Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-19 / 257. szám

1997. szeptember 19., péntek Háttér - Riport Dhnántuli Napló 9 Hodnik Ildikó jegyzete Netszállottak A drogfüggők és az alkohol- betegek mellé a számítógé­pes hálózatok elterjedésével új hiánybetegség kezd csat­lakozni. Egy asszonyt az amerikai bíróság azért ítélt fél évi fel­függesztett börtönre, mert három, öt év alatti gyermekét elhanyagolva napi 12 órát töltött az Internet mellett. Amikor a rendőrség megér­kezett, a gyerekeket szemét­ben, törött üvegek között ta­lálta, net-függő anyjuk eköz­ben a számítógépes infó- sztrádán barangolt. A megszállott számítógé- pezők a szakemberek szerint ugyanolyan szenvedélybete­gek, mint a kábítósok. A ser­dülők egy része úgy hasz­nálja a kompjútert, mint a légzőkészüléket, eközben azonban társainak meta­kommunikációs üzeneteit alig érti meg. A hazai iskolarendszer nagy vívmánya lesz, hogy minden diák használhatja majd a világhálót. Nem is az eszközzel van baj, sőt a szá­mítógép fejlesztheti a diák alkotókészségét, aktivitását, a gyerek sikerélményre tehet szert, megismerheti saját szédületes lehetőségeit. A pszichológus szerint azonban ha valaki 6 órát a gép előtt tölt, már szenve­délybetegként kellene ke­zelni. Az igazán nagy baj az, ha a rendkívül látványos, iz­galmas virtuális valóságba belefeledkezőnek már nincs is kedve visszajönni a hét­köznapok szürke, gondokkal terhes, unalmas világába. Pedig az egészséges ember öt érzékszervvel éli a világot. Az a szülő, aki boldog, hogy a gyereke csöndben, jól elvan a billentyűivel, jobban tenné, ha több időt töltene vele együtt inkább, mert me­leg érzelmet, biztonságot, szeretetet csak ő tud adni. Bill Gates, a kompjútercé- zár máris sejt valamit. Ezért tett alapítványt olyan elme­gyógyintézet építésére, melyben azokat a betegeket kezelnék, akik a számítógép miatt veszítették el józan eszüket. Remek, szép új világ ez. NAT-kesergő Középiskolai tanárokkal be­szélgettem, egyikük mon­dandója azóta sem fér a fe­jembe. Közel jár az ötven- hez, van egy főiskolai és két egyetemi tanári diplomája. Az egyik tantárgyát, amit már 18 éve tanít eredménye­sen a gimnáziumban, fel kell jövőre adnia a NAT, a Nem­zeti Alaptanterv előírásai miatt, mert abból csak főis­kolai diplomája van.- Nem értein ezt az egé­szét. Rengeteg tanítványom jutott tovább e tantárgyam­ból különféle országos ver­senyekre, avagy tett sikeres felvételi vizsgát egyetemen, főiskolán, most meg hagy­jam abba. Megkérdeztem: mi lenne, ha abból a tárgy­ból ma­gam is le­tenném az egye­temi kü­lönböze­tit, hogy továbbra is tanít­hassam? Megtudtam, e to­vábbtanulásomnak talán csak a felét állnák, mert ma­holnap már ötvenéves le­szek. A negyedik diplo­mámra önerőből már vég­képp nem telik - meséli el­keseredetten. Szelektív gyűjtés Még annyi szemetesedényt nem láttam együtt egy ház­tartásban, mint németországi vendéglátónknál. Külön gyűjtőbe került a komposz­tálható konyhai hulladék (az jó lesz a kertbe), külön a ve­gyes mindenféle, külön-kü- lön a fekete-fehér és a színes újság, szín szerint az üveg, és természetesen külön a mindenféle elem. Csodál­koztam is eleget, s bevallom, nehéz volt megszoknom, hogy melyik a vegyes gyűjtő, amibe az elnyomott cigarettacsikkeket, egyéb hulladékokat tehetem. Né­hány nap után már csukott szemmel is tudtam, hogy minek hol a helye. Kedves és türelmes házigazdáink mo­sollyal hálálták meg igyeke­zetemet. Ha minden igaz, jövőre viszonozzák a látogatásun­kat. Már előre izgulok, ho­gyan fogom megoldani ná­lunk is a szelektív gyűjtést. Hová fér el annyi edény, pvc-zsák? Azt meg úgy sem kötöm majd az orrukra, hogy a végén mindent az egyetlen utcai gyűjtőbe öntök össze. Termékdíj Nyúz, nyaggat autóreparáló barátom: nézzek utána, hogy miért számítanak fel új ak­kumulátor és gumiköpeny vételénél még külön termék­díjat * is, amikor a használt akksitól és gumiköpenytől csak fe- ledékeny- módszer- rel (kü­lönböző helyeken történő ottha- gyással) lehet megszabadulni. Végére jártam. A használt akksit (aminek megvétele­kor, annak teljesítményétől függően áfásan legkevesebb 600 forint a termékdíja) né­hány helyen már átveszik 8 Ft-os kilónkénti áron. Az au­tóköpeny termékdíja kilón­ként 30 forint plusz 25%-os áfa, a használt leadásakor ugyan jelenleg nem fizetnek egy vasat sem, de legalább végre átveszi a pécsi Bio­kom. Már csak azt nem tudom, hogy melyik autós veri ma­gát a termékdíjon túl újabb költségbe, hogy a lecserélt, rossz gumikat elfuvarozza a gyűjtőhelyre? így, még egy időre ma­radnak szanaszét a haszna­vehetetlen gumiköpenyek. És fizetjük az új után a termékdíjat is, ami lényegé­ben ’ azt jelentené, hogy a használt akksitól, autókö­penytől intézményesen sza­badítanak meg minket, hogy véletlenül se szennyezzük velük a környezetet. B. Murányi László Szálkák Az óceánok úgy bugyborékoltak, akár a szénsavas ásványvíz Mi pusztította el a földi életet 280 millió évvel ezelőtt? A kérdésre magyarázatot ke­resve most a brémai Max Planck Intézet négy neves ku­tatója szokatlan kísérletbe kezdett. 280 millió évvel ezelőtt, a perm korszakban Európa kö­zepén tenger hullámzott, a magasabb középhegységek szigetként emelkedtek ki a vízből. Földünkön ekkor csak két kontinens volt, az északi féltekén az Angara, a délin pedig a Gondwana. Páncélos halak, korallok, rákok, algák népesítették be a vizeket. A szárazföldi erdőkben hüllők vadásztak. A korszak végén hatalmas katasztrófa sújtotta ezt az élővilágot: a tengeri élő­lények 95 százaléka elpusz­tult, a szárazföldi állatok 75 százaléka eltűnt a Föld színé­ről. Az óceá­nok úgy bugyborékol­tak, akár a szénsavdús ásványvíz, és a felszaba­duló széndi­oxidban minden élő­lény megful­ladt. A „Sci­ence” maga­zinban köz­zétett elmélet szerint a permkori óceánok vi­zében nem keveredett a fel­színi és a mélyvíz. A fény át­járta felső rétegekben burján­zott az élet, az elpusztult álla­tok és növények viszont a mélybe süllyedtek és a tenger­fenéken bomlottak el. A perm korszak végén a mélységből néhány helyen a felszínre nyomult a víz, kiszabadult a légkörbe a benne felhalmo­zódott széndio­xid. A lassúbb anyagcseréjű ál­latoknak nem volt semmi esé­lyük az életben maradásra. A kopoltyúsok kö­zül akadtak túl­élők, a tengeri sünök és csilla­gok azonban nem tudtak al­kalmazkodni a rendkívül gyor­san változó vi­szonyokhoz. A szárazföldi élőlények közül a környezeti válságot csupán néhány hüllő­faj vészelte át. Ferenczy Europress Motorola d160 + 10 000 Ft előfizetési díj Ericsson GA 628 havi auu n. + 16 000 Ft előfizetési díj Ericsson GF 788 + 10 OOO Ft előfizetési díj Nokia 2110i havi 500 Ft« + 24 000 Ft előfizetési díj + 10 000 Ft előfizetési díj A kedvezményes készülékárak október 11-ig, és kizárólag új előfizetés vásárlása esetén érvényesek! További részletekért keresse fel területi képviseletünket (Pécs, Ferencesek utcája 6., tel.: 06 72 512 170), vagy bármelyik hiva­talos viszonteladónkat! Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 1 464 6020, 06 20 200 200. A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával, a bérelhető készülékek csak a bérleti szerződésben hozzárendelt SÍM kártyával használhatók! Ajánlatunk a készlet erejéig tart! Az árak ÁFA nélkül értendők! PANNON GSM ▼▼▼▼▼ Az élvonal. Mennyei árak! Megvásárolhatók Bérelhetők

Next

/
Thumbnails
Contents