Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-11 / 219. szám
Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Melegben tisztulnak a vizek Feloldják a vízisportok dunai tilalmát A kormányfő az egyházak szerepéről, az energiaszektor privatizációjáról Horn a koalíció győzelmére számít A következő 9-10 hónap alatt ugyan sok minden történhet, kell. Megjegyezte, hogy Nyude ha nem következnek be váratlan, kedvezőtlen fejlemények - márpedig jómagam ilyenekben nem hiszek akkor nagyon komoly az esélye annak, hogy az MSZP-SZDSZ-koa- líció megnyeri az 1998-as választásokat - jelentette ki tegnap Horn Gyula. A miniszterelnök a rádiónak adott interjúban a bizakodó prognózishoz hozzátette: a kormány nem tervez semmiféle váratlan lépést, a folyamatosság politikáját kívánja érvényesíteni. Ő maga ugyanakkor nem hiszi, hogy kizárólag a jelenlegi koalíció képes a kormányzásra. Ennek jegyében nem kizárt az együttműködés lehetősége a jobboldal valamelyik pártjával sem. Szóba került a stratégiailag fontos ágazatok sokat bírált privatizációja. A kormányfő azzal érvelt, hogy a hazai hőerőművek átlag életkora 28 év; az elavult létesítmények zöme teljes felújításra szorul, ez azonban a számítások szerint mintegy 400 milliárd forint költséggel járna. A kérdés tehát úgy vetődött föl, hogy vagy az adóprést kell tovább srófolni, vagy privatizálni gat-Európában több mint 300 milliárd dollár a működő tőke értéke, de Amerikába még ennél is nagyobb összeget fektettek be európai vállalkozók. A Vatikánnal kötött megállapodás kapcsán kiemelte: az egyházak történelmi szerepet játszanak az ország életében; közszolgálati, karitatív és humanitárius tevékenységük rendkívül fontos az egész társadalom számára. Hosszú időn át hátrányos megkülönböztetésben volt részük, ezért az ország teherbíró képességét figyelembe véve mindent meg kell adni működési feltételeik biztosításához. Pápai üzenet a Református Világszövetség nagygyűléséhez Egyházak láthatatlan egységben II. János Pál pápa üzenetben köszöntötte a Református Világszövetség Debrecenben tanácskozó XXIII. nagygyűlésének résztvevőit. A szentatya emlékeztetett arra, hogy a katolikus egyház és a Református Világszövetség együtt járják az utat, egy láthatatlan egységet képeznek, amely elmélyíti a megértést az egyházak között. Az elmúlt napok meleg időjárása nyomán 2-3 Celsius-fok- kal emelkedett a folyók, tavak vizének hőmérséklete. A kánikula jótékonyan hat az élővizek minőségére, mert a szennyező baktériumokkal táplálkozó egysejtűek életritmusa a meleg hatására felgyorsul és „étvágyuk” is fokozódik - mondja dr. Jánossy László mikrobiológus. A fölmelegedés nyomán végbemenő öntisztulási folyamat hátulütője viszont, hogy csökken a vizek oxigéntartalma. Ezt pedig mind a folyami, mind a tavi halak meg- sínylik, s ilyenkor kénytelenek a vizek felszínére húzódni, Nem tapasztalható lényeges javulás a vásárokon, piacon a legutóbbi ellenőrzés óta - állapította meg a hét végén nyilvánosságra hozott jelentésében a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. Az országos vizsgálat összefoglaló jelentése szerint továbbra is forgalmaznak a kereskedők hamis márkajelzéssel ellátott termékeket. A Márkavédők Egyesületével közösen megállapították, hogy elsősorban a Nike, a Fila, a Kappa, a Budmil márkát hamisítják. Mivel a vásározók tudják, hogy 200 ezer forint feletti hahogy hozzájussanak a kellő mennyiségű oxigénhez. A meleg miatti tisztulás, továbbá az árhullám levonulása és a fertőzésveszély elmúlása nyomán az illetékesek előreláthatóan a következő napokban feloldják a Duna magyarországi szakaszára korábban elrendelt, általános vízisportolási tilalmat. Nadrai Attila meteorológus szerint egyébként a nyár egyelőre nem futóvendég: marad az évszaknak megfelelő meleg idő, s így a tavak jelenlegi átlag 22-23, a folyók 18-22 fokos hőmérséklete tovább emelkedhet. Ezen a szórványos záporok, zivatarok sem változtatnak majd. (németh) mis termék forgalmazása esetén büntetőeljárás indul ellenük, gondosan ügyelnek arra, hogy 150 ezer forintnál nagyobb készlet ne legyen náluk. Továbbra is sok az engedély nélküli árusító. A piacfelügyelők ugyan vizsgálják, hogy rendelkeznek-e engedéllyel az árusok, de mivel nincs hatósági jogosítványuk, fellépésük nem elég hatékony. Az önkormányzatok jelentős bevételre tesznek szert a piacokon befolyó helypénzből, ezért elnézik a szabálytalan értékesítést is. Sok esetben a nyugtaadási kötelezettséget sem tartják be a piaci árusok. II. János Pál emlékeztetett 1991-es debreceni látogatására, amikor a Református Nagytemplomban ökumenikus istentiszteleten vett részt, majd megkoszorúzta a vallás- háborúk református áldozatainak debreceni emlékművét. Üzenete záró részében a katolikus egyház feje Isten áldását kérte a Református Világ- szövetség XXIII. debreceni nagygyűlésének munkájára. A pápai üzenet felolvasását követően Szebik Imre püspök a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Evangélikus Egyház nevében köszöntötte a tanácskozást. Beszédében egyebek közt szólt arról is, hogy a magyar- országi rendszerváltást követően történelmi lehetőség nyílt az egyházak számára az evangéliumnak a rádióban es a televízióban történő hirdetésére. Ez azonban - mint megjegyezte - készületlenül érte az egyházakat. A református nagygyűlés résztvevői vasárnap négy debreceni templomban istentiszteleten vettek részt, ahol határon túli magyar lelkészek hirdettek igét. A találkozó alkalmából ugyancsak tegnap a debreceni Tócóskertben felszentelték a cívis város legújabb református templomát, valamint református pikniket és kulturális bemutatókat rendeztek a Nagyerdőben. Hírcsatorna Botrány a METÉSZ-nél. A Mezőgazdasági Termelők Érdekképviseleti Szövetsége elnöksége megdöbbenéssel értesült az újságokból arról, hogy elnökük, Kosa Gyula bejelentette: miniszterelnök-jelöltként részt kíván venni az Ópusztaszeren tartandó próbaválasztáson - közölte Zsikla Győző, az érdekvédelmi szervezet sajtó- szóvivője. Rámutatott, hogy Kosa Gyula nyilatkozata zavart keltett a tagság körében, sokan kilépésüket fontolgatják. Az Arai importál. Az utóbbi időben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szokatlanul sok gépjármű üzemanyagpumpája károsodott. A szakemberek arra gyanakodnak, hogy a meghibásodást a MÓL üzemanyagainak minősége okozza. Az Arai Hungária bejelentette, hogy felmondja a MÓL Rt.-vei kötött szállítási szerződését az északmagyarországi térségben mindaddig, amíg nem tisztázódnak az üzemanyag minőségével kapcsolatos kérdések. Pannon GSM-üzemzavar. Az egyik magyarországi mobiltelefon-szolgáltató, a Pannon GSM szombaton átmeneti üzemzavart jelentett be: a társaság előfizetőinek egy része majd fél napig nem tudott telefonálni, illetve őket sem lehetett hívni. A hibát még aznap este kiküszöbölték. Az üzemzavar ideje nem haladta meg az évre engedélyezett mértéket. Hamis borok. Az Országos Borminősítő Intézethez beküldött borminták 8-10 százaléka nem felel meg az előírásoknak - közölte Szőke János, az intézet igazgatóhelyettese. Hozzátette: az 1970-es bortörvény előírja, hogy csak szőlőből és meghatározott adalékokból előállított ital forgalmazható. Véleménye szerint a bolti forgalomban kapható palackozott italok általában megfelelő minőségűek, a kannás kiszerelésben értékesítettek között lehet hamisítvány is. Tolvajok Mogyoródon. Annak ellenére, hogy több mint száz rendőr biztosította a háromnapos magyarországi Forma-1 rendjét, számos bűneset zavarta a verseny nyugalmát. Amint azt Papp György ezredes, a gödöllői rendőrkapitányság vezetője elmondta: a versenyre érkező külföldiektől kilenc autót és két motorkerékpárt tulajdonítottak el. Számos zseblopást is bejelentettek. A miniszter félrelép... Legalábbis a filmben, amelyet az igazi miniszterek vakációja idején Kern András és Koltai Róbert közösen forgat a Parlamentben, fotó: feb/diósi imre Előreláthatóan ősszel parlament elé kerül az új társasági törvény Módosítás a hitelezők védelmében Elsősorban a részvénytársaságokra vonatkozó szabályok korszerűsítése indokolja új társasági törvény megalkotását. Az őszi ülésszakon várhatóan napirendre tűzi a Ház az új jogszabályt, amely nem fogalmaz meg az eddigitől eltérő alapelveket - csupán a gyakorlatban nehezen érvényesülő rendelkezéseket módosítja, és bizonyos bürokratikus előírásokat iktat ki a paragrafusok közül. A törvényjavaslat kidolgozói elsősorban a hitelezők védelmét kívánják erősíteni, s az indítványozott módosításokkal kellő összhangot akarnak teremteni a társasági valamint az értékpapírtörvény és az Európai Unió társasági-jogi irányelvei között. A javaslat kiszélesíti azoknak a körét, akik a gazdasági társaságokban Magyarországon befolyásoló részesedést szerezhetnek. Kimondja például, hogy meghatározó pozíciót belföldi és külföldi személy egyaránt betölthet. A külföldiek egyébként eddig is a magyarokkal azonos szabályok szerint vehettek részt gazdasági társaságban, de csak névre szóló részvényt szerezhettek Magyarországon. Az új jogszabály e korlátozást megszüntetné. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy egyszemélyes gazdasági társaság újabb egyszemélyes társaságot nem alapíthat. Újdonság, hogy a javaslat megkülönbözteti a nyilvános és a zártkörű részvénytársaságokat, s új szabályokat érvényesít a közhasznú társaságokra. Többek között kimondja: közhasznú társaságból nem lehet gazdasági társaságot létrehozni, a közhasznú tevékenységgel keletkezett vagyont végleges jelleggel közcélra kell felhasználni. Fogyasztóvédelmi vizsgálat a piacokon Sok a hamis márkajelzés Ni [ yugat-Magyarországon 12 politikusnak kisebb- nagyobb mértékben nőtt a ro- konszenvpontszáma, 10 politikusé pedig csökkent. A legnagyobb mértékben Keleti György tudta maga mellé állítani a dunántúli embereket, a múlt hónaphoz képest 6 pontot emelkedett a népszerűségi indexe. Demszky Gábor és Deutsch Tamás rokonszenvmu- tatója 4-4 ponttal emelkedett, ugyanez a jelenség tapasztalható még Göncz Árpád esetében is. Isépy Tamás volt az egyetlen, akinek a múlt hónaphoz képest érzékelhetően, 4 ponttal csökkent a népszerűségi indexe, pártbéli ellenfelével Giczy Györggyel azonos megítélés alá esik. Sőt lényegében ő az egyetlen politikus, akiről a dunántúKik most a legnépszerűbbek? □ A Szonda Ipsos júliusi felmérése Göncz Árpád Kovács László Demszky Gábor Keleti György Orbán Viktor Deutsch Tamás +1 61 60 0 >2 Magyar Bálint Kuncze Gábor Medgyessy Péter népszerűség(%) a nyugati országrészben Baja népszerűség (%) : országosan Kósáné 58 57 56 56 55 55 54 +1-1-3-2-2-1 Ferenc Kovács Magda Gál Zolán I ismertség (%l a nyugati országrészben Szájer József ismertség (%) országosan 53 51 51 50 47 46 45 47-1-1 +3 +1 0-3-2 78 89 82 73 64 Szabó Iván Lezsák Sándor mint az ország lakosságáé. A nyugati országrészben az első 42 42 42 44 42 43 hat, illetve az utolsó négy he+3 lyen ugyanazok a személyek ta-i-2 <• 0 0 o Horn G. Nagyné Füzessy Demeter Torgyán Szekeres Gyula Maczó Ágnes Tibor Ervin József Imre 42 44 42 43 E n 42 mm +2 0 +3 +3 1 Ü9 8 13 -2 Isépy Tamás 1-2 lálhatók, mint a keleti országrészben, még ha pontszámaik nem is egyformák. Ferenczy Europress 3» 41 tr 139 I 0 s> Giczy György 72 Latorczai János Boross Péter 35 36 33 35 + 2 *2-1-1 81 44 44 +2 +2 51 Az adatfelvétel ideje: 1997 július. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek száma 1000, akik az egész országot képviselik; közülük 327 a nyugati országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó nyugat-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a korcsoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy ro- konszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pont- számoknak megfelelő sorrendben adjuk meg. 4 > t