul megfeleljen. A pályázatokat a pályázati feltételben leírt tartalom szerint legkésőbb 1998. június 9-én, 24 óráig kell ajánlott küldeményként postára adni az értékesítéssel megbízott dr. Jeky Emese ügyvéd (7624 Pécs, Bartók B. u. 60.) címére, azon PÁLYÁZAT AGRÁRIA KFT. FA megjelölést kell feltüntetni. A felszámoló felhívja a pályázók, a hitelezők, valamint a Ptk. szerint elővásárlási jogra jogosultak figyelmét, hogy elővásárlási jogukat a jelen nyilvános pályázat keretén belül, a pályázati feltételekben előírt szabályok szerint, írásbeli bejelentés - plusz a pályázati feltételek teljesítése - mellett gyakorolhatják. A felszámoló a jelen pályázat keretében csak aa Fa. szervezet teljes vagyonára vonatkozó egybeni vételárajánlatot értékeli. A pályázatot a legmagasabb árajánlattevő nyeri el. A felszámoló fenntartja a jogot, hogy kielégítő ajánlat hiányában a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Két magyar győzött Héja Domonkos lett az első Ménesi Gergely előtt a Magyar Televízió IX. Nemzetközi Karmesterversenyén. A karmesterversenyen a harmadik legjobbnak a török Alpaslan Ertüngealpot találta a zsűri, amely szombaton éjfél­kor hozta meg döntését. Az első helyezett egyébként ötezer, a második háromezer, míg a harmadik kétezer dollár díjat vihet haza. Emellett to­vábbi 17 különdíjat ajánlottak fel olyan zenekarok, amelyek dirigálási alkalmat kínálnak va­lamelyik versenyzőnek. * Alkotmánybíróság. Hétfői teljes ülésén a testület több in­dítványt is megtárgyal. Többek között foglalkozik azzal a be­advánnyal, amely sérelmezi, hogy a hatósági állatorvosok­nak kötelező a Magyar Állator­vosi Kamarába belépniük, ha magánpraxist is folytatnak. Egy beadvány a szakszervezeti tag­díj levonására vonatkozó adó­szabályokat kifogásolja, s több indítványozó szerint ellentétes a közteherviselés elvével, hogy egészségbiztosítási járulékot kell fizetnie mindenkinek, aki személyi igazolvánnyal rendel­kezik. Származási igazolás. A he­vesi megyeszékhely cigány ki­sebbségi önkormányzata „hiva­talos igazolást” adott egy egri polgárnak arról, hogy ő és csa­ládja roma származású - kö­zölte Fejes Attila, az önkor­mányzat elnöke. A férfi maga kérte a dokumentum kiadását, mondván: cigány származásá­nak igazolása elősegítheti ter­vezett kanadai letelepedését. Jönnek a turisták. Magyar- ország turizmusból származó bevétele 1998-ban elérheti a 3 milliárd dollárt, s az előző évekhez hasonlóan az ide láto­gató külföldiek háromnegyed része idén is Németországból és a szomszédos országokból érkezik, de a korábbinál több amerikai vendéget is várnak - véli a Magyar Turizmus Rt. Magyar kapcsolat. A spanyol hatóságok a kelet-spanyolor­szági Valenciában lelepleztek egy magyarok által irányított embercsempész bandát, amely többtucatnyi fiatal lányt kény- szerített prostitúcióra - közölte Nagy Zoltán, az Interpol ma­gyar irodájának vezetője. Visszavonul a belvíz. A fo­lyamatos szivattyúzás ellenére csak csekély mértékben csök­kent az elöntött területek nagy­sága a Felső-Tisza vidékén. A 2450 hektár vízzel borított terü­letből 800 hektár a vetés, míg 550 hektár a szántóterület nagysága. Leilei fejlemények Továbbra is válságos annak az üzlettulajdonosnak az állapota, akit egy rendőr járőr fegyver- használattal volt kénytelen ár­talmatlanná tenni szombaton délután Balatonlellén. A pisztolyával lövöldöző férfi a Zalaegerszegre igyekvő Honvéd-futballszurkolók tö­megverekedése során megsebe­sített két embert és veszélyez­tette egy rendőr és mások éle­tét. Az intézkedő járőr, miután az illető többszöri felszólítás el­lenére sem tette le a fegyvert, kénytelen volt egy lövéssel ár­talmatlanná tenni a vállalkozót. A férfit mellkasi lövéssel szállí­tották a kaposvári kórházba, ahol még aznap este megműtöt­ték. Állapota azóta is változat­lanul súlyos, életveszélyes. Ugyancsak súlyos annak a fér­finak az állapota, akit a vállal­kozó vesetájékon lőtt megMTI Türelemüvegek tárlata. Az aprólékos munkával üvegekbe varázsolt különleges mű­vészeti alkotások készítői először mutatkozhattak be országos kiállításon. A budapesti Bocs­kai Galériában június 1-jéig láthatók a „palackba zárt” miniatúrák. fotó: feb/kallus györgy Mától: közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák Matekmegfejtés az Interneten Ma kezdődnek és három napig tartanak a közös érettségi­felvételi vizsgák, mintegy 52 ezren írják meg a dolgozatukat. Ezen a megmérettetésen azok vesznek részt, akiknek egye­temi, főiskolai felvételi tárgyuk az adott tantárgy. Bakos Károly, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főtanácsosa elmondta: a vizs­gák hétfő reggel 9 órakor kez­dődnek fizikával és francia nyelvvel, s 12 óráig tartanak. Eltérően a „sima” írásbeli érettségiktől, az érettségi-fel­vételik délután is folytatód­nak, 2 órától a matematikával. Kedden délelőtt ugyancsak matematika lesz soron, majd biológia és német, szerdán pe­dig a kémiával és az angollal zárul az írásbelik sora. Fizikából 9 ezren, angolból 6400-an, biológiából 6100-an, németből 3900-an, kémiából 3300-an, franciából 800-an ír­nak dolgozatot. Matematiká­ból azért lesz két alkalommal az írásbeli, mert a 22 ezer fel­vételizőt nem tudják egyszerre leültetni. A két nap példái nem ugyanazok, de azonos nehéz- ségűek lesznek. A főtanácsos elmondta, a közös írásbelik sajátossága, hogy a diákok a dolgozatot többnyire nem saját iskolájuk­ban, hanem körzetenként kije­lölt felsőfokú vagy középfokú intézményekben írják meg. Az idén néhány tucat olyan felvé­teliző is van, aki annyi helyre adott be jelentkezési lapot, hogy képtelen az összes dol­gozatát a három nap alatt meg­írni. Ami hátravan, azt június 10-én pótolhatják. A múlt héten az egyik magán rádióadó azzal híresült el, hogy a matematika írásbeli napján, már egy órával annak megkez­dése után bemondta a megfejté­seket. Az Országos Felsőokta­tási Felvételi Iroda sem kívánja a maga titkának megőrizni a közös érettségi-felvételi javító­kulcsait, ám azokat csak a dol­gozatok beadását követő egy órán belül teszi közzé az Inter­neten. (d. g.) Fogyasztóvédelem - szubjektív megítélés alapján? A bírságnak nincs felső határa A fogyasztóvédelmi törvény által bevezetett új bírság kiveté­sében a felügyelőségek közvetlenül érdekeltek, s mivel nincs felső határa, visszaélésre is alkalmat ad - nyilatkozta la­punknak Antalffy Gábor, a KISOSZ főtitkára. Gyarmati András, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) főigazga­tója megalapozatlannak és demagógnak tartja e tiltakozást. A fogyasztóvédelmi bírság le­hetőséget teremt az egyedi, szubjektív elbírálásra. Az eljá­rás, valamint a szankcionálás jogi rendszere sem egyér­telmű, ami az ellenőrzést végző felügyelőségeket nem­csak érdekeltté teszi a minél magasabb bírság kiszabásá­ban, hanem visszaélésekre is lehetőséget ad - mondja An­talffy. Aggályait arra ala­pozza, hogy a felügyelőség több megyében is figyelmen kívül hagyta mind a szakkép­zési törvényt, mind az IKIM állásfoglalását, amikor a bolt­vezetői tanfolyam elvégzését igazoló okmányokat vizsgálta. Noha az Országos Képzési Jegyzék nem teszi kötelezővé szakirány feltüntetését a bizo­nyítványban, ennek hiánya miatt a felügyelőség mégis több helyen bírságolt. Gyarmati András, a FVF fő­igazgatója szerint a parlament a verseny- és reklámfelügye­leti bírsághoz hasonlóan sza­bályozta a fogyasztóvédelmi bírságot. Két korábbi törvény tehát már ugyanezt az eljárást alkalmazta. Á bírságnak azért nincs felső határa, mert az több tényezőtől - az ügy sú­lyosságától, a panaszok gya­koriságától - is függ. A szub­jektivitást kizárja a jogorvos­lat rendje is: a megyei és fővá­rosi, majd a főfelügyelőségnél tett panasz további orvoslására legfelsőbb fokon, a bíróságon kerülhet sor. Május 8-ától pe­dig új kormányrendelet szabá­lyozza a bírság felhasználását. E szerint a felügyelőségek a befolyt összegeket nem for­díthatják sem működési, sem személyi kiadásokra. Cs. J. Honvédelmi nap a Ligetben. Katonazenekarok térzenéjével, hagyományőrző csapa­tok felvonulásával, a történelmi zászlók közszemlére bocsátásával, haditechnikai, térképé­szeti, kézifegyver- és radarbemutatóval zárult a magyar honvédség kétnapos ünnepe a hét­végén a budapesti Városligetben. fotó: feb/diósi imre I l 4 l

Next

/
Thumbnails
Contents