Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)

1997-06-14 / 161. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1997. június 14., szombat Napló-nap! A Tettyére várja ma minden olvasóját az Új Dunántúli Napló. A helyszín a 33-as busszal közelíthető meg, s a járat az igényekhez iga­zodva sűrűbben fog útnak indulni. A legkisebbeknek, akik­nek lufival kedveskedünk és ingyenes légvárba is meg­hívjuk őket, már 9 órától ér­demes a nagyszínpadhoz te­lepedniük. A Kutykurutty királyfi című bábelőadást tekinthetik meg, majd a Szélkiáltó Együttes követ­kezik. Fél 11-től egy érzel­mes és borzongató széphis­tórián mulathatnak a nézők. Kedvezményes előfize­tési akciónk ugyan már vé­get ért, de a helyszínen is lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők megrendeljék lapunkat. Új előfizetőink ajándékot kapnak. 11.15-től 16 óráig a kis- színpad lesz a helyszíne a rendezvényeknek, ahol elő­ször Csintalan Sándorral, az MSZP frontemberével ta­lálkozhat a közönség. Dél­ben az Origó Divatstúdió manökenjei vonultatják fel a nyár színeit, majd 12.30-kor talk-showra kerül sor Kiss Lászlóval, a PMFC volt edzőjével. Délután fél 2-kor a pécsi egyéni kerületekben megválasztott országgyűlési képviselőkkel, Toller Lász­lóval, Szili Katalinnal és Lusztig Péterrel fórum kez­dődik, majd 14.15-től A helység kalapácsa című elő­adást tekintheti meg a nagy­érdemű. A 15 órai talk- shownak Torgyán József, az FKgP elnöke lesz a ven­dége. 16 órától újra a nagyszín­padon folytatódnak az ese­mények. Balázs Fecó kon­certje után az ÚDN közép­iskolai tablóversenyének eredményhirdetésére kerül sor, majd 17.40-kor követ­kezik a nap fénypontja! Gazdára lel a zsályazöld Suzuki, melyet új előfizető­ink között sorsolunk ki. A Hungária Biztosító a nyer­tesnek kifizeti egyéves casco- és kötelező biztosí­tási díját is. A napot a Zsűri együttes koncertje zárja. Amennyiben az időjárás megtréfálja rendezvényün­ket, vasárnap 10.30-tól vár­juk olvasóinkat a Tety- tyére. V. G. Veszélyes dunai vizek Késett a nyár, ezért úgy gondolták a városházán: tegnapig rá­érnek kijelölni a dunai szabadstrandot. A bóják határolta 300 méteres szakaszon némi homokpad is várja most a napozókat. MOHÁCS Szerencsés József százados, a Vízirendészeti rendőrőrs pa­rancsnoka nem várta meg, amíg az első kánikulai nap vízpartra csalogatja az embereket, hanem már a tavasszal végiglátogatta kollégáival a város iskoláit, és osztályfőnöki órák keretében ismertették, milyen veszélyei vannak a fürdőzésnek általá­ban, illetve hol érheti őket a legkevésbé baj a Dunán. Az évente visszatérően el­hangzó jó tanácsok ellenére per­sze előfordulnak balesetek. Bár tavaly senki nem fulladt a vízbe Mohács térségében, a rendőrök változatlanul aggódnak.- Tudjuk mi is, hogy pi­henni, kikapcsolódni jönnek az emberek a Dunára, s a forró nyári napon miért is ne ihatná­nak meg, mondjuk, néhány üveg sört? Csakhogy azt nem szabadna elfelejteniük, hogy utána már nem vezethetnek mo­torcsónakot - mondja a pa­rancsnok. - A múlt nyáron né­hány alkalommal kénytelenek voltunk ittas vezetőt büntetni, mint ahogy tilosban fürdőzőt is. Idén egy 17 éves fiú került a szabálysértők listájának az élére, aki néhány nappal ezelőtt a szigeti kompkikötő fölött mártózott a vízbe. Láttuk, hogy a társaságába lévő kislánynak akart imponálni bátorságával, és talán a pénzbírság kifizetése után sem hiszi el, mennyire ve­szélyes ott fürdeni.- A megye távolabbi részé­ről, de Mohácsról is többen sá­toroznak a Nagypartosnak is­mert részen. Szép a környezet, de tudják-e, hogy a kőgátak be­rakása előtt erősen szakadozott volt a part, s ettől az átlagosnál is mélyebb a víz? A szemközti oldalon, a Repity-rakodónál, vagy „gurgyónál” 24 méteres vízmélységet mértünk! A kő­gátaktól 100 méterre tilos vízbe menni, pláne úszás után a gát végénél kikapaszkodni, hiszen olyan örvények, forgók vannak, hogy még a járőrhajót is meg­mozgatják. Berta M. Újabb hamisított adólevelek (Folytatás az L oldalról) A hamisított adólevelekkel kapcsolatban Baranyában az adóhatóság mindeddig nem ka­pott polgári bejelentést - jelezte lapunknak Nagypál Imre (ké­pünkön), az APEH baranyai igazgatóságának ellenőrzési igazgatóhelyettese. A megyé­ben tehát ilyen jellegű ellenőr­zésekre mindeddig nem volt szükség, viszont a központilag bejelentett 600 fős adóellenőri létszámbővítés várhatóan tér­ségünket is érinti. Az elképze­lések szerint 15 fővel erősödik majd a pillanatnyilag 100-as létszámú re­vizori állo­mány Bara­nyában. Az adóel­lenőrzés megerősödése főként a köz­terek piaci árusainak je­lent majd több gondot, valamint több vállalkozásnál végeznek eztán átfogó vizsgálatokat. Több évre visszamenőleg a tár­sasággal kapcsolatosan minden adónemet ellenőriznek, sőt, a társhatóságok (illetékhivatal, vám- és pénzügyőrség, stb.) adatait is megkérik a cégről. A vásározók, piaci árusok kö­rében az esetek 40%-ában to­vábbra is elmarad a számla­adás, bizonytalan a termékek eredete, és nem jelentik az adatváltozásokat - elég elmu­lasztani a telephely-, a cégveze­tőváltás közlését, és a bírság akár 50 ezer forint is lehet. Ami viszont a nyugtaadási problé­mákat illeti, az első negyedév­ben 150 alkalommal büntettek az adórevizorok, s a „tanuló­pénz” összege meghaladta a 12 millió forintot. Mészáros B. E. Aki 47 éves, nem válthat rendszert A 47 évnél idősebbeket már nem érinti a nyugdíjazás új rend­szere. A fiatalabbak viszont két megoldás közül választhatnak. BUDAPEST 2009-től húsz év szolgálati idő­vel kell rendelkezni a nyugdíj- jogosultsághoz, melyből öt évet meg lehet vásárolni - tájékoz­tatta lapunkat Krémemé Ge­rencsér Ildikó, a Népjóléti Mi­nisztérium tisztviselője. 2009-től a bruttó kereset után állapítják meg a nyugdíjat, s adóköteles jövedelem lesz. Megszűnik a degresszió és ez­zel együtt a nyugdíjminimum, illetve a résznyugdíj is. A deg­resszió jelenleg az átlag fölötti keresetűektől von el pénzt, me­lyet az alacsony nyugdíjasok­nak kiegészítésként átcsoporto­sítanak. A jövőben a kisnyugdí­jasok a szociális ellátórendszer­től várhatnak kiegészítést, időskorú járadékként. A mai, úgynevezett felosztó­kirovó rendszert, melyben a mindenkori aktívak fizetik a nyugdíjkiadásokat, felváltja az új, a tőkefedezeti, amelyben egyéni számlákra történik a be­fizetés. A változás azért követ­kezik be éppen 2009-ben, mert akkor telik le a korhatáremelés - az egységes 62 év - átmeneti időszaka. Addig pedig a jelen­legi kormány nem kíván változ­tatni a nyugdíjmegállapítási szabályokon. Attól függően, hogy most ki hány éves, választani lehet a felosztó-kirovó és az új rend­szer között. A 47 évnél időseb­bek nem választhatnak, mert a tőkefedezeti rendszerben már nincs módjuk a minimális 15 év megtakarításra. A 47 év alattiak választhatnak a két rendszer között - kivéve a pályakezdő­ket, akiknek kötelező az új rendszer. Cseri László Lakáselosztási lista készül PÉCS, VÁROSHÁZA A labdarúgás, illetve a PMFC támogatásának ügyében foly­tatott igen alapos vitát leszá­mítva - amelyről külön szá­molunk be - a közgyűlés teg­napi folytatólagos ülésének gerincét a lakástéma adta. A volt PIK üzemi lakások albérlőinek „kiperlésével” 36 üres összkomfortos lakás ke­rült az önkormányzat nyilván­tartásába. így öt év kihagyás után ismét lehet lakáselosztási bérlőlistát készíteni. A 36-hoz további lakások „csatlako­zása” várható: a díjhátraléko­kat felhalmozott bérlőket ala­csony komfortfokozatú, fel­újított szükséglakásokba kí­vánják kiköltöztetni. Jelenleg 2401 lakáskérelmet tartanak nyilván. Az igénylők körülményeire és a rendelke­zésre álló lakások számára te­kintettel fogadta el a közgyűlés a lakáselosztási bérlőlista irányelveit. A komfortos és összkomfortos bérlakások bér­lőlistájára az 1991. december 31 -éig bérbevételi kérelmet benyújtók köréből a leadandó bérlakással (szükséglakással) rendelkezők közül a két- és többgyermekes családok, a garzonházban lejárt szerződés­sel lakók közül a két-három gyermekes családok kerülnek fel. Megszorító feltétel, hogy az 1997. április 30-ai állapot szerint hat hónapot elérő fo­lyamatos lakbér-, vagy egyéb közüzemi díjhátralékuk nem lehet. D. I. Gyerekek népesítették be tegnap a főteret fotó: Müller Kórusok - tizenharmadszor KOMLÓ A Városház téren tegnap megtartott ünnepi megnyitó­val kezdetét vette a XIII. Ko­dály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál. A hat hazai mellett a neves ze­nei esemény vendége a tai- wani, a poprádi és a szliveni gyermekkórus. Ma a komlói Színház és Hangversenyte­remben mutatják be műsoru­kat. A zsűri díjakat nem ad ki, de egyenként elemzi az ének­karok teljesítményét. A hétfőig tartó fesztivál ke­retei között szakmai tanács­kozásra is sor kerül a Gyer­mek- és Ifjúsági Házban. Tegnap Tóth Ferenc Liszt-dí­jas karnagy a Kodály-mód- szer magyarországi helyzeté­ről tartott előadást, ma Kaszás György, a Sao Paolo-i Egye­tem tanára, a Brazíliai Kodály Társaság elnöke a módszer alkalmazásának brazíliai ta­pasztalatait ismerteti. Sz. K. Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sely- lye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresz- szív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Me­gyei Gyermekkórház látja el Pécs és a megye egész terüle­téről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakossá­gának szombaton: belgyógyá­szat, sebészet: POTE I. sz. Kli­nika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebé­szeti Klinika. Vasárnap: bel­gyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvéte­les ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebé­szeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut uroló­giai ellátás és felvételes ügye­let: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek vasár­nap reggel 7-től hétfő reggel 7- ig a Lánc utcai rendelőintézet­ben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek la­kossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyi­ségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak va­sárnap reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt bete­geknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik vasár­nap reggel 7-től hétfő reggel 7- ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay Patika, Lánc utca 20; Mozsonyi gyógyszer- tár Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. Komló: Zöldkert gyógyszertár, Pécsi út 1. Mohács: Szenthá­romság gyógyszertár, Szenthá­romság u. 2. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szent Imre u. 19. Siklós: Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Szent Lőrinc gyógyszertár, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Boróka gyógyszer- tár, Szent István ltp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS-tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15-18 óráig. Hívható díjmente­sen: 413-303. Fülledt idő Közép-Európa időjárását továbbra is meleg, nedves levegő alakítja, ezért folytatódik a nyári idő. Zavartalan napsütés ma sem lesz, csupán rövid időszakokra süthet ki a nap. Többször erősen megnövekszik a felhőzet, és újabb záporok, zivatarok alakulnak ki. A szél csupán zivatarok környezeté­ben erősödik meg átmenetileg. Fül­ledt lesz a levegő, csupán a csapadé­kos időszakokban szűnik a fülledtség. A hőmérséklet csúcsértéke általában 24, 29 fok között, a tartósabban napos tájakon 30 fok körül várható. Az időjárás nyári jellegében ma sem várható változás, folytatódik a fülledt, meleg idő. Csupán rövid na­pos időszakok lesznek, a többször megnövekvő felhőzetből záporok, zi­vatarok alakulnak ki. A szél csak zi­vatarkor erősödik meg. A csúcshő­mérséklet eléri a 29, 30 fokot. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 20 Velencei-tó: 23 Tisza-tó: 20 Fertő-tó: 23 Tisza: 17-20 Duna: 18-20 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 29 Paks: 29 Siófok: 28 Pécs: 30 Szekszárd: 30 Mohács: 29 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-30 Velencei-tó: 30-35 Tisza-tó: 15-25 Fertő-tó: 25-35 Kaposvár: 30-35 Paks: 25-35 Siófok: 30-35 Pécs: 25-35 Szekszárd: 30-35 Mohács: 25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A közlekedésben ma is a fülledt, meleg okozhat gondot, az átlagosnál lassabb reflexeket. Ajánlott tehát a fokozott óvatosság az utakon. Újabb záporok, zivatarok várhatók, ezért vizes, csúszós útszakaszokra is fel kell készülni. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc t 4

Next

/
Thumbnails
Contents