Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-14 / 161. szám
1997. június 14., szombat Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 A tb-nél nagyobb a hiány A várakozások szerint alakul a költségvetés Várhatóan pótköltségvetésre lesz szükség az Egészségbiztosítási Alapnál, a hiány ugyanis az év végére a tervezettet mintegy 20-30 milliárd forinttal meghaladhatja. László Csaba, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján megállapította: az egyéni járulékbevételek elmaradtak a tervezettől, ugyanakkor például a gyógyító-megelőző ellátásban dolgozók béremelése megnövelte a kiadásokat. Nem sikerült nagyobb megtakarítást elérni a gyógyszertámogatás ellenőrzésével és a rokkantnyugdíjazások fokozottabb ellenőrzése is elmaradt. A Pénzügyminisztérium mindebből következően a hiány csökkentésére rendkívüli intézkedéseket tart szükségesnek. A központi költségvetés hiánya májusban 23,3 milliárd forinttal nőtt, így az ötödik hónap végén a passzívum 150 milliárd forintot tett ki. Ez az előzetes várakozásnak megfelelő. A központi költségvetés bevételeit az előző hónapokhoz képest növelte, hogy míg márciusban 8,9 milliárd forintot, áprilisban 7 milliárdot utalt vissza az adóhatóság, addig ez az összeg májusban már csupán 1,2 milliárd forintot tett ki. Fogyasztási adóból is többet fizettek be, ez is javított a költségvetés egyenlegén. A vámbefizetések is a várakozásoknak megfelelően alakultak. Semjén Zsolt új vezetőket hozna a KDNP élére Bemutatkozott az ellenjelölt Politikai ellenfelemnek nem Giczy Györgyöt, hanem Horn Gyulát és a jelenlegi kormánykoalíciót tekintem - mondta Semjén Zsolt, a KDNP országgyűlési képviselője, amikor tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy vállalja a pártelnökjelöltséget. Közölte: a pártelnökséget szolgálatnak fogja fel, amellyel hozzájárulhat a KDNP egységének megteremtéséhez. Megválasztása esetén szeretné, ha a párton belüli mindkét oldal jelenlegi vezetői visszalépnének, és a másodvonal - önkormányzatokban bizonyított - politikusaiból állna fel az új csapat. Semjén centrumpártszerepet szán a KDNP-nek. A választási együttműködést az első menetben az MDF-fel és a Fidesszel képzeli el, de a második fordulóban szükségesnek tartja az FKGP-vel való szövetséget is. Semjén leszögezte: esetleges veresége után elfogadja a választmány akaratát, és semmiképpen nem távozik a pártból. Füzessy Tibor, a KDNP- frakció Giczy Györgyöt támogató tagja a tájékoztató után újságíróknak úgy nyilatkozott: nincs reális esély arra, hogy Semjén legyőzze a jelenlegi pártelnököt. Szerinte Semjén Zsolt a „tizenhármak” nyomására „belement a csőbe”, és mások helyett vállalja a kudarcot. Túlságosan befolyásolható, ez pedig a pártelnökség szempontjából nem jó jellemvonás. Automatikus visszafizetés Az illetékes megyei egészség- biztosítási pénztárak külön kérelem nélkül visszatérítik azon vállalkozók befizetéseit, akik nem tényleges jövedelmük, hanem a minimális bér 50 százaléka után fizettek járulékot. Ezt - az Alkotmánybíróság határozatával összefüggésben - tegnap jelentette be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Ugyanakkor június 12-től nem kell megfizetniük a havi 1800 forintos egészségügyi hozzájárulást azoknak, akiknek nincs munkáltatójuk, nem vállalkozók és munkanélküli-ellátásban sem részesülnek. Az egészségpénztárak azoknak az egyéni, illetve társas vállalkozóknak fizetik vissza a 39 százalékos társadalombiztosítási, illetve a 6 százalékos nyugdíjjárulékot, akik heti 36 órás munkavégzéssel járó munkaviszonyban állnak, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulnak, és járulékalapot képező jövedelmük a vállalkozásból nincs, illetve kevesebb a minimálbér 50 százalékánál. Az 1800 forintos egészség- ügyi hozzájárulást június 12-től nem kell megfizetniük a nagykorú eltartott hozzátartozóknak, a csak mezőgazdasági tevékenységet folytató őstermelőknek, az egyházi személyeknek. Az Alkotmánybíróság csak az egészségügyi hozzájárulás fizetésének kötelezettségét szüntette meg e körben, így a 11,5 százalékos egészségbiztosítási járulék megfizetése alól ők sem mentesülnek. Paskai bíboros a kormány és a Vatikán megállapodásáról, az Adalbert-évről Nem nkrvz fps7Íilt.sé0pt. a s/mődés Szilárd biztosíték a működéshez fotó: feb/kallus györgy A jövő hét egyik jelentős eseményének ígérkezik, hogy a kormányfő Rómában aláírja a Vatikánnal kötendő szerződést. A megállapodást nagyra értékelte lapunknak adott nyilatkozatában Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.-A Vatikán és a magyar kormány között aláírandó megállapodás - amely véletlenül egybeesik a Szent Adal- bert-évvel - a két állam közti kapcsolatokat erősíti, és meghatározott kérdéskörre vonatkozik. Nagyra értékelhető, mert szilárd biztosítékot ad az egyház működéséhez, és hozzájárulhat további megállapodások létrejöttéhez.- Mint ismeretes, a diplomáciai kapcsolatok felvételét követően a Vatikán és a Magyar Köztársaság megegyezett a katolikus tábori lelkészséget illetően is, amit természetesen ugyancsak nagy jelentőségű kérdésnek ítéltünk és ítélünk ma is - mondta Paskai László.- A mostani megállapodáshoz meglehetősen hangos polémia is társul - folytatta. - Ezzel kapcsolatban szeretném aláhúzni, hogy a történelmi egyházak között semmiféle különleges feszültséget nem okoz a megállapodás. Azt tudni kell, hogy egymástól eltérnek az egyházak működési szabályzatai, különbözőek belső törvényeik. A miénk szerint például nagy értékű államosított ingatlanokról csak a Szentszék engedélyével lehet lemondani, a református egyháznál viszont - velünk ellentétben - erre a helyi gyülekezetek jogosultak. Az egyházak között tehát a megállapodások megkötésénél - értelemszerűen — vannak, lehetnek eltérések, az alapelvek azonban nemzetközi megállapodásjellegűek, s mint ilyenek, segíthetik az állam és a többi egyház közötti megállapodás megkötését is. Nemzetközi jellegű a tábori lelkészségekről szóló dokumentum is. Elénk figyelem kíséri a közvéleményben a katolikus egyház és a kis felekezetek viszonyát. Mi szektáknak nevezzük - világviszonylatban - a vallási csoportokat, amelyek a nagy, történelmi vallásokból kiszakadtak, bizonyos kérdésekben tőlük eltérő nézeteket hangoztatnak, és nem tartanak hivatalos kapcsolatokat az „anyaegyházakkal” - mondta a bíboros, érsek. - Sajnálatos módon sok ilyen kis közösség jött létre külföldön, és teret nyernek itthon is. Fájdalmas tapasztalat, hogy általuk a Krisztus-hívők között megosztottság jön létre. Elvi kérdésekben nem egyezik a véleményünk, és én az ő következtetéseiket, a hántás szándéka nélkül, tévedésnek tartom. Aggodalommal látom, hogy e tévedésekre oktatják azokat, akik fiatalabb korukban nem kerültek kapcsolatba a kereszténységgel. Kitért a bíboros Szent István nevelője, Szent Adalbert halálának 1000. évfordulójára. Emberként is példaképünknek tekintjük Szent Adalbertét. Nagy műveltségű gondolkodó volt, és meghatározó szerepet töltött be - Szent István személyén keresztül - országunk fejlődésében. Minderről hangsúllyal szóltam az év elején kiadott lelkipásztori útmutatómban, amelyben a 2000. évre történő felkészülésünk főbb tennivalóit igyekeztem összefoglalni. Krisztus születése évfordulójának megünneplésére épül az idén és a következő években lelkipásztori ténykedésünk, és ehhez illeszkedik idei megemlékezésünk Szent Adalbertre. Megjegyzem: halálának 950. évfordulóján, 1947-ben Mindszenty József kezdeményezésére Szent Adalbert Esztergomban őrzött ereklyéjével együtt mutatták fel a Szentjobbot Esztergomban, az idén augusztus 20-án viszont a két szent ereklyével tartjuk a körmenetet a - fővárosban. Deregán Gábor Népszavazás után vasárnap tüntetés Szántód választ, Zamárdi tüntet Forgalomlassító tüntetéssel tiltakoznak a zamárdiak amiatt, hogy a településtől elvált Szántód a korábbi közös terület csaknem felét magának követeli. Emiatt - akárcsak tegnap - ma délelőtt az M7-es leágazásánál egy sávot gépjárműveikkel lezárnak a forgalom elől. A Zamárditól egy helyi népszavazás eredményeként elvált, és ez év április 15-étől önálló Ba- laton-parti településen, Szántódon vasárnap választják meg a község polgármesterét és a képviselőtestületet. Major Gyula, Zamárdi polgármestere nem vesz részt a tiltakozáson, de egyetért a tiltakozókkal. Megítélése szerint Zamárdi lehetetlen helyzetbe kerül, mivel Szántód a belterület legértékesebb részeit követeli magának. Tiltakozó petíciójukat elküldték Göncz Árpád köztársasági elnöknek és Kuncze Gábor belügyminiszternek, kérve a döntés felülvizsgálatát. Bodo- lai Gyuláné, a Zamárdi Baráti Kör elnöke a tüntetés egyik szervezője az MTI-vel tudatta: nem Szántód önállósága ellen lépnek föl, azt viszont nem tudják elfogadni, hogy a 2300 lakosú Zamárdi- nak a 991 hektárnyi belterületi földből alig 500 hektár maradjon, míg a 300 lakosú Szántódnak a fennmaradó csaknem ugyanekkora rész. A szervezők állítása szerint a kieső bevételek miatt veszélybe kerülnek Zamárdi intézményei, a fejlesztések, s jelentősen meg kell növelni az adókat. MTI Hírcsatorna Közalkalmazotti bérek. A reálbéreket illetően 1996-ban nem sikerült teljesíteni a három évre szóló közalkalmazotti megállapodás időarányos részét - állapította meg a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa. A munkaügyi tárca ugyanakkor jelezte: az idén már lehetséges a bérek szinten tartása, egy-két százalékos növelése. Kamatcsökkentés. A Nemzeti Bank évi 21 százalékról 20.5 százalékra csökkentette a kereskedelmi bankok és szakosított pénzintézetek számára meghirdetett hat hónapos, fix futamidejű, fel nem mondható betéti konstrukciójának kamatát. Ugyancsak csökkentette — 20.5 százalékról 20,25-re - az ugyanilyen 12 hónapos konstrukció kamatlábát is. Autópályadíj. Az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt. július elsejétől átlag 16-19 százalékkal emeli az M5-ös használatáért fizetendő díjakat. A közlekedési tárca a társaság díjemelésre vonatkozó számításainak helyességét felülvizsgálja, ugyanakkor kénytelen tudomásul venni, hogy az előző kormányzat által megkötött szerződés lehetővé teszi, hogy az autópálya-társaság az inflációt és az árszínvonal növekedését érvényesítse. Mostoha körülmények. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - több rendőrkapitányságon szerzett tapasztalatai alapján - rendkívül rossznak ítélte a rendőrök élet- és munka- körülményeit. Gönczöl Katalin elmondta: az egyenlő munkáért egyenlő bér elve szinte ismeretlen körükben. A megkérdezettek hetenként 3-15 órát túlóráznak, s az érte járó szabadnapok kiadására nincs lehetőség. Megkapták a bért. Három napig várták fizetésüket a Szekszárdi Húsipari Rt. dolgozói az üzem területén, ahol blokádot alkottak, megakadályozva a szállító járművek közlekedését. A kitartó és elkeseredett demonstrációnak eredményeként pénteken átvehették a májusi járandóságukat mind a kétszázan. Az elmaradt bért - öt és félmillió forintot - azonban már nem a Húsipari Rt. fizette, hanem a csődbe jutott cég felszámolásával megbízott Kossuth Holding Vagyonkezelő Rt. Szekszárdra érkezett csoportja. Sikeres vizsga. Az Országos Polgárőr Szövetség aktivistái sikerrel próbálták ki a lopott gépkocsik felismerésére alkalmas új gépjármű-azonosító berendezést. Az elmúlt hetekben több mint 200 ezer autót azonosítottak, s 127 körözött jármű hollétéről értesítették a rendőrséget. Beszélgetőpartnerünk volt a magyar-magyar találkozó után: Tabajdi Csaba A csúcs után napi együttműködés Hazánknak szüksége van a világban élő magyarok tapasztalataira, tanácsaira és segítségére, hogy megfelelő válaszokat tudjon adni napjaink kihívásaira. A társadalmi átalakulás, a felzárkózás a fejlett országokhoz és a csatlakozás az euroatlanti szervezetekhez - megannyi olyan történelmi feladat, amely csak az összmagyarság közös erőfeszítéseivel oldható meg. így foglalta össze a közelmúltban lezajlott Magyaror- szág-2000 konferencia célját és rendeltetését Tabajdi Csaba, miniszterelnökségi államtitkár, akivel a kétnapos tanácskozás tapasztalatairól beszélgettünk.- Nagyon jó, hogy ezt felismertük és hat a külföldön élő magyarok körében is - folytatta az államtitkár. - Ezzel magyarázható a sok oldalról megnyilvánuló segítőkészség és erősödő igény a részvételre. A kormány tudatosan törekszik ezt kamatoztatni az ország, a nemzet javára. Természetesen ehhez feltétlenül szükséges a rendszeres kapcsolattartás és folyamatos együttműködés.- Sok országból érkezett, sokféle életutat bejárt hazánkfiai találkoztak. Ön szerint sikerült közös nevezőt találniuk?- A törekvések, célok és ajánlások egy irányba mutattak. A tanácskozáson — szerencsére - nem a megosztottság vagy a szembenállás volt a jellemző. Tükrözi ezt az egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozat is, amely alapvető kérdésekben megfogalmazza a résztvevők közös álláspontját. Többek között arról, hogy Magyarország jelentősen előrelépett az euroatlanti integráció folyamatában. Megnyílt az ország anyagi és szellemi megújulásának lehetősége, erősödött az anyaországban és a külföldön élő magyarság egymást gazdagító együttműködése. Egyetértés volt Magyarország nemzetközi helyzetének és a gazdasági stabilizáció kedvező megítélésében is.- Eltérő nézetek, álláspontok nem kaptak hangot?- Természetesen olykor egymással vitázó vélemények, javaslatok is elhangzottak, elsősorban a vállalt célok elérésének módjairól és eszközeiről. A különbségek nem lakhely szerint mutatkoztak meg, tehát nem „nyugati” és „kárpát-medencei” vélemények ütköztek a hazaiakkal, hanem szuverén módon gondolkodó emberek személyes megközelítései, következtetései tértek el egymástól. Ez egyaránt tapasztalható volt a nyugatról vagy a szomszédos országokból érkezett résztvevők csoportjain belül és a különböző országokból érkezettek között. Van szemléletbeli különbség például a szomszédos országokban élő magyarok helyzetéÚjragondoljuk a folytatást nek és az anyaországhoz fűződő viszonyának megítélésében. A kölcsönös érdekekre és felelősségre épüljön-e vagy az anyaország lehetőségeit túlbecsülő, egyoldalú „patroná- lásra”? Ez a vita a szomszédos országokból érkezett résztvevők között folyt.- Mi lesz a sorsa a konferencián megfogalmazott javaslatoknak?-Már megkezdődtek a tanácskozás utómunkálatai. A tárcaközi bizottság, amelyet a kormány megbízásából vezetek, nemcsak a tanácskozás előkészítésében vállalt szerepet, hanem a tapasztalatok értékelésében és a következtetések levonásában is. A felszólalásokat közreadjuk, a kötetet megküldjük a részvevőknek, az érdekelteknek és érdeklődőknek. Az ajánlásokat, amelyeknek száma meghaladja a százat, összegezzük és eljuttatjuk az adott kérdésben intézkedésre és kezdeményezésre illetékesekhez. Most, a második konferencia után itt az ideje annak is, hogy végiggondoljuk, hogyan folytatható hatékonyabban, napi együttműködésre építve ez a kezdeményezés. Tardos János