Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-13 / 130. szám
Gazdasági Tükör 1998. május 13., szerda Röviden Újfajta támogatás. Az Európai Unió követelményeihez igazodóan a jövőben is folytatódik az exporttámogatási rendszer átalakítása, piackon- formmá tétele - mondta Tarján Balázs, az Agrárrendtartási Hivatal elnöke egy tegnapi tanácskozáson. A változtatások fő jellemzője, hogy a jövőben nem a kivitel szubvencionálására, hanem a beruházás és a termelés támogatására fordítják majd a legnagyobb figyelmet. Lassuló árnövekedés. Márciusban 0,5%-kal emelkedtek az ipar termelői árai, ami 13,5%-os növekedést jelent a múlt év harmadik hónapjához képest - jelentette tegnap a KSH. A januári 2,2, majd a februári 0,6 százalékos emelkedés után ez 0,1 százalékkal alacsonyabb az előző hónapénál. Gyárat épít a Bosch. A hatvani önkormányzat és a Bosch a napokban megállapodást ír alá arról, hogy a multinacionális cég a városban autóelektronikai vezérlőegységeket gyártó üzemet épít, amely mintegy 1000 dolgozót foglalkoztat majd. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 342,41 Francia frank 35,26 Japán jen (100) 157,33 Német márka 118,22 Olasz líra (1000) 119,88 Osztrák schilling 16,80 Svájci frank 141,39 USA-dollár 209,64 ECU 232,91 A magyar vállalkozókat egyelőre csak elvben foglalkoztatja az EU Az elmúlt évben több olyan nemzetközi politikai esemény történt, amely felgyorsította a hazánkat is érintő európai integrációs folyamatokat. A tárgyalások megkezdése már kézzel fogható közelségbe hozza az uniós csatlakozást, ugyanakkor a gazdasági szereplők körében még nem tapasztalható igazi aktivitás. E témában rendezett konferenciát tegnap a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparkamara. A professzor kiemelte, hogy egy területen, a versenyjog dolgában már ma is kerülhet magyar cég vagy vállalkozó közösségi bíróság elé, amennyiben a jogsértésnek hatása van az EU területére. PÉCS-A csatlakozás kapcsán szükségessé váló alkalmazkodást általában három lépcsőre szokták bontani. Az elsőben a szereplők még csak tudomásul veszik a tényt, a másodikban már elkezdik felmérni új helyzetüket, foglalkoznak a felmerülő problémákkal, míg a harmadikban már az európai piacnak megfelelő stratégiai terv elkészítésével foglalkoznak. Nos a hazai gazdaság szereplői egyelőre az első lépésnél tartanak. Néhány tiszteletre méltó és agilis cég kivételével a vállalati, vállalkozói szféra most kezd tömegesen ráébredni arra, hogy neki komoly teendői lesznek. Egyöntetű tapasztalat ugyanakkor, hogy már nem az EU-val kapcsolatos általános információk iránt nagy az igény, sokkal inkább a szakmák szerinti részletes hírek, programok, financiális kérdések érdeklik a szakembereket. E kíváncsiság kielégítésére a profi információterjesztést kell megvalósítania a gazdasági kormányzatnak és ön- kormányzatoknak - hangsúlyozta dr. Farkas György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi igazgatója, az Integrációs Stratégiai Munkabizottság koordinátora. A szakember még egy érdekes és tanulságos jelenségre hívta fel a figyelmet: a vállalkozók körében még ma is gyakori, hogy komoly különbséget tesznek a hazai és remélt EU-s versenyképességük között. Dr. Farkas György szerint ez a gondolkodás visszaüthet, a hátralévő időben a gazdasági szereplőknek is meg kell tanulniuk közös piacban, azonos feltételekben gondolkodniuk.- Az Európai Közösség jogrendszerének megismerését szorgalmazta felszólalásában dr. Kecskés László (első képünkön) professzor. Mint elmondta, óriási tömegű joganyagról van szó, aminek legalább a filozófiáját, alaphangulatát ismerni kell. Tudatában a magyar szereplők lényegesen könnyebben alkalmazkodnak az áruk, szolgáltatások, személyek és a tőke szabad áramlását biztosító jogrendszerhez. Helyi szinten a regionális gondolkodás erősítését, a kohézió megteremtését tartja kulcsfontosságúnak a csatlakozás szempontjából dr. Horváth Gyula (második képünkön), az MTA Regionális Kutatások Központjának főigazgatója. Mint a szakember elmondta, Dél-Dunántúl előtt adott a lehetőség, hogy modellrégió legyen a magyar csatlakozási folyamatban. Ehhez azonban a gazdasági szereplők aktivitásán kívül szükséges egy olyan összefogott koncepció, amely a helyi, megyei érdekeken felülemelkedve hozzájárul a belső ipar fejlesztéséhez, egy regionális beszállítói hálózat kialakulásához, versenyképes termékek születéséhez, az export dinamikus növekedéséhez. Ez a regionális gondolkodás egyelőre hiányzik a Dél-Dunántúl megyéi között. K. E. Adatok az EU költségvetési előirányzatából M 1997 2000 2002 2005 Források 90,0 97,5 105,1 112,0 Elosztás- Mezőgazdasági alapok 41,8 44,1 46,1 49,0- Strukturális és kohéziós alapok 31,5 35,2 38,8 41,7- Egyéb kiadások és tartalékok 16,7 18,2 20,2 21,3 Összesen 90,0 97,5 105,1 112,0 Házunk Táján Veszélyben a búza! Új, alattomos kórokozó fenyegeti a búzatáblákat: a Helmintospórium nevezetű gomba, amely a levelek korai elszáradását okozza. Az előző év tapasztalatai azt mutatják, hogy azokon a táblákon, ahol ez a fertőzés megjelent, hektáronként nyolc mázsánál több termést nem tudtak betakarítani a gazdák. Elsősorban ott lehet számítani erőteljes fertőzésre, ahol tavaly nem égették el, vagy nem forgatták gondosan a talajba a tarlómaradványokat, hanem csak a tárcsázott földbe vetették el a magot. Az enyhe időjárás is kedvezett a kórokozó áttelelésének, a kiadós tavaszi esőzések pedig ideális feltételeket teremtettek a gombafertőzéshez. Ám mindezek ellenére eredményesen védekezhetünk a kórokozó ellen, amennyiben egy percet sem késlekedünk. A Bumper és a Mirage gombaölő szerek mind önmagukban, mind kombinációban alkalmazva kitűnő védelmet nyújtanak a fertőzés ellen, egyúttal nem engedik elszaporodni sem a lisztharmatot, sem a rozsdabetegségeket. Természetesen a leghatékonyabb védekezés: a megelőzés. Ne akkor kezdjük el a vegyszeres kezelést, amikor már elszáradt a gabona levele, mert ilyenkor már általában késő. Most kell felvenni a harcot. Dr. Seprős Imre Az áfa-levonási jog, bevallás-gyakoriság nem száll át jogutódlással: A jogutódlás során a jogutód a jogelőd kötelezettségeit és jogosultságait teljes körűen változatlan tartalommal átvéve annak helyébe lép. A két szerv jogai és kötelezettségei azonosak lesznek, azonban vitathatatlan, hogy két különálló jogalanyról van szó: mások lehetnek az alapítói, a vagyona stb. Az általános forgalmi adóról szóló törvény pedig az adóalanyiság létét (4. §) a jogalanyisághoz köd, ha új jogalany jön létre, úgy az új adóalany is. Ezért a jogutódlást - kifejezett rendelkezés hiányában - csak mellérendelt, polgári jogi jogviszonyokra lehet értelmezni. Az áfa-törvény alapján keletkező jogok és kötelezettségek alá-fölérendeltségen alapuló közhatalmi (pénzügyi jogi, államigazgatási jog) jogviszonyt eredményeznek, amely az ügyfél és az állam kapcsolatára különös szabályokat hoz, az adó kötelezettségének, az adólevonás jogosultjának személyét nem lehet polgári jogi szabályok alapján megítélni. Mindezekre tekintettel mind az adólevonással, mind az adófizetéssel, mind a bevallásgyakorisággal kapcsolatosan csak akkor merülhet fel jogutódlás, ha erről kifejezett rendelkezés szerepel valamely törvényben. Ilyen kifejezett rendelkezés hiányában az áfa-törvénynek az általános szabályait kell alkalmazni. Több az álláslehetőség a megyében A közhasznú munka idén is sok munkanélkülit mozgósít Ez év áprilisában 20 784 fő munkanélküli szerepelt a Baranya Megyei Munkaügyi Központ regisztrációjában. Létszámuk az elmúlt hónapokhoz hasonlóan tovább mérséklődött, a márciushoz képest mintegy 1300 fővel (6%), az előző év áprilisában viszonyítva pedig több mint 2200 fővel (10%). BARANYAI KÖRKÉP Ennek főbb okai: az állásukat vesztő regisztrációra jelentkezők száma tovább csökkent átlagosan 15%-kal, mind a visz- szatérőként, mind az első alkalommal jelentkezők száma mérséklődő. Másrészt a nyilvántartásból kikerülők száma is tovább emelkedett áprilisban 14%-kal, amely 400 főt jelent. Főként az önkormányzatok által, a közhasznú foglalkoztatásra támogatott állásokban elhelyezkedők száma nőtt. Ä megyei munkanélküliségi ráta ebben a hóban szintén tovább süllyedt 12,7%-ról 12%- ra az egy évvel előbbinél (13,6%) pedig 12%-ponttal kevesebb. Országos viszonylatban Baranya megyében a kilencedik legmagasabb értékű ez a mutató. Az országra jellemző átlagos munkanélküliségi ráta az előző havi 10,3%-ról 9,8%- ra mérséklődött. Utoljára 1992 májusában volt 10% alatt az országos ráta. Megyénkben a legnagyobb mértékű csökkenés Sellye térségében következett be, ahol a márciusi 25,3%-ról 23,1%-ra süllyedt a ráta, az időszakos, szezonjellegű, közhasznú munkavégzésnek köszönhetően. Szentlőrinc vonzáskörében tapasztalható munkanélküliségi ráta csökkenése 1,7%, a siklósi körzetben pedig 1,4%. A munkaerő-keresleti piacon is folyamatos élénkülés érzékelhető. Összevetve az e havi érvényes álláshelyek számát az előző hónapi álláskínálattal, mintegy 18%-os növekedést tapasztalhatunk, az előző évivel szemben pedig egyharmaddal nagyobb a rendelkezésre álló álláshelyek száma. E hónapban összesen 3191 db álláslehetőséget tartottak nyilván Baranyában. A munkaerőpiaci szervezethez újonnan bejelentett munkaerő-kereslet összesen 1722 álláshely. Az álláslehetőségek túlnyomó többségét, (43%-át) a közigazgatás és kötelező társadalombiztosítás, illetve az egyéb közösségi szolgáltatás nemzetgazdasági ágazat adta, s ezekben az ágazatokban a munkaerő-kereslet másfélszeresére nőtt az előző havihoz viszonyítva. Ez főleg ideiglenes (általában 3 hónapos) közhasznú foglalkoztatásra irányuló munkaerőigények megnövekedéséből fakad. Az adatokból, számokból kiderül, hogy a megyében jelenleg bó'vüló'az álláskínálat, tehát aki igazán el akar helyezkedni, az meg is tudja tenni azt. A szakemberek szerint ennek érdekében érdemes elmélyedni a különböző álláskeresési technikák abc-jében. Mindenek előtt nyitott füllel kell járni, meglátni, megtalálni a lehetőséget, hiszen a munkaerőpiaci szervezet regisztrációjában csak az állások egy töredéke jelenik meg. Érdemes figyelni új cégek beruházásaira, fejlesztéseire. Nagyon fontos dolog az egyén újbóli ráhangolódása a rendszeres munkára, néha annak elfogadása, hogy egy új munkahely nem jelent egyből több pénzt is az előzőnél. Kaszás E. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárába azoknak érdemes belépni, akik választott nyugdíj- pénztáruktól elsősorban pénzük hosszú távú, biztonságos kezelését várják el, s emellett az évek során versenyképes hozamra is szert kívánnak tenni. Hasonlóan az ország piacvezető biztosítójának egyéb tevékenységeihez a Hungária Biztositó Nyugdíjpénztárát is a különösen magas szintű szakmai tudás és pénzügyi biztonság jellemzi. Mindez a világ legnagyobb biztosítási csoportjaként ismert Allianz-nak köszönhető, mely a Hungária Biztosító anyavállalataként tőkeerejével és széles körű nemzetközi tapasztalatával a nyugdíjpénztárat is segíti. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára egy Jó lépés. Mindenkinek. További információkkal a Hungária Biztosító képviselői készséggel állnak rendelkezésére személyesen, vagy a 267-5929-es budapesti telefonszámon. Allianz if HUNGÁRIA ÍZ!BIZTOSÍTÓ RT. NYUGDÍJPÉNZTÁRA A takarékszövetkezetek partnere