Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-04 / 272. szám
6 Pünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1997. október 4., szombat Húszéves a Pécsi Galéria Valamikor még a mostani Corso kávéház helyén indult el a Pécsi Galéria. Vezetőjét, Pinczehelyi Sándort is pontosan húsz évvel ezelőtt nevezték ki az élére. Az elmúlt két évtizedről vele beszélgettünk.- Ez a galéria a semmiből jött létre, így mi alakíthattuk a profilját - mondta el. - Naprakész, friss munkákat mutattunk és mutatunk be ma is, a festészet, a szobrászat, a fotóművészet, a grafika, az építészet területéről. A legemlékezetesebbek talán a nemzetközi meghívásos rajzkiállítások, a plakát-, a kisplasztikái és ke- rámiabiennálék voltak. A Széchenyi téri kiállító- hely 1979-ben nyílt meg, 84től pedig a Pécsi Kisgaléria is működik. Az idő elszállt a berendezések felett, így ma a Pécsi Galéria szellőzőrendszere gyakorlatilag használhatatlan, olyannyira, hogy rajzokat, vásznakat már nem szívesen hoznak az alkotók. Az itt folyó munka színvonala azonban egy pillanatra sem csökkent. Az évi húsz tárlat mellett a Galéria Budapesten, Szombathelyen, Sopronban, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán rendezett tárlatokat, de Grazban, Prágában, Lipcsében, Frankfurtban, Szabadkán, Eszéken, Lahtiban, Tokióban, Lyonban és Krakkóban is jártak. Alapelv, hogy pécsi, baranyai művészek is állítsanak ki. A legnagyobb szükség a képzőművészekről készült katalógusokra, kiadványokra van, ezért pályázik a Galéria mindenhová, ahová csak lehet. A mecénásokkal támogatott, friss tehetségeket felfedező, nagy művásárokat bonyolító galéria azonban csak álom.- Nincs pénzünk a húsz év ünneplésére, de tervezünk egy hiányt pótló kiadványt a több, mint 2000 darabos plakátgyűjteményünkből. És persze, dolgozunk, a jövő év végéig be vagyunk táblázva. Itt nem szabad megcsontosodni, mindig jönnek újabb és újabb dolgok. Mi azért vagyunk, hogy ezeket megmutassuk. Hodnik I. Gy. Ha megjön végre Imoga Új magyar darabot mutattak be a Pécsi Nemzeti Színház Stúdiószínházában. Ettől még nem kell hanyatt esni, mert mint a dupla drámaíróverseny is mutatta, vannak hazai szerzők, vannak ötletek. Garaczi László Imogája is jó témát taglal, azt az állapotot, amikor a dolgok, a nagy változások a résztvevőkkel úgy történnek meg, hogy azoknak mindenről nagyjából- egészéből fogalmuk sincs. Garaczi darabját nehéz előadássá rendezni. Nemcsak azért, mert nem szokványos színpadi mű, hanem azért is, mert miközben szatirikus, ironikus, parodisztikus is, nem szatíra és nem paródia. Az újmagyar stílusok keveredő bemutatása mellett sűrűn használt klasszikus idézetek, szállóigévé lett mondatok teszik boldoggá a nézőt, aki hálásan kacag azon, hogy lám, ezt a sort is felismerte. Soós Péter rendezése egy lebegő, megfoghatatlan világba próbálja elhelyezni a karaktereket, s ezzel végül valóságot teremt, még akkor is, ha van egy olyan érzésünk, hogy ez a fajta magyar életérzés mondjuk tíz éve volt „divatban”. Tény, hogy egy nagy hibát elkerült: az előadás nem hullik szét. A játék mindemellett nem mentes az áthallásoktól, s csak találgatni lehet, hogy ezek szándékosak-e. így kérdés, hogy a Herman házaspár váratlan belépője véletlenül hajaz-e a Kabaré című musical egy jelenetére, vagy hogy miért olyan Cobor és Ta- tus, mintha a Besenyő családból pottyantak volna ide. Az Imogában persze sok minden ismerős. A nők a sarki fűszeressel állnak össze, Do- dika, a zabigyerek, kint játszik a kertben, a szereplők meg egy Nagy Magyar Kocsmává tágult házmesterlakásban üldögélnek. Egyedül Dorka jött Oz birodalmából. Az október 1-jei előadás tíz szereplője összehangolt munkát produkált. Németh János Istugén szerepében az a góré, aki mindig a felszínen marad, s a hatalma is elég még ahhoz, hogy kutyákat gázoljon büntetlenül. Mása, a felesége, akit Tadits Ágnes alakít, kielégítetlen, erőteljes asszony, akiből már most látni, milyen gyűlölködő lesz vén korára. Pilinc- zes József játssza Ocellát, a kocsmárost, manírok nélkül, élethűen. Imoga, akire mindenki vár, de aki végül a várt tisztaság helyett csak elsilányult jellemét és pénzsóvársá- gát tudja felmutatni, Bajomi Nagy György. Az övé a legdinamikusabb szerep, belső átalakulásának bemutatása azonban még várat magára. Ujláb Tamás Tatusáról úgy sejteni, elhülyülő agyában azért még motoz valami moralitás. Rázga Miklós Cobor szerepében lecsúszott egzisztencia, félúton a dzsigolóság és a kukázás között. Bacskó Tünde Dorkája felmutat valamit a született ártatlanságból. Herr Hermant Beer György, Frau Hermant Bóta István ka- rikírozta. Kukéró bácsi villanásnyi szerepében Urbán Tibort láthattuk. Hodnik Ildikó Gy. Bacskó Tünde és Bajomi Nagy György jelenete fotó: Müller Muzsikások a Kodály-tarisznyából Két csodás énekszám között Sebestyén Márta még táncra is perdült FOTÓ: TÓTH Ritkán látható örömmel és szeretettel fogadta a pécsi közönség a héten Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes koncertjét. A Művészetek Házában a fellépés után Sebestyén Mártát a kezdetekről és a jövőről kérdeztük:- Anyám szerint már az anyaméhben kezdődött a népzenével való kapcsolatom. Ő ugyanis az utolsó öt Kodály- növendék egyike, s a Zeneakadémia népzene szakos hallgatója volt, s betartotta azt az utasítást, hogy a kisgyerek zenei nevelését 9 hónappal születése előtt kell megkezdeni.- Mikor kötelezte el magát végleg a népzene mellett?- Első sikeremet tizenkét évesen arattam egy iskolai nép- dalversenyen. Itt hallottam először olyan népzenét, amit az akadémiai archívumból válogattak lemezre. Akkor döbbentem rá, ezek nemcsak leírt dallamok, hanem mindegyik származási helyétől függően sajátos hangon szólaltatható meg. Úgy éreztem, nekem muszáj megtanulnom ezeket a tájanként változó előadásbeli eltéréseket.- Hogy mennyire eredményesen, arra példa, hogy az Angol beteg című film betétdalai közt is több Sebestyén Márta ének szerepel. Mit hozott Önnek a film Oscar-díjas sikere?-Vetítése után nem sokkal Tajvanba hívtak, mondván, hogy Sebestyén Márta-hisztéria tört ki, mindenki magyarul énekli azt a dalt, hogy Szerelem, szerelem. Sőt, mandarin kínaira feliratozva külön videokazettán árulták az anyagot, s popsztárnak kijáró visítozás- sal fogadtak fellépéseinken.-Ekkor adták ki a Best Of Sebestyén Márta CD-t is, melyen nemcsak magyar számok találhatók.- Igen, mert 17 éve énekelek itthon is más nyelveken. A Pécs környékén igen jól ismert Vuji- csics együttessel rendszeresen adunk elő délszláv dalokat. Minden népnek nagyon kedvelem a zenéjét, s azonnal megérzem, hogy igazi népzene e, vagy valakinek a csinálmánya. Ezen a válogatáson egy olyan ír dal szerepel, melyet egy Anyukám gyűjtötte dunántúli dallal kombinálok össze. De énekelek rajta egy hindi altatódalt is, mely a kisfiam születéséhez kapcsolódik.- Mi következik ezután?- Napokon belül háromhetes turnéra indulunk Amerikába, ahol hatalmas koncerttermekbe fogunk fellépni. Tavaly a Bro- adway-n ezer személyes színházak teltek meg a koncertjeinken, most a New York-i városháza 3 ezres hangversenytermében lépünk fel, és a program további állomásai: San Francisco, Ottawa, Denver, New Mexico. Az apropója, hogy újabb CD-nk jelent meg kint Szép hajnali csillag (Morning Star) címmel. Szerződésben állunk ugyanis egy amerikai lemezkiadóval, én öt szólóalbumra, és a Muzsikás együttes is öt lemezre.-Mi az ars poeticája a népzenével kapcsolatban?- Azért énekelek, mert ezt mondogatni nehéz. De gondolataimat Sütő András fogalmazza meg egészen pontosan a Gyermekkorom tükörcserepeiben: „Aki nem tud énekelni: bizony nagyon szegény ember, még ha tele van is forintokkal a ládája. Kodály és Bartók feltarisznyáit bennünket ezer esztendőre. Hosszú, magányos út előtt öregeink azt kérdezik: Jól felöltöztél-e? Botod van-e? Hát éneket viszel-e magaddal? Vagyis védelmet a sötétség s az úti veszedelmek ellen. Azt mondanám én is: ne hagyjátok cserben az Éneket!” Mészáros B. Endre Kelle Sándor képei Eszéken A Vemisszage nevű kiállítóhelyen láthatták a művészetek kedvelői szeptember folyamán Eszék-Baranya megye székhelyén Kelle Sándor pécsi festőművész alkotásait. A művész nem ismeretlen a városban. Már több ízben mutatta be képeit önálló, vagy csoportkiállítás alkalmával. Nemcsak Eszéken hanem Dél- Baranyában Pélmonostoron és Batinán is bemutatkozott. Minden alkalommal nagy élvezettel szemlélték a nézők gyönyörködtető tájképeit. Kelle Sándor megtanult horvátul, hogy ösztöndíjasként bebarangolja Horvátországot, az Adriát és a hercegovinai Mosz- tár városát. Az Eszéken kiállított képek tanulmányújának eredményeit bizonyítják. A Mecsekről, Eszékről, Mosztárról, Dubrovnikről készült pasz- tellek, akvarellek és olajfestmények nagy érdeklődést keltettek Eszéken is. Az alkalmi ünnepségen dr. Kárpáti Tibor professzor bevezetőjében méltatta Pécs kulturális, művészeti és gazdasági jelentőségét, annak összekötő szerepét Horvátországgal, majd néhány szóban ismertette Kelle Sándor életrajzát. T. I. Futnak a képek Film jegyzet Mellékvágányon A Retúr című új magyar film egy éjszakai személyvonat kupéjában játszódik. Hat hetvenen felüli öregember zötykölődik az üléseken oda-vissza. Úticéljuk nincs. Akad köztük nyugdíjas tanár, hivatalnok, kiöregedett szakmunkás, lecsúszott muzsikus, öreg szélhámos. Vagy hajléktalanok, vagy elmenekültek hazulról, egyszóval nincs otthonuk. És mivel ingyen utazhatnak, a vonat afféle éjjeli menedékhely számukra a mai Magyarországon. Sorsuk felzaklató kérdést intéz a nézőkhöz. Miféle közösség az, amelyik így bánik az öregekkel? A film rendezője, Palásthy György, aki maga is közel jár a hetedik X-hez, kínzóan valós problémát feszeget. Az alapötlet is kitűnő: véletlenszerűen összeterelni hat férfit, felmutatni karakterüket, megidézni múltjukat s figyelni a „csoportdinamikai mechanizmusokat.” A kidolgozás azonban helyenként felületes, néha avultas. Formai értelemben is öreges ez a film, s ez baj. Kár érte. Félreértés ne legyen, nem azt kifogásolom, hogy a film szereplői és alkotói egyaránt az idősebb korosztályhoz tartoznak. Ellenkezőleg, a téma időszerű, mint mondtam, ezek a művészek pedig ma is ifjúi lendülettel dolgoznak, a tehetségnek egyébként sincs kora. A felvevőgép mögött Illés György állt, a szakma doyenje, aki végtelen alázattal oldotta meg nehéz feladatát. De neki elég volt egy utasfülkényi zárt tér, amelyből úgyszólván ki sem mozdulhatott, hogy minimális kameramozgatással és szakszerű vágással lehetőséget biztosítson a szereplők számára egy-egy hiteles sors felvillantására. Látszik, hogy a színészek mesterei a hivatásuknak. Egyhelyben ülve, pusztán arcjátékukkal s beszédük árnyalataival képesek hús-vér jellemeket formálni, akiknek múltjuk van, s vannak emlékeik, ha jövőjük nincs is. Agárdi Gábor és Bárdy György ugyan a már sokszor kipróbált zsánerfestő eszközökkel dolgozik, új színt nem mutatnak fel, de Kibédy Ervin bebizonyítja, hogy a tragiku- sabb tónus milyen közel áll hozzá, Gera Zoltánnak van egy Olyanok ők, mint ki utazni készül... fájdalmasan szép monológja, Sinkovits Imre erőteljes ecsetvonásokkal festi meg a tanár portréját, kissé a rezo- nőr szerepét is vállalva, Lohinszky Lóránt története a postással pedig a film csúcspontja. Hát akkor mi a hiba? A baj, azt hiszem, a forgatókönyvben keresendő. Nem akarom a szövegkönyvet is jegyző Palásthy György munkáját alábecsülni, de ide író kellett volna. Jó író, akit nem téveszt meg a közhelyek valóságvonatkozása, mellőzni képes a groteszk kabarétréfákat és betétszámokat (mint amilyen a zsebtolvaj Rózsi kínosan ide nem illő jelenete), s tudja, hogy a film mint egész nem azonos epizódok és magánszámok sorozatával. így azonban a filmbeli vonat, sajnos, mellékvágányra futott. Nagy Imre
