Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-25 / 141. szám

Magazin 1997. május 25., vasárnap $ Hobbikertészeknek t Ízelítő a növényvédőszerek kínálatából FOTÓ: TÓTH L. Mit szabad és mit nem A fagyos tavasz miatt - ami vi­rágzáskor elvitte a remélt gyü­mölcstermés jelentős részét - most különösen aggódva fi­gyeljük, milyen kártevők jelen­nek meg a még ígéretes fákon. A szilvafáknál komoly gon­dot okozhat az úgynevezett le­véllyukasztó kártevő, amely vi­rágzás után támad. Ellene csak radikális növényvédőszerek bevetésével, lehet védekezni. Ilyen például a Chinmix. A cseresznyefáknál - főként a korai érésű fajtáknál - mel­lőzzük a hosszú élelmezés­egészségügyi idejű szerek használatát, mert a nagy me­legben gyorsabban beérő gyü­mölccsel együtt szermarad­ványt is fogyaszthatunk. Át kell vizsgálni az egres és málnabokrokat, hogy időben észrevegyük a fekete levéltet- veket. Ellenük a Decis, illetve a Fendona nevű rovarölő szerek­kel védekezhetünk. Az őszibarackfákon - érési időtől függően - jelentkezhet a taffinás levélfodrosodás, amelynek terjedését a felszí­vódó Delannak akadályozhat­juk meg. A zöldségfélék közül az uborkát ajánlatos folyamatosan figyelemmel kísérni, hogy nem láthatók-e rajta a lisztharmat, a peronoszpóra, illetve az úgyne­vezett mozaikvírus okozta el­változás jelei. Ha igen, csak rö­vid várakozási idejű, réztar­talmú szerekkel permetezzük, tekintettel a gyors fejlődésére. A paprikapalántákat egy bak­térium okozta betegség károsít­hatja, ilyenkor gombostűfejnyi barna foltok jelennek meg a le­veleken. Kasuminnal lehet megakadályozni a terjedését. T. É. ■Né A pécsi Kertbarátok boltja az éppen időszerű tennivalókhoz szükséges növényvédőszerek széles választékával várja a gazdákat. Az üzlet a Béri Ba­logh Ádám u. 1. sz. alatt talál­ható, telefon: 313-961. (X) Az üzenő plazmagömbök Verőczei Ernő azon fáradozik, hogy a hivatalos tudományos szervek is elismerjék a hazai ufókutatás létjogosultságát. A legtekintélyesebb intézmény, az MTA, továbbra is kételke­dik az égi jelenségekben. A fővárosi vállalkozó öt éve alapította káeftéjét, és az ufóje­lenségek megfigyelésére eddig hétmillió forintot áldozott. Több tucat videofelvétellel is igazolja, hogy nem kerget álomképet. Rendszeres figye­lőszolgálatot működtet a mint­egy tízfős kutatóközösség, melynek tagjai között van töb­bek között hadtudományi dok­tor és kandidátus, kémiatudo­mányi doktor, egyetemi do­cens is. Az alapító villamos­mérnök, akinek szenvedélye gyermekkora óta, hogy figyeli az eget, a látottakat publikálja, levelek garmadáit írja, hogy igazát elfogadtassa. Feljegyzé­seket küldött államelnöknek, kormányfőnek, miniszterek­nek, seregnyi szervezetnek. Eddig mindenhonnan kedves, de elutasító választ kapott. A legjellemzőbb magyarázat, hogy senki sem hivatott az ügyben dönteni. Arra gondolt, hogyha sok országban most már külön tudományág foglal­kozik az azonosítatlan repülő tárgyakkal és testekkel, akkor hazánk tudósai is jobban oda­figyelhetnének a megmagya­rázhatatlannak tűnő jelensé­gekre. Állítja, hogy a Dunántúli- és az Északi-középhegységbe ér­kezik a legtöbb ufó, ahol a ké­regbeli törésvonalaknál erőtel­jesebben hatnak a föld alatti és a Földön kívüli energiaterek. Nem véletlen, hogy ezeken a részeken, mint Zalaszántó, Pásztó, sorra nyílnak a keleti filozófiáknak és vallásoknak hódoló elmélkedési közpon­tok. Ugyanis elsősorban a lé­leknek üzennek, - ahogy ő ne­vezi a hazai ufókat a plaz­magömbök. Sokkal találkoz­hatunk a Velencei-tónál, Szé­kesfehérvárnál, a Bakonyban és Salgótarján környékén. A gömbök révén egy másik civi­lizáció akar megismerkedni a Földön élőkkel. Határozottan cáfolja tehát az időfizikusok állítását, miszerint az ufókkal égi-isteni hatalmak üzennek. Verőczei Ernő nem adta fel a reményt, hogy külön tudo­mánnyá léptesse elő az ufóész­lelést és -értékelést. Az sem szegte kedvét, hogy két kollé­gája kivált közösségükből, és önállóan kutatják az idegen ci­vilizációkat. Ä kft. őrszolgá­lata megfigyelő-pontokat léte­sít, és mind több plazmagömb- észlelő jelzi adatait. Csuti J. Compó, a horgászhal Szegényedik vizeink faunája. Leginkább az elkeserítő, hogy észre sem vesszük, ha egy-egy halfaj ritkábban kerül a ho­rogra. Vannak persze védett vízi állataink is, amelyeket már tíz évvel ezelőtt is a kipusztulás veszélye fenyegetett. Ézek nem igazán horgászhalak, ha ho­rogra akadnak, a pecások nagy többsége nem is ismeri fel, de nem is rakja a szákba, vissza­dobja a vízbe, rosszabb esetben csalihalként használja fel. A compó viszont nem ilyen, védettségről szó sincs, egyelőre a környezetvédelmi miniszté­rium sem gondolkozik azon, hogy ezt a fajtát a kipusztulás veszélyeztetettsége miatt vé­detté nyilvánítsa. Mert a compó, ha néhány vízből el is NYUGODT NYARALÁST KÍNÁL A RENAULT Amit tudni akar az autójáról... azt most megtudhatja mindössze 500 forintért MÁJUS 20. ÉS JÚNIUS 28. KÖZÖTT ELEKTROMOS BERENDEZÉSEK 5 pontban BIZTONSÁGI ELEMEK 8 pontban SZINTELLENÖRZÉS, TÖMÍTETTSÉG 7 pontban KÖRNYEZETVÉDELEM 2 pontban MOTORDIAGNOSZTIKA 3 pontban ELLENŐRZÉSI IGAZOLÁS KIÁLLÍTÁSA Fedezze fel további kedvezményes ajánlatainkat! A fenti megbontás nélküli ellenőrzések ill. mérések nem igénylik a jármű bármely elemének vagy részének a szétszerelését. Ebből kifolyólag az adott Renault márkaszerviz nem vállalhat felelősséget a felderítetlen hibából eredő károkért. RENAULT NYTTRAI PÉCS, Mohácsi út 42. Tbl.:72-336-899,72-315-189 Nyitva: h-p.: 8-17 óráig, sz.: 9-13 óráig RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI tűnt, az alföldi mocsaras terüle­teken még vígan éli világát, a horgászok fogják is, károm­kodnak, ha pontyozás közben a horogra akad. A baranyai, a tolnai és a so­mogyi vizekből viszont mintha eltűnt volna ez a kiváló hor­gászhal. Valószínű azzal van összefüggésben, hogy a dél-du­nántúli ismert horgászvizek fa­unája szabályozott, mestersé­gesen telepítettek, ennek kö­vetkeztében, mint „szeméthal”, a pontyok és a kárászok mellett nemigen jöhet szóba. Kár. Mert ez a halfajta igen szívós, a kárászhoz hasonlóan jól tűri a megpróbáltatásokat, iszapból nyeri a táplálékát. Rendkívül hevesen kap, a na­gyobb példányok jól védekez­nek, nehezen lehet a felszínre hozni, hogy a pipáltatással el­hódítva szákolható állapotba kerüljenek. Életterét hamar fel lehet ismerni, ahol iszapos a te­rület, a feltörő buborékok álta­lában a hengeres testalkatú compók mederbeli turkálására utalnak. Szakkönyvek szerint megnő 10-12 kilósra is, az utóbbi években csak az 1-2 ki­lós példányok kerültek horogra, talán azért, mert ez a halfajta lassan növekszik, matuzsálemi kort megért példányok érik el csak a kilón felüli súlyt. A compót ugyanolyan készséggel - vékony zsinórral, B- akciós bottal - lehet fogni, mint a ke­szegféléket, azzal a különbség­gel, hogy ez a hal csak az élő­csalit kedveli. B. G. Új utazási iroda a Zsolnay-házban A MIRA MARÉ vitorlás- és motoroshajó-veze- tóí képzést is ajánl az Adria szerelmeseinek! ink korrektek, a minőséget hagyományaink garantálják. Az ISZTRIA klasszikus üdülőtelepülései (Porecs, Ro- vinj, Pula), a KVARNER öböl híres városai (Opatija, Rijeka, Crikvenica), DAL­MÁCIA festői szépségű he­lyei (Starigrad, Biograd na Moru, Trogir, Primasten, Orebics, a Dalmát szigetek közül Murter, Bracs, végül pedig Dubrovnik ígér Önök­nek felejthetetlen élményt. Különleges ajánlatunk: nem­zetközi jogosítványt nyújtó tengervitorlás és motoros yacht-vezetői tanfolyamok. Címünk: Pécs, Rákóczi út. 28. Tel/fax: 72/332-361. (X) A föld egyik legtisztább me­leg tengere az Adria. A medi- terranum valamennyi szépsé­gét megtalálja a pécsi Zsol­nay-házban megnyílt MIRA MARÉ Utazási Iroda ajánla­tai között. Egyéni és autóbu­szos utazással apartmanok, szállodák várják Önöket. Ára­<í? nagyobb biztonság több kényetem kedvezőbb ár Már csak ön hiányzik belőle* Fantasztikus alapfelszereltség + rengeteg extra alapáron! A vállalatoknak Is remek alkalom! RENAULT NYTTRAI PÉCS, Mohácsi út 42. Tel.:72-336-899,72-313-189 Nyitva: h-p.: 8-17, sz.: 9-13 óráig RRMAtJI.T A fürdőszobák Arsene Lupinje A hites-hírhedt Arsene Lu­pin egykori kalandjaira em­lékeztető eset után nyomoz a német rendőrség. Az egykori francia „bandita” kései köve­tője a fürdőszobákat vette célba. Behatol a házakba, de azokból semmit sem tulaj­donít el, csupán lezuhanyo­zik. A különleges betörési esetek az év eleje óta ismét­lődnek • Waldshut-Tiengen délnyugat-németországi te­lepülésen - hozta nyilvános­ságra a helyi rendőrség. Az ÚDN Barátainak Klubja Drávái hajóút Az utóbbi időben keveseknek volt lehetőségük arra, hogy a Dráva part természeti szépsé­geiben közelről gyönyörköd­hessenek. Az Új Dunántúli Napló Barátainak Klubja és a Kemping Klub megyei szerve­zete július 5-én (szombaton) hajókirándulást szervez a Drá­ván. Pécstől Drávaszabolcsig autóbusszal utaznak a résztve­vők, majd hajón folytatják út­jukat. A hajón büfé üzemel és harmonikazene szórakoztatja a résztvevőket. A hajózás után a villányi szoborpark és egy bo­rospince meglátogatása szere­pel a programban. Jelentkezni lehet a a Baráti Klub pécsi iro­dájában (Ferencesek u. 1.) hét­főnként 14-től 15-ig és szer­dánként 12-től 13-ig. Szüneteltetik a horgászatot A bissei horgásztavon május 31-én napkeltétől csak a tó ke­leti oldalán horgászhatnak a Hunyadi Horgászegyesület tag­jai, valamint a napijegyet vál­tók. A május elején, a kozármis- lenyi tavon megrendezett 24 órás horgászverseny egyik győztese, Gyulánszki Sándor nem a komlói, hanem a bajai nyugdíjas egyesület tagja. Rácvárosi Horgászbolt Horgászmellény akciós áron. Továbbra is vásárolható az igen fogós lebegő bojli. Telefon: 253-302, Várhelyi. Nyitva a hét minden napján. Magyarszéken félig kész családi ház nagy telekkel eladó. 1,5 MFt 06-30-360-824 (92904) _________________ Pécsújhegyen két család számára is családi ház eladó. 7,2 MFt. 06-30-360-824 (92908) 4 1

Next

/
Thumbnails
Contents