Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-30 / 297. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1997. október 30., csütörtök Hírcsatorna Megnyílt a Pécsi Egye­temi Klub. Tegnap késő este dr. Tóth József, a JPTE rektora ünnepélyesen meg­nyitotta a nemrégiben elké­szült egyetemi klubot. A nyitáson zenei fesztivált rendeztek. (ns) Alsómocsolád iskolabu­sza. Az önkormányzat egy pályázat útján iskolabuszt nyert, amellyel a mintegy húsz bejáró diákot hordják a mágocsi körzeti iskolába. A jármű garázsát egy régi, elhagyott istállóból alakít­ják ki. (cs) Ellenőrzés a megye közút-vasúti kereszteződé­seiben. A MÁV és a rend­őrség együtt ellenőrzi a közút-vasúti kereszteződé­sekben, hogy a járműveze­tők betartják-e a sebesség- korlátozást. Harkányban a héten kilenc, míg Bicsérd- nél hat sofőrt büntettek meg, mert nem a 30, illetve 40 kilométeres sebességgel haladtak. Egy személyt azért jelentettek fel, mert 83 kilométerrel száguldott át a síneken. (cs) Fékezési bemutató !M agy harsány ban. A köz­ség általános iskolájában ta­nítják a közlekedési ismere­teket is. Az intézmény most alakít ki kapcsolatot a Ma­gyar Autóklub budapesti te­rületi szervezetével, hogy a klubtagok egyebek között nyilvános fékezési bemuta­tókat tartsanak a faluban. A legelsőre novemberben ke­rül sor. (cs) Kukázó rókák és nyulak Pécsett. A Melinda utcá­ban, amely közel van a Lő- tér-domb mögötti mocsári berekhez, mostanában ró­kák és nyulak tűnnek fel az utcai szeméttárolók körül. A kutyák örülnek ennek, hisz jól megkergetik a mezei és berki állatokat. (cs) Mély fájdalommal tudat­juk mindenkivel, akik is­merték, szerették és tisz­telték, hogy drága jó fér­jem, édesapánk, nagy­apánk SOMOGYI LÁSZLÓ (volt szalatnaki általános iskolai igazgató és harká­nyi tanár) életének 61. évében váratlanul elhunyt. Temetéséről később intéz­kedünk. A gyászoló család (302765) „Cseppfolyós állapotban” az Aqua Az építőközösség jogi képviselője szerint arra már nincs re­mény, hogy az idén átadják a pécsi Felsőmalom utca sarkán épülő üzletházat. Egyelőre az sem látszik tisztán, milyen pénz­ből fogják finanszírozni az épület befejezését. PÉCS Az épület átadási határidejét már többször - először idén áp­rilisban - módosították. Az idén már csak az a tervük, hogy még a tél beállta előtt megpró­bálják az épületet lezárni. Újabb befizetésekből, valamint az irodák eladásából sikerült annyi pénzt összeszedni, amennyiből a nyáron folytat­hatták az építkezést, ám azt már akkor is tudták, hogy ez a befe­jezéshez nem lesz elegendő. Eredetileg ugyanis 114 millió forintra tervezték a beruházást, s mint azt dr. Herczeg Ferenc (képünkön), az építőközösség jogi képviselője elmondta, tu­lajdonképpen a készültségi foknak megfelelően költekez­tek. Befejezni most azért nem tudják a munkát, mert az ehhez szükséges milliók nem állnak rendelkezésükre. Az ügyvéd nem látja pesszimistán a hely­zetet. Meglátása szerint ugyanis, ha a jelenleg még tulajdonos nélküli 5 üz­lethelyiséget el tudják adni, és a fennálló követelései­ket be tudják hajtani, talán összejön annyi pénz, hogy a jövő évben átadhatják az épüle­tet. Arra ugyanis már nem lehet számítani, hogy az elkelt lakó­házak, üzletek tulajdonosai újabb tőkeinjekcióval finanszí­rozzák a munkákat. Az építőközösség közgyűlé­sei meglehetősen viharos kö­rülmények között zajlanak, a la­kásra várók egyre türelmetle­nebbek, nem beszélve az üzlet- tulajdonosok elmaradt haszon miatti dühéről. A legutóbbi ösz- szejövetelükön felmondták a ki­vitelezővel, a Rózsa Kft.-vel ko­rábban kötött megállapodást. Itt az is szóba került, hogy ha nem lesz megfelelő az ajánlat, akkor más kivitelezőt választanak. Igaz, így tovább növelik a költ­ségeket, de legalább pontosan meg tudják majd határozni az átadási határidőt. Rózsa Tamás, a cég ügyvezetője szerint ha az árban meg tudnak egyezni, ak­kor természetesen hajlandók az építkezést folytatni. Közel va­gyunk a megállapodáshoz - mondja az igazgató. Mindenki mielőbb túl akar már lenni a nagy hercehurcával járó építkezésen. A Pécsi Vízmű Rt. lassan már egy éve várja, hogy az ügyfélszolgálati irodáját a belvárosban meg­nyithassa. Vásároltak egy 80 négyzetméteres üzlethelyiséget az Áqua Üzletházban, mert ide­ális helyet biztosíthatott volna az ügyfelek kulturált fogadá­sára. Szűcs Gyula, a társaság ér­tékesítési és adminisztratív igazgatója szerint a cég tovább már nem várhat, keresnek va­lami más helyiséget, hogy leg­alább ideiglenesen megnyithas­sák az ügyfélszolgálatot. Peres­kedésre nem gondolnak, inkább azt szeretnék, hogy az építkezés valahogyan befejeződjön. B. G. Fűtés: ne a tömb űzessen Megfelelő feltételek esetén akár 25 százalékkal is alacsonyabb lehet a fűtésszámla - tudtuk meg a lakásszövetkezetek és tár­sasházak szövetségeinek tegnapi eszmecseréjén. PÉCS Nemcsak a távfűtő vállalatok­kal együttműködve lehet meg­takarítást elérni, hanem az ösz- szes többi szolgáltatás is ol­csóbb, amennyiben a fogyasz­tók maguk a lakók, és nem az épület együttesen - hangzott el a találkozón. A jelenlegi törvény lehetősé­get nyújt arra, hogy ha egyva­laki nem fizetett, akkor a többi lakóval fizettessék ki a számlá­kat, vagy mindenkitől megta­gadhatják a szolgáltatást. Az új tervezet - ami nemsokára kerül a parlament elé - nem nyújt le­hetőséget erre, sőt egyéni el­számolásra ösztönöz. Ezt Mohácson már példaér­tékűen megoldotta a lakásszö­vetkezet, együttműködve az ot­tani hőszolgáltatóval. A Duna- parti városban a távfűtő cég és az önkormányzat is besegített a lakóknak az úgynevezett költ­ségmegosztók beszerzésében. A műszerrel az egyéni fogyasz­tást lehet viszonylag pontosan megbecsülni, így a lakásra sza­bottan lehet kiállítani a számlát. A lakók takarékoskodnak, nem fűtenek, ha nincsenek otthon. Pé­csett hitelesí­tett mérőket vár el ehhez a szolgáltató. A készülék ra­diátoronként 20-25 ezer forintba kerül - tájékoztatott Nagy Emil (képünkön), a La­kásszövetkezetek és Társashá­zak Baranya Megyei Szövetsé­gének elnöke. Az egyéni elszámolásnál, a tapasztalatok szerint, 25 száza­lékos megtakarítás is elérhető, persze megfelelő szigetelés ese­tén. Zs. B. Gyámügyi többletek mohács - BÓLY Miután a térségben immár két város van, a kormányzat előírta: a gyám- és építésügyi feladatok e települések kö­zött felosztva történjenek. Mohács önkormányzata • a héten tartott testületi ülésén fogadta el, hogy a polgármes­teri hivatal ötödik osztálya­ként létrehozza a városi gyámhivatalt. A november el­sejétől hatályba lépő törvény értelmében a gyámügyi teen­dőket a körzethez tartozó 26 községben ellátó apparátus létszámáról is döntöttek. En­nek értelmében a többletfela­datot öt dolgozóval oldja meg Mohács. A gyámhivatal mű­ködésének anyagi feltételeit a Népjóléti Minisztérium bizto­sította, bár az év végéig hátra­lévő két hónapra átutalt 2 mil­lió 926 ezer forintból a nélkü­lözhetetlen gépkocsi vásárlá­sára már nem futja. Az épí­tésügyi szakhatósági felada­tokat várhatóan ugyanekkora körzetben január elsejétől te­szik kötelezővé, de az erre vonatkozó jogszabályok még nem ismertek.-Boly tizenhárom telepü­lés gyámhivatali központja lesz - tájékoztatott Morvái Gyula, a város jegyzője. - Egy dolgozót foglalkozta­tunk pluszban, aki pályázattal nyerte el az állást. Ä miniszté­rium ajánlása szerint a nálunk érintett 11 ezer lakossal kap­csolatos munkakört két sze­mély láthatná el, viszont e téren még nincsenek tapaszta­lataink. Ha néhány hónap múlva kiderül, hogy egy ügy­intéző kevés, növeljük a gyámhivatal létszámát. A székhelye egyébként a város­házán lesz. Az építésügyi ha­tósági munkának egyelőre csak a tervezetét ismerjük. Úgy ítéljük meg, hogy ezt a városháza felsőfokú végzett­ségű munkatársa el tudja látni januártól, s így nem kell kü­lön helyiségről sem gondos­kodnunk. Berta M. Nem megy a víz a hegyre PÉCS Több olyan része is van a városnak, ahol komoly problémát okoz a víz „be­szerzése”. Nevével ellentét­ben a Kutas köz például vízben szegény terület. A Mecsek némely lejtőin élőknek szinte mindennapi gondjuk az étkezéshez, mo­sáshoz, főzéshez, egyszóval a mindennapokhoz szükséges vízmennyiség beszerzése. A Bárány-tető felett lévő Kutas közben különösen rossz a vízhelyzet, főleg télen. A csa­tornarendszerre valószínűleg csak legkorábban egy év múlva kötik rá az itteni portá­kat. Eddig ciszternákkal ol­dották meg az itteniek a víztá­rolást, ezekbe a tartályokba a felhők, a vízmű, a Biokom, vagy egyéni vállalkozók hordták - persze megfelelő el­lenszolgáltatás fejében - az éltető folyadékot. Ivóvízhez egy, a Kutas köztől néhány száz méterre lévő közkútnál is hozzá lehet jutni. Időről időre adódnak vi­szont olyan technikai problé­mák, melyek az amúgy is elég mostoha körülményeket to­vább rontják. Jelenleg például a Biokom vízszállító autójá­nak műszaki engedélye lejárt, ők egy ideig nem tudnak fu­vart vállalni. A Vízmű pedig csak a Kutas köz elején lakó­kat tudja ellátni, gépjármű­vükkel nem szeretnek behaj­tani a szűk utcácskába. Egyéni vállalkozókhoz is le­het fordulni, de ez rendkívül költséges mulatság. Minden csatorna nélküli háztól 150 méterre lennie kéne egy köz- kútnak, ez a feltétel azonban a Kutas közben a házak többsé­gének esetében nem teljesül. Ä sok itt lakó idős ember kénytelen több száz métert gyalogolni a vízért. Télen persze a nagyobb autók egyál­talán nem tudnak felmenni a hegyre, így a helyzet igazán ekkor válik kritikussá. N. F. Rendőrtüntetés lesz BARANYAI KÖRKÉP November végére országos rendőr-demonstrációt ter­vez a Független Rendőr­szakszervezet. A Belügyi Dolgozók Szakszervezete november 15-éig kéri ki a tagság véleményét, hogy mi tévők is legyenek.- Ha a tagság úgy dönt, hogy demonstrálunk, én leszek az első, aki felül a Budapestre tartó buszra - nyilatkozta la­punknak dr. Kollámé Gál Jo­lán, a BDSZ megyei alap­szervezetének titkára. A Független Rendőr-szak­szervezet ki akarja harcolni, hogy töröljék el a rendőrség adósságát, ötmilliárd forinttal emeljék működési költségeit, és a rendőrök bérfejlesztése kövesse az inflációt.- Véleményem szerint a szakszervezetnek nem az a feladata, hogy az adósság tör­lését elérje. Ennek oka ugyanis vagy az, hogy kevés pénzt biztosít a költségvetés a rendőrségnek, vagy az, hogy rosszul gazdálkodik a vezetés. Nekik kell hát tenniük vala­mit - véli dr. Kollámé. Sze­rinte a szakszervezetnek a bérfejlesztéssel kell foglal­koznia. 1999-re ugyanis a rendőrök bérének el kell érnie a köztisztviselői illetmény- alapot. Ha jövőre csak a most tervezett béremelést kapják meg, akkor kétségessé válik, hogy teljesülhet-e ez a cél. U. G. Új buszok - régi gondok A megyeszékhely és Komló közt hamarosan új buszok állnak forgalomba, az Ormánság azonban nem kap új járműveket - derült ki a Pannon Volán tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol a jövőre esedékes áremelésről is tájékoztattak. BARANYAI KÖRKÉP A megyében hamarosan mint­egy harminc indul útnak a kom­fortosabb, gyorsabb járművek­ből. Pécs várad és Palotabozsok között már jár is egy az új bu­szokból, ami a vasutat váltotta fel. A hazai települések két­harmada kizárólag aszfalton közelíthető meg, így a hazánk­ban egyelőre igen magas ará­nyú tömegközlekedésnek a személyautók lesznek a legna­gyobb versenytársai - tájékoz­tatott Szirmai Csaba (képün­kön), a Pan­non Volán Rt. vezérigazga­tója. A válla­lat bejárási lehetőséget szeretett volna biztosí­tani az or­mánsági ak­nák, hogy akár a megyeszékhe­lyen is tudjanak munkát vál­lalni, ám a buszvásárlásra be­nyújtott pályázatukat elutasí­totta a területfejlesztési tanács. A cég a közszolgálati funk­ciójának csak állami támoga­tással tud megfelelni, azonban a járművásárláshoz nem kapnak segítséget, és ezt a jegyárakba sem építik be. Félő tehát a je­lenleg is idős járműpark to­vábbi öregedése. A probléma- megoldásra programot dolgo­zott ki az rt. A pontos áremelés mértéké­ről csak decemberben kapha­tunk adatot, de mint megtud­tuk, 15 százalék körüli tarifa- emelés várható. Ez például a Pécs-Komló vonalon 23 forint pluszt jelentene egy felnőtt­nek. Zs. B. Komlón és környékén a -10 fokos hidegben tegnap öt járat ki­maradt, a diákok késtek az iskolából. Szalatnakra a bejárókat, köztük tanárokat is, a szülők vitték autóval. Bátonyi Endre, a Pannon Volán Rt. műszaki üzletág-igazga­tója kérdésünkre elmondta, hogy váratlanul érte őket az ebben az időszakban még soha nem tapasztalt hideg. Az rt. már régóta november 1-jétől alkalmazza a téli gázolajat. Most azonban a komlói gond kapcsán soron kívül rendelt a MOL-tól, és mától a -18 fokos fagynak is ellenálló üzemanyaggal töltik fel a tanko­kat. Dermedésgátló anyagot, ami a nyári gázolaj hatásfokát is javítaná, harmadik éve nem használ az rt. Cs. J.

Next

/
Thumbnails
Contents