Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-25 / 141. szám

1997. május 25., vasárnap Magyarország - Dél-dvnántúl Mélykék Valódi sokk-ként érte a sakko­zók társadalmát az IBM Deep Blue (Mély kék) elnevezésű számítógépének Garri Kaszpa- rov felett aratott győzelme. A profi világbajnok New York városban mérkőzött meg a 20 millió dolláros fejlesztésű mű­remekkel, amelyben 32 chi- pegység és 256 mikroprocesz- szor működik. A Deep Blue másodpercen­ként 300 millió lépéskombiná­ciót képes kielemezni. Ez egy embernél 40 milliárd (!) hadál­lást jelenthet akkor, ha figye­lembe vesszük azt a tényt, hogy az egy lépésre felhasznált gon­dolkodási idő átlagosan három perc. A versenyen jelen volt a női világranglista vezetője, Polgár Zsuzsa is, akit New York-i la­kásában sikerült elérnünk. Ér­demes-e nekilátni a sakk nekro­lógjának megírásához - tettük fel a kérdést a magyar sakkzse­ninek. sakkhalál- Sok gyenge pontját láttam a Deep Blue-nak, szerintem durva hibákat követett el. A számítógép még nem győzte le az emberiséget. Polgár Zsuzsa a VDN-nek elmondta azt is, hogy Kaszpa- rov veresége után úgy döntött, kihívja a számítógépet. Véle­ménye szerint legyőzhető a Deep Blue. Berr György, az IBM Ma­gyarország Kft. illetékese meg­erősítette a hírt, azonban el­mondta azt is, az IBM vezetői még nem döntöttek arról, elfo­gadják-e Polgár kihívását. A számítógép győzelme több kérdést is felvet. A Nemzetközi Sakkszövetség orosz elnöke ugyanis a gép meghívását ter­vezi a decemberi világbajnok­ságra. Mi történik akkor, ha a Deep Blue eléri a 3000-es Élő­pontszámot, s azután jogosult lesz arra, hogy versenyeken in­duljon? A gép lesz-a következő világbajnok? Stefanits Csaba Ideális pásztoróra idő (Folytatás az 1. oldalról) A 9 órás szabály szerint előnyt élveznek tehát a rugalmas munkaidőben dolgozók, fel­téve, ha össze tudják illeszteni szabadidejüket a hasonlókép­pen rugalmas munkaidőben dolgozó partnerükkel. Különö­sen a legmegfelelőbb hónap­ban. Az amerikai kutatók sze­rint ugyanis az ideális napsza­kon túl létezik egy szerelemhó­nap is, de az nem a legendás május, a tavasz kiteljesedése, hanem az október. A vizsgála­tok szerint ilyenkor különösen a sperma hoz csúcsminőséget. Érdekes, hogy az októberi szerelemhónap-elméletet lát­szanak alátámasztani a hazai halva születési és csecsemő ha­landósági adatok, amelyek sze­rint augusztus körül (jú­lius-szeptember) a halva szüle­tés és a csecsemőhalandóság alacsonyabb, mint az évi átlag. Ha ezekből visszaszámolunk 9 hónapot - már megint ez a szám! -, akkor megkapjuk a fogamzások időpontját: októ­ber, november, december. A konkurens kutatások során viszont megállapították: az em­ber akkor van testi, szellemi erejének csúcsán, ha süt a nap, a hőmérséklet 20 C fok körüli és a levegő relatív páratartalma 70-80%-os. Ugyanilyen időjá­rási körülmények között a nemi hormonok tevékenysége foko­zódik, és ezzel együtt nő a fo- gamzóképesség. Ha ezt Hippokratész megér­hette volna! Dunai I. A nyár folyamán a tóparton üdülők kötelesek megfizetni az idegenforgalmi adókat 4(jPSÍ Balatoni ombudsman Bezárathatnak 90 napra bármely éttermet A balatonboglári Jankovics-te- lepi Üdülőegyesület panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert szerintük az önkormány­zat a helyi adókról és az adó­zás rendjéről szóló rendelete hátrányosan különbözteti meg a nem helyi lakosokat vala­mint üdülőtulajdonosokat. Dr. Polt Péter ombudsman elmondta, hogy az építmény­adó mentessége kereskedelmi és ipari célokat szolgáló helyi­ségek esetében az állandó lak­helyhez kötődik, tehát a sze­zonális jelenlét nem elegendő indok erre, és nagyjából ugyanez vonatkozik az ide­genforgalmi adóra, amit nyil­vánvalóan azok kötelesek fi­zetni, akik csak a nyár folya­mán jelennek meg a Balaton- parton. A helyi adók kivetését előíró rendeletek mindenütt az önkormányzatok gazdasági helyzetének általános romlása következtében a hiányzó for­rások előteremtése végett szü­lettek meg, és ez - ha lehet - a Balaton-partra hatványozottan érvényes, hiszen a költségve­tési újraleosztásban a balatoni önkormányzatok csak a helyi állandó lakosság számára vetí­tett fejkvótát kapják, míg az idegenforgalmi adó különben is alacsony hatékonyságú, jó­formán behajthatatlan! Az üdülőhelyi szövetkeze­tek felháborodva tiltakoztak azon, hogy helyi adók 60- 70%-át ők „szállítják”, mi­közben a polgármesteri hivatal állítja, hogy ez az arány a 30%-ot sem éri el. A város jegyzője szerint sok adót be sem vezettek, a szemétszállí­tást fél árért végzik - tehát igyekeznek mindent elkö­vetni, amivel inkább idevonz- zák az embereket a most már „tradicionálisan” 6 hétre le­szűkült idegenforgalmi sze­zonra. Legutóbb ugyan egy buda­pesti halászcsárda híresült el egymillió forintos vacsorájá­val, ám köztudott, hogy a nyári Balaton-parton se riad­nak vissza a vendég megko- pasztásától. Ezért, hogy in­kább a sűrű püré, mint a ritka puding nem túl üdvözítő takti­kája érvényesüljön, a vendég­látóegységek besorolását is sokkal alaposabban ellenőrzik majd az eddiginél, nem for­dulhat elő, hogy III. osztályú helynek sem beillő egységben szemrebbenés nélkül kérjék el az I. osztályú árat. Akár 90 napra is bezárhatnak egy-egy vendéglőt, ha ... M. K. Tucat bot fél lat cipóhiányért „Fogyasztóvédelem” két évszázada - bajai módra Szerencsémre bezárták három hónapra az éttermet, ott a fő­városban. Még álmomból is felriadok, mi lett volna, ha a dán turista helyett én tévedek be családommal egy kis étke­zésre. Vajon kaptam volna-e részletfizetési / lehetőséget, vagy mindjárt a helyszínen agyonvernek. Bár fizetni ak­kor sem tudtam volna, lévén az 1 milliós vacsora ára épp 4 esztendei nyugdíjam. Elődeink is ismerték a fo­gyasztóvédelem fogalmát, csak a megoldásnak másféle módját választották. Talán felhasználható az ötlet, mely a bajai törvényi protokollumban olvasható, jó kétszáz évvel ez- előttről, januárius havának 31. napjáról, az Úrnak 1789. esz­tendejéből. (A jegyzőkönyve­ket akkor, a kalapos király, II. József uralkodásának vége felé német nyelven vezették. Igyekeztem a régies hangvé­telt is átültetni magyarra.) „Történt pedig, hogy Márffy Lipótnak, a királyi helytartótanács kiküldöttjének parancsára egybehívattak a ba­jai pékek a városházára. Ahol- is megmérlegeltettek a cipóik. És miután a megejtett vizsgá­lat alkalmával Ettlinger Jó­zsefnél fél lat, Gregori Kern­nél 2 és fél lat, özvegy Schel- lerin Máriánál másfél lat, vé­gül Kesztler Boldizsárnál ugyancsak másfél lat hiány ta­láltatott, Márffy Lipót rendel­kezésére a helyszínen Ettlin­ger József 12, Gregori Kern 25, Kesztler Boldizsár 20 bot­ütésekkel büntettetett, Schel- lerin Mária pedig 7 órai áris- tommal, azaz bezárással.” A fogyasztóvédelemnek ez a módja hatásosabb lehetett a mainál. Gál Zoltán Közgyűlés Dombóváron A holnapi önkormányzati testü­leti ülés főbb napirendi pontjai között szerepel a Dombhő Kft., Gunaras Kft., Integrált Egész­ségügyi Szolgáltató Kht. záró­mérlege és az 1997. évi üzleti terve, a szociális lakások építé­séhez biztosítandó telkek kije­lölése, valamint az 1996. évi támogatások felhasználásáról és az ez évi keret elosztásáról szóló beszámoló. (sz) Szervusz Balaton! A Welcome to Hungary prog­ram keretében június 19-én és 20-án rendezik meg a Szervusz Balaton című turisztikai kiállí­tást Siófokon és Balatonföldvá- ron. A közel 60 kiállító segítsé­gével a Magyar Turisztikai Rt. szeretné egységes arculattal „értékesíteni” a magyar tengert a nyári szezonra. (t) Horvát borászok nemzetközi sikere Az elmúlt héten Zágrábban megrendezett III. Nemzetközi Bor és Borászati Eszközök kiál­lításán a Magyarországi Horvát Borászok Egyesületének tagjai szép sikerrel szerepeltek. A 13 országból érkezett 387 mintá­ból Kovácsovics Antal nagykő- zári rizlingszilvániját ezüst­éremmel jutalmazták, Schuth Ferenc villányi Cabemet franc bora pedig megkapta egy borá­szati szaklap különdíját. (dzs) Kakasütés Mozsgón Falunapot tartanak a hétvégén Mozsgón. Tegnap felavatták a község címerét és zászlaját, majd kitüntetéseket adtak át. Ma a sport jegyében folytatódik a rendezvény. Délelőtt kerék­párverseny, majd megyei grund birkózóverseny kezdődik. Dél­után a kakasoké lesz a főszerep, miután felelevenítve a mozsgói hagyományt, kakasütő bajnok­ságot is rendeznek. (dzs) Kiesett az ablakon Pécsett, a Szellemvárosban egy emeletes ház első emeleti abla­kából kiesett egy férfi tegnap, a kora esti órákban. Redőnysze­relés közben történt a baleset. A nyolcmétemyi zuhanás után medence és combcsonttöréssel szállították kórházba a men­tők. (dzs) Műsorváltozás Ma a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Horvát Színház közös produkciója, a Dr. Freud páci­ense című előadás technikai okok miatt elmarad. A darab május 27-én 19.30-kor lesz megtekinthető. A jegyek keddre érvényesek, illetve a helyszínen visszaválthatók, (x) Magyar galaktikus uralom Hat huszonéves fiatalember megpróbálta a lehetetlent és két év leforgása alatt elkészí­tették az Imperium Galacticát, az első világszínvonalú, ma­gyar nyelvű számítógépes já­tékot. A két multimédia CD-n az űrhajós kaland-stratégiai já­tékot magyar színészekkel forgatott jelenetek és animá­ciók teszik színesebbé. Keresztes Gábor, a készítő GT Interactive képviseletében elmondta, hogy több hasonló program is van a külföldi pia­con, az igazi újdonság inkább a szoftver magyar mivoltában rejlik.-Jelenleg műfajában nin­csen jobb az Imperiumnál. A lelkes fejlesztők a könnyed és érthető játékmenetre, illetve a történet izgalmassá tételére fektették a legnagyobb hang­súlyt. A fdmjeleneteket főisko­lás színészekkel forgattuk, ta­lán a gyengébb alakítások egy kicsit lerontják az összképet, de sztárok nem fértek bele a költségvetésünkbe. Egyelőre úgy tűnik, hogy megérte meg­csinálni, de szeretnénk külföl­dön is értékesíteni, természe­tesen nem magyar nyelven. A magyar számítógépes já­tékpiac még viszonylag kicsi, de dinamikusan fejlődik. A szórakoztató CD-k 5-14 ezer forintos áron kerülnek a vásár­lók elé. Az ezzel foglalkozó boltosok általában optimisták, szerintük egyre többen gyűj­tögetnek, hogy megvehessék az áhított siker-szoftvert. Nép­szerűek a sport, real-time stra­tégia és fantasy típusú játékok. Vásárlók minden korosztály­ból akadnak, az egyik bolt üz­letvezetője például arról szá­mol be, hogy egy nyugdíjas bácsi szinte törzsvásárlóként jár vissza a kalandjátékokért, melyekkel unalmas óráit üti el. A forgalmazók kirobbanó sikernek tekintik az Imperium Galacticát, hiszen a reklámok hatására rengetegen várták a megjelenést és az első szállít­mányok szinte az első napon elfogytak. Magyarországon ezen a területen már az ezres nagyságrendű eladás is na­gyon jónak számít. Az „inter­aktív” fiúk pedig már az új ki­híváson és a folytatáson törik a fejüket. R. Z. Hajózás magyar árakon A MAHART Balatoni Hajózási Rt. tavaly mintegy 2,6 millió személyt és közel 400 ezer jár­művet szállított járatain. Nem számítanak idén visszaesésre - tájékoztatta lapunkat dr. Hor­váth Gyula, a cég igazgatója - annak ellenére sem, hogy a jegyárak mind a kompon, mind a sétahajókon 20 százalékkal emelkedtek. A MAHART teg­nap adta át legújabb kikötőjét Balatonföldváron. A flotta ve­zetője elmondta, a nyári sze­zonban 26 személyhajóval, 4 komppal és 2 gyorshajóval vár­ják az utazni vágyókat. Hangsú­lyozták, szolgáltatásaik árát úgy alakították ki, hogy az a magyar turistáknak is megfi­zethető legyen. Egy Fonyód- Badacsony útra szóló jegy ára idén 200 forintba kerül. S. Cs. Antilop nász - Új jávorantilop érkezett Pécsre, az Ál­latkertbe. A hím állat (jobbról), amelyet Nyíregyházáról szállítottak a Mecsekre, már ismerkedik helyi párjával, egy fiatal nőstény antiloppal. fotó: laufer László 1

Next

/
Thumbnails
Contents