Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-14 / 72. szám
10 Dunántúli Napló Március 15 1998. március 14., szombat Sajtószabadságharc 1848-ig A sajtószabadság a nyomtatásban való vélemény-nyilvánítás szabadsága előzetes ellenőrzés nélkül. A polgári mozgalmaknak, így a magyar haladó politikusoknak is egyik fő követelésük volt a cenzúra eltörlése, a sajtószabadság. így 1848. március 15. a szabad magyar sajtó napja is. A „Mit kíván a magyar nemzet?” nevezetes 12 pontja közül épp ez az első: „Követeljük a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését!” Nem véletlen az előkelő hely. A márciusi forradalom szereplői kivétel nélkül kapcsolatban álltak az újságírással. A forradalmi nap tetteit a Landerer-nyomda lefoglalása vezette be, ahol engedély nélkül kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A fogságából kiszabadított Táncsics Mihály is jelkép volt: „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak” című - röpirata miatt raboskodott. A reformkor legjelesebb személyiségei a sajtószabadság élharcosai is voltak. Hogy ez mekkora horderejű kérdéskör, azt éppen Kossuth Lajos első közszereplése érzékelteti. „Hazámat mindenekfelett szeretem és minden óhajtásom azon egyben egyesül: vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, í nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem; vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása. Üt közép itt nincs!” - mondotta Zemplén vármegye közgyűlésén 1832-ben. Ez a beszéde indította el a politikai pályáján, ezért került - egy főúr helyettesítőjeként az 1832-36- os reformországgyűlésre. A sajtó szabadságküzdelmei és a cenzúra magyar históriája nélkül nehezen érthető 1848-as forradalmunk. A cenzúrát Magyarországon a Habsburgok léptették életbe. I. Ferdinánd 1528-ban könyvvizsgáló hatóságot létesített. Egy évszázaddal később a jezsuiták kezébe került a cenzúra. Magyarországon 1673-ban az esztergomi érsek és helytartó volt a cenzúrával megbízva, aki azt Szentivá- nyi Márton nagyszombati jezsuita egyetemi tanár által gyakorolta annak haláláig, 1705-ig. III. Károly 1720-ban a nagy- szombati egyetem mindenkori kancellárjára bízta a cenzúrát, aki ekkoriban mindig jezsuita teológiai tanár volt. Mária Terézia ideje alatt a cenzúra tovább épült, és a magyar cenzúrát mindinkább a bécsinek rendelték alá. 1773-ban ugyan feloszlatták a jezsuita rendet, de Mária Terézia továbbra is volt jezsuitákra bízta a cenzúrát. II. József uralkodása idején enyhült a cenzúra. Ekkor, 1780-ban jelent meg Pozsonyban az első magyar nyelvű lap, a Magyar Hírmondó. II. József halála után a bécsi udvar a korábbinál szigorúbb cenzúraren- deleteket hozott. Csak olyan írásmű jelenhetett meg nyomtatásban, amelyet a cenzor előzetesen ellenőrzött és jóváhagyatott. I. Ferenc császár 1795. február 25-én hozta meg az Általános könyvvizsgálati rendeletét. Egy kis szemelvény a bevezetőjéből: „A tapasztalás egyébiránt azt mutatván, hogy gyakran kisebb, jogosítatlan könyvnyomdászok a maguk rossz áruikat vagy úgynevezett röpi'veket (a tömeg ízlése szerint készült iratok) kofák vagy lármázó, utcákon és házakban futkosó egyének által lopva igyekeznek elárusítani, s minthogy ebből számos helytelenség és bosszúság származik: ennélfogva az újabb nyomtatványoknak, legyenek azok imádságok, dalok, haditudósítások vagy más effélék, ilyetén árulásuk egyszer s mindenkorra és kivétel nélkül megtiltatik, s a vevőik börtönbüntetés, a szerzőik pedig még szigorúbb fenyítés alá vettetnek ...” 1798-ban betiltották a kölcsönkönyvtárakat és megtiltották, hogy a kávéházak folyóiratokat járassanak. 1806. március 18-án a regényírást is rendeletben szabályozta Ferenc császár, és szinte mindent betiltott, „amit regénynek szokás nevezni megvetendő értelemben”. 1794 és 1803 között az egész birodalom területén egyetlen új politikai hírlap sem indulhatott és amíg 1792-ben 18 lap működött Magyarországon, és ennek fele magyar nyelvű volt, 1805-bén már csak egyetlen magyar - az is Bécsben jelent meg! - és négy más nyelvű lap jelent meg az országban. Ä cenzúraszervezet 1805 és 1832 között is csak két hírlap megjelenését engedélyezte. A szólásszabadság ügyében az 1830-as évektől több nevezetes ütközet zajlott, előkészítve 1848 márciusát. 1831- ben báró Wesselényi Miklós megírja Balítéletek című munkáját társadalmi és politikai reformterveiről. A cenzúra azonban nem engedte megjelenni, ezért csak 1834-ben nyomtatták ki Lipcsében. Az 1832-36. évi reformországgyűlés tárgyalásaiban már fontos napirendi pont volt a sajtószabadság ügye. Sőt egy országgyűlési újság megindítása is, azonban a maradi többség elvetette Kölcsey és Wesselényi minden erőfeszítése ellenére. Kossuth azonban mégis megvalósította az elképzelést. Kéziratos formában indította meg az Országgyűlési Tudósítások című újságját, és abban 1832. december 17-től 1836. május 15-ig, az országgyűlés bezárásáig tudósította a közönséget a tanácskozásokról. Országgyűlési feljegyzéseit diákok, jurátusok másolták lelkes buzgalommal. Utóbb Kossuth nyomdagépet vásárolt, ezt azonban a titkosrendőrség elkobozta. Eközben 1833. november 6- án a Helytartótanács lefoglaltatta gróf Széchenyi Istvánnak az országgyűlés reformfeladatait összefoglaló Stádium című, Lipcsében kinyomtatott munkájának példányait. Wesselényi Miklós«báró 1834 végén Szat- már vármegye közgyűlésén az örökváltság mellett foglalt állást, aztán 1835. január 29-én újabb engedetlenséget követett el: az erdélyi országgyűlésen bemutatta az általa vásárolt sajtón cenzori engedély nélkül kinyomtatott országgyűlési napló néhány ívét. A sajtót elkobozták, a király pedig február 16- án elrendelte Wesselényi perbefogását az országgyűlési Wesselényi Miklós napló kinyomtatása miatt, majd február 23-án a szatmári beszédéért hűtlenségi pert is indítottak ellene. Május 27-én a király elrendelte az országgyűlési ifjak el- fogatását is. 1837 januárjában három évi fogságra ítélték báró Wesselényi Miklóst, majd 1837. február 22-én az országgyűlési ifjak ellen indított hűtlenségi perben Lovassy Lászlót 10 évre, Tormássy Jánost másfél évre ítélték. Lovassy Ferenc büntetését kitöltöttnek nyilvánították. Az országgyűlési ifjaknak az volt a „bűne”, hogy lelkes feliratban üdvözölték Wesselényit, majd 1836-ban fáklyás (zenével tisztelték meg, és a szónokló Lovassy László a törvény, az alkotmány, a sajtószabadság védelméért dicsőítette Wesselényit. Kossuth az országgyűlés befejezése után Törvényhatósági Tudósítások címen folytatta újságját. Metternich kancellár a lap minden számát lefordíttatta magának. Csakhamar el is tiltották Kossuthot lapja megjelentetésétől, majd 1837. május 5-én letartóztatták, és később felségsértésért négy év börtönre ítélték. A felháborodás hatására 1840-ben V. Ferdinánd kegyelmi leiratot bocsátott ki a szólásszabadsági perekben és az országgyűlési ifjak perében elítéltek ügyében. Wesselényit a szembaja visszavonulásra késztette a politika élvonalából. Lovassy László megőrült a börtönben. Kossuth viszont szellemi ereje teljében szabadult. Metternich kancellár úgy gondolta, hogy az ártalmatlanná tétele érdekében újságszerkesztéssel kell megbízni: így leginkább mócí nyílik tevékenységének? ellenőrzésére. A kancellár sugalmazása nyomán a Länderer kiadó és Nyomda tulajdonosa 1841-ben fel is kínálta Kossuthnak egy induló lap szerkesztői állását. Kossuth ugyan szem előtt volt, de magyar politikai horizonton is egyre magasabbra emelkedett. Szerkesztésében a Pesti Hírlap - a cenzúra ellenére is - szenvedélyesen,érvelve tárta fel a kor legfontosabb nemzeti és társadalmi problémáit. Olyan nagy hatása volt, hogy a bécsi kormány utasítására a kiadótulajdonos 1844 nyarán elmozdította állásából Kossuthot. Néhány évvel később már Petőfi gyakorolta a legnagyobb hatást a sajtó fejlődésére a Pilvax kávéház radikális fiataljainak segítségével. A cenzúra egyre inkább utóvédharcokat folytatott: nem merte, nem tudta következetesen alkalmazni a szigort. így vezetett el a magyar sajtó útja 1848. március 15-ig. Az 1848. évi márciusi törvény nevezetes 18. cikke kimondta: „Az előző vizsgálat eltöröltetvén örökre, s a sajtó- szabadság visszaállíttatván, ennek biztosítékául ideiglenesen rendeltetnek: l.§. Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti. ” Dunai Imre Elvesztett szüzesség Március 15-éről sok minden eszünkbe juthat: fiatalok, szabadság, sajtószabadság, és még számtalan magasztos fogalom. Pécsi egyetemista újságírókat, a Pécsi Campus három munkatársát kérdeztük 1848 és 1998 kapcsolatáról. — 150 év alatt változott-e szerintetek a sajtószabadság szó jelentése Magyarországon? Hancz Gábor (első képünkön): - 1989-ben biztosan hasonló lehetett kimondani a szót, mint 1848- ban. Hasonló volt a történelmi szituáció. Ha változott a fogalom jelentése, akkor az elmúlt 8-9 évben változott. Pálinkás Norbert (második képünkön): - Egyáltalán az, hogy sajtó, 150 éve újdonság volt. A szabad sajtó mint a demokrácia alapja nem merülhetett fel, hiszen a mai értelemben vett demokrácia-fogalom még nem létezett. Bellái László (harmadik képünkön): - A szabadság jelentésváltozásáról nekem a magyarság fogalmának jelentésváltozása jut eszembe. 48 szabadságfogalma és a mai szabadságfogalom között akkora a különbség, mint ma a határainkon belül és kívül élők szabadságfogalma között. Egészen más most kimondani, mint akkor. A jog és a pénz asztalánál ülnek most a sajtó képviselői és nem a hatalmi ideológia asztalánál, de lényegesen más a helyzet jelenleg, mint 10 éve vagy 150 éve.- Nagyobbat változott 1989 és 1998 között a világ mint 1848 és 1989 között? Hancz Gábor: - Az elmúlt 8-9 évben az történt, hogy a sajtó elveszítette a szüzességét. Volt egyfajta várakozás 89-ben, amiről azóta kiderült, hogy megalapozatlan volt. Bellái László: - Hagyományosan kétféle szabadságfogalom létezik: a negatív, valamitől való szabadság és pozitív, valamire való szabadság. A sajtószabadság negatív szabadság. A szüzesség elvesztése szerintem nem új keletű dolog. Egy kifinomultabb, arisztokratikus ízlés számára az újságolvasás a napi horizont korlátozottsága miatt viszonylagos műfaj.- Azt kéne tisztázni, hogy szerintetek mi a sajtó feladata? Pálinkás Norbert: - Az objektív tájékoztatás. Hajlok is arra, hogy ezt komolyan gondoljam, de hozzáteszem, nemrég órákig vitatkoztunk baráti körben, hogy létezik-e objektivitás a sajtóban, és volt, aki azt képviselte, hogy nem, egyá .alán nem létezik. Bellái László: - A legalapvetőbb ambícióm annál az újságnál, amelynél dolgozom az, hogy számról számra legalább legyen egy mondat, amely valamilyen komolyabb olvasói igényt kielégít. Egyébként közös okoskodást és a morális kontrollt említeném meg, mint a sajtó funkciójának „lényegét”. Hancz Gábor: - A legfontosabb feladat a tájékoztatás, ez persze elsősorban a napilapokra igaz. De nemcsak a napilapok nevezhetők természetesen sajtóterméknek. Úgyhogy pontosabb lenne, ha azt mondanám, hogy a sajtó célja egy olyan alkotói közösség létrehozása, mely hangot teremt. Az újságírót azért fizetik, hogy utánamenjen azoknak a dolgoknak, amelyek mások számára fontosak lehetnek.- Mi kényszeríthet arra egy újságírót, hogy feladja az „objektivitást"? Hancz Gábor: - Korábban az ideológia ült ott a főszerkesztő asztalánál, most a pénz. Egyes országos napilapokat a politika akár pénzzel, akár egyéb eszközökkel kézben tart. A tulajdonos, a nagy hirdetők és a politika befolyásolja a sajtót. Pálinkás Norbert: - Mostanában a médiát új hatalmi ágként definiálják. Ä hatalmi ágakat a demokráciában el kell választani egymástól és ellenőrizni kell. Ha viszont a sajtót ellenőrizzük, akkor az már nem szabad. Nem tudok elképzelni olyan társadalmi rendet, melyben abszolút független a sajtó. Bellái László: - Amennyiben nem áll semmilyen csoport egy médium mögött, akkor a piacon kell megélnie, tehát egy fantomolvasó igényeit kell kielégítenie. Ez azt eredményezi, hogy sommás és felszínes marad az újság, ugyanis a fantomolvasót felszínesnek szokás ma képzelni. Nimmerfroh Ferenc Ipartörténeti jubileum a nemzeti ünnepen Másfél évszázada alapították a ma is működő pécsi sörgyárat Nemzeti ünnepünk 150 éves évfordulójával figyelemre méltó gazdaság- illetve ipartörténeti érdekesség esik egybe Pécsett. Másfél évszázada, vagyis éppen 1848-ban alapították ugyanis azt a Hirschfeld Sörfőzdét, ami a mai pécsi sörgyár helyén működött, és annak jogelődjeként tekinthető. A sörkészítésnek - ahogy a világon mindenütt - már Pécsett is komoly hagyománya volt a múlt században. Egyes források szerint a rómaiak idejében honosodott meg a Mecsek lankáin a sörfőzés, de ha a kultúra 6-7000 éves múltját nézzük, ki tudja, nem volt-e itt előtte is vállalkozó szellemű ember, aki gabonából, komlóból szomjoltó söritalt készített. Elődök ide vagy oda, tény, hogy a ma is működő Pécsi Sörfőzde Rt. jogelődjeként az 1848-ban alapított Hirschfeld Sörfőzdét tartják számon. Annál is inkább, mivel annak helye is egybe esett a mai gyártelepével. Ugyan magának a gyáralapításnak, illetve későbbi működésének eseményei nem kapcsolhatók össze a forradalom és szabadságharc történéseivel, a jubileumi távlatból visszamaradt adatok érdekes képet festenek Pécsről. A szabad királyi város népessége 14 000 lélek volt, és ahogy a feljegyzések szólnak „2113 ház volt benne”. A város iparának jó része a bőségesen buzgó Tettye patakra épült. A vízfolyás 1-8 malmot hajtott abban az időben, de papírgyár, sörház, fűszermalom, több tímárműhely és dohányfeldolgozó, valamint egyéb mesterség működött rajta. Az egykori tudósító még öt „gyárat” jegyez fel 150 év távlatában: a Lim- bergerék 4 lóerő működtette szörp- és cukorlisztüzemét, a Hüttner-féle papírgyárat, a Blauhom-Hüttner Gyufagyárat, a pellérdi szeszfőzdét és a részvényekre alakuló posztógyárat. Pécsett 15 főzdében készítettek sört a 19. század derekán. Hogy mégis a Hirschfeld Sörfőzdét emeljük ki közülük, annak nemcsak a rókusaljai gyártelep az oka, hanem az is, hogy ezen az udvaron azóta is folyamatos a sörtermelés. A korabeli szellemes, mozgékony vállalkozót megtestesítő, bonyhádi származású Hirschfeld Li- pót egy már működő gabonamalmot és sörfőzdét vásárolt meg 1848-ban. ő és fia, Sámuel lendületes és korszerű fejlesztésekbe kezdett, és gyáruk hamar a város iparának egyik meghatározó bázisa lett. Említést érdemel még maga a termék, amit jó minőségű gabonából és komlóból, saját re- ceptúra szerint főztek abban az időben. Ami pedig az árát illeti, literjét drágábban mérték a borénál. Kaszás E. A pécsi sörgyár a XIX. században
