Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1998-03-17 / 75. szám

1998. március 17., kedd Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Nem a kendőt kell gyűlölni... Beszélgetés Sárosi István orvos-íróval a mindennapokról, róla és rólunk Sárosi István író és orvos. A nyolcvanas években jelentkezett első és azonnal nagy figyelmet keltő írásaival, amelynek sorát a „Zsákutca” című pályadíjas kisregény nyitja meg, melyből vi­haros utóéletű tv-játék készül: negatív főhősében több tucat vezető beosztású ember ismer ön­magára, s egy per a Legfelsőbb Bíróságig tereli az írót. Becsülete, orvosi tisztessége, szavahihető­sége - jövője - a tét. De nyer. Egyébként meglehetős írói múlttal a háta mögött (drámák, novel­lák, filmforgatókönyvek, versek, regények, útibeszámolók, számos színpadi átdolgozás) ma a Pécsi Orvostudományi Egyetem Intenzív Therápiás Tanszékének osztályvezetője, kardiológus és belgyógyász, az orvostudományok kandidátusa, a Ph. D. cím birtokosa. Legújabb drámája, a háromfel- vonásos „Jeruzsálem, Jeruzsá­lem ...” Jézus perújrafelvéte­lével foglalkozik, a keresztény­zsidó párbeszéd és a három monoteista vallás ökumenikus lehetőségeit elemzi egy izraeli zsidó család tragédiájának be­mutatásával. Legújabb orvosi cikke a magyar Orvosi Hetilap­ban egy életmentő beavatko­zásról szól (Életmentő throm­bolysis - a kontraindikációk tükrében), melyhez a lap szer­kesztője megjegyzést fűzött, miszerint a dolgozat közlését - egyetértve a kézirat lektorával - nem tartottuk teljesen aggály­talannak. Egyébként e merész módszer kockázatokat is fölvál­laló alkalmazási köréről Sárosi István legutóbb Rio de Janeiró- ban tartott előadást. Kézenfekvő, hogy feltegyem a kérdést:- Ön író-e avagy orvos in­kább? Megfér-e egymás mellett ez az egyébként két teljes em­bert kívánó mesterség ?- Az volna igazán a jó, ha ki tudnám élni mindkettőt száz­százalékban a maga örömeivel és gyötrelmeivel. Együtt megy- megy, de meglehetősen ke­mény odafigyelést, többlet- energiákat kíván. Hiszen ma ahhoz, hogy egy orvos napra­kész legyen, hihetetlen mennyi­ségű informálódásra van szük­sége, természetesen egyéb, köz­tük szervezési munkák kötelező elvégzése mellett.- Akkor hogyan csinálja ?- Gyakorta az orvosi mun­kavégzés közben is dolgozik bennem az író. Esetleg egészen sarkítva a dolgot, újraélesztés közben máson is jár a gondola­tom, s az alkotás mechaniz­musa beindul.-Az írás igénye hogyan je­lentkezett?- Diákkoromban írogattam, s a hetvenes években vettem részt először egy pályázaton.- Tudom, hogy a „Zsákutca" hosszú időn keresztül szinte nyomasztóan kísérte írói pályá­ját, akár skatulyaként is, s egy­fajta menekülés az Ön részéről, hogy kötetben, nyomtatásban még nem jelent meg. De mégis­csak ez a tv-játékká formált kis­regény volt a reflektorfény.- Novellapályázaton díjazták 1979-ben, majd elkészült a té­véjáték. Hosszú ideig irritált, hogy a nevemet nem tudták el­szakítani ettől a műtől, pedig közben számos, sokkal jobbat is írtam már. Ezért hagytuk ki például a tavaly megjelent „Mi­rabell” című novellás kötetből. Másrészt azért sem szeretek róla beszélni, mert nem óhajtok régi sebeket feltépni.-Egy idősebb osztályvezető főorvos és egy fiatal titán gene­rációs harca volt ez, az adott korba ágyazva.- Ez a korszak lezárult, vége. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint is kitalált történet, amelynek vannak valóság-for­rásai is. Egyébként a per élet­halál harc volt, mert egyrészt tizennégyen vették magukra, és hivatalosan is tiltakoztak, és például egy olyan pesti főorvos is följelentett engem, akit az életemben soha sem láttam. Ku­tya kemény helyzet alakult ki. Még az elhárítás is bekapcsoló­dott, behívtak, egyezséget, „üz­letet” ajánlottak.- Hogyan kerül ki az ember lelkileg egy ilyen csatából?- Közvetlen főnökömön kí­vül senki nem állt mellettem, s bár temérdek szimpatizáns is akadt, tisztes távolból figyelték az eseményeket. A per végén aztán hirtelen sok barátom lett.- Régóta ismerem Önt, tu­dom, egészen kemény, határo­zott és céltudatos ember, olyan, akivel nem öröm párbajozni. Hogy jelenik meg mindez az or­vosi munkában?- Az én szakmám, az inten­zív therápia az egyik legkemé­nyebb szakma. Olyan embert kíván, aki - mivel élet és halál kérdéséről van szó - pillanato­kon belül meghozza döntését és képes cselekedni. Én borzasz­tóan szeretem a tempóját, di­namizmusát. Itt a beosztottak irányítása is feszes dolog, nem lehet lazítani. Akadt már jóné- hány munkatársam, aki belátta, és a medicina más területén kö­tött ki. Óriási a stressz. Igaz a statisztikai megállapítás: a leg­több infarktus éppen e szakma művelőit éri.- Hány embert hozott vissza a halálból?- Sokat.- Mondjon valamit erről, hogy könnyebben megértse az, aki soha nem járt még a klini­kának ezen az emeletén.- Minden szívinfarktus po­tenciálisan mindig egy hirtelen halál. Előfordult már, hogy áll­tam a beteg mellett, s fogtam a csuklóját, s miközben beszélt, „eltűnt a pulzusa”. Odanéztem a monitorra és láttam, hogy le­állt a szíve. Amíg az agyban van oxigén, mintha élne, aztán elkezd szédülni és kész. Ekkor aztán mindent bevet az ember, s minden sikeres újraélesztés egy óriási megkönnyebbülés, öröm, akár a győztes csata. És aztán bárki kívülálló megállapíthatja, hogy ez a valódi vészhelyzet. Belülről nézve pedig fantaszti­kusan szép dolog.- Figyelve a társadalmi vál­tozásokat, a mindennapokat óhatatlanul is felmerül bennem, hogy megkérdezzem: a rend­szerváltás időszaka hogyan érintette? Hogy valami elmúlt és valami más, új kö­vetkezett.-Már beszéltünk a „Zsákutca” világáról, arról az elmúlt időről, melyet megélve azt hit­tük, hogy ennél rosz- szabb már nem jöhet. •És most én főképpen az értelmiségi létről be­szélek, arról, hogy mi­ként élte meg az ész­ember az akkori vilá­got. Hát van rosszabb. A ma. S amit mondok, azt nem leegyszerű­sítve, a munkahelyi szintekre értem, főleg nem az enyémre, mert ragyogó helyem van, kiváló kollégák vesznek körül, és nem is a múltat sírom vissza. Inkább a mai társadalmunk át­menetisége, képlékenysége, undorító viszonyrendszere za­var. Négy évvel ezelőtt megje­lent regényemben, a Kiégett fű­ben fogalmaztam meg, hogy nem a kendőt kell gyűlölni, ha­nem a kezet, amely beköti a szemünket, meg persze, ma­gunkat is, mert hagyjuk.- Vártunk valamit és kaptunk is, de egészen mást.- Egy jó nagy pofont. A be­csületet és a tisztességet is fel­őrlő hatalmi viszonyok gátlás­talanságát, maffia-összefonó­dásokat és a lélek pusztítását. Miközben a kiégettség tovább kísért, a kilátástalanság kollap­szusa látható minden téren. Az, hogy orvosok és egyéb diplo­másoknak tömege házal má­sodállásban különféle szerek­kel, szobai illatosítókkal, hogy Papp Lajos professzornak a puszta megmaradásért kell küzdenie, hogy az egyetemi or­vos fizetése arra se legyen elég, hogy a kötelező számlákat be­fizesse. Hát minek örüljek?-És az aktuálpolitika? Vá­lasztások előtt áll az ország.-Minden kifakadásom elle­nére a jövőt illetően meglehető­sen optimista vagyok, s ezért' rövid távon nem igen érdekel­nek a dolgok, különösen nem a különféle pártviszonyok és ri­valizálások. Igyekszem minél távolabbra kerülni, miközben magamban azért van a dolgok­ról véleményem. Egyetlen pártnak se mondtam igent. amikor felkerestek, hogy vál­lalnám e színeikben, támogatá­sukkal a képviselő-jelöltséget.- Térjünk vissza az íróhoz, aki ezek szerint igyekszik távol tartania magát a nyilvános párt-elkötelezettségtől. Mitől nem tud aludni éppen?-A már megírt darabjaimat szeretném bemutattatni, főleg a már említett Jeruzsálem, Jeru­zsálem ... foglalkoztat. Ame­rikában és Izraelben is kint van a darab, és kéne már egy pre­mier. A szakmai megítélés egy­értelműen jó, de nehezen bemu- tathatónak tartják a mai szín­házi körülmények között. S nemcsak a bátorság hiányzik. Szikora János szerint meglehe­tősen nagy lélegzetvételű, sok nagy kvalitású színészre lenne szükség, többre, mint amennyit egy társulat fel tud mutatni.- Mivel a darabot nem is­merhetjük még, néhány szóval térjünk ki rá.- Jézus perújrafelvételét valóban megcsinálták 1932- ben Jeruzsálemben és 1949- ben, a már hivatalos Izrael­ben, rendes bírósági szinten, vád- és védőbeszédekkel, majd eljárásjogi vétséget mondtak ki a korabeli bíró­ságra. Én a darabban ezt a pert a mindenkori mába he­lyeztem, úgy, hogy a perújra­felvétel eseményei folyama­tosan átmosódnak a korabeli eseményekkel, egy mai zsidó család tragédiáját bemutatva, Jézus szerepét elemezgetve.- Abszolút kényes téma, még ma is. Amolyan madáchi Ember tragédiájáról van szó?- Igen. Valami olyasmi.- Azt tudom, hogy megjelent horvát nyelven a „Mai magyar dráma” Zágrábban, benne Göncz Árpád, Parti Nagy Lajos és az ön írásaival, a könyvhéten pedig önálló drámakötetét ve­hetjük kézbe. Természetesen érdekelne az is, hogy jelenleg min dolgozik.- Többféle témán. Ezek kö­zül talán a legfontosabb Tria­non drámája, az a példátlan tör­ténelmi gaztett, ami az ország­gal megesett. Akadt a világtör­ténelemben sok-sok vesztese a háborúknak, de ilyesmit mással nem csináltak. Mi ennek az oka? Ez izgat.- Sokan mondják, a máról nehéz bármit is elmondani, leg­alább is irodalmi szinten. Vi­szont egy tényfeltáró drámát ez is megérne. Vagy nem?- Dehogynem. A mellék- szereplőket régen megtalál­tam már, de a főszereplő, a darabot vivő figura hiányzik még. Napjainkban a gazem­berek között sem találni egy valamirevaló, határozott, kemény, negatív hőst, akit meg lehetne formálni. Bár a mában a konfliktusok rend­szere sokrétű, a mindent be­lepő szürkeség is nagy.-Ezek szerint ennyire epi­zódszereplők lennénk 1998-ban a mai Magyarországon mind­annyian?- Igen. Az értelmiség min­den bizonnyal. Kozma Ferenc Élő Gábor jegyzete Ünnep és gyászinduló Az ünneplést mindig tanulni kell! Az elgyötört édesanya hajnali fehér ing vasalásából, a félretaposott cipőjű tanár tekintetéből, kérges tenyerű apai kézfogásból. Vannak, akiknek gondolatait egysze­rűen összekuszálja az ünnep közeledte, s rendezőként fur­csa cselekvési kényszerként hat rájuk, hogy itt van ez a 150. évforduló, ráadásul már­cius 15. Az újságíró ilyenkor rohan faluról falura, ünnepségről ünnepségre, de saját városa megemlékezésére - még ha csak a záróeseményre is - a gyermeke miatt feltétlenül időt szakít. Mert vannak ün­nepek, amelyek csak a na­gyobb közösség lüktetéséből épülnek fel a cseperedő em­ber lelkében. Ekkor érik a meglepetések. Kicsit furcsállja az ember, hogy a fúvószenekar a Kos- suth-nótákon, Klapka-indulón kívül szinte mindent játszik, de ez még csak hagyján. Né­hány perc múlva e gyönyörű március idusát - amely szét- forgácsoltságunkban is egye­dül közös és szent - egy gyászinduló köszönti. Sze­gény Chopin nem sejthette, hogy erre a dallamra tologat­ják ágyútalpon Brezsnyevet meg Csemyenkót, de azt sem, hogy így tiszteli meg „Kos­suth apánk” szobrát a pécsi rendezőség. Zárul az ünnep: Szózat. Hiába fegyelmezem két­ségbeesetten a lányomat, hogy a „Rendületlenül” teljes valónknak, utolsó porcikánk- nak is parancsol amikor a „bölcsőd az, s majdan sírod is” zengését ócska, vásári tű­zijáték puffogása nyomja el. A kislány már egyáltalán nem hallja, hogy „itt élned, halnod kell”, csak ragyogó szemmel nézi az aláhulló hamis fény­maszlagokat. Otthon mesélek a lánglelkű Petőfiről, a hadvezér-géniusz Görgeyről, akasztás előtt a Hazáért imát rebegő Damja- nichról, s alig hallhatóan éne­keljük „Kossuth Lajos azt üzente...” Tanulni, tanítani kell az ünnepet, akiknek még lehet és érdemes. Próbálj meglazítani! fotó:müllerandrea A három tenor hangversenye nem komoly zene Luciano Pavarotti, Jósé Car­reras és Plácido Domingo le­het az opera királya, de a há­rom tenor közös hangverse­nye nem szükségképpen fedi a komoly zene fogalmát. Erre a megállapításra jutott egy mannheimi bíróság, amikor pénteken kimondta, hogy hármuk 1996 augusztusi hangversenye a német szerzői jogi törvény értelmében nem minősül komoly zenének, mi­vel a szórakoztató műfaj ka­tegóriájába tartozik. Követ­kezésképpen nem igényelhető mentesítés a szerzői jogdíj alól. A produkció szervezője, Matthias Hoffmann megpró­bált mentességet kapni a más­fél millió márka szerzői jogdíj kifizetése alól. A hangverseny egyébként jól jövedelmezett, hiszen a legdrágább jegyekért 750 márkát is elkértek. A szerzői jogdíjak behajtá­sával foglalkozó GEMA né­met társaság pert indított a díj behajtásának elrendeléséért, mivel a hangverseny műsorán szerepelt többek közt Leonard Bernstein West Side Story- jának Maria kezdetű dala és Puccini Turandot című operá­jából Kalaf híres áriája. A bíróság támogatta a GEMA érvelését, amely sze­rint a népes közönség előtt adott hangverseny szórako- zató jellegű, s ezért nem vo­natkozik rá a mentesség. Pontozással • • On nyer...« ...ha a legközelebbi Ford márkakereskedőhöz ellátogat, mivel a szalonban kiállított autók áraira nem rászámolnak, hanem ameddig a Keresse a ponttal jelölt Fordokat, és az ár Önnel szemben alul marad! Jövőbe vezet % i

Next

/
Thumbnails
Contents