Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)

1997-06-07 / 154. szám

1997. június 7., szombat Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Mozi az életem, mondja Vájná Az hírlik Andrew Vájná magyar származású producerről, a szakma egyik legnagyobbjáról, hogy jószívű, aranyos ember, s a legjobb barát. Persze, ha nem a pénzről van szó, mert akkor nem ismer tréfát. Valószínűleg igaza van. Egyébként vagy három-négy hete próbáltam elérni, de titkár­nője reményt keltő biztatása el­lenére nem sikerült telefon­végre kapni. A minap aztán, amikor már végleg letettem róla, az egyik délután megcsörrent a készülék az Új Dunántúli Napló szer­kesztőségében. Talán éppen annak bizonyítékaképpen, hogy a világ filmszakmájában meg­lehetősen otthonosan mozgó ember nem feledékeny.- Helló! - hallottam a vonal túlsó végéről, a világ legtermé­szetesebb hangján. Mintha évek óta barátok lennénk. - Andy Vájná vagyok, tessék, beszél­gethetünk. Ráérek.-Hol ér éppen rá? A Los Angelesi-i otthonában vagy Magyarországon ?-Mondjuk azt, hogy útköz­ben.-Megkérdezhetem, hogy Ön hol van otthon? Amerikában? Európában ?- Ha arra kíváncsi, hát én mindenütt jól érzem magam. Általában jól) mozgok a világ­ban, és viszem magammal az otthonom. De hát inkább Ame­rika. Budapesten születtem és tizenkét éves voltam, amikor szüleimmel elhagytuk Magyar- országot. Ezért aztán bár sze­retnék jobban beszélni, nem nagyon jól tudok magyarul.- Ezennel tanúsíthatom az el­lenkezőjét.- Köszönöm. De az akcentu­somon bizonyára érződik, hogy nem itt nőttem fel. Az egyik utolsó nagy siker, az Evita egy filmkockája- Indiszkréciót követek el, ha megkérdezem, hogy hány éves?- Nem. Ötven vagyok ponto­san, legalábbis ezt mondom most már jóideje. Egyébként 1943-ban születtem, s remélem ez a kis csalás még elmegy.- Mit jelent Önnek a mozi?-Mindent. Az életemet, a szerelmemet, a nappalokat és az éjszakákat, a Holdat és a csillagokat. Mit mondjak még. Ez a munkám, ebből élek, eh­hez fűz minden kötelék. Miért kérdi?- Hallottam, hogy itt az Óhazában, a magyar film segít­ségére siet.- Ez az egyik régi, dédelge­tett tervem. Bebizonyítani, hogy a magyar film is lehet anyagilag versenyképes, azaz nyereséges. Hiszen a jó mozira lenne vevő idehaza és külföl­dön is. Egyik befektetésem célja, hogy lökést adjak a film­szakmának. Magyarországon van tízmillió fogyasztó, s ez már meglehetősen nagy piac. Hongkong csak négymilliós, mégis csinálnak évente vagy félezer filmet, ami már odahaza meghozza az árát. Persze, nem mindegy, hogy ha az ember bemegy a moziba, mit lát, s az sem, hogy milyen miliő fo­gadja. A fapadoson nem jó utazni.- Ön mit vár el a mozitól?- Azt, hogy kényelmesen ül­jek, minden székről lássam a filmet és halljam is a hangokat. Ezt hozza és teremti meg a mul­tiplex hálózat.- Amit többek között az egyik magyar vállalkozása, az Inter­com kínál.- Szeretnénk természetesen terjeszkedni. Budapesten meg­építeni még néhány ilyen mo­zit, mint a Hollyvood Multip­lex, s kimenni vidékre, a nagy­városokba is. Miskolcra, eset­leg Győrbe, Székesfehérvárra, Szegedre, Debrecenbe.- Pécsről mi hír?- Természetesen benne van a pakliban. Azt mondják a kollé­gáim, hogy 1999-re megépülhet egy hatalmas üzletközpont ott is, s benne az én mozim. Tehát két év.- Egyébként miről álmodik még Andy Vájná ?- Az attól függ, hogy mit va­csorázok.- Komolyan kérdem.-Természetesen sikerről és elismerésről. Amiből soha sem elég.- Volt már az életében nem egy. Mondjuk, legutóbb az Evita. Vagy nem?- Nézze, ha az ember jó fil­met álmodik, akkor az olyan, tényleg, mint az Evita. Profi munka, minden a helyén van benne, óriási szereposztás, fan­tasztikusan jó sztori, muzsika és minden. Bár meghozta a hasznot, máig vagy 150 millió dollárt, éppen Amerikában vár­tam volna egy kicsit többet a filmtől, s e helyett Európa falja. Érdekes, ugye?-Szerintem is. Akkor előre semmi sem számítható ki, s van úgy, hogy sikerre számít az em­ber és helyette langyos a fogad­tatás, máskor meg oda se fi­gyel, s olyan nagyot durran, hogy belesüketül. Ez pontosan így van.- S most itthon forgatnak majd egy újabb mozit, az ön pénzén.- Kern András és Koltai Ró­bert. Nagyon bízom bennük. A miniszter félrelép-et fogják filmre vinni, azt, ami a József Attila Színházban sikerrel megy.- Ki rendezi?- ők ketten, és ők játsszák a főszerepet is. Mindketten bizo­nyítottak már, s nekem is van akkora gyakorlatom, hogy tud­jam, azért ez nem lesz ráfizeté­ses.- Mikor kezdődik a forgatás?- Egy hónap múlva, s remé­lem, decemberre kész a film.- Ön is itt lesz?- Hogyne. Mostanában sokat jövök Magyarországra, akad néhány vállalkozásom.-A vállalkozásokról szólva, nem zavarja, hogy utóbb az adóügyeiről sokan faggatják?- Már hogyne bosszantana. Főleg azért, mert ötéves ügyről van szó, az ellenőrzés pedig már két éve tart, és eddig semmi kifogásolnivalót nem ta­láltak benne. Ennyi.- Mik a tervei?- Minél több munka és fel­adat. Szeretek ott lenni, ahol történik valami. Egyébként most forgatják egyik filmemet Kanadában is, tehát rájuk kell nézni néha.- Mi lesz a címe ?- Hú. A halottevők.- Cannes hogy tetszett?- Ötvenedik volt. És nagyon hideg, szeles, esős, ami min­dent elrontott, mert az ember nem szeret a szálloda falai kö­zött vacogni, inkább sétálni a kikötőben, kiülni egy kávéházi teraszra. Egyébként számomra Cannes mindig üzleti út, filmet eladok és veszek.- Jól sikerült az idén?- Mondom, hogy meglehető­sen hideg volt. Kozma Ferenc Andrew G. Vájná (jobbról) Antonio Banderas (középen) és Robert Stigwood társaságában B. Murányi László jegyzete A szép halál joga Köztudott: 1981 óta a halálo­zás meghaladja a születés­számot, tehát fogy a népes­ség. A volt népjóléti miniszter szerint a kórházakban az elke­rülhető halálozás aránya 18 százalék. Nekik nem kellett volna meghalniuk, ha már kórházba jutottak. Ez társa­dalmilag csúnya halál. Van hirtelen, kegyetlen, tragikus, elkerülhető halál. Ám a halál végül is elkerülhe­tetlen. Csak az nem mindegy, miként távozunk. Évekkel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet a szép, emberi halálról. Meggyőzött: a halál éppolyan emberi, mint a születés, és maga az élet. Végjátszma. Bekövetkezik, ha nem is törődünk bele. De hogyan? Nem voltam négy éves, amikor apám hirtelen meg­halt. Özvegy anyám négyün­ket nevelve évekig nyögte apám másodosztályú temeté­sének költségeit. Ezért is va­gyok a hamvasztás híve. Az még olcsóbb. Az említett dokumentum- film láttán a passzív eutaná­zia, a szép halál híve is va­gyok. Túl sok példát láttam magam körül arra, hogy tiszta ésszel mikor és meddig élet az élet, s mikor hoz kilátásta­lan és még ki tudja, mennyi ideig tartó, önmagamat és szeretteimet is testileg-lelki- leg gyötrő hiábavaló küzdel­memből megváltást a kegyes halál. Ha már el kell mennem, szeretnék emberi módon át­jutni a választóvonalon. Az értelmetlenül hosszú és kilá­tástalan, és csakis a halált hozó szenvedést, a hónapokig tartó fájdalomcsillapítózást és kábítást kegyetlennek, ember­telennek és értelmetlennek tartom. Ha ez vár rám, igenis, legyen jogom megkérni az orvosomat, orvosokat, hogy vessenek véget a hiába való gyötrelmeimnek. Elvégre az életemről, leg­személyesebb tulajdonomról van szó, amíg az értelmesen az enyém. De kilátástalanul? 36 év Baranya útjain A mai pályakezdők közül ha majd évtizedek múltán nyug­díjazzák őket, kevés olyan akad, aki elmondhatja, hogy életét egy munkahelyen töl­tötte el. Olyat pedig valószí­nűleg keresve sem lehet ta­lálni, aki negyed évszázadon át végzi ugyanazt a feladatot. Az e hónaptól nyugdíjba vonult Temesi Ferenc, aki a Pécsi Közúti Igazgatóság igazgatója, majd az utód, a Baranya Megyei Állami Köz­útkezelő Közhasznú Társaság ügyvezetője volt, ezek közé tartozik. Harminchat év a vál­lalatnál, s ebből huszonhat vezetői székben. A Műegyetem végzőseként pályázat útján került Bara­nyába, a mélyépítő vállalat­hoz, majd egy év múltán a közúti igazgatósághoz, mint tervező. Az hogy 33 évesen igazgatóvá nevezték ki, a Közlekedési Minisztériumban fújdogáló új szeleknek volt köszönhető. Ekkor vált nyil­vánvalóvá, hogy ezt a szak­mát mérnökök, hozzáértők nélkül nem lehet végezni. Hogy milyen érzéssel járja a megye útjait? „Ahol rossz, ugyanúgy ráz engem is, mint mást”, mondja, s egyetért a mindig elé­gedetlen közvéle­ménnyel. Rengeteg út szorulna fel­újításra, új is épülhetne nem egy, a kívánságok­nak azonban nem lehet eleget tenni a rendelkezésre álló pénzből. Az ipar stagnálásá­val s a délszláv háború óta a forgalom csökkent a megyé­ben, s így nincs elég indok arra, hogy a központi pénzek­ből miért jusson több Bara­nyának. Többek között gyors- forgalmi út megépülésére is emiatt nem lehet számítani a közeljövőben. A 70-es évek a bekötő utak építésével telt, 18-20 éve az aszfaltminőség javítására köl­töttek. Most az autópályák építése az első, az alsóbb­rendű utak háttérbe szorultak. Amit mégis biztatónak lát a nyugdíjas igazgató, azok az önkormányzati kezdeménye­zések. Ha több agilis település lenne, mely nem vár a köz­pont támogatására, hanem maga fog a szervezéshez, több új út születhetne. V. G. KNORR Savanyúság-, Befőtt tartósító 100 és 90g 7bA MAGGI Grízgombóc leves 609 84/ AKCIÓ ! VÁSÁROLJON A COOP-BAN ÉS NYERJEN! A COOP-PAL HAVONTA AKÁR MILLIOMOS IS LEHET! Júniusban J vásárló ismét 1.111.111 Ft-ot nyer! II-en 11.111 Ft-os vásárlási utalvá A részleteket keresse a COOP szórólapokon és az üzletekben kifüggesztett plakátokon! rO DOSIA Mosogatószer m*. 500ml mm Ccídp MINDENHOL OTT VAGYUNK Az akció a készlet erejéig érvényes! Az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk!

Next

/
Thumbnails
Contents