Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-06 / 214. szám
1997. augusztus 6., szerda Háttér - Riport Dünántáli Napló 9 A bánya magányos fája Hatalmas, korszerű gépmonstrumok dolgoznak a pécsbányai külfejtés mélyén fotók: laufer l. Különös közlekedési előírás van az elképesztő gödör oldalában szerpentinként kanyarodó utakon: a balkézszabály. Egy- egy autó 20—40 tonnányi teherrel kapaszkodik fentről nézve konok bogárként a meddő, vagy a meddőleválasztó felé. Esős, jeges úton nagy veszélyt jelent a megcsúszás. Ezért a megrakott kocsik a fal mellett, az üresek az út meredélyt kísérő oldalán járnak. Ha pedig ütköznének, nem a vezetőfülke felőli oldaluk sérülne. Félelmetes a pécsbányai külszíni fejtés. Akár fentről nézünk le a mélybe, akár onnan kapaszkodunk fel a szélére, aránytalannak tűnik az ember ereje. Amivel ezt a hatalmas gödröt mélyítette. Ide még - magyarázza Horváth Ernő üzemvezető (képünkön) - kihordunk néhány millió köbméter meddőt. Mintha csak azt mondaná, arrébb tettem egy vödör vizet. Az évek során - közel két évtizede kezdődött itt a felszíni bányászat - valósággal hömpölygőit a hatalmas kőzetmennyiség. Ahogy húzódik a szénrétegek szabta irányba a fejtés, bontják maguk mögé a felesleges anyagot. Lent, a mélyben dolgozik egy irdatlan kotrógép. Alig kéthetes, 110 millió forintért most állították munkába. Irgalmatlanul erős és 5 köbméteres lapátjával egy-egy évben 800 000 köbmétert képes megmozgatni. A kolosszus tulajdonképpen vezérhajó. Ma a külszíni fejtésen talán a gépészet a legfontosabb részleg. Ha egy ilyen masina kiesik a termelésből, nagyon nehezen lehetne a hőerőmű igényelte évi 600 000 tonna szenet biztosítani. Olyan emberek ülnek ezek nyergében - a kotrómesterek, mint például Szőke Kálmán, vagy Móga Sándor -, akik a robbantás után eldöntik „kanalazgatás közben”, hogy mi jó a kazánba, mi nem. ők rakják meg a Rábákat, s határozzák meg, a meddőre kerül a rakomány, vagy a med- dőleválasztóhoz. Olyan ez a gödör, mint egy fejre állított csigaház. A talpnál - 100 méteres mélységben - a hegye, felfelé táguló oldalán a vonalak az üzemi utak, s a szája majd’ 800 méter átmérőjű. A kőzetek megmozgatása továbbhömpölyög, még 4-5 évig van itt kitermelhető szén. Mégpedig 140-150 méteres mélységig. Mert bár a hajdani növényzet ásványkinccsé vált hordaléka ennél lejjebb is megvan, kitermelése nem gazdaságos. Ráadásul korábban a mélyművelésben dolgozó grá- nerek a javát már a felszínre hozták.- Nagybányaréten a kutatások további jelentős szénva- gyont mutattak ki - mondja Horváth Ernő -, s ezt is külfejtéssel - ami jóval olcsóbb a mélyművelésnél - lehet kitermelni. Úgy tűnik, Pécsett a szén a legjobb alternatíva, másrészt a világtendencia is az újra fokozódó fel- használása felé halad. A versenyképes szénárra alapozzuk optimizmusunkat. A jelenlegi pécsbányai gödör rekultivációja több milli- árdba kerülne, nincs, aki ezt fedezze. Ha megnyitható lesz a nagybányaréti fejtés, ennek meddője fel- használásával a rekultiváció költségei nem érik el az egyébként szükséges összeg tíz százalékát. A 16-18 millió köbméteres bányagödröt akár 4-5 év alatt rekultiválni lehetne. Van ott lent egy másik féle monstrum is. Nem akkora, mint a kotrómesterek gépe, a robbantólyukakat fúrja. Ma már éppen végzett. Mindennap - szombat- vasárnap kivételével - a délelőtti műszak végén robbantanak. Ilyenkor fürgén kiürül a bányagödör, feljönnek a gépek, az emberek, feljön a felíró is apró, fehér kalyibájából, tovább nem kell leolvasni a teherautók oldalára írt számokat, ki menynyit fordult. Végigdörög a sorozat-detonáció a bányán, szanaszét vágódnak a kövek, s a lazult, leomlott szakaszhoz odaaraszolnak a kotrók. A gödör továbbgördül. A robbantott rézsűnek a fedőoldalon 40, a feküoldalon 30 fokos lejtésűnek kell lenni. A legnagyobb veszély itt a fal megcsúszása. Ritkán fordul elő. Nem valami jó minőségű ez a szén. A mecseki vagyont ugyan kőszénnek minősítik, de a felszíni műveléssel kibányászott, laikusán szólva inkább jobb minőségű barna. Magas a salaktartalma is, elérheti a 60 százalékot. Ez csak az, ami a kazánokba kerül, azaz hasznosítható, ezen kívül ott van még a rengeteg meddőanyag, amit szintén mozgatni kell. A külfejtés évi költségvetése közel 2 milliárd forint, de ezzel a „béltartalommal” is gazdaságos a szén kitermelése. Lenézve meredek, lépcsős falakra, jól láthatók a ferde, fekete sávok. Hol vékonyabbak, hol vastagabbak. Utóbbiak ritkák, a mélyművelésiek alig hagytak, a külfejtés során nem is igen foglalkoznak 30 centinél keskenyebbel. Különösen a va- sasi gödörben ráadásul egy hajdani vulkáni tevékenység alaposan beleszólt a mai bányászok életébe, felettébb szeszélyesre formálta a geológiai alakzatokat. A kotrómesterek azonban tudják, mi a kő, mi a szén. A mecseki szénbányászat egyik utolsó mohikánja már rekultivált részének tetején teljesen árván áll egy fácska. Nincs körülötte más, csak a millió tonna kőzetre terített sárga, elsimított agyag. Amikor a Rábák egyike-másika feljön ide a dombra az újabb földszállítmánnyal, a gépkocsivezetők betesznek egy kanna vizet maguk mellé és megöntözik a fát. Zöldje élénk, dacosan áll a sivár környezetben, mintha sejtené annak fontossága jelzését, hogy erdő volt itt egykor. És az is lesz. Mészáros Attila Egy kis víz mindig jut a magányos fának Kozma Ferenc jegyzete Funar ismét Megnyílt újra a magyar konzulátus Pécs „legmogorvább” testvérvárosában. Ott, ahol a polgármester köztudottan magyargyűlölő, s aki ezt egy percig nem titkolja. Sőt mindent megtesz azért, hogy Kolozsvár nevének hallatán némi keserűséget érezzen az ember. Még azt is kijelentve a főkonzulátus megnyitásának előkészületében, hogy a magyar diplomatákat sohanapján fogadja majd hivatalában. Aztán eltűnik a magyar zászló is. Tartja tehát magát ahhoz, amit megszoktunk tőle, ahhoz, amit a rendszerváltás utáni kézfogásokban bízó pécsi polgármesterek is tapasztalhattak: George Funar rendíthetetlenül áll a maga kreálta vártán. Mint a Ceausescu-idők őskövülete. S bár nem úgy tűnik, mintha a közeljövőben szeretne belépni az ugyancsak pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti társaságba, én mégsem haragszom rá. Sőt! Határozottan örven- dek annak, hogy van Funar. Viselkedése nemcsak kihívó (hovatovább nevetséges), hanem tanulságos, és minden valószínűség szerint éppen abba fog belebukni, ami a csúcsra, a város polgármesteri székébe emelte. S ez a zabo- lázhatatlan szélsőségesség. Mai világunkban a régi eszméken nevelkedő emberek számára nehéz az eligazodás. Megkoptak azok a szép gondolatok, amelyekről naponta hallott az ember, s megkoptak azok a szavak és jelzők is, melyek e szépnek hitt eszméket megfogalmazták, körítették. így hát most a másik oldalról közelítve lehet az embereket orientálni. Társadalomkutatók mondják: átmeneti társadalmak legjobb iránytűje a negatív példa. Legbiztosabb pont az a szélsőség, amitől - akárhonnan is jön az -, a polgárok zöme szeret elhatárolódni. Funar is egy ilyen negatív példa. S talán még az is eszembe jut róla (nem vigasztalóig), hogy bizony nálunk is élnek Funarok, akiktől jó, ha minél távolabb tartja magát az ember. Különös divatbemutató. Újra felhasznált anyagok keltek ismét életre. A képen látható „alkotás” eldobott telefonkészülékek alkatrészeiből készült, új-zélandi divattervezők segítségével FEB-Reuters Gyilkos pumák Amerikában Villámgyorsan és teljesen zajtalanul történt: a tízéves Mark Miedema ott feküdt a földön a puma alatt. Néhány pillanat és az állat győztesen került ki az egyenlőtlen küzdelemből. A szülők percek múlva megtalálták a fiú holttestét. A halálosan végződött családi kirándulás a Colorado állambeli Rocky Mountain Nemzeti Parkban nem egyedi eset - egyre gyakrabban támadnak meg pumák turistákat az USA nyugati részében. Három nappal Mark Miedema tragikus halála előtt az ugyancsak coloradói Mesa Verde Nemzeti Parkban egy fiatal puma megtámadott és súlyosan megsebesített egy négyéves francia kisfiút. Becslések szerint az Egyesült Államok nyugati vidékein ma háromszor annyi puma él, mint még húsz évvel ezelőtt. A két méter hosszú, nemegyszer 90 kilós állatok élelmet keresve egyre gyakrabban jelennek meg városi parkokban, elővárosi kertekben, sőt kukák mellett vagy magányosan álló házaknál. Annak ellenére, hogy mind gyakrabban fordulnak elő tragikus esetek, a környék lakossága egyre inkább adottnak tartja a pumák jelenlétét és élvezi, hogy ezáltal közelebb lehet a természethez. Az állatok ilyetén szeretete nemegyszer már túl messzire megy. Amikor 1994-ben Kaliforniában egy asszonyt megölt egy nőstény puma és az állatot a vadőrök lelőtték, állatbarátok 21 000 dollárt gyűjtöttek az anyaállat kölyke részére, míg az áldozat árván maradt két gyermekének megsegítésére csak 9000 dollár gyűlt össze. Örömteli katonakoromból E gyetemistaként, ama ötvenes években, egyszer katonáskodtunk. Nyáron. A tanév folyamán elméleti előadásokat tartott a katonai tanszék, vizsga után pedig egyhónapos gyakorlatra vonultunk be valamelyik katonai táborba. A táborban a hivatásos tisztek - parancsnokaink - jó része elég gyöngén felkészült, iskolázatlan és finoman szólva, nem túl nagy eszű ember volt, főhadnagyi vagy századosi rangban. Pár év múlva többségüket le is szerelték. Emlékeimben általában az maradt meg, pontosabban mindaz, amin jót derülhettünk. Táborbéli szóhasználattal, amin „halálra röhöghettük” magunkat azon a 31 napon. Ä kor szörnyűségeiről, a Rákosi-politika korszakos bűneiről, az ÁVH szerepéről, a társadalom valós helyzetéről természetesen semmit sem hallottunk. Csak csupa szépet és jót. Ami rossz, ami „a fejlődés ellenében hat” - „az csupán esetleges, átmeneti nehézség!” ... Nem téma. Csak esetleg jól körülnézve, bizalmasan. Egymás között. Olykor. Mindenesetre az az egy hónap rendszeres találkozásunk lett a Néphadsereggel. Gyarapodó tapasztalataink, élettapasztalataink forrása. Hogy mi van, mi megy a nagy hadügyi kulisszák mögött? - voltaképp eszünkbe se jutott. A „túlesni rajta” vágya éltetett bennünket. Az, hogy a lényeget illetően, mindenünk megvolt: hogy a lovak között, az istállóban nem kellett szolgálatot vállalnunk: (a lovak, öszvérek az ún. országos járműveket” - magyarán parasztszekereket - húzták még akkortájt): az, hogy az evés, a katonai étkeztetés - szovjet mintára - reggel is tésztalevessel kezdődött, előbb-utóbb meg lehetett szokni. Hogy tíznaponta 100 „fapados” cigaretta, kincstári mosdószer, ruházat egész hónapban járt, s hogy a lőszertől a sátorig, ágyneműig, a felszereléstől a havi 16 forintos zsoldig és minden egyéb, ami kellett, mindig pontosan a rendelkezésünkre állt - ez valahogy föl se tűnt senkinek. Nyilván azt hittük, ez így természetes ... Föl sem ötlött. Csak alkalmilag. A rengeteg értelmetlen feladat, intézkedés, szervezetlen döntés révén. Aminek persze az okait már senki nem kutatta. Pedig voltak okai. És volt lehetetlen, abszurd helyzet, feladat, parancs. Természetesen látszólag abszurd. Emlékszem egy szegedi medikára. Vérverejtékes anatómia szigorlata, latin szakkifejezések áradata után - legyünk túl rajta! - alapon - bement vizsgázni katonaiból is. Feladata nyomán ellenben kisebb botrány kerekedett. Az orvostanhallgató kislány a „Mi az istálló-ügyeletes honvédegyén 15 kötelme a lovak irányában, takarodó előtt?” vizsgatételét meglátva sírógörcsöt kapott. Miközben a város ifjúsága napokig ezen röhögött. 1952-őt írtunk akkor. Farkas Mihály minisztersége alatt. Wallinger Endre
