Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-18 / 106. szám

10 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. április 18., szombat Hírcsatorna In memóriám Gyermán István. Pécsett, a Művésze­tek Házában, a Gyermán Istvánra emlékező sorozat­ban április 21-én 19 órakor Komlós Péter hegedűmű­vész, a Bartók Vonósnégyes primáriusa és Kovalszky Márta zongoraművész szo­nátaestjét rendezik meg. Április 22-én és 23-án a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatán rendeznek hegedűversenyt a művész emlékére. Plakátbiennálé. A Pécsi Galéria Széchenyi téri kiál­lítótermében április 23-án 17 órakor „Plakátok/Pos- ters” címmel, vemisszázs keretében nyílik tárlat a pé­csi nemzetközi plakátbien­nálé egyik állomásaként. Tipográfiai förmedvé- nyek. Április 24-én 18 órai kezdettel Sétatér-est lesz Pécsett, a Dominikánus Házban, amelyen Vadas Gyula, a folyóirat főszer­kesztője „A szöveg vizuális vezérlése - tipográfiai för- medvények” címmel tart előadást, melyet vita követi. Schubert-dalok. Pécsett, a Művészeti Szakközépiskola hangversenytermében ápri­lis 21-én 19 órakor Kovács István-dalestre kerül sor, amelyen Schubert Rellstab és Heine verseire írt utolsó, töredékben maradt dalciklu­sából hallunk műveket. Zongorán közreműködik Hegedűs Gönczi Katalin. Amikor a kutya furulyá­zik. Április 22-én este 8 órakor Pécsett, a Dominiká­nus Házban Fábri Géza és Szokolay Dongó Balázs „Amikor a kutya furulyá­zik” címmel ad koncertet. Népi hangszeres muzsiká­juk a népzenét a modernebb hangvételű folkkal és a dzsesszel ötvözi. Költészet-napi szonet­tek. A Pécsi Új Hang Iro­dalmi Társaság április havi összejövetelét 18-án 14 óra­kor tartja a Várkonyi Nán­dor könyvtárban. A költé­szet napja jegyében tartott délutánon Kersák József komlói költő mutatja be új szonettjeit. Egy magyar építész Japánban - Egy hétig látható még a Pécsi Kisgalériában a város­ból elszármazott, immár több mint két évtizede Tokióban alkotó mérnök, Pálffy György külhon­ban tervezett és megvalósult épületeinek a dokumentációból összeállított tárlata. fotó: t. l. Elindultam szép hazámból Elindultam szép hazámból. . . Az embernek néha beleborsó- zik a háta, ha felhangzik a dal Bartók Béla gyűjtéséből-átdol­gozásából, s nem kell hozzá semmi több, mint egy érett szép énekhang. Mint például Vere- bély Veronikáé. Az a mezzo­szoprán (magas alt), melyet itt formált, csiszolt Pécsett, va­lamikor a hetvenes-nyolcvanas években, s melyet a nagykö­zönség és a zsűri is honorált. Sokféleképpen és sokféle mó­don. Egy mohácsi népdalver­senyen (még általános iskolá­sán), aztán a Kodály-Bartók országos megmérettetésen (1983-ban). Első helyek soro­zatban. És persze, ahogy az lenni szokott (ritka a kivétel), senki sem próféta a saját hazájában. Veronika már vagy tíz eszten­deje Németországban él, ahova pályázat útján jutott. Előbb a berlini amerikai rádió kórusa, majd a berlini opera (Deutsche Oper Berlin) tagja. E híres tár­sulattal lép fel helyben és tur­nézik a nagyvilágban. Nyelvtu­dását nagyszüleitől és a Leő- wey Klára Gimnázium német tagozatán szerezte, énektudását pedig a Zeneművészeti Főisko­lán Bállá Mária tanárnő bon­totta ki. Veronika igazi életterét a berlini opera nyitotta meg, s odagyökerezett férjével, család­jával. De itt is akadnak gyöke­rek. Nemrég egy pillanatra Pé­csett tűnt fel, családi ünnepen az édesanyjánál és oly népes rokonság körében. Azt mondta, már kevésbé vágyik hazai szín­padokra, másfelé vitte élete, hi­szen nemcsak az opera a nagy szerelem. Veronika a magyar népdal és zenekultúra nagykö­vete is, hisz szólókoncerteken népszerűsíti szép szülőföldje dalait. Gyakrabban Németor­szágban, ritkábban a távoli földrészeken. Tavaly az operá­val Izraelben járt, s a hivatalos program mellett magyar népda­lesteken könnyeket csalt az emberek szemébe. Az idén pe­dig néhány hete ért haza Japán­ból, ahol fergeteges siker kí­sérte útját. Kozma F. Kórusmuzsika CD-lemezen A Bartók Béla Leánykar és a Kodály Zoltán Vegyeskar kö­zös CD-lemezt adott ki, mely­nek bemutatóját csütörtökön tartották a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban. A lemezre elsősorban ma­gyar szerzők, s a kórusok név­adóinak alkotásai kerültek fel, így hat Kodály-mű, illetve a Pécsi Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola kamarazenekara kíséretével öt Bartók-darab. A közelmúlt kortárs zenéjét Bár­dos Lajos, Hajdú Mihály és Pászti Miklós egy-egy szerze­ménye képviseli, de a két kórus Karai József, Kocsár Miklós és Petrovics Emil mellett pécsi szerzőktől, Tillai Auréltól és Várnai Ferenctől is bemutat egy-egy alkotást. A lemez ér­dekessége, hogy szerepel rajta a svéd Mellnäs és a finn Rauta­vaara egy-egy munkája is. Mi­vel mindkét kórus számos el­ismerést szerzett már külön­böző nemzetközi versenyeken, a CD nemcsak igazi zenei cse­megének számít, hanem annak is bizonyítéka, hogy a pécsi kó­rusélet nem vesztett pezsgésé­ből, színvonalából.- Eddig négy lemezünk és két műsoros kazettánk jelent meg, de CD-bóí ez az első - mondta el a karnagy, Kertész Attila. - Szerettünk volna egy reprezen­tatív összeállítással jelentkezni, már csak azért is, mert idén több jubileumot is ünnepiünk. A Bartók Béla Leánykar 25 éve, a Kodály Zoltán Vegyeskar 20 éve működik, én pedig éppen 30 éve kezdtem a kórusmunkát. A lemezt egy pécsi stúdió készítette, s aránylag nagy pél­dányszámban adták ki, 900 da­rab készült belőle. Egyelőre azonban csak a Zeneműboltban szerezheti be a zeneélvező kö­zönség. A CD létrehozását több nagyobb cég és kisebb vállal­kozás segítette, de az önkor­mányzat, az Egészség Alapít­vány és a Magyarok Világszö­vetsége is támogatta. H. I. Gy. 3artók Béla Girls' Choir of Pécs rhe Kodály Zoltán Mixed Choii Bartók Béla Leánykar Kodály Zoltán Vegyeskar Vezényel conducted by Kertész Attila Méhes Károly Kórházéjjel A redőny lécei között valaki belesett. Mindig és mindenhol les valaki. Még a zöld csempe, a puszta fal is tekintet. Ennek most csíkos volt az arca. Nem is mehetett más­képp. Tigrispofájúl Hubek látta az ágyból. Éjfél után két órakor. Lassan, merev tagokkal felkelt, az ágy alatt a hideg li­nóleumot tapogatva hosszan kereste a papucsát. A szom­széd ágyon nyöszörgő öreg bácsit laza kötésű folyosói fény hintette halott-szürkére. Oldalt fordulva bújt ki a kes­keny résen, hogy ne kelljen jobban kitárnia az ajtót. Kint nem látott senkit. Ilyen egyszerű hát egy éjszaka. Mindenki alszik, még itt is. A frissen operáltak épp úgy, mint a műtétre várók. Vagy csak úgy tesznek? Fekszenek és azért is becsukják a szemü­ket, mert nem akarják látni, ki les be az ablakon ? Csoszogósan haladt a fe­hérre meszelt üvegű csapó­ajtó felé. Az üvegkalickában az asztalra borulva Zita nővér aludt. Mondják, semmit sem hord fehér köpenye alatt. Hu­bek még sose látott be a köpe­nye gombrésein. A csönd az alvó nővérrel még nagyobbnak és érthetet­lenebbnek tűnt. Itt mindig ak­kora élet zajlik! Korra reggel­től, mikor megjelenik a görbe hátú, vénséges takarító néni a vödörrel és a fölmosófával, folyton történik valami. Hu­bek még csak ötödik napja volt itt, s ha épp nem küldöz­gették fürdőköpenyesen hol röntgenre, vérvételre, az alta­tóorvoshoz, csak leült a fo­lyosó egyik eldugott zugába, egy kopott piros műbőrfo­telba, és nézte ezt az életet (nem akarta mondani: vérbő életet), Nézte, mint egy for­galmas sugárút forgalmát. Ugyanoda zöttyent le most is, „kedvenc” helyére. A fotel hideg volt, mint a jég. A főlépcsőház felől is csak kékes fény derengett, és a ma­gasra helyezett ablakokon át látta, hogy az ostomye les lámpák havas faágakat világí­tanak meg. Tél van, gondolta Hubek egyszerűen. Össze­húzta magán a fürdőköpenyt, pedig a radiátor ontotta rá a nehéz meleget. Egy kattanással megérke­zett a lift, és kinyílott az au­tomata ajtó. Nem szállt ki senki. Az ajtó becsukódott, s hallotta, hogy a lift felfelé in­dul. Egy perc múlva megint ott volt. Nyílt és csukódott, hiába, hogy senki sem hívta. Hubek ültében előre dőlt, hátha lát valamit. Semmi az ég világon. Szürke linóleum padló, üvegajtó. Csönd. Il­letve a liftajtó nyikorgó nyí­lása és csukódása. Arra gondolt, hogy a lelkek lifteznek le s föl, akik testüket itt hagyták ebben az ódon, sárga falú, volt laktanya kór­házban. Jöttek a szürke sap­kás hullaszállítók, összepa­kolták a valaha házukként szolgált fejet, törzset, kezeket- lábakat. De ők? Ki mondja meg, most hová? A végtelen szabadság súlyos béklyóként lóg rajtuk. Nem enged. Leg­feljebb föl a negyedikre, a központi laboratóriumba, ahol hatalmas hűtőszekré­nyekben állanak a vérrel töl­tött kémcsövek. Vagy le az alagsorba, a lepedőkbe cso­mózott szennyes bugyraiba. Hubek egyszerre úgy érezte, tökéletes marhaság az élet! Mire vár? Hogy egy dok­tor felvegye a versenyt a ha­lállal? Az ő teste! Ott látta magát anyaszült pucéron a derengő lépcsőházban. Ma­radék haja hátrafésülve. Mel­lén alig pár szőrszál. Meden­cecsontja kiáll, különösen a bal oldalon. Lába görbe és vékony. És ez csak a felszín. Mondjuk, még húsz év, ha nagyon optimista. Közben le­het, hogy kicserélik a kórházi liftet, Zita nővér előbb-utóbb szül két gyereket, bugyit kezd hordani, és a gyerekeket fel­neveli. És akkor úgyis vége. Jönnek majd érte a szürke- sapkások. Akkor véget ér ez az éj­szaka is. A tigrispofájú be­hunyja szemét, mint aki jól- esően nyugtázza a történteket. Gúnyosan tán még azt mor­molja, c' est la vie... vagyis: „Ilyen a szelaví”, ahogy ő szokta tréfásan mondogatni. Meliorisz Béla Örökzöld zavarba ejtően szerény, amolyan mindennapok szürke eminenciása, aki csupán a munkának él, vagyis magyar hittel és aggodalmasan, unatko zó hivatalnokok örömére, tehetséggel formált feljelentéseket remekel, a kis élvhajhász, tisztelve a hagyományt, névtelenül Futnak a képek FILMJEGYZET Egy szelíd zseni A Playtime egyik jelenetében Hulot urat tréfásan alelnöknek nevezik, mire ő, szerény ember lévén, zavarba jön, s elhárító hümmögést hallat. Pedig mi az, hogy alelnök? Hiszen még az elnök titulus is kevés lenne. Merthogy ő, ez ugye, nyilván­való, a komikus film királya. Habár korona és jogar helyett kalapot visel és esernyőt tart a kezében. Leplezi magát. Valódi neve: Jacques Tati. A Playtime 1964-ben készült. Tati két ké­sőbbi filmjét leszámítva azóta se csináltak ehhez foghatót e műfajban. Ez a film annyira zseniális, oly mértékben csiszolt, árnyala­tokban gazdag és kimunkált, hogy - attól tartok - rendkívüli erőpróbára készteti befogadóit (mint minden remekmű), külö­nösen a mai nézőket, akik nem ehhez a mozgóképi színvonal­hoz vannak hozzászokva. En­nek a rétegzett, finom, bölcs humornak a megértése, még tö­redékesen is, különleges fi­gyelmet igényel. Egy jótékony forrás kifogyhatatlan bőségével buzognak elénk a szelleme­sebbnél szellemesebb fordula­tok (nem merem azt írni, hogy gégék, mert a szó nem illik e nemes komikumhoz), miköz­ben a képek egyidejűleg is több kacagtató elem között teremte­nek játékos viszonylatokat. Amikor például egyszerre két egymás melletti lakásba látunk az üvegfalon keresztül, a gesz­tusok mulatságos kontextust alkotnak. Azt mondtam, rétegzett hu­mor. Vegyük a hangszigetelő ajtó esetét. Elnyel minden zajt, de kiderül, hogy kopogtatni se lehet rajta. Közben Hulot úrral veszekszik a cégtulajdonos, mert összetéveszti valakivel, majd az ajtót bevágva távozik, Hulot ekkor háttal állt neki, s mikor megfordul, csodálkozik, hova lett a mérges úr, merthogy nem hallotta a csapódást. A film a labirintus, az útvesz­tőbe került, csapdába esett em­ber motívumára épül. A modem üvegpaloták a tökéletes átlátha­tóság illúzióját keltik, miközben a tévelygő ember folyton optikai csalódások áldozatává válik. Hulot régebb óta keres egy hiva­talnokot, majd megpillantja két üvegfalon túl, de mikor átküzdi magát az ajtókon, észrevesszük, hogy a keresett úr tükörképe felé igyekszik, az illető a háta mögött állt, tehát valójában távolodott tőle. Táti szelíd zseni, humorát elnéző jóság és bizakodó szere­tet hatja át, ezeken a felvétele­ken mégis titkos mélabú borong. Táti mosolyog, de néha könnyes a szeme. A felhőtlenebbül derűs ele­met a tárgyak metamorfózisa képviseli. Áz állólámpa a bu­szon kapaszkodóként funkcio­nálva, s az önálló életre kelő aj­tókilincs. És a fura zajok, a ko­pogó cipők, a szuszogó-nye- kergő székek. Aztán egy ka­kaskukorékolás jelzi a play­time, a játékra szánt idő végét. Ekkor a film motívumai egy nagy befejező karusszel-láto­másban teljesednek ki. Egy körforgalomban úgy haladnak egy ütemre a járművek, mintha állnának, s maga a tér forogna velük - az óramutató járásával ellentétes irányba. Nagy Imre Hulot úr és a ... I t I t I

Next

/
Thumbnails
Contents