Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-04 / 272. szám
1997. október 4., szombat Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 A rák esély egy teljesebb életre A szó: rák, félelmetes. Az első reakció általában a hitetlenkedés és a megdöbbenés. Később a félelem. Azután kezdődik a harc. Könyvek sokasága szól ma a rákbetegségről. Ismertetők tájékoztatnak a daganatfajtákról, a jelekről, cikkek garmada ír különböző felfedezésekről, diétákról, gyógyszerekről és csodaszerekről. Csak arról beszélünk a legkevesebbet, hogy mit is tehetünk, amikor valakiről a környezetünkben egyszer csak kiderül: rákos. Hang Gábor bábszínész. 35 éves. Világéletében színész akart lenni, gyerekszerepekben játszott, amatőr színpadokon szerepelt. Kos Lajos bábszínészeket keresett a társulatba, ő jelentkezett. 1984 óta játszik, s hogy milyen sikerrel, arra jó bizonyíték a tavalyi zágrábi Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon elért legjobb alakítás díja. Ő, akit betegség soha még csak meg sem érintett, úgy másfél éve egy festékes anyajegyet vett észre az oldalán. Csak néhány hónap telt el, és az anyajegy elkezdett rohamosan nőni, pedig ekkor már megvolt az időpont, mikor is vágják ki a helyéből.- Furcsa rágondolni, hogy három éve még nyolcvan kilós, három méteres, jóvágású fiú voltam, aki reggeltől estig dolgozott elnyűhetetlenül - mesélte. Nehéz beszélnie, pedig megbízunk egymásban. De ha az ember megszólal, ki is adja magát. Talán ezért is olyan keserves a rákbetegségről bármit is mondani. Okos könyvek az utolsó fejezetben azért leírják, mit is tegyünk. Elmondják, hogy bátorítsuk a beteget érzelmeinek kifejezésre juttatásában, és próbáljuk meg mi is megfogalmazni a magunkét. Hallgassuk meg őt, adjunk választ, de őrizzük meg függetlenségünket. Anélkül legyünk támaszadók, hogy babusgatnánk a másikat. És kell, hogy megmentés helyett egyszerűen inkább segítsünk. Gábor tréfálkozik a betegséggel.- Ez a betegség nem szokott viccelni, ezért a legjobb védekezés ellene a humor. Különben is, én vagyok itthon a testemben, neki kell mennie. Az első műtétet újabbak követték, az orvosok nyirokcsomókat távolítottak el. Gábor kemoterápián vett részt, s néhány hónapig tünetmentes volt. Nemrég új, gyanús foltok jelentek meg.- Úgy képzelem el a rákos sejteket, mint kis fekete apróságokat - mondta. - Eddig még megelőztek, de a dolog kétesélyes. Harcolok. Része akarok lenni a folyamatnak, mellyel önmagamat gyógyítom. Amivel a legnehezebb megküzdeni, az a félelem, hogy az ember soha nem tudja, mi várható. Van olyan szemlélet, mely szerint a betegség esély arra, hogy átgondoljuk, helyesen éljük-e az életünket. Gábort a betegsége megtanította dönteni, amit, ahogy mondja, világéletében utált. Megtanult nemet mondani, s ez az életvitelében is jelentkezik. Most reggel kel, következetes méregtelenítő kúrát tart, egy-másfél óránként frissen készített zöldség- és gyümölcslevet iszik, és közben bizonyos szereket szed. Ezek némelyike drága, a tb által nem finanszírozott, csak külföldről beszerezhető gyógyszer. Egy egészségügyi kérdésekkel foglalkozó folyóirat októberi számában éppen a rákgyógyításról írnak. A szerző szerint „a rák diagnózisa az egész embert érinti. Az operáció utóhatásaihoz, a sugár- és kemoterápia súlyos mellékhatásaihoz hozzájön a szorongás a bizonytalan kimenetel miatt, a félelem az elviselhetetlen fájdalmaktól. Klinikákon alig van idő mélyreható beszélgetésekre személyes gondokról.” Gábor biológiai tumorterápiáját az első pillanattól kezdve baráti segítségként fogja össze dr. Karácsony Ferenc orvos. Szerinte a rákkal való küzdelem a harcművészetekhez hasonló.- A rák az egész szervezet betegsége, melyben valóban létezik egy megfogható sejtcsoport. Ez a betegség olyan, egyenként hihetetlenül gyenge sejtekből áll, melyek gyors növekedésnek indulhatnak. Az ellene való küzdelemben nincs helye a lan- gyosvíz-hozzáállásnak. Tudatosabb életvitel kell, mert nem mindegy, mit eszünk, mennyit mozgunk, s hogy helyes válaszokat adunk-e a minket érő helyzetekre. Ha a betegség már eljött, a szervezetet fel kell tölteni energiával, a normálisan működő sejteket támogatni és erősíteni kell, hogy a nem normális anyagcseréjű sejtek elpusztuljanak. Karácsony doktor úgy tapasztalja, túl nagyok az elvárások a'daganatterápia egy-egy új eredményével kapcsolatban. Emellett az is aggasztó, hogy a betegség többek között a halmozódó környezeti ártalmak hatására is egyre szélesebb kört érint. Tudomásul kell venni, hogy a rák a mi korunk betegsége, a mi feladatunk átformálni életkörülményeinket. Sramó Gábor nemcsak a legjobb barátja Hang Gábornak, de munkatársa, főnöke is. Amikor beszélünk, minden szavából meleg szeretet árad, még akkor is, ha csak arról van szó, hogyan alakították úgy a Bóbita Bábszínház programját, hogy Gábor a kezelések idején is játszhasson.- Furcsa érzés volt, amikor elkezdtünk egy darabot, amiben ő is benne volt, hogy hirtelen minden olyan komolytalanná lett a betegségéhez képest. Nem igazán tudtunk a munkára figyelni, de aztán elkezdtünk dolgozni együtt, hiszen az élet nem állhat meg. Mindenki jött, és kérdezte, hogyan tud segíteni. Hogy hogyan találhatók meg a helyes szavak? Úgy, hogy nem kell egymás előtt játszani. Nem kell hazudni a másiknak a betegségéről. Nem kell a szavakat keresgélni, legfeljebb néha megvárni a legjobb időpontot egy-egy nagyobb beszélgetéshez. Mondhatjuk, Hang Gábor szerencsés. De nincsenek mindenki mellett barátok, pedig nem mindegy, van-e valaki elérhető közelségben, ha az ember éppen hullámvölgybe jut. Először Terényi Gyöngy (kis képünkön) sem hitte el a diagnózist. Csak néhány éve lett Gábor társa, felesége, s alig volt egy-két boldog évük, jött a betegség. Három gyereket nevelnek egy apró kertvárosi panellakásban. Gyöngy bőrműves iparművész, s amikor azt kérdezem tőlük, milyen csoda segítségével tartják fenn magukat, Gábor elárulja, hogy szerinte a felesége biztosan varázsol. Gyöngy azt állítja, napról napra azzal foglalkozik, hogy a lukakat betömje a fillérekkel. Nem szokatlan ez, ahogy mondja, így is nőtt fel. S hogy mi ad neki erőt?- Biztosan segít, hogy nő vagyok, ez ad bizonyos rutint a gondoskodásban. Most már látom, hogy komoly küzdelmet kell folytatnunk a betegséggel. Barátnőim is kérdezték már, hogy bírom, ők vallásosak, Isten ad nekik erőt. Én nem vagyok hívő, de azért él bennem egyfajta hit, és itt van a két nagy mellett egy pici gyerek is, nem adhatjuk fel. Gyöngy arról beszél, hogy van olyan része is a gyógyulási folyamatnak, amit nem lehet leírni, ez olyan, mint a csoda vagy a kegyelem.-Ez a hitünk gyógyítja meg Gábort, így vagyunk erősek, együtt - mondja. A halál kérdését persze, nem tudjuk kikerülni. A szó most tabu, mondja Gyöngy, mint azoknál a törzseknél, ahol nem is ejtik ki azt, amit el akarnak kerülni. De én hiszem, hogy valójában nem is a halál maga a lényeges, hanem az, hogy bármikor jön is, meg tudjuk-e válaszolni azt a kérdést: „Ki vagyok én?” és azt, „Teljes életet éltem-e?” Hodnik Ildikó Gy.
