Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-27 / 57. szám
1998. február 27., péntek Hazai Tükör Dtinántúli Napló 3 Egy esetleges szál a Fenyő-gyilkossághoz A bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett egy jugoszláv állampolgárt, aki esetlegesen kapcsolatba hozható Fenyő János meggyilkolásával - közölte az ORFK sajtó- osztálya. Dézsi Mihály, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi referense az MTI-nek elmondta, hogy a 27 éves S. M. jugoszláv állampolgárt súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és közokirat hamisítása alapos gyanúja miatt körözte a rendőrség. A gyanúsítottat csütörtökön helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Városi Bíróság a Budakömyéki Ügyészség indítványára. Az eljárás során szerzett elsődleges információk szerint a férfi esetlegesen kapcsolatba hozható Fenyő János meggyilkolásával - mutatott rá a szóvivő. Dézsi Mihály hozzátette: ezeknek az információknak az ellenőrzését az ügy nyomozására létrehozott csoport folyamatosan végzi. Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a 27 éves S. M.-nél hamis jugoszláv útlevelet találtak, és az előzetes letartóztatásba helyezett férfi valójában albán állampolgár. Egy szemtanú állítólag látta őt a Fenyő-gyilkosság idején a helyszínen. A rendőrség összehasonlítja a gyilkosság közelében eldobott sapkában talált hajszálakat S. M. hajával. A tettes eldobott dzsekijének szagmintája is bizonyíték lehet a nyomozás során. Internet a múzeumban. A budapesti Iparművészeti Múzeumban tegnap megnyílt az Internet Galaxis kiállítás. A legnagyobb számítógépes világcégek legkorszerűbb eszközeiket mutatják be, amelyekben ezúttal nemcsak gyönyörködni lehet, hanem azokat ki is lehet próbálni. Szombatról vasárnapra virradó éjjel romantikus Internet-kalandozásra hívja a Matáv az érdeklődőket. A nagy érdeklődéssel várt kiállítás szerdáig tart nyitva. fotó: feb/diósi imre Mi az eljárási kegyelem? Az államfőnek nem kell indokolnia döntését Számviteli fegyelemsértés és hűtlen kezelés vádjával indult eljárás Farkas Flórián ellen, ám a mára kitűzött büntető- tárgyalás elmaradt. A Lungo Drom Országos Cigány Szövetség elnöke ugyanis kegyelmi kérvényt nyújtott be az eljárás megszüntetésére. A döntés a köztársasági elnök kezében van. A jog megkülönbözteti a közkegyelmet és az egyéni kegyelmet - mondja dr. Margitán Éva, az ELTE Büntetőjogi Tanszékének adjunktusa. - Előbbit az Országgyűlés, utóbbit a köz- társasági elnök gyakorolhatja. Attól függően, hogy a büntetőeljárás melyik szakaszában gyakorolják a kegyelmet, lehet szó eljárási, illetve végrehajtási kegyelemről. Az eljárási kegyelem kizárja, hogy az adott ügyben tovább folytassák a nyomozást, a büntetőeljárást. Ezzel szemben a végrehajtási kegyelem a bíróság által jogerős ítéletben kiszabott büntetéstől mentesítheti az érintettet. A Büntető törvénykönyv egyébként kimondja, hogy az államfőnek az eljárási kegyelemmel kapcsolatos döntését nem kell megindokolnia. Sz. E. Horn csak lassú javulást ígér Tarthatatlanul alacsony hérek az egészségügyben A kabinet kiemelt feladatának tekinti az egészségügy rendbetételét - mondta Horn Gyula tegnap Budapesten, a Szent János Kórház fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen. A kormányfő úgy vélekedett: az egészségügy működése már ma is hatékonyabb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Az intézmények többségének helyzete konszolidálódott, alig 10 százalékuk van krízishelyzetben. Ezért elfogadhatatlan az időnként tapasztalható, ezzel ellentétes tartalmú pánik- és hisztériakeltés. A kormány feltett szándéka, hogy folyamatosan javítsa a gyógyító, megelőző ellátásban dolgozók bérviszonyait, és az elkövetkezendő években növelje a nagy jelentőségű beruházásokra és fejlesztésekre, valamint a meglévő intézmények felújítására fordítható költségvetési támogatás reálértékét. A kormányfő elismerte, hogy az egészségügyiek jelenlegi kereseti viszonyai tarthatatlanok. Ennek ellenére felelőtlenség lenne gyors javulást, 1998-1999-re jelentős előrelépést ígérni, mert ezt a rendelkezésre álló források nem teszik lehetővé. Horn azonban arról biztosította az ágazat dolgozóit, hogy a kabinet napirenden tartja, s folyamatosan javítani kívánja bérhelyzetüket. A kormányfő végezetül hangsúlyozta: az egészségügy átalakításának folytatásában nem csupán a kormánynak, hanem az egészségbiztosítónak és a települési önkormányzatoknak is van felelősségük. A Közép-Európa legnagyobb kórházának centenáriuma alkalmából rendezett ünnepi ülésen részt vett Kökény Mihály népjóléti miniszter is, aki az évforduló alkalmából kitüntetéseket adományozott az intézet kimagasló teljesítményt nyújtó dolgozóinak. A kisebbségek napjává nyilvánították december 18-át Méltóan ünnepelhetünk az idén Határozatot hozott a kormány a nemzeti és az állami ünnepekről, kijelölte az országos jelentőségű rendezvényeket és döntött arról, hogy miből és mennyiért ünnepelünk az idén. A határozat szerint: március 15., az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulója - állami ünnep. Augusztus 20. nemzeti ünnep, a Magyar Köztársaság állami ünnepe, államalapító Szent István ünnepe. Október 23., az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének 42. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja - nemzeti ünnep. Az országos jelentőségű rendezvények programja a következő: június 16-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc miniszterelnökének, Nagy Imrének és mártírtársainak emléknapja. Október 6-a, az aradi vértanúk napja. November 4-e, az 1956. évi forradalom és szabadságharc áldozatairól való megemlékezés napja. December 18-a, a kisebbségek napja. A kormány úgy döntött, hogy a Belügyminisztérium költségvetésében március 15. ünnepségeire 15 millió forintot, augusztus 20. rendezvényeire 18 millió forintot, október 23. ünnepi eseményeire 22 millió forintot biztosít. A kabinet március 15-e központi rendezvényeire és a kiegészítő programokra még külön 66 millió forintot juttat. Az augusztus 20-án megrendezésre kerülő ünnepi tűzijátékhoz szükséges pénzt a Honvédelmi Minisztérium, a nemzeti és állami ünnepnek nem minősülő, de kiemelkedő fontosságú rendezvények központi eseményeire szánt keretet pedig a Külügyminisztérium költségvetése tartalmazza. A kisebbségek napjára a Miniszterelnökség biztosítja a költségek fedezetét. Zöldek a gát ellen. Képben és szóban, transzparensekkel és sajtótájékoztatón adták hírül tegnap környezetvédő szervezetek, hogy ellene vannak minden gátnak a Dunán. Ezt szombaton a parlament előtti tüntetéssel is nyomatékosítani kívánják, fotó: feb/kallus györgy Hírcsatorna Házbizottsági döntések. A Házbizottság elfogadta a március 15-én délután fél ötkor kezdődő ünnepi ülés forgató- könyvét - jelentette be a testület csütörtöki ülését követően Gál Zoltán házelnök. Az MDF által kezdeményezett, a közbiztonság helyzetéről szóló politikai vitanapot március 9-én, hétfőn 13 órai kezdettel tartják. Privatizáció az egészségügyben. Az egészségügy szférájában a privatizáció folytatásával érhető el az új források bevonása, a költséghatékonyság és a magas színvonalú ellátásban való érdekeltség megteremtése - jelentette ki Keller László, a Népjóléti Minisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy a privatizáció során fontos szempont, hogy megelőzzék a gazdaságosan működő egészségügyi intézmények „kimazsolázását”. Orvosok készültségben. Befejeződött az iraki misszióra jelentkező magyar orvosok és egészségügyiek egyhetes felkészítése. Csütörtökön délután kihirdették annak a 35 katonának a nevét, akit felvettek az állományba - közölte Sajner Gyula honvédségi szóvivő. A kiválasztott húsz orvos és tizenöt ápoló visszautazik állomáshelyére, de ha szükséges, azonnal riadóztathatók. Bős nem aktuális. Az FKGP felszólítja Hóm Gyula miniszter- elnököt és a magyar kormányt, hogy ne kössön semmilyen szerződést Bős-Nagymarosról a szlovák féllel, mert annak minden káros következményét egy következő kormánynak kellene viselnie - jelentette ki tegnap újságírók előtt Torgyán József pártelnök. Deutsch a taxisokért. Teljes az egyetértés a Fidesz és a taxisok között abban, hogy az Országgyűlés még ebben a parlamenti ciklusban fogadja el azt a törvényjavaslatot, amely fokozott büntetőjogi védelemben részesítené a taxis vállalkozókat - jelentette ki Deutsch Tamás, a párt alelnöke, miután megbeszélést folytatott egyes taxistársaságok képviselőivel. Nyílt láng. Ismeretlen tettesek szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a vendégek szeme láttára felgyújtották a székesfehérvári Kadocsa éttermet. Személyi sérülés nem történt, de a helyiség teljesen kiégett. Tűztilalom. Mától kezdve az ország teljes területén az erdőkben, valamint az erdőterületek határától számított 200 méteren belül tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter. Megjelent a Kiskegyed Konyhája legújabb száma! A tartalomból: • Ennivaló-ábécé - Mit is főzzek ma? • Ha csak krumpli van • Édes helyek nyomában - Különleges cukrászdák Pest-Budán • Tavaszt ígérő saláták • Különleges palacsinták • Váratlan vendégeknek Valamint sok érdekesség a konyhából, játék és olvasnivaló! Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben! Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: * szerelemről, * bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. csók és, . i Sí II i I 4 * 1 t