Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-11 / 219. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1997. augusztus 11., hétfő Hírcsatorna Újra indulónk! Holnap este öt és nyolc óra között Pécsett, a Széchenyi téren tekinthetik meg az érdeklődők azt az Opel Corsa City típusú személygépkocsit, amit az Új Dunántúli Napló nyereményakciójának végén, október 11-én sorsolunk ki előfizetőink között, (sn) Felhőszakadás Villányban. A szombati esőzések miatt négy helyszínen szivattyúztak ki vizet alacsonyan fekvő épületekből a siklósi tűzoltók. (sn) Erdélyi művészek munkái Mohácson. Aranyos- gyéresi művészek alkotásaiból készült tárlat nyílt a hétvégén a mohácsi Kossuth Filmszínház emeleti kiállítótermében. Az üvegművész, a festő és a szobrász munkái augusztus 20-áig tekinthetők meg. (sn) Közmeghallgatás Óbányán. Pénteken délután közmeghallgatást tartottak a többek között fazekasairól híres baranyai faluban. A lakosság az önkormányzat néhány hete nyilvánossá tett csatornázási és település- rendezési terveiről mondhatta el véleményét. (sn) Papírcsodák. Első alkalommal találkoztak Pécsett a magyar origamisok. A papírhajtogatás művelői sok új forma készítését tanulhatták el egymástól és egyedi alkotásaikat is bemutatták hét végén a Hevesi György Kollégiumban. A legnagyobb sikert a házigazdák papírruha divatbemutatója aratta. Vetélkedő faluszépítők. Megnyerte a 250 ezer forintos díjat a Magyaregregyi Faluszépítők és Vendégfogadók Egyesülete a Magyar Televízió Hipp-Hopp! című vetélkedőjén. A versengésről készült felvételt szeptember 16-án láthatják az érdeklődők a TV 1-es csatornáján. (ee) Etat újítanának. Több mint 30 kilométernyi út szorul felújításra Mágocson. A 20 millió forint költségűre becsült beruházásra a Területfejlesztési Tanácshoz nyújtott be pályázatot az önkormányzat. (ee) Kiégett egy személygépkocsi Pécsett. Tegnap délután az Aradi vértanúk és a Nyíl utca találkozásánál teljesen kiégett egy parkoló Skoda. A tűz keletkezésének okát keresik. (sn) Hét végén irány a parkoló Megyénkben zökkenőmentes a pihenőnapi kamionstop A több mint féléves fölkészülési idő után kísérleti jelleggel tavaly június elsejétől hatályos közlekedési tilalom kezdetben emlékezetes viharokat kavart. lyére; településen belül mentesülnek a tilalom alól a költöztetést, a kevert beton szállítását végző teherkocsik. Jelentősen megnőtt viszont a hatóság alkalmazottainak terhelése, létszámnövelés nélkül kell eleget tenniük a folyamatos közúti elBARANYAI KORKÉP A tapasztalatok értékelése bebizonyította, hogy a legnagyobb számú, a parkolóhelyekre vonatkozó panasz többsége is csak a korlátozások miatti tiltakozást takarja. Tény- számok igazolják, hogy a vállalkozók által fönntartott, igényesebb szolgáltatásokat is kínáló parkolókat csak 30-40 százalékban vették igénybe, megtöltötték viszont az olcsóbb várakozóhelyeket, azután hábo- rogtak az alacsony színvonal miatt. Most már Kényszerpihenő nem a járművezetők élnek a kifogásokkal, hanem az üzemeltetők panaszolják a fönntartás gazdaságta- lanságát. Kaptak ésszerű engedményeket a fuvarozók: a nemzetközi forgalomban közlekedő és a vámterületre szombaton reggel nyolcig beérkező rakott jármű a tilalmi időben is hazamehet a magyarországi telephea kamion árnyékában fotó: lenőrzési kötelezettségüknek. Némi könnyebbség, hogy igen jó az együttműködés a rendőr- hatósággal, s szerencsére már a vita is jóval kevesebb. Annak megállapításával még várnunk kell, hogy a közlekedésbiztonság milyen mértékben javul a forgalomkorlátozással: időre van szükség az összehasonlítható statisztikai adatok összegyűjtéséhez. Ami már bizonyosság: a lakosság mindenképpen elégedett a békésebb hétvégékkel. A baranyai tapasztalatokról dr. Weidinger Antal, a Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet jogtanácsosa számolt be.- Térségünkre nem jellemző az átmenőforgalom, megyénk inkább célterületnek számít a szállítmányozásban. Egyelőre még nem érezteti hatását a szomszédos délszláv országok gazdaságának föllendülése sem. A kamionforgalomban így nem okozott fennakadást a hét végi stop bevezetése. A rendőrséggel közösen tartott ellenőrzéseink során eddig 4 magyar és három külföldi vezetőt értünk az utakon hét végén, nem jellemző tehát a szabálysértés. A megye Dráva- MÜLLER ANDREA Szabolcson és Udvarnál rendelkezik direkt erre a célra kiépített parkolókapacitással. Az előbbi kihasználtsága 30-40%- os utóbbi még csak a közelmúltban kapcsolódott be újra a forgalomba. Hirtelen tumultus esetén Mohácson egy tartalék parkoló is üzemelhet, de mint az elmondottakból kitűnik, igénybevételére még nem került sor. K. E. Szeszt is csak tiszta forrásból Amióta már a bort is hamisítják hazánkban, komoly gondot okozhat az árusoknak, hogyan szerezzék be az élvezeti termékeket anélkül, hogy törvényeket sértenének. PÉCS A Pécsi Vámhivatal Jövedéki Alosztályának munkatársa elmondta, hogy ők a borhamisításokkal nem foglalkoznak, mivel ez az alkoholfajta nem esik a jövedéki törvény hatálya alá. Az égetett szeszek és a cigaretta beszerzése azonban többféle engedélyhez kötött, többek között vállalkozói és jövedéki engedély szükséges hozzá. A legfontosabb feladata a vállalkozónak, hogy .jövedéki engedélyt váltson ki. Ezt a helyi önkormányzatnál teheti meg. A kiskereskedőnek ahhoz a polgármesteri hivatalhoz kell fordulnia, amelynek a területén árusítani akar. Ha több önkormányzat illetékességi területén is üzletet akar nyitni, akkor több engedélyt kell igényelnie. A jövedéki termékek beszerzése történhet közvetlenül a termelőtől, kivéve a dohányárut, mivel arra más szabályok érvényesek. Pálinkát lehet vásárolni közvetlenül a szeszfőzdétől, de csak palackozva és zárjeggyel ellátva. Két literen felül kannás kiszerelésben árulni már tilos az égetett szeszt. A vásárláskor a kiskereskedőnek ügyelnie kell arra, milyen számlát kap. Ha egyáltalán nem kap számlát, akkor már tudhatja, hogy nem legális üzletben vesz részt. A számlának ugyanakkor tartalmaznia kell a vevő adóigazgatási számát, valamint a mindkét fél jövedéki engedélyének számát. Utóbbi passzust minden vásárláskor is fel kell mutatni. A Vámhivatal egyébként minden érdeklődőnek tud felvilágosítást adni, hol érdemes vásárolnia, melyek a megbízható cégek. A bor vásárlása sem egyszerű feladat. Kecskeméten a rendőrségen külön egység alakult a borhamisítások felderítésére. Dr. Lovas József alezredes elmondta, a vásárlónak mindig meg kell győződnie arról, hogy az általa vásárolt terméket engedélyezte-e az Országos Borminősítő Intézet. Emellett természetesen szükség van a fogyasztóvédelmi és szállítási igazolásokra is, valamint a termék számláira. Ha ezek hiányoznak, biztos lehet benne a vevő, hamis borral van dolga. Ny. Sz. Képes már a tévé PÉCS, BELVÁROS Lakossági bejelentés szerint a centrumban még mindig rossz a Duna TV és a TV2 képének minősége. A cég illetékese szerint a panasz már nem indokolt. A belvárosban lakó tévé-előfizetők arról panaszkodtak, hogy változatlanul élvezhetetlen minőségben látható a Duna TV és a TV2. Sokszor színes helyett fekete a kép, vagy rózsaszínű csíkok láthatók a képernyőn.- Nem látom indokoltnak a panaszt, ugyanis hozzánk egyik előfizetőnk sem jelzett, hogy rossz a kép minősége. Igaz, voltak problémáink, de ezeket folyamatosan megoldjuk. Kicseréltük a fejállomást és az induló kábelszakaszokat, így a mai kor színvonalának megfelelő lett a kép minősége. A hibák elhárítására fél év haladékot kaptunk a Pécsi Hírközlési Felügyelettől, amelyet elvégeztünk - tájékoztatta lapunkat dr. Illés Attila (képünkön), a Konzum Telekábel ügyvezető igazgatója. Jelenleg tizennyolc csatornát foghatnak az előfizetők, de a felújítások lehetővé teszik, hogy bővítsék szolgáltatási körüket. Ennek érdekében tárgyalnak a sugárzásról a TV3 és az HBO képviselőivel. Kudari N. Ivóvíz hetenként háromszor SZABADSÁG-PUSZTA Mohácsi-szigeten negyven ember heti három alkalommal jut iható vízhez. Hogy mennyire friss, az attól függ, milyen melegben teszi meg a néhány kilométert a kompon átkelve a tartálykocsi.-A tisztiorvosi szolgálat átiratát április 25-én kapta meg a hivatal, melyben tudatták, hogy Szabadság-pusztán fogyasztásra alkalmatlan a víz - tájékoztatott Zólyomi Zoltán, a városháza műszaki osztályának dolgozója. - A közigazgatásilag Mohácshoz tartozó pusztán 16 házban 26 felnőtt és 14 gyerek él, akik az egykori állami gazdasághoz tartozó szolgálati lakásokban a tulajdonos közüzemi ellátását élvezték. A privatizációval a Spiel Mix Rt. lépett birtokba, ám nekik már semmilyen kötelezettségük sincs az ott lakók ivóvízének vagy elektromos áramának a biztosítására. Ezért Mohács ön- kormányzata átmenetileg annyit tudott tenni, hogy a MOHÁCSVIZ Kft-nél április 26-tól megrendelte a tartályos vízszállítást, árajánlatot kért a vízvezeték-hálózat kiépítésére, továbbá a DÉMÁSZ-tól az elektromos hálózat átépítéséről érdeklődött.-A heti háromszori víz- szállításért a város havonta 75-80 ezer forintot fizet. A meglévő kútra telepítendő vastalanító, a vízvezeték és egy nyomókút a kapott árajánlat szerint 3 millióba kerül. A villanyvezeték is elavult, ennek átépítése információink szerint 2 millió, de a költség 75%-át a szolgáltató átvállalja. Ez további 500 ezer forintos hozzájárulást jelentene a költségvetésünkből.- Hogy meddig kell a tartálykocsit várva iható vízhez jutnia a Szabadság-pusztai embereknek,- az azon múlik, milyen döntést hoz az augusztus 25-i önkormányzati ülésen a képviselő-testület - mondta Zólyomi Zoltán. Berta M. Fájdalommal tudatjuk, hogy DUDÁS ERNŐ geresdlaki, volt hontfüzes- gyarmati lakos elhunyt. Temetése aug. 12-én 10.00 órakor lesz a geresdlaki temetőben Gyászoló keresztlánya és családja (7744) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAJCZI RUDOLF 69 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése aug. 13-án, szerdán 15.00 órakor lesz a turbéki temetőben Szigetváron. A gyászoló család (4746) AzJJjmí^ Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk, akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes: ? 33. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. a imnitfug. jiIrtHiiiiftiikid lifllA« I* rfirfi|| fltJLli Halálos autóbaleset BÓLY, BORJÁD Háromra emelkedett a szombaton történt közlekedési balesetben elhunytak száma. A nem megfelelő követési távolság miatt egy személy- gépkocsi az előtte haladó, forgalmi okból lassítani kényszerülő gépkocsiba szaladt, majd az út menetirány szerinti bal oldalára perdülve egy szemből érkező, szabályosan közlekedővel ütközött szombaton délután Boly és Borjád között. A balesetben heten sérültek, ketten a helyszínen életüket vesztették. A Pécsre szállított két életveszélyes sérült egyikét sikerült megmenteniük az orvosoknak, de a másik, még azo- nosítatlan utas a kórházba szállítás után elhunyt. S. G. Afelismerhetetlenségig összeroncsolt gépkocsik fotó: Müller Andrea ( i *