Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-09 / 39. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1998. február 9., hétfő Hírcsatorna Környezetbarát techno­lógia Mohácson. A MOFA Rt. gyárában még ebben a hónapban befeje­ződik a lakkozó üzem csaknem háromszáz mil­liós rekonstrukciója. Dr. Balogh Gábor vezérigaz­gató-helyettes elmondta, hogy a veszélyes xilol szerves oldószer helyett vízzel oldható lakkot hasz­nálnak fel. (cs) Három kisebb tűzeset. Pécsett a hét végén a nagybani piac melletti két avartűzhöz, illetve a Fe­kete Gyémánt téri garázs- tűzhoz riasztották a tűzol­tókat. Az utóbbi helyen egy elhagyott aknában a szemét égett. Valószínű, mindegyik esetben gyere­kek gyújtogattak, játék­ból. (sz) Mezőőr Berkesd belte­rületén is. Az önkor­mányzat olyan mezőőri szolgálatot szervezett, amelynek járőrtagjai nem­csak a kül-, de a belterüle­ten is teljesítenek szolgá­latot. Tetten akarják érni például a csendháborító­kat, a volt italbolt és a művelődési ház most még ismeretlen rongálóit is. (cs) A magyarürögi életmű. A pécsi városrész lokálpatri­ótája, Jeli József fél évszá­zada kutatja Ürög, Rácvá­ros, Patacs, Istenkút, Me- csekszentkút, Daindol, Arany-hegy, Makártető történelmi és néprajzi érté­keit. Az eddigi eredmé­nyeket több mint 150, or­szágos díjat is nyert dolgo­zatban és gyűjtésben je­gyezte fel. (cs) Lottószámok Ötös lottó: 15,43,54 69,74 Hatos lottó: 4,6,8 17,19, 40 Pótszám: 24 Jokerszám: 374452 Egy nagy rakás szemét A hegyszentmártoni alpolgármester nagyon dühös. Bűncse­lekményt emleget, amikor a 4-5 köbméternyi szeméthez vezet. Egy teherautóról borították le a napokban, vélhetően éjszaka, a falu közvetlen szomszédságában. HEGYSZENTMÁRTON Az eset néhány nappal koráb­ban történhetett, mint hogy a falu vezetőinek tudomására ju­tott. A község lakói közül is jó páran elmentek az úttól 8—10 méterre, egy sárrázóra borított hulladék mellett, anélkül, hogy eszükbe jutott volna: veszélyes is lehet. Vagy eszükbe jutott, de nem törődtek vele. Szakácskönyv-példányok, különböző jogszabályi rendel­kezések nyomdai hulladéka, kódexpressz-nyomtatványok, nyomdagépek hengereinek le­mosásához szükséges vegysze­rek, szakadt műanyag zsákok­ból kibukó háztartási szemét, festékek, bádog edények, va­lami gyanús fehér reszelék­anyag - igazából azonban nincs gusztusunk beletúrni a 4-5 köbméternyi halomba.- Legszívesebben fogadnék egy fuvarost, visszaküldetném vele oda, ahonnan hozták! - háborog Budai Vince alpolgár­mester. Meg is nevezi a telepü­lést. Végigböngésszük a szemét­ből a nyomdai hulladékot: a nyomda neve kivehetően sze­repel az impresszumokban. Az persze, hogy az a cég szállít­tatta volna ide, egyelőre nem ál­lítható, az azonban igen, hogy a vegyszerszagú „küldemény”, vagy annak jó része az üzemből származik. A nyomda telefonja azonban - lévén hét vége - hallgat. Hallgat - még a nevét sem mondja meg - a vajszlói rend­őrség ügyeletese is. A hegy­szentmártoni alpolgármester pénteken délben jelezte nekik a felháborító szennyezést, meg is ígérték akkor neki - név szerint jelölve a rendőrt -, hogy fél óra múlva kimegy a helyszínre. Azóta sem látták. A szombati ügyeletes pedig érdeklődé­sünkre csak annyit mondott: nincs is ilyen bejegyzés a pén­teki ügyeleti naplóban. Tanácstalan Budai Vince. „Teljesen magamra vagyok hagyva ezzel a talán igen ve­szélyes hulladékkal!” - pana­szolja. A Dél-dunántúli Környezet­védelmi Felügyelőség lapunk­tól szerzett tudomást a potenci­ális környezetszennyezésről. Ügyeletese, Balogh Tibor hiva­talos bejelentésre vár, hogy szakági kollégáját értesíthesse. Bár azt mondja: elsősorban az önkormányzatnak - mint kör­nyezetvédelmi feladatokat is el­látni köteles helyi szervnek - van teendője. Értesíteni lehet azonban ilyen esetben a rendőr­séget, a tűzoltóságot és termé­szetesen a környezetvédelmi felügyelőséget is.- Ha megvan a tettes, akkor rendőrségi ügy lesz belőle, ha nincs, annak az önkormányzat­nak kell felszámolnia a ve­szélyhelyzetet, amelyik terüle­tén van a hulladék.- Ha tíz-tizenöt méterrel ar­rébb borítja le ez a szemét a te­herautónyi hulladékot - kese­reg Budai már Siklósbo- donyhoz tartozna ... A határ a két község között egyébként egy vízfolyás - part­jától pár méterre van a vegysze­rekkel telített szemét. Valószínűleg meg lehet majd találni a szállíttatót, a teherautót is. Lapunkban beszámolunk az eredményről. Mészáros A. Vajon mi a véleménye a nyomdának? fotó: Müller A fesztiválra megszépülnek? Szégyen lenne a városra nézve, ha a jelenlegi kép fogadná a te­lepülésre érkező külföldi és hazai zenekarokat az idei várfesz­tivál alkalmával - mondta a rendezvény egyik szervezője. SIKLÓS A kijelentés egyik cáfolataként - információink szerint - a vá­rosközpontban várhatóan még a várfesztivál kezdete előtt meg­szépül a patinás központi étte­rem, mely alapos külső tataro­zás elé néz. Mint a tulajdonos elmondta, alig három éve újítot­ták fel az épületet, ám az akkori csak „tűzoltómunka” volt, mi­vel az igazi csinosítás nem ke­vés pénzbe kerül, s erre csak most sikerül sort keríteni. Ter­vei szerint az étteremhez tar­tozó szállodát is felújítják majd, lévén, hogy a városban jelenleg „egy deka” szálláshely sincs. A belváros képét meghatá­rozó másik épület, a polgármes­teri hivatal, s a vele egybeépült művelődési központ jelen álla­potában nem éppen ékességei a Kossuth térnek, azonban ezek­nek az épületeknek a felújítá­sára mostanáig nem sikerült pénzt keríteni. Az utóbbi épüle­tet utoljára 1983-ban renovál­ták, s egy része a múlt év végén a beázásoknak köszönhetően balesetveszélyessé vált, melyet az intézmény - önkormányzati pénzhiány miatt - saját forrás­ból hárított el. Mint néhány lokálpatrióta megjegyezte: ha a jelenlegi ál­lapot marad a nyárra, a várfesz­tiválra érkező zenekarok lehet, hogy még a maradék vakolatot is lefújják az épületekről. Arról nem is beszélve, hogy esetleg a rendezvénynek otthont adó vár is összedől. K. J. 64 tonna telefonkönyv PÉCS A közelmúltban még arra kellett az Új Vasárnapi Du­nántúli Naplóban felhívnunk a figyelmet, hogy veszendőbe mehetnek a múlt évi bara­nyai telefonkönyvek. Természetesen nem az időko­pottságot értettük ez alatt, ha­nem inkább azt, hogy közel 64 tonnányi, több mint 120 ezer kötet összegyűjtése ese­tén mintegy félmilliónyit érő másodlagos nyersanyagot vál­lalkozás, szervezés, a kiadó kellő előre nem látása miatt szemétre lehet dobni. Ez már csak azért is feltűnő lenne, mert amikor a kötet jelenlegi kiadója pár éve először jelent meg az új telefonkönyvvel, hangsúlyozta, hogy újrahasz­nosítható papírra nyomták a szöveget - bár a legfrissebb kötetben ezt a felhívást már hiába keresnénk. Úgy tűnik, hogy a helyi kezdeményezőerőt az sem fojtotta el, hogy - ki tudja, miért - Budapesten magasabb árat fizetnek a leadott tele­fonkönyvek kilójáért, mint vidéken. Az akciót a Matáv és a pécsi Szivárvány Gyermek­ház együtt hirdette meg a vá­ros és környéke általános is­koláinak. A végső cél: az újra­hasznosítás. A szervezők feb­ruár 23-27. között várják a di­ákoktól az összegyűjtött mennyiséget a gyermekháznál. Jutalom jár a munkáért, az első három helyezett osztály kirán­dulásának költségeihez hozzá­járul a cég, és - hasonlóan a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztériumhoz - tárgyjutalmakat ad a legjob­baknak. M. A. Több képzés, egy helyen SÁSD A város és öt környékbeli község iskolái szakmai mű­helyt alakítottak. A műhelyek házigazdái a sásdi iskola munkaközösségei lesznek. A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújt­sanak az iskoláknak a peda­gógiai programok megvalósí­tásához. Ehhez az iskola sike­res pályázata és az önkor­mányzat félmillió forintos támogatása nyújt fedezetet - nyilatkozta Kovács Sándorné polgármester (képünkön). A sásdi általános iskolában ezentúl Gödre, Baranyajenő, Mindszent- godisa, Ma­gyarszék és Vásáros- dombó isko­láinak neve­lőit látják vendégül. A kiscsoportos megbeszélé­sek, szakmai előadások már elkezdődtek. Az itt végzett munka célja természetesen az oktatás színvonalának emelése, ami elsősorban a gyerekek érdekét szolgálja. Az iskolásoknak tanulmányi vetélkedőket ren­deznek, és a nebulók ősztől a sásdi szakkörökre is meghí­vást kapnak. Zs. B. Eladják a mézes házat BÓLY Az épület valaha iskolai napközi volt, most mézes puszedlit gyártanak benne. A Rákóczi út 32-es számú épületet egykor gyerekzsivaj töltötte meg, ma különféle édes sütemények készülnek a házban. Az ingatlant ez idáig az önkormányzattól bérelte az ott működő vállalkozás veze­tője, most azonban lehetővé vált, hogy ő legyen a tulajdo­nos a házban. A napközit érintő tulajdon- viszonyok valójában a rend­szerváltás óta rendezetlenek voltak. Bár a gyakorlatban az önkormányzat kezelte az épü­letet, a papírforma nem ezt mutatta. Az elmúlt héten a Baranya Megyei Vagyon­átadó Bizottság hivatalosan is az önkormányzatnak adta az épületet. Mivel a városnak nincsenek tervei a napközivel, rögtön túl is ad rajta. A vállalkozó néhány napon belül juthat hozzá az ingat­lanhoz, és a négy és fél millió forintos vásárláshoz - pályá­zat útján - támogatást is sike­rült szereznie. A megyei terü­letfejlesztési tanács munka- nélküliek foglalkoztatása cí­mén járult hozzá a beruházás­hoz. S. G. Nem a háztájiknak éri meg a támogatás BARANYAI KÖRKÉP Az idén sok új támogatási formát kínál a Földműve­lésügyi Minisztérium a ter­melőknek. Ám jó, ha alapos tervezés után fogunk csak agrárvállalkozásba. Mint korábban, idén is szinte valamennyi támogatásnál meghatározták azt a legala­csonyabb állatállományi, il­letve területnagyságot, amit a gazdának a kötelezően vállalt ideig, általában három-négy évig garantáltan fenn kell tar­tania. Ha a hivatal e téren szabálytalanságot észlel, 60 napot ad a hiány pótlására. Ha aztán sem történik semmi, ke­tyeg a büntetőkamat. Aki azonban nem a háztáji állami pénzből történő fej­lesztésén töri a fejét, hanem működő, nyereséget termelő gazdaság létrehozásában ér­dekelt, annak megéri együtt­működni az állammal - mondták a pécsi hivatal szak­emberei. Egy-egy pályázat elkészítése, a szükséges iga­zolások, okmányok beszer­zése is sokba kerül és időigé­nyes, ezért csak annak éri meg, aki minden szempont ismeretében dönt a támogatá­sok igénybevétele mellett. A pályázati felhívások e hónap közepéig fognak megjelenni. A. P. Sokat látott kultúrház SZÁGY Kifosztani akarták restaurátor­műhelyét az arany és ezüst kel­lékek és alapanyagok miatt, amikor a templomot újították fel. Aztán öt fiatal tönkretette a nyílászárókat és a berendezése­ket; azok, akikre rábízták a be­járati kulcsot és a klubhelyisé­get. Az önkormányzat és a rendőrség 17 ezer forintos kár megtérítésére kötelezte a rongá- lókat, de egyik sem fizet. Egy éve tart a huzavona, az önkormányzat most bírósághoz fordul. Nemrég ismét kinyitott a kul­túrház, befejeződött a helyreál­lítás, újjáalakult a klubközös­ség. A rongálok messze elkerü­lik. Cs. J. Küszöbön a mohácsi busójárás - Nehéz szarvat szerezni az álarcra és a fa jó mi­nőségére is ügyelni kell. A mesterember azonban minden akadályt képes leküzdeni, így vá­rosszerte készülnek a busómaszkok Mohácson. Hiszen közeleg a tél temetésének helyi, ám országos hírnevű ünnepe! - fotó: müller andrea

Next

/
Thumbnails
Contents