Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-26 / 142. szám
1997. május 26., hétfő Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Az adóbehajtók és a letiltott ágy A lefoglalt ingóságokat - közöttük a gépkocsikat is - árverésen értékesíti az APEHfotúk. müller Az adóalany kezében kés volt. Akkor kapta fel, amikor a két köztisztviselő, az APEH megyei igazgatósága végrehajtói bejelentették: foglalni jöttek. A két hivatalnok persze jobbnak látta visszavonulni, a rendőrségi feljelentést azonban megtették. Felesleges volt, mert utóbb kiderült, az adóbefizetésben hátralékban maradt ügyfél éppen vacsorázni készült. Nyilván valamit kenyérrel akart enni. . . Emelkedik az APEH által meghirdetett árverések száma. Ebben az évben eddig megközelítőleg 60 volt. Bilonka Arpádné dr a megyei igazgatóság igazgató- helyettese (képünkön) ezt részben az emberek elszegényedésével magyarázza, részben pedig azzal, hogy következetesebb lett az APEH. Vannak persze adótitkok, így azt nem állt módjában közölni, hogy összesen milyen kinnlévősége van a megyei igazgatóságnak, de az sokatmondó adat, hogy az egyik árverés értéke egy 180 milliós ingatlan volt. Tág a köre a lefoglalható ingóságoknak. Kétségtelen, hogy a közhiedelem múltban gyökerező felfogásával szemben - az adóvégrehajtó egyenlő a kegyetlen hivatalnokkal -, van humánus oldala is a végrehajtási törvénynek. Csak példaként: olyan eszközöket, amelyek elvitele lehetetlenné tenné a foglalkozás űzését, a tankönyveket és tanszereket, a kisgyermekek tárgyait, gyógyszereket, három hónapra elegendő tüzelőanyagot, vagy család esetében a személyenkénti egy ágyat, három felsőruhát, ugyanennyi pár lábbelit, egy téli kabátot és egy felöltőt - nem lehet lefoglalni. Bár - jelzi ezt a hivatal ügyfélszolgálata folyosóján kifüggesztett árverési hirdetmények sora is - inkább ingatlanok kerülnek kalapács alá. Ezek esetében nincs is korlát. Ha kell, a hivatal elrendeli a lefoglalást, kitűzi az árverést, mert végrehajtási joga van. Mindez persze nem jelenti azt, hogy sikeres árverés hozza meg az elmaradt adóbefizetésből származó állami bevételkiesést. Nagyon sok ügyfelük szépen megvárja a végrehajtási szakaszt, akkor azonban fizet. Hogy kik juthatnak ilyen helyzetbe? Akik bevallják ugyan jövedelmüket, de nem fizetik be az adót, akik se bevallást nem készítenek, se fizetési kötelezettségüket nem teljesítik. Még mindig nem jelenti ez az APEH kemény öklének dörrenését. Előbb egyeztetik az alannyal, tényleg jól látják-e, hogy itt valami elmaradás van. Ha jól, a hátralék valóságos, megfelel a hivatal számításainak, csak akkor jön az igazgatóság végrehajtási osztályára. A végrehajtónak - igazolványukban a pontos hivatali titulus adóvégrehajtó köztisztviselő - sokoldalú embernek kell lennie. Fel kell ezt tételezni, mert amikor foglalni megy, ismernie kell mindennek a forgalmi értékét, az esztergapadtól a Thonett-székig, a használt grillsütőtől az ex-librisgyűjte- ményig. Egyébként a szorult helyzetben lévő adóalanynak nem kötelessége elfogadni ezt a becsértéket. Ha nem tetszik neki, maga kérhet szakértőt, ennek költségeit azonban előlegeznie kell. Sőt abban az esetben is őt terheli, ha a felkért szakember a végrehajtó becslésével ért egyet. Ez ugyan ellentmondásnak tűnik, de végül is az ügyfél kérte a szakértői közreműködést. Erre a megyében még nem volt példa. Mint ahogy arra sem, hogy a végrehajtókat ne engedték volna be a lakásba, ha foglalni jöttek. Megtehetné a hátralékos adós, de akkor elmagyarázzák neki, hogy csak egy telefon, jön a rendőrség, muszáj lesz engedni, hát van ennek értelme? Mindenki belátja, hogy semmi. Idén már hatvan árverés volt De ne szaladjunk előre. A végrehajtókat mindig megelőzi a számlaszámmal rendelkezők esetében a banknak adott azonnali beszedési megbízás, az inkasszó, magánszemélyeknél pedig a munkabérletiltás, csak ezt követően jelenik meg, de hamar, foglalni a két végrehajtó. De ez esetben is elsőként felszólítják, hogy fizessen. Ha ez elmarad, foglalni kezdik az ingóságokat, s ezek körébe beletartozhat a valuta, az értékpapír, a kötvény is. A végrehajtók azonban lehetőleg ügyelnek arra, hogy piacképes dolgokat foglaljanak. Ennek érdekében akár a szekrényekbe, a fiókokba is belenyúlhatnának, ami - magyarázza Bilonka Árpádné - törvényes lenne, ám nem etikus. Valami titkos fegyvert mégis be kell vetniük, ez pedig az, hogy előre a foglalás időpontjáról sohasem értesítik a hátralékos adóst. Az árverés idejét természetesen minél szélesebb körben nyilvánosságra szeretnék hozni. Ott lógnak a hivatal folyosójának falán, kifüggesztik annak a településnek az ön- kormányzatánál is, ahol az árverés lesz, sajtóban is közzéteszik. Rendszerint mégis kevesebb a licitáló, mint ahogy szeretnék. Régebben az árveréssel érintettek között több volt a magán- személy, kevesebb a vállalkozás, vállalkozó. Most mintegy fele-fele az arány. Valamilyen hivatali kötelességérzet miatt a végrehajtók persze bevételre „utaznak”. Sok intézménnyel szemben azonban az APEH-nél a behajtott hátralék után járó jutalék nincsen. Úgy tűnik, itt az APEH csak nyerhet. Szó sincs róla. A végrehajtásról rendelkező törvény szerint ugyanis ha a kikiáltási áron - ami azonos a becsértékkel - nem talál gazdára az árverésre került dolog, akkor ingóság esetében a negyedére, ingatlannál a felére kell leszállítani az indulási árat.- Hallottunk más megyékből rémtörténeteket... - mondja Bilonka Arpádné. Vállalkozások szakosodnak ugyanis arra, hogy APEH-árve- résen szerezzenek meg olcsón „cuccokat”. Márpedig ha a dolog jól megszervezett, elég hátulról egy súlyos kéz az éppen licitálni szándékozó vállára, hogy abban benne szoruljon a levegő. Ilyen Baranyában még nem volt, de arra már akadt példa, hogy kelendőnek hitt lefoglalt áru - rengeteg, még ki- tömetlen, távol-keleti plüssfigura, összesen 5,8 millió forint értékben - egyszerűen nem kellett senkinek. Ritka az - mondja az igazgatóhelyettes hogy a kikiáltási árnál többért viszik el a lefoglalt árut. Márpedig, ha a háromszor megismételt árverés eredménytelen marad, vissza kell adni az adósnak, azaz fel kell oldani a lefoglalás alól. Mint a plüssálla- tokat is, vagy 4 millió forint értékben. Mészáros Attila Kozma Ferenc jegyzete Peckerátor Akkor hallottam először a kifejezést, amikor mellettünk monoton, körkörös útját járta a betonkeverő. Meleg volt és kiszáradt a torkunk, s valaki földobta, hogy be kéne indítani a peckerátort is. Később Pali barátom világosított föl. Szerinte a peckerátor olyan berendezés, ami maga készíti el a fröccsöt és meg is issza. Esetleg meginvitálja egy pohárkára az éppen ott bóklá- szókat. (Azaz, mi vagyunk magunk a peckerátorok.) Mi tagadás, néha nagyon jólesik egy pohárral, bár folyó bor ügyben már mindennaposak lehetnek félelmeink. Ki tudja hogy milyen, szemre csillogó nedűnek látszó koty- valékot kaphat poharába az ember. Történelmi borvidéken is ittam lőrét, de hogy mi minden történik manapság a Kiskőrös környékén, azt csak a jóisten tudja. Alkimistákat is megszégyenítő módon gyártják a „lakhegyi rettenetest”. E homokon annyi bor terem, amennyit a gazda akar, s már az év bármelyik napján (évszaktól függetlenül) tud szüretelni. Időnként egy-egy tudósításban képemyőközel- ből is láthatjuk, hogy miképpen forr óriási fémhordókban az alkimistákat is megszégyenítő kémiai trükkel pancsolt itóka. A borhamisítók tettenérése sem könnyű, de elítélni végképp nem lehet őket. Nincs rá törvény, s a demokráciában ugye mindent szabad, amit nem tilt jogszabály. Némi pénzbírság ugyan kiszabható, de - gondolom én -, a borpancsoló maffiózónak több gondot okoz e pénzbírságnál az, hogy hova tegye a sok, kiüresedett cukroszsákot. Talán a peckerátor dolga volna megnézni, hogy mit tölt a szódavíz alá? Esetleg a jog- alkalmazónak megtalálni a római jogban is jól ismert, „csalásnak” nevezett tényállást? S az már szakértő dolga, hogy megnézze, vajon a borhamisítók több ezer hektó műfröccse hány ember zsebéből és mennyit húzott ki, előre kitervelt, aljas módon. Megélni a hagyományból- Sokat beszélünk falusi turizmusról, s hogy jó lenne az idegenforgalmat felélénkíteni a községben. A táj hagyományait őrző emléktárgyak készítésével azonban ma már csak kevesen foglalkoznak. Innen jött az ötlet - mondta el Bozó Sándor (képünkön), Sellye polgármestere - hogy kézműves tanfolyamot indítsunk régóta kereseti lehetőség nélkül élő környékbeliek részére. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ és a Magyar Iparszövetség Dél-Dunántúli Kirendeltségének közreműködésével el is indult a program. A jelentkezők a Népművészet Mestereitől, Kodolányi János gyűjtötte motívumokat elsajátítva tanulták a kosárfonást, a gyapjúszőnyeg-, a szőtteskészítést. A nyolcvan érdeklődőből a napokban huszonnyolcán tettek vizsgát, s a polgármester véleménye szerint tehetségük alapján körülbelül a csoport fele tudja majd új tudásával megélhetését biztosítani. Önállósodásukat az ön- kormányzat továbbra is támogatja. Megállapodtak a helyi erdészettel, hogy a fűzfatelepekről ingyen nyersanyagot kapnak a kosárfonók, ameny- nyiben vállalják a területek gondozását. A szőnyegkészítőket kamatmentes kölcsönnel segítik. Az elkészült munkákat a sellyei múzeumnál illetve kereskedők révén kívánják értékesíteni, várhatóan már ezen a nyáron. Óidon az év elején ugyancsak munkahelyteremtő szándékkal indított kosárfonó tanfolyamot az önkormányzat. Itt harmincán végeztek, s ebből egyharmaduk vált pénzkeresővé. A legtehetségesebbeket most szeretnék továbbképzésre küldeni, ahol megtanulhatnák a kertibútor-készítést. Piacot könnyű találni a termékeknek - főleg a német turisták érdeklődnek -, de gondot jelent a nyersanyag beszerzése. Az önkormányzat pályázati pénzből fűztelepítéssel szeretné megoldani a problémát. V. G. Tésenfa „rossza” a polgármester Knapp Ferenc a falu főutcáján fotó: laufer l. T ésenfának csak a nevét ismertem, Knapp Ferencnek még nevét se, mikor szólt egy ismerősöm, érdemes rá odafigyelni. „Ez a gyerek a falu rossza volt valaha - mondta - most meg ő a polgármester, és milyen kis tüchtig helyet varázsolt Tésenfából!” Megnéztem.- Édesanyám volt idevalósi - mondja Knapp Ferenc a polgármesteri hivatal hűvösében -, ő akart mindenáron visszatérni ide. Én 1963-tól, a születésemtől Komlón laktam, és kereken tízéves voltam, mikor falura költöztünk. Az a bizonyos „falu rossza” tán kicsit túlzás, de az biztos, hogy falusi gyerekek között nekem valamivel ki kellett tűnnöm, hogy befogadjanak. Hamar kialakult egy baráti kör, aztán ha mentünk végig az utcán, volt akit gyorsan behívtak, mondván, jaj, itt jön a városi gyerek! Persze voltak balhék, dehát ettől szép a gyerekkor. Tóth Attila barátommal az ő saját kertjükből loptunk cseresznyét; máskor a Bikabömbölő névre hallgató homokos rész mellett fürödtünk májusban, mind a négyen tüdőgyulladást kaptunk. De az iskolával nem volt baj, annak ellenére, hogy összevont osztályban tanultunk, majd Kémesen, és azt kell mondjam, Miksa Lajos személyében nagyon emberséges tanárunk volt, komolyan a második apánk.- A falusi élet végül is nálam nem okozott semmilyen törést. Tény, hogy minden nagyon új volt, hiszen azelőtt én még élő tehenet se láttam. Ám ami már akkor, jóformán még gyerekfejjel is megragadott, az volt, hogy észrevettem, az emberek itt sokkal jobban összetartanak, egymásért vannak. Ezt most én is „élvezem”, hiszen régi osztálytársaimra, cimboráimra nagyon is tudok számítani.- Általános iskola után autószerelő szakmát tanultam, majd ebben a munkakörben dolgoztam 1991-ig, mikor is munka- nélküli lettem. Közben persze megnősültem, és a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy itt maradunk. Jellemző, hogy 40 év után mi építettünk először új házat. A rendszerváltás előtt, a központosítás idején ugyanis Tésenfát is elsorvasztásra szánták, még az akkori vezetők is azon voltak, hogy Kémest kell fejleszteni, itt semmit.-Aztán láttam, hogy 1991— 1994 között milyen sokat segített a falun a fiatalok lendülete- igaz, akkoriban több lett a pénz is. Akkor én jövedelem- pótlósként töltöttem a napjaimat, és egyre többen biztattak, hogy próbáljam meg, szálljak ringbe a polgármesterségért. Mindig úgy éreztem, Tésenfának van jövője, mért ne alakíthatnék rajta én is?- Tüchtig falu? Nem tudom. A fő az, hogy 243 lakos respektálja egymást. Nekem az a fontos, hogy a hivatal mindig legyen nyitva mindenki előtt. Sokszor van úgy, hogy az emberek másnak nem is tudják elmondani bajukat-gondjukat, mint éppen nekem.- Ugyanez a helyzet a mostani „bikaborjakkaí”, a fiatalsággal. Ők is hiányolták a törődést, és a falunak sem volt jó, hogy az utcán töltötték az idejüket. Ma már a hangadókat maguk kezelik, választottak klubvezetőt, felelősséget éreznek saját lehetőségeikért - de ezt csak úgy lehetett elérni, hogy mindent meg kellett velük beszélni. Eleve az volt a baj, hogy a rendszerváltozás utáni években mindenki a maga bajával volt elfoglalva.- Az igazat megvallva, már furcsa lenne elképzelni úgy az életet, hogy ne legyek polgármester. Az biztos, hogy a legtöbbet az utóbbi két-há- rom évben tanultam az életből. Kicsit a világot és a helybélieket is másképp látom. Nagyon megszerettem az embereket, és ez azért fontos, mert eddig is tiszteltem őket, de szeretni őket egészen más! Méhes Károly k k * « T
