Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-08 / 125. szám
6 Diinántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. május 8., csütörtök Az alaptalan pánik komoly kárt okozott a pénzintézetnek FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Tovább tart a Postabank-nyomozás A kistulajdonosokat nem érinti az a tulajdonosi vi- szont-garanciavállalás, amelyet a Postabank nagyrészvényesei vállaltak a 12 milliárd forintos állami garancianyújtás fejében - mondta Murányi Róbert, a Postabank vezérigazgató-helyettese. Folyik az egyeztetés a Pénzügyminisztérium és a bank szakemberei között az állami garanciavállalás keretfeltételeinek pontosítására. A Postabank befektetéseire nyújtott állami garanciavállalás elsősorban a bank továbbfejlődésének lehetőségét segíti. Az állami garancia ténye javítja a Postabank hímevét a külföldiek szemében, és így jól szolgálhatja a Postabank tervezett tőkeemelését. Az állami garancia egyébként nem kerül feltétlenül fel- használásra - hangsúlyozta Murányi Róbert. A vezető szerint a Postabank helyzete a betétkiviteli pánikot követően mára már megszilárdult. A pénzintézetnél a lakossági betétállomány folyamatosan növekszik. Abszolút számokat a jövőben már nem közölnek, mert ez sértené a pénzintézet üzleti érdekeit. Lapunknak a betétkiviteli pánik okozta kár mértékét firtató kérdésére a következő választ adta Murányi Róbert:- Összesített egyenleg nem készíthető, mivel abba olyan tényezőket is szerepeltetni kell, ami ma még nem számszerűsíthető. Említhetem a Postabank imázsának változását, amely maga után von ma még nem fo- rintosítható többlet marketing lépéseket. Az egyenleg mindenképpen negatív, a ki nem fizetett kamattal szemben áll a postának fizetett többlet jutalék, a kész- pénzellátás költsége, a kivont betétjövedelem termelésének elmaradása és a többlet munkabérek. A pánikot kiváltó híresztelés ügyében elrendelt nyomozást még ma is folytatják az Országos Rendőr-főkapitányság Központi Bűnüldözési Intézetének nyomozói. Információik szerint az eljárás eredményéről később adnak tájékoztatást. Kaszás E. Kevesebb gabona terem Röviden Termékfejlesztés. Exportképes, a nemzetközi piacon versenyeztethető, hosszú távon gazdaságosan gyártható termékek fejlesztésére írt ki támogatási pályázatot az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság. A folyamatosan beadható pályázatról információt ad a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. (k) Tőzsdén a Mezőgép. A napokban történt alaptőkeemelés és tőzsdei bevezetés után a Mezőgazdasági Gépgyártó Rt. 7 millió 926 ezer darab 100 forint értékű részvényeivel is üzletelni lehet a börzén. (k) Az MNB hivatalost devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 297,30 Francia frank 31,36 Japán jen (100) 145,44 Német márka 105,79 Olasz líra (1000) 106,83 Osztrák schilling 15,03 Svájci frank 124,74 USA-dollár 182,26 ECU 206,46 A Nemzetközi Gabonatanács előrejelzése szerint a vártnál kevesebb - a korábban jósolt 583 millió tonna helyett 578 millió tonna - gabona terem az elkövetkező másfél évben. A kukorica tekintetében ugyanakkor rekordmennyiségű termést prognosztizál ugyanebben az időszakban a világon a kormányközi szervezet. A témához kapcsolódó hír, hogy több évi kísérletezés után Magyarországon idén először alkalmaznak műholdfelvételeken alapuló termésbecslést. Toshiba irodatechnika Van irodatechnika, és van a Toshiba 8+8= •dK Toshiba 1550 fénymásoló ^ Kis gép, nagy segítség. 15 lap/perc sebesség. Fotómásolás. Akár kétszeres kicsinyítés, nagyítás. Profi másolás peremtől peremig, A/3-as méretig. 248700 Ft.* ^ Toshiba 200 CDS notebook Pentium 100 MHz-es processzor, színes display, 6xCD-ROM, 1,44 MB-os floppy, 16 MB EDO RAM, 810 MB-os winchester, ötcsillagos minőség. 399900 Ft.* TF 601 telefax A mindenttudó. Ehhez már papír sem kell. Az üzenet közvetlen PC-kapcsolat révén küldhető és fogadható. Ha mégis nyomtatni kell, azt lézerprinterként teszi. Persze lehet scanner, másoló, és van benne telefon regiszter, hibajavító funkció... Meg minden más, ami erre az oldalra már nem, de a forgalmasabb irodákra bizony ráfér. 189 500 forint.* •Áraink az áfát nem tartalmazzák, fénymásoló esetében ECO Star üzemeltetési szerződéssel, fax esetén kellékanyag nélkül értendők. TOSHIBA Toshiba magyarországi képviselet. Technotrade Rt. 1147 Budapest, Öv u. 185. Tel.: 252-0455 Fax: 252-6470 Pécs: 7633 Dr. Veress Endre u. 11. Tel./fax: 72 251-589 EU-látogatás a Délhúsnál Az Élőállat és Húskereskedők Európai Szövetségének képviselői tettek látogatást tegnap (szerdán) a Délhús Rt. pécsi központjában. A küldöttséget Antonio Anoro Pascal úr vezette (aki egyben. a Sara Lee amerikai húsfeldolgozó cég európai leányvállalatának elnökhelyettese, termelési és beszerzési irányítója). Az EU összes tagállamait és 12 nem tagországot (közte Magyarországot is) tömörítő szövetség jelentős befolyást gyakorol az EU döntéseire, elsősorban a sertéshús termeltetése és felvásárlása terén. Látogatásuk célja a Délhús Rt. közelebbi megismerése és az együttműködés lehetőségeinek megbeszélése volt. Mivel a magyar vállalat olyan mennyiségű sertéshúst termel, mely megfelelő minőséget, mennyiséget és választékot biztosít, a küldöttség ígéretesnek tartja a kapcsolatok megteremtését. (w) • • Összeírják a A Központi Statisztikai Hivatal május 5. és június 30. között gazdálkodó szervezetekre és egyéni vállalkozókra kiterjedő összeírást hajt végre. Az összeírás az idei évre vonatkozó Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban előírt adatgyűjtés. Az összeírás célja a gazdálkodó szervezetek tevékenységi besorolásának megújítása. A magyar tevékenységi osztályozási rendszer részletes szakágazati bontása ma még nem biztosít lehetőséget az Európai Unió statisztikai rendszere részletes tevékenységi besorolásának megfelelő adat-összeállítá- sokra. Az európai integrációs szervezetek a nemzetközi tevékenységi osztályozási rendszer szerint kívánják meg az adatszolgáltatást az egyes országok statisztikai hivatalaitól. A szakágazat szintű (négy számjegyes) megfeleltetés külön ösz- szeírást tesz szükségessé. Az adatgyűjtés lehetőséget ad arra, hogy a KSH pontosítsa a gazdálkodó szervezeteket tartalmazó nyilvántartási rendszevállalkozókat rét. A regiszterbe a gazdálkodó szervezetek, intézmények, vállalkozók megalakulásukkor, illetve a vállalkozói engedély kiváltásakor kerülnek be. A regiszter képezi a mintavételen alapuló gazdaságstatisztikai adatgyűjtések mintakeretét. Május ötödikén a KSH által e feladattal megbízott országosan kb. 8 000, Baranya megyében kb. 300 összeíró kezdi meg az adatgyűjtést, országosan több mint egymillió, a megyében pedig több mint 42 000 adatszolgáltató körében. Az összeírók rendelkeznek a KSH által kibocsátott bélyegzővel ellátott megbízólevéllel, amellyel igazolni tudják kilétüket és azt, hogy az adatokat a KSH részére gyűjtik. A megbízólevél bemutatása az adatgyűjtés megkezdése előtt kötelező. A KSH az adatgyűjtés idejére ingyenesen hívható „zöld számot” 06-80- 200-014 állít üzembe, ahol az adatszolgáltató az őket felkereső kérdőbiztosok személye felől igazolást kaphat. A KSH kéri az adatszolgáltatókat, hogy támogassák az ösz- szeírók munkáját. Hamarosan itt a nyár. Hogy könnyebb legyen elviselni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni. A neve: Carina E koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár, állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegészítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádiómagnót adunk ajándékba. És mindezt csupán 3 450 000 Ft-ért, sőt részletre is, rendkívül kedvező feltételekkel. A Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakeres- kedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. 3 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA <Sí> TOYOTA Bízhat a jelben ADAC 5 450 000 Ft-tói ■ TR0SKA AUTÓHÁZ KFT 7627 PÉCS, Engel J. u. 1/2. Tel.: 06-72-325-553 Garancia a következő évezredig! A nagy autók kényelme és biztonsága, az ajtókban elhelyezett oldalvédelem, a vezetőoldali légzsák, a kanyarok biztonságát adó dőlés- stabilizátor, a rendelhető ABS és a számtalan, luxusautókra jellemző extra mellett most plusz kettő, azaz összesen 3 év garancia is jár minden 3 és 5 ajtós Citroen Saxo-hoz. 0 CITROEN paciTROEN ASSISTANCE BŰlE A S i N G (06-20) 365-724 És ez még nem minden! Korlátozott számban kaphatók a különleges, háromajtós Citroen Saxo Star modellek, melyekben szériafelszerelés a rádiós CD lejátszó. BC ITROEN Fedezze fel a különbséget s i További részletekért keresse a legközelebbi Citroen márkakereskedőt: AUTO LARGO Kft. 7626 Pécs, Vadász u. 83. Tel./Fax: 72/236-220 < 1 (