Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-14 / 72. szám
<1 Sajtószabadságharc 1848-ig Amazonok és a szabadságharc Kölcsey szellemi gyermekei 10. oldal 11. oldal» 13. oldal 9. oldal Ünnepi melléklet Dr. Tóth József, a JPTE rektora a sajtó és a közélet szereplőinek felelősségét hangsúlyozta Sajtónap ’98 (Folytatás az 1. oldalról) A rektor mondandójában kitért az újságírás alapjaira, mondván a pletykák, hírverések alapja is az emberi kíváncsiság, érdeklődés volt. Az ebben megbúvó érdek a kulcsa mindennek, vagyis egy cikk akkor jut el igazán célcsoportjához, akkor hordoz érdemi információkat, ha az érintettek egyértelműen felismerik saját érdekeiket az írás nyomán. Egyúttal azonban azt is említette, hogy az igazság megírása önmagában nem egyenlő a valóság megragadásával, ezért az újságíróknak törekedniük kell a részletek mögött megbúvó teljesség visszaadására. Az egyre nemzetközibbé váló sajtó szerepe ma már meghatározó jelentőségűvé vált életünkben, így a közélet és a hírnök kapcsolatának felelőssége is jelentősen felértékelődött. A manipuláció lehetőségének, a pártatlan tájékoztatás érdekében ellenállni csak mindkét fél akaratával lehet. Mindemellett, mint említette, a sajtó olyan, mint a levegő, melyben ha vannak is köhög- tető gázok, azért a benne lévő oxigén az, ami éltető. A megnyitó után került sor a lapunk által alapított Magyar Lajos-díj hagyományos átadására, melyet ez alkalommal, a szerkesztőség tagjainak több- fordulós, titkos szavazása nyomán Dr. Grünwald Géza, felelős szerkesztő vehetett át Pa- uska Zsolt főszerkesztőtől, aki kiemelte a díjazott sok éves, sikeres és az érintettek által mindvégig elismert sajtópedagógusi munkáját, amit a jogászújságíró a kezdetektől önként vállalt magára. A díj jó és méltó gazdára lelt idén is. A. P. A nemzet változó fogalmáról Kevés törékenyebb fogalmunk van a nemzeténél. Születését históriai kegyelet övezi, máskor a népek közti torzsalkodás felelősének tartjuk. Dr. Majdán János történésszel, a JPTE docensével március idusához közeledve beszélgettünk erről.- A tanár úr annak az időszaknak a kutatója az egyetem Újkortörténeti Tanszékén, amelyben nemzetté válásunk zajlott. Mai teljesebb megértéséhez mennyire kell visszamenni az időben?- Közismert, hogy Kazinczy volt az, aki tudatosan felvállalta, hogy a nemzethez megteremtsék a nyelvet is. Később Széchenyi a Hitellel a gazdaság révén kívánja megalapozni, Kossuth, többek közt a Pesti Hírlap átvételével a politikai tartalmát akarja megadni. Ezt a folyamatot zárja le 1848 márciusa. Addig a „Natio Hungarica” csak a nemesi nemzethez való tartozást jelentette, függetlenül attól, hogy német, román, hor- vát vagy magyar a cím birtokosa. Ismeretes, amikor Ferenc Jóskát megkérték a turopoljei horvátok, hogy kis területi központjukban, Goricán építsenek iskolát, őfelsége utasította a számysegédjét, aki felírta: „állami iskola, magyar nemeseknek.” Rövidesen meg is érkezett az építőanyag Goricára, csakhogy ide, Baranyába! Eszükbe nem jutott, hogy van egy Gorica Horvátországban is! Az iskola azóta is áll, tán soha nem tanítottak benne!-A köznép, a paraszt 48 után mennyire volt tudatában, hogy a magyar nemzet tagja?- Tudatában volt. A politikai nemzethez kellett még egy negyedik elem - a szabadságé. Az egyén szabadsága és a sajtóé. Liberális törvénykönyv született. Az új polgári államban a magyar nemzetnek mindenki alanyi jogon tagja, mindenki a saját anyanyelvén intézhette az ügyeit, és ahol a kalauzt ledobták volna a vonatról, ha Barcstól délre, horvát területen nem horvát nyelven kéri a jegyeket. Ezért sem értették Kossuthék, hogy a szerbek, majd sorban a többiek, miért követelnek maguknak kollektív jogot - területi autonómiát is. Ezt azért sem lehetett kialakítani, mert a „Natio Hungarica” nemeseinek a közigazgatásban, a vasútnál, a katonaságnál ígértek jól fizető állásokat, ha lemondanak kiváltságaikról - tehát vezető pozícióba jutott magyaroktól kellett volna „megtisztítani” a településeket. A választójog bevezetése is azért késik, mert a lakosság fele magyar, s féltek attól, hogy a nemzetiségek a parlamentbe jutva kiharcolják a kollektív jogokat.- Hogy alakul a nemzetfogalom a két világháború között?- Trianon után a nemzetiség már „kisebbségként” jelenik meg. Ahány terület, annyiféle nemzettudat! A második bécsi döntés, a területi visszacsatolások csak tovább bonyolítják a dolgot. A visszacsatolt Észak- Erdélyben egymillió a magyar, a csallóközi magyar örül, hogy ismét Magyarországon él, de az ezekre a területekre visszaérkező és a hivatalokba ismét beülő anyaországi tisztviselőréteg - a nagy magyar kultúrfölényt eljátszó „anyások” - nagy károkat okoznak a nemzettudatnak. Ők még a „Natio Hungarica” gőggel telt képviselői.-Abban, hogy a gó'g a kisebbrendűségi érzéssel váltakozzon, nagy szerepe van az 1945 utáni idó'szaknak is.- A’ kommunisták nem mertek a kérdésben nyíltan színt vallani: emlékezzünk arra, ami jó, ne beszéljünk az „anyásokról”, és 1948 után szükség volt az „utolsó csatlós” bűntudatára, Rákosiéknak erre a tudatos hazugságára is. Enélkül nem tudták volna megmagyarázni, miért darabolódtunk fel Jalta után, miért vesztettünk területeket. 1956-nak ezért is volt elementáris ereje, mert bebizonyította, hogy nem mi vagyunk az utolsó csatlós! Hanyagoltuk az orosz nyelv tanulását, a hetvenes évekre pedig már mindenki tudta, hogy ez egy nagy paraván. A puha diktatúra éveiben, a gulyáskommunizmusban már egy egészséges nemzettudat is megjelenhetett. Ez még akkor is így van, ha csak abban volt a nemzet egységes, hogy mit akarunk lebontani. Forradalmainkban mindenesetre rendhagyó, hogy a többség egyetértésével zajlott, s adott történelmi pillanatban szinte alig volt saját ellenzéke. A francia forradalomban keményen dolgozott a nyaktiló, itt viszont szinte törvényesen zajlott, ezért is folyt kevesebb vér. Akit lehetett azt - ha a másik oldalon is állt — próbálta vinni magával. Bóka Róbert A „nevelőedzőé” a díj Az Új Dunántúli Napló szerkesztősége az újságírók szavazatai alapján minden évben, március 15-e, a Magyar Sajtó Napja alkalmából kiosztja a Magyar La- jos-díjat. A legtöbb voksot idén Grünwald Géza felelős szerkesztő kapta. Grünwald Géza (48) 24 évesen lett újságíró, mindig Baranyában és mindig az írott sajtóban dolgozott, 1995 január elseje óta lapszerkesztő a Dunántúli Naplónál. Vízhányó Imrét, a Mecseki Bányász című egykori lap szerkesztőjét jelöli meg, mint akitől újságíróként a legtöbbet tanulta. „ Tőle tanultam meg, hogy mitől és miért jó újságírónak lenni” - mesél az indíttatásról. G. G. szerint akkor jó újságírónak lenni, amikor a zsurnaliszta egy adott témában mindent megtud, amit megtudhatott, ezt megosztja az olvasókkal, és valamilyen hatást ér el. „Hatáson nem azt értem, hogy megváltoznak a dolgok, mert azok nem egy újságcikktől változnak meg. A közvetlen olvasói visszajelzés a fontos, az a pillanat, amikor a buszon valaki megszólít. ” Az újdonsült Magyar La- jos-díjas legutóbb a Szocialista Újságírásért díjban részesült, melyre saját bevallása szerint azért • rendkívül büszke, mert a fiatal újságírók kineveléséért kapta. Az Universitas című egyetemi lap főszerkesztőjeként sok olyan egyetemistát indított el a pályán, akik később karriert futottak be a sajtóban. Azt reméli, „nevelőedzőként” sikerült olyan lökést, lendületet adnia az egykori pályakezdőknek, ami sokáig kitart. Komló városához széttép- hetetlennek tűnő szálak fűzik. „24 év alatt mindössze 2 évig dolgoztam Komlón, de soha nem jutott eszembe, hogy elmenjek a városból. ” Nimmerfroh Ferenc „Piszok nehéz egy műfaj” Bencze János Pécs sajtódíjasa — 1998 Kötelező kérdés és kötelező válasz. Számított rá? Nem, nem is tudta, hogy jelölték. Bencze Jánosnak (képünkön), a Pécsi Extra főszerkesztőjének nem ez az első díja. Meg aztán csak úgy nem osztogatnak sajtódíjakat az emberfiának. Gyanítja, a lapban hétről hétre publikált cikkeiért a mostani elismerés. Nyolc éve íródnak, mindig a hét utolsó napjának reggelén. „Ezzel aztán el is rontom a vasárnapjaimat” — érzékelteti, hogy ami az olvasónak öröm, az neki néha szenvedés. „Piszok nehéz egy műfaj. Mégis úgy kell a cikknek kinéznie, mintha magától íródott volna ” - avatja be az avatatlan olvasót. „Biztos grafo- mán lettem” - nyugtat meg, hogy azért még nem hagyja egyhamar abba. Publikációk az ÉS-ben, a Szabad Földben, korábban a Helyzet és a Mérték. Riportok, publicisztikák. Sosem volt hivatásos újságíró. „Nem élvezném a napi taposómalmot. ” Néha azért „beugrik” a Nép- szabadságot tudósítani. Most egy kisregényen (is) dolgozik. „ Titok. Alig jut rá időm, mert valamivel pénzt is kell keresni”- jelzi, hogy tisztában van a realitásokkal. Főállásban a bíróság sajtó- referense, emellett hivatásos pártfogó, sőt a közérdekű munkára kötelezetteket is segíti. „ Több, mit háromszázan vannak, az egész megyéből. ” ’78 óta csinálja, amióta Vajsz- lóról Pécsre költözött. Sok laptól megkeresték, de nem vállalja. „Szeretek független lenni.” Biztosan nem ezért, de elvált. Két lánya van, Krisztina jogi diplomával szintén a bíróságon dolgozik: fogalmazó.. Zsuzsanna idén végez a bölcsészkar magyar-kommunikáció szakán. Lendvai Dávid Mitől szép nekünk Március? Mi is számunkra Március 15? Van-e módunk érzelmileg azonosulni eszméivel? A köz- életiségnek, a demokratikus döntéshozatalnak milyen fórumai vannak ma, amellyel a fiatalok is élhetnek? Néhány harmadéves történész hallgatót, • Szvath Annamáriát, György Attilát, Kunvári Zoltánt és Szabó Bálintot kértük meg arra, hogy röviden mondja el véleményét.- A történelmi március 15- re a gazdasági keretek már adottak, de a társadalom szintje még nem tette lehetővé a teljes kibontakozást - mondja Szvath Annamária. - Közvetlenül 1945 után a társadalom érett volt a polgári demokráciára, de rövidesen ideológiákkal és máshogyan is megnyomorították. Egyedül Petőfi maradhatott szalonképes - elég korán meg is halt -, s talán még Kossuth. Széchenyi, aki sokat tett a gazdaságért, már kevésbé. Az azonosulásnak ma sokat árt, hogy a pártok - álljanak jobb oldalon, balon vagy középen, kisajátítják maguknak és érdekeik szerint fordítják szembe az eszméit a másik párttal.-Pedig 1848 nagykorúságunk kezdete - veszi át a szót Szabó Bálint - s egyébként természetes az is, hogy mindenki a magáénak érzi. Ez a sokszínűség talán mindig is létezett, és arra is emlékszem gyerekkoromból, mit jelentett a kokárda, s hogy az ünnepet mennyire magukénak érezték az emberek. Ez mégsem párosul egy erős nemzettudattal, ma is nehézkesen kezeljük ezt a kérdést. Ebben nagy szerepe van annak, hogy hol Keletről, hol Nyugatról akarták belénk- sulykolni, ez a nemzet önmagában nem ér semmit.- A televízió 56-tal és a holocausttal van tele - mondja Kunvári Zoltán. - Az igaz, hogy ezek fontos dolgok, de már unos-untalan ez a téma. Tanulmányaink szerint a magyar politika 1913 óta vakvágányokra kényszerült, jó volna végre újragombolni a kabátot, a jelenben és egy polgári társadalomban gondolkodni!- Ezért is lenne szükség egy közös március 15-re - teszi hozzá Szabó Bálint.- Mára valóban szokványos ünneppé vált - kapcsolódik a rövid eszmefuttatáshoz György Attila. - Otthon, Horvátországban számunkra sokkal többet jelentett március 15- e. Azt éreztem, itt sokkal kevésbé van jelen a nemzeti öntudat. Ott a kisember, a paraszt is pontosan tudja, hogy az a hely, ahol él, a történelem során hova tartozott. Ami a közéletiség fórumait illeti, ahol a saját sorsuk formálásába beleszólhatnak, a hallgatók finoman szólva szkeptikusak. Formailag létezik ugyan hallgatói önkormányzat, de a valóságban a diákságtól távol, s az alma materben születő számos döntésről csak utólag értesülnek. B. R. Erősebb nemzettudatra lenne szükség fotó: wéber t. i 1 1
