Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-10 / 68. szám
6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. március 10., kedd Csökkenő állatállomány a megyében A fogyás annak ellenére folytatódik, hogy nőnek a termelői árak Annak ellenére, hogy az elmúlt évben jelentős mértékben növekedtek az állati termékek - hús, tej, tojás - árai, tovább csökkent az állatállomány térségünkben. Baranyában az országos átlagnál kedvezőbb a helyzet. Röviden Fiatal vállalkozók. Az Életpálya Alapítvány idén negyedik alkalommal írt ki pályázatot a legígéretesebb fiatal hazai vállalkozó felkutatására. A 18-30 év közötti fiatalok számára meghirdetett vetélkedővel kapcsolatos információkat az alapítvány a 1096 Bp., Vendel u. 3. alatt adja. (k) Munkaügy. Gazdasági társaságok, intézmények és önkormányzatok munkaügyi szakembereinek szervez fórumot március 26-27- én a VTT Baranya Pécsett többek között az aktív foglalkoztatás eszközrendszerérői, a munkajog aktuális változásairól, határidőkről, ajánlott munkáltatói stratégiákról, a szakterület és az EU-integráció kapcsolatáról. (k) Idegenvezetők vizsgája. Idén nyártól a területileg illetékes kamarák gyakorolják a felügyeletet a helyi idegenvezetők felett. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a nyilvántartáson kívül szakmai vizsgáztatást és minősítést is tervez. (k) Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 344,30 Francia frank 34,27 Japán jen (100) 164,30 Német márka 114,93 Olasz líra (1000) 116,89 Osztrák schilling 16,34 Svájci frank 140,97 USA-dollár 210,66 ECU 227,58 Az elmúlt évben a megyében valamennyi fontosabb állatfaj állománya mérsékelten ugyan, de csökkent Baranya megyében. A KSH nyilvántartása szerint szarvasmarha-állomány december 1-jén 35 600 darabot tett ki, másfél százalékkal kevesebbet, mint egy évvel előbb. Országosan ugyanebben az időben 4%-kal csökkent az állomány. A szarvasmarhatartáson belül növekszik az egyéni gazdaságok szerepe, a mostani állomány egynegyede tartozott hozzájuk a megyében. A sertésállomány nem egészen 2%-kal volt kisebb, mint egy éve, a december 1-jei közel 343 000 db-ot számláló állomány lényegében azon a szinten alakult, ami a kilencvenes évek többségére jellemző volt. 1988 óta meg sem közelítette a megye sertéseinek száma a korábban gyakori félmilliós nagyságot. Az anyakocák száma jelentősebben (4,5%-kal) csökkent egy év alatt. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy országos viszonylatban az összállo- mány 7%-kal, az anyakocáké 9%-kal mérséklődött. Míg országos szinten valamennyi gazdálkodási formánál, addig Baranyában csak az egyéni gazdálkodóknál jelentkezett a visszaesés. A szemestakarmányok árának mérséklődése és a vágósertésárak növekedése a sertéshizlalási tevékenységet serkenti. Ennek az állományalakulásban még nem, de a malacok keresettségében már érezhetők a jelei, a tenyésztelepek pedig nem győzik kielégíteni a kocasüldők és kocák iránti igényt. A mezőgazdasági termelői árak a két fő ágazatban különbözőképpen alakultak: a növényi termékeké összességében 2,1%-kal csökkent, az élő állatok és állati termékek árai 28,4%-kal növekedtek, így alakult ki az előző év decemberéhez képest átlagos 10,6%-os emelkedés. A növényi termékeken belül a meghatározó volumenű gabonaféléket, az előző évi magasra szökött árakhoz képest számottevően (25,8%- kal) alacsonyabb áron tudták értékesíteni, míg a vágóállatok közül főként a vágósertés árnövekedése (46,2%), az állati termékek közül a tehéntejé (34,1%), és az étkezési tyúktojásé (39,1%) volt számottevő. % Lassuló ütemben, de mégis tovább csökken az állatállomány Baranya megyében. A tény, hogy a fogyás kisebb mértékű, mint az országos átlag, mindenképpen biztató. Ebben komoly érdemei vannak azoknak a nagy cégeknek, amelyek zökkenőmentes és folyamatos ellátásuk érdekében koordinátori szerepben lépnek fel az állattartók körében. Ugyancsak pozitív és reménykeltő jelenség az állati termékek árainak emelkedése, ami kedvezően hathat az állattartási kedvre. Erre utal az a jel is, hogy a piaci változásokra gyorsabban reagáló magángazdálkodóknál néhány esetben már növekedésről is lehet beszélni. Kaszás E. A sertésállomány alakulása gazdálkodási formák szerint Baranyában cée vezetés Határidők cégvezetőknek Március 10.- A társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítése;- a magánnyugdíjpénztáraknak szóló bevallás;- az egészségügyi hozzájárulás befizetése;- az osztalékadó befizetése;- külföldi szervezetnek kifizetett összegből levont adó befizetése;- a befektetési vállalkozások jelentése a jegyzési garanciáikról;- a befektetési szolgáltatók jelentése a nyitott pozícióikról. Március 12.- Az szja befizetése. Március 13.- A befektetési vállalkozások nagykockázati jelentése;- információszolgáltatás az MNB részére. Március 15.- A számítógéppel vezetett vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése a vámhivatallal.- a termékmérleg bemutatása az adóhatóság részére;- idegenforgalmi adó befizetése;- a helyi adó befizetése;- a gépjárműadó befizetése;- a külföldi tehergépjármű átvállalt adójának befizetése;- mezőgazdasági támogatások igénylése;- a fogyasztási adó befizetése;- a fogyasztói árkiegészítés igénylése;-a környezetvédelmi termékdíj befizetése;- a termelési árkiegészítés és dotáció igénylése;- elszámolás a havi közteherjegy-értékesítésről;- átképzési támogatás igénylése. Biztosítóintézetek Ezentúl külföldi biztosító, biztosításközvetítő és biztosítási szak- tanácsadó is végezhet - magyar- országi fióktelepén keresztül - biztosítási, biztosításközvetítői, és biztosítási szaktanácsadói tevékenységet Magyarországon. A fióktelepnek magyar nyelven kell kiállítania a biztosítási szerződés megkötését és fennállását tanúsító okiratokat, ideértve a szerződési feltételeket is. A fióktelepek engedélyezési és működési feltételeit az 1997. évi CXLVIII. törvény tartalmazza. Szőlőtermesztés és borgazdálkodás A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény végrehajtási rendeletéként jelent meg a 106/1997. (XII. 19.) FM rendelet, amely meghatározza a borászati termékek előállításának és kezelésének egyes szabályait, a mellékletében pedig felsorolja az egyes eljárásokhoz felhasználható anyagokat és kezelési eljárásokat. A rendelet emellett meghatározza a borászati termékek mintavételének, valamint a származási igazolások kiadásának rendjét, továbbá a tájbor megnevezésének szabályait. Munkavédelem A munkavédelmi törvény szerint a biztonságos műszaki állapot megőrzése érdekében időszakosan felül kell vizsgálni a veszélyes technológiákat és az egyes munkaügyi minisztériumi rendeletekben felsorolt munkaeszközöket. A 20/1997. (XII. 19.) MüM rendelet alapján ezentúl a felülvizsgálónak írásba kell foglalnia a felülvizsgálat eredményét és azt az üzemeltető munkáltató rendelkezésére kell bocsátania. A munkáltató a következő vizsgálatig köteles megőrizni a dokumentációt. A rendelet értelmében munka- képtelen az, aki a sérülése vagy egészségkárosodással összefüggő és gyógykezelést vagy rehabilitációt igénylő állapota miatt nem tud munkát végezni, függetlenül attól, hogy erre az időtartamra kap-e táppénzt vagy sem. A munkabalesetekről nyilvántartást kell vezetni, és ezentúl a keresőképtelenséget okozó munkabaleseti vizsgálat dokumentációját is a munkabaleseti nyilvántartásban szereplő sorszámmal kell ellátni. Papírzsebkendőt a gyártótól! • 100 db-os Ász 3 rétesű, fehér papírzsebkendő 54,50 Ft/cs-tól • 100 db-os Ász-Vivát 3 rétesű papírzsebkendő 53 Ft/cs-tól (50 darabos esységcsomas) 14 tekercses eü. papír 78 Ft/cs-tól • 8 tekercses eü. papír 155 Ft/cs-tól Áraink az áfát tartalmazzák 3 ZSEPI KFT* \ 1108 Budapest X. kér., Venyige u. 5. (Kőbányai bazár mellett) Tel./fax: 265-1396, 262-4688 Ny.: h- p 7.30-15 óráig PENTA UNIÓ OKTATÁSI CENTRUM 7622 Pécs, Czindery u. 6-8. 7601 Pécs, Pf: 346 _______ _________ ____ Tel: (72) 313-482 Tel/Fax: (72)324-090 p Ké pzési ajánlataink ^ Számviteli ügyintéző % Mérlegképes könyvelő % Társadalombiztosítási ügyintéző Adótanácsadó Főiskolai közgazdász képzés (Széchenyi István Főiskola, távoktatás keretében, konzultációs központként) _________PENTA UNIÓ - Szakképzés & Diploma Az OKTÁV Ipari Továbbképző Rt. Kirendeltsége Pécsett az alábbi tanfolyamokat szervezi 1998. tavaszi kezdéssel:- Személyügyi ügyintéző- Környezetvédelmi szakelőadó- Külkereskedelmi ügyintéző/üzletkötő -Anyag- és áruforgalmi ügyintéző/szervező -Valutapénztáros és ügyintéző- Társadalombiztosítási ügyintéző A tanfolyamokat megfelelő létszám esetén folyamatosan indítjuk. Felvilágosítás kérhető irodánkban Pécs, Köztársaság tér 2 II.em. 24. és a 72/332-821-es telefonunkon munkanapokon 8-14 óráig Várjuk érdeklődésüket, jelentkezésüket! BBEBB IPARI TOVÁBBKÉPZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AMSTEL Az Amstel Kereskedelmi Kft. pályázatot hirdet TERÜLETI KÉPVISELŐI állás betöltésére Baranya megye területén. A területi képviselő feladatai elsősorban:- a kiskereskedelmi üzletek rendszeres látogatása,- a cég termékeire rendelésfelvétel, készletvizsgálat,- megrendelések továbbítása,- merchandising,- felmérések készítése,- akciók lebonyolítása. Ha kiváló kommunikációs képességgel, üzleti vénával és nagy munkabírással rendelkezel, van üzemképes saját gépkocsid és nem múltál el 35 éves, várjuk jelentkezésedet. Vállalkozói szerződés keretében versenyképes jövedelmet biztosítunk és tagja lehetsz egy fiatal, dinamikus csapatnak. A jelentkezéseket bizalmasan kezeljük. Önéletrajzodat a megjelenést követő' í hétig a kővetkező' címre várjuk. AMSTEL KERESKEDELMI KFT. 2922 Komárom, Tűzoltó u. 2. Személyügyi Osztály Jelige: „Pécs környék” Vállalatcsoport még mindig keres dinamikus és sikerorientált, vállalkozó szemléletű pályázót. Megalapíthatja önálló vállalkozását, amellyel egy nemzetközi csoportban igazgatóság tulajdonosa lesz. A sikeres igazgatók havonta kiemelkedő keresethez juthatnak. További tájékoztatás telefon: 06-1-266-0455 (tMD LAKÁSTEXTIL ÁRUHÁZ Szőnyeg akcáó! Padlószőnyeg 3 és 4 m-es 20%, uJN futószőnyegek 20-30%-os árengedménnyel! y CUBED Pécs, Kodály Zoltán u. 3. BEFEKTETŐK FIGYELMÉBE! PÉCSVÁRAD külterületén a 6. sz. főközlekedési út mellett, saját tulajdonú bekötő úttal rendelkező 2,3 ha bekerített terület a rajta lévő 1800 m2-es melegpadozatú tárházzal, szociális épülettel ELADÓ! A terület 80 %-ban betonozott, saját iparvágánnyal rendelkezik. Érdeklődni: 72/325-245,313-481 telefonon (28446) HASZONGÉPJÁRMŰ FÉKSZERVIZ VÁLLALJUK: tehergépkocsik, pótkocsik, autóbuszok: □ kompi, fékbetétezését □ fékpofabetétezést □ hozott fékpofa-, fékdob- szabályozást □ fékjavítást □ számítógépes fékhatás- mérést (műbizonylattal) □ műszeres futómű-beállítást Haszongépjárművek teljes körű javítása vizsgára felkészítés, vizsgáztatás, karambolos javítás Cím: Volántech Kft. Pécs, Diófa u. 1. Tel.: (72)313-992 munkafelvétel (72)313-960 alkatrészbolt Fax: (72)313-907 (28583) 18 EVESEN _^felnőttkor kezdetétől minden lépésnek súlya van. Már választhatsz, beleszólhatsz az ország nagy dolgaiba. Választást jelenthet az is, hogy olyan ember akarsz-e lenni, aki segít másokon. Március folyamán az iskolákban és a véradó állomáson szeretettel várjuk mindazokat a 18. évüket betöltött, egészséges diákokat, akik véradással fejeznék ki azt, hogy felelősséget éreznek embertársaik iránt. , /t^tt/á f/e tő/ Baranya Megyei Vértranszfúziós Intézet Pécs, Dischka Gy. u. 7. „MÓL Csoport”-hoz tartozó, a magyar fuvarozási piacon jelentős piaci részesedéssel bíró, jól prosperáló társaság pécsi kirendeltségi központjába keres műszaki főiskolai, vagy középfokú végzettséggel, szállítási-fuvarozási gyakorlattal rendelkező munkatársat KÖZÉP-VEZETŐ BEOSZTÁSBA. Feladata: kőolajtermékek tankautós szállításának irányítása, szállítás és munkaszervezés, gépjárművek üzemképességének biztosítása. Megfelelés esetén színvonalas munkahelyi környezetben, versenyképes jövedelmet biztosítunk Jelentkezés: 06-1-464-4511 (28462)